Oldalak

2018. 06. 30.

A bizonyosság


Abraham  Cressy Morrison, a New York-i Tudományos Akadémia volt elnöke bizonyítja: „Megdönthetetlen matematikai törvények igazolják, hogy a világot egy nagy szerkesztő intelligencia (Isten) tervezte és tartja üzemben. Az életnek annyi lehetősége van, annyi fontos előfeltétele, hogy a dolgoknak egymáshoz való viszonyát a véletlen semmikép sem határozhatja meg. 
A föld óránként ezer mérföldes sebességgel kering tengelye körül. Ha száz mérföldes sebességgel keringene, a nappalok és éjszakák tízszer olyan hosszúak volnának, mint most. A hosszú nappal alatt kiégne a vegetáció, de ami esetleg nem égne ki, az a hosszú hideg éjszakák alatt megfagyna. 
A nap hőmérséklete felületén 12.000 Fahrenheit fok. A föld éppen olyan messze van a naptól, hogy ez a hőfok elég legyen. Mert ha a nap a mostani hevének felét adná a földnek, megfagynánk, de ha a kétszeresét adná, ha fele távolság választaná el csak a földtől, minden élő lény megsülne. 
Ha a föld tengelyének elhajlása más volna, jég borítaná az egész föld felületét. Ha a föld és hold közötti távolság változna meg, akkor úgy megnőne a tenger árja, hogy valamennyi szárazföldet naponta kétszer víz borítaná el. 
Ha a föld kérge csak tíz lábbal volna vastagabb, nem volna oxigén, elpusztulna minden állati élet. Ha az óceán mélyebb lenne valamivel, elnyelné az oxigént és a széndioxidot, úgy hogy nem lehetne növényi élet a földön. 
És ha a földet körülvevő levegőréteg ritkább lenne, a világűrben keringő meteorok állandó tüzeket okoznának. Mindezt számításba véve hinnünk kell: az, hogy minden úgy van, ahogyan van, nem lehet a véletlen műve.”  
Az emberiséget érintő nagy problémáról szól a mai liturgia: az életről, a halálról és a hitről. Az emberi lét legkínzóbb problémája a halál, amit semmilyen emberi tudomány, bölcselkedés nem old meg. A kinyilatkoztatás szerint: „A halált nem Isten alkotta... Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál...” (Bölcs 1, 13-15; 2,23-24) Ezért a halál orvoslását Istentől lehet kérni.  
És Jézus hozta a bizonyosságot: diadalmaskodott a halál fölött. A 12 éve vérfolyásos asszony meggyógyítása, Jairus lányának feltámasztása újszerűen igazolja, hogy a Jézusban gyökerező hitnek, reménynek, szeretetnek semmi sem tudja útját állni. (Mk 5,21-43) Krisztus feltámadása pedig feltámadásunknak lett a nyitánya és záloga. Ez a hit minden gondolkodó embernek választ ad jövendő sorsát illetően. Ha Krisztusban élünk, akkor kövessük példáját, segítsünk a szükséget szenvedőkön. (2Kor 8,7.9. 13-15)  Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához csak általam.” Szalézi Szent Ferenc tanítja: „Isten keresésének ideje az élet, megtalálásának ideje a halál, birtoklásának ideje az örökkévalóság.”       
**          
„Leányom, a hited meggyógyított téged. Menj békével és maradj egészséges!” Mk 5,34

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése