Oldalak

2020. 02. 28.

Ferenc pápa Magyarországra látogat

Francesco Grana vatikáni tudósító tudni véli, hogy idén szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából – írta meg a Magyar Hang február 28-án délután.

A tudósító a Twitter-oldalán osztotta meg az információt pénteken délután. Francesco Grana még a látogatás napját is megjelölte bejegyzésében: szerinte szeptember 20-án, vasárnap, a kongresszus zárónapján jön Budapestre a katolikus egyházfő.

A Szentatyát két hete Áder János köztársasági elnök, majd egy hete Erdő Péter bíboros hívta a katolikus világeseményre Budapestre.
Kérdésünkre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkársága azt nyilatkozta, hogy örömmel olvasták a twitter bejegyzést, várják Ferenc pápát Budapestre, illetve a hivatalos bejelentést.
*
–Erdő Péter bíboros, prímás a meghívással kapcsolatban korábban kérdésre a következőket mondta
„Hangsúlyoztam Ferenc pápának, hogy az ő jelenléte különlegesen is nagyszerű üzenet lenne és gyógyítaná sok nép lelki sebeit, s hozzájárulna ahhoz, hogy Közép-Európa népei ne csak megbékéljenek egymással, hanem közösen tudjanak dolgozni az alapvető értékek mentén.
Azt hiszem, a katolikus tanúságtételnek nagy lehetősége és nagy megerősítése lenne, ha a Szentatya eljönne hozzánk. Tudjuk, hogy sűrű a programja, de Budapest közel van, így valóban lehetséges akár csak egy egynapos utazást tenni, ami technikailag számára is megoldható.

A Szentatya láthatólag szeretettel, örömmel és érdeklődéssel fogadott. Teljes és végleges elköteleződést mutató hivatalos bejelentést nem tett, de bízom abban, hogy van esélyünk arra, hogy pozitív választ kapjunk”.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) 2020. szeptember 13. és 20. között lesz Budapesten, mely a Puskás Stadionban kezdődik és a Hősök terén bemutatott szentmise zárja. Bővebb információ és regisztráció ITT.
Forrás: Magyar Hang
Kép: Vatican News
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése