Az egyház oszlopai

Szent Péter és Pál: „Akiket oszlopoknak tekintettek”. Szent Péter és Pál apostolok Krisztus egyetlen Egyházának oszlopai. 

Szentmisénk prefációjában imádkozzuk: „Mert nyájadat, örök Pásztorunk magára nem hagyod, hanem szent apostolaid által mindvégig őrzöd és óvod, hogy azok kormányozzák hívő népedet, kik rendelésedből állnak nyájad élén Fiad helyett, mint pásztorok”.

Szentmisénk hitvallásában Egyházunkat egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak mondjuk. Apostoli, három értelemben is: - Az „apostolokra alapított épület” (Ef 2,20; Jel 21,14) volt és marad; apostolokra, akiket Krisztus választott ki tanúknak és küldött misszióba.

- Az Egyház megőrzi és átadja a benne lakó Szentlélek segítségével a tanítást, a hitletéteményt, az „apostoloktól hallott józan beszéde” (2Tim 1,13-14).

- Továbbra is az apostolok tanítanak, szentelik meg az Egyházat Krisztus második eljöveteléig, hála azoknak, akik helyükre lépnek pasztorális feladatukban: a püspökök testülete, „amelynek a papok a munkatársai, egységben Péter utódjával, az Egyház legfőbb pásztorával” (AG 5).

Péter utóda oldó-kötő hatalmával irányítja, tanításával erősíti Krisztus Egyházát. Ma teljes búcsú nyerhető, ha szentségekhez járulunk és imádkozunk a Szentatya szándékára. Maga Jézus is imádkozott Péterért, és később a jeruzsálemi keresztény közösség is imádkozott Péterért. Imádkozzunk a mindenkori pápáért, hogy szolgálatát Isten egész népével együtt, az Úrnak tetszően tudja végezni.

**

Ünnepünk magába foglalja az Anyaszentegyház kétezer évét és az Evangélium terjedését. Egyházunk minden év január 25-én, Szent Pál apostol életútjára irányítja figyelmünket, ezért ma jobban tekintsünk a Sziklának nevezett emberre, Péterre.

1. Péter lett a vezető, mert felismerte és szerette az Urat (Mt 16,13-19).

Szent János apostol leírta, hogy Jézus megkeresztelkedésének harmadik napján András elvitte testvérét, Simont Jézushoz. „Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved” (Jn 1,42). Azért nevezte Péternek, mert később erre a sziklára alapítja Egyházát. Jézus mikor a galileai tenger mellett járt, meglátta Simont, és testvérét Andrást. „Megszólította őket: Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket! Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá” (Mt 4,19-20).  Attól kezdve hallgatói voltak Jézus tanításának és tanúi csodatetteinek.

Péter hitvallásáról szól evangéliumi szakaszunk. Jézus és tanítványai a pompás pogány városban, Fülöp Cezáreájában tartózkodtak, ott, ahol a Jordán folyó bővizű erei előtörnek a sziklafal alól. Ahol Jupiter és Pán templomai álltak: az államimádás és a természetimádás szimbólumai. Két legveszélyesebb csapda az esendő ember számára: a hatalom és az ösztönök világa.

Jézus e pogány miliőben kérdezte meg tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Vajon, mi hogyan fejeznénk ki szeretetünket és hitünket úgy, hogy az való és igaz legyen?

Simon Péter válasza után, nekünk is könnyebb mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”.  E hitvallásban, a leendő Egyház feje adja meg a választ. A kereszténység központi tételét mondja ki. Nem magától, hanem az Atya kegyelmi segítségével. Krisztusban az Isten örök Fia lett emberré, s őbenne az Atya egész üdvözítő tervét, irgalmát megmutatta. Ez a hit adja meg az Egyház szilárdságát, s teszi Simont sziklává, Péterré. Péter hitvallásán alapszik az Egyház. Amíg valljuk, hogy Krisztus valóságos ember és valóságos Isten, addig elfogadjuk Őt: - útnak, vagyis általa imádjuk életünkkel az Atyát; - igazságnak, általa mélyedünk el Isten megismerésében; - életnek, általa apostolkodunk.

Péter hitvallása nyomán lesz az Egyház feje: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”

Jézus kijelentése, hogy „Erre a sziklára” az idők teljéig fog hangzani.

Erről a Szikláról, a Templeton-díjas Jáki Szaniszló jezsuita szerzetes, teológus, fizikus, egy csodálatos könyvet írt, melyben rámutat, hogy Jézus a Sziklának nevezett embert teszi az Egyház fejévé, s mint sziklaalap ő biztosítja ennek a hitnek a szilárdságát az Egyházban. Krisztus erre a Péterre bízta az oldó-kötő hatalmat, az Egyház irányítását. Szentlélekkel erősíti meg azt, akire átruházta főpásztori hatalmát: legeltesd juhaimat…

A pápaság isteni eredetű, végső célunk néha pislogó, de ki nem alvó fénye, amely sohasem tévedhet, és biztosan vezet vándorutunk során.

2. Péter apostol áldozatok árán is teljesíti megbízatását (ApCsel 12,1-11).

Az emberiség üdvösségének munkálását Jézus mennybemenetele után, Péter apostol imádsággal és apostolválasztással kezdte, Pünkösdkor igehirdetéssel és kereszteléssel folytatta, a jeruzsálemi templomnál gyógyítással és tanúságtétellel, a házaknál imádsággal és szentmisével, szeretetszolgálattal és misszióval, a pogányok felvételével és bérmálással, Saul befogadásával és megbízásával, a jeruzsálemi zsinattal, az igazság feletti őrködéssel és levélírással, egyházszervezéssel és kereszthalálával szentesítette apostoli feladatát.

Péter első fogságáról és csodás szabadulásáról szól az olvasmány. Heródes Agrippa a rómaiak kegyéből uralkodott Kr.u. 41–44-ig Palesztina felett, s hogy a zsidók tetszését is megnyerje, ezért a keresztények kiirtásához fogott. Kivégeztette id. Jakabot és elfogadta Pétert. Dolgában, hogy biztos legyen, ezért 4x4 katonával őriztette Pétert. Az utolsó éjszaka külön két katonához láncoltatta. Ez idő alatt az Egyház - Jézus példája nyomán - szüntelenül imádkozott Péterért. Péter nyugodtan aludt a börtönben, mert a legjobb párna, a jó lelkiismeret. Az Egyház imája meghallgattatott. Az Úr leoldotta Péter bilincseit és átvezette a kapukon a szabadságba, mint ahogy átvezette Egyházunkat az első, majd a második évezred kapuján a harmadik évezredbe. Péter apostol csodás szabadulása fényesen bizonyítja, hogy Krisztus a történelem ura. Az Ő védelme alatt áll az Egyház, erről mindenki tudomást szerezhet. Péter megszabadult Heródestől és a zsidók várakozásától, hogy 67. június 29-én Rómában életét áldozza Krisztusért. Vértanúsága megpecsételi az ő hitét és megerősíti hitében Krisztus egyetemes Egyházát.

3. Mi is örömmel tekinthetünk halálunk órájára, ha pályánkat végig futjuk, s a hitet megtartjuk (2Tim 4,6-8. 17-18). A halálra ítélt Szent Pál utolsó levelében tesz vallomást életéről, a megtett pályáról és a hordozott kincsről. Majd tekintetét az ég felé emeli, mivel az igazság győzelmi koszorújáért fáradozott, melyet megkap mindenki, aki örömmel várja Jézus eljövetelét. Másodszor a világ sorsáról készít számadást: befejezte az evangélium hirdetését és a megváltásról tudomást szerzett minden pogány. Ismét az Úrra tekint, aki számtalanszor megszabadította és most is megszabadítja, átmenti mennyei országába. Ahogy Péter szabadulásakor feleszmélt, hálát adott az Úrnak, úgy Pál is dicsőítésbe kezd: „Dicsőség legyen neki mindörökké!”

Amikor a pápai himnuszt énekeljük, gondoljunk az apostolokra, akik olyan emberek voltak, mint mi, akik gyarlóságokkal küzdöttek, de szentek lettek, az Egyház oszlopai. Bennünk, ha meg van, az a lényeges tulajdonság, a Jézus iránti odaadó szeretet, amely megvolt Péterben, Pálban és a többi apostolban, akkor bűneinkből fel tudunk kelni, szentekké tudunk lenni. Krisztus szeretete újítson meg minket és nyissa meg a mennyet mindazoknak, akik örömmel élnek az Egyházban és örömmel várják Urunk eljövetelét.