Oldalak

2018. 04. 30.

Egy pun fiú útja a nagyságig


Karthágó és gyarmatai az i. e. 3. században
A pun történelmi nép volt, amely Észak-Afrika területén élt. A punok a föniciai gyarmatosítók utódai voltak. Birodalmuk Kr. e. 600-tól  146-ig, Karthágó elestéig állt fenn. A pun nép csak a vandálok térhódítása után, Kr. u. a 6. században tűnt el.
Aurelius Augustinus barnás pun fiúcska 354-ben született Tagasteban (mai Tunéziában), akiben a lángész és lángoló érzékek korán ébredtek. A társaságkedvelő fiú 17 éves korában, mai értelemben vett középiskoláit befejezte. Atyai ismerőse anyagilag támogatta, hogy Karthágóban tanuljon-tanítson, és készítse elő pályafutását.
Ott belevetette magát a manicheizmus szektába, amely azt vallotta, hogy a test vétkei nem számítanak, majd a lélek úgyis kiszabadul belőle. Kilenc év után kiábrándult az eretnekségből. Elhagyta Karthágót és Rómába utazott. Iskolát nyitott, de belebukott. 
Barátai segítségével 384-ben elnyerte a milánói szónoklattani tanszéket. Tekintélyes állásban, édesanyja és szeretteivel körülvéve is boldogtalan. Nagy kétségek között vergődve találkozott a város püspökével, Szent Ambrussal. A nagy püspök beszédei krízist váltottak ki benne, amely végül is megtéréséhez vezetett. Ekkor ismeri fel, ahhoz, hogy eljusson Krisztus igazi valójához, neki is meg kell alázkodnia. Kezébe vette a Szentírást, és Szent Pál leveleit mohón olvasta. Végül is szelleme, értelme megtisztítása megtörtént. Elfogadta a hitigazságokat, a megváltó utat és azokat más emberi okoskodással össze nem vegyítette. 

Ellenben ott, ahol megszűkült” a megváltó út, vonakodott járni rajta. Hátra volt még akarata megtisztítása. A végső igazság elfogadása azért nehéz, mert megköveteli az embertől az egzisztenciális választ, akaratának, erkölcsi életének teljes meghódolását. Ha ez elkezdődik, csak akkor tisztul meg a lelki és testi rész az emberben. Néhány neves ember megtérése bátorítóan hatott rá, és megfogalmazta magának: Te nem tudnád megtenni, amit ezek tudnak? És a Római levél 13,13-ban megkapta a választ: Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust!
Félévet készül a keresztségre, és 387. április 25-ére virradó nagyszombat éjszakáján fiával, Adeodatussal együtt Ambrus püspök megkeresztelte. E megtért ember Krisztussal azonosult.
Gyümölcsöző élete által lett az, akit Szent Ágoston néven ismer a világ.  
Népéről azt írta: „A pun keresztények a keresztséget nem másnak, mint megmentésnek, Jézus Krisztus megváltását  

Gondolataiból:
Aki túl sokat kételkedik, kétségbeesik. 

Tedd meg ami tőled telik! És kérjed azt, amire gyönge vagy.

Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény!  

Éppen nem nagy dolog elkezdeni a jót. Azt be is végezni, egyedül ez teszi az embert tökéletessé.
 

Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok.

Az a szeretet, amely véget ér, sohasem volt igazi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése