Oldalak

2018. 11. 24.

Gloria victis 5. pontban


1. Az ókori Egyiptom történetéből hallunk olyan kövekről, amik zenélnek. Ilyenek a Memnon-szobrok, amelyeket 3400 évvel ezelőtt készíttetett III. Amenhotep fáraó a Luxor melletti Nap-templom elé. A talapzatukkal együtt 18 méter magas szobrok ülőhelyzetben ábrázolják a fáraót, aki arccal a folyó és a felkelő nap felé fordul. A Kr. e. 27-ben történt földrengéskor az északi kolosszus deréktól felfelé leomlott. Innentől kezdve a szobor minden hajnalban „énekelt” – halk zúgó vagy fütyülő hangot adott ki. A dallamok titka, hogy nappal a kövek magukba szívták a forró nap hevét, és az éjszakai lehülésben kiáramló meleg rezgés dallammá formálódott, hogy az éjszakának hírt adjon a nap melegéről.

2. Mi is azt sugározzuk kifelé, amit Isten ragyogásából befogadunk, amit Krisztus szívéből magunkhoz veszünk. Aki pedig Istenben él, annak fel kell ölelnie a kezdetet és a véget. A két végtelen szüli a pillanatot, amit oly könnyedséggel fogalmazott meg Dienes Valéria: „Jön az Isten, útja titkos út,/ Végtelenből végtelenbe fut.” 
Az ember Istenből forrásozik. Ő hív létre és Ő szólít magához. Sorozatos pillanatok műve az ember, de az első pillanat, az első gondolat, akinek a szívében él a világ: az Isten. 
3. Isten gondolatai a jelenben is elhangzanak. S az élet tevékenységeiben Isten hív és vár bennünket. A pillanatok sorában, a fejlődés rendjében minden létező különböző egyeneseken indul el és tart Krisztus, az Ómega-pont felé.

4. Krisztus király vasárnapja van, az egyházi év utolsó vasárnapja, mely megkoronázza az egyházi évet. 
Ezt az apostolok bámulatos egyszerűséggel hirdették, hogy az Atyamindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. (Jn 1,3; Kol 1,16-17) A szentleckében János apostol elragadtatással mondja: „Krisztus a mindenség királya, mi pedig az ő népe és papságának részesei vagyunk. ... Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Nézzétek közeledik a felhőkön! Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták.” (Jel 1,5-8) És akkor beteljesedik, amit Dániel próféta mondott, hogy az eljövendő Emberfiának – Krisztus királynak – országa mindörökre fennmarad. (Dán 7,13-14)


Pilátus kérdésére: Tehát király vagy?  
Jézus így felelt: „Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra.” (Jn 18,33-37) 
5. Krisztus király ma is szól hozzánk: Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok.” Legyen bennünk szolgáló szeretet.
És int: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” Krisztus e kérdése adja meg a léleknek azt a királyi öntudatát, mellyel az egész világot magunk alatt érezhetjük akkor is, ha az egész világ fölöttünk lévőnek látszik, mint Pilátus.



„Királysága nem szűnik meg soha.” Dán 7,14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése