Oldalak

2018. 11. 03.

Miből épül fel a család?

Louis Martint és feleségét Marie-Azéliet, Ferenc pápa 2015. október 18-án avatta szentté.  Louis az alpesi Nagy Szent Bernát-kolostor ágostonos szerzeteseihez, Zelie pedig a Szent Vince irgalmas nővéreihez szeretett volna csatlakozni. De Istennek más terve volt velük. Találkoztak, és az egyetértés annyira szoros volt köztük, hogy 1858. július 13-án, mindössze három hónappal azután, hogy először találkoztak, összeházasodtak. 
Kilenc gyermekük született, akik közül négyen még gyermekkorukban meghaltak. A felnőttkort megélt öt lányuk közül valamennyien a szerzetesi életet választották. Közöttük volt Lisieux-i Szent Teréz, a missziók jövendőbeli védőszentje. Ő mondta szüleiről: „Ők méltóbbak voltak az éghez, mint a földhöz.” 
A Martin család számára a legfontosabb az volt, hogy rendszeresen megélték hitüket a napi szentmisében, imában, elmélkedésben, és hogy a gyermekeikkel már egészen fiatalon megismertették Istent. Tudták, hogy a legfontosabb dolog, amit gyermekeikre hagyhatnak, a hit és megtanítani őket isteni módon szeretni. 
Miből épül fel egy szent család?  
Szeretetből, áldozatból és megértésből.
Alsó sor: László Katalin, Irén, id. László Gergely - Darvas Katalin, László Erzsébet, Ilona
Felső sor: Darvas-Kozma György (László János), László Sándor és Gergely.

 A csíkszentsimoni László Gergely és Darvas Katalin gyermekei, unokái, déd-szép és ükunokái

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése