Oldalak

2020. 03. 14.

Hirdetés: 2020. március 15.


1. A szokásos vasárnapi rend szerint tartjuk a szentmiséket. Mindkét templomban, a kóruson, az altemplom termeiben és az udvaron is részt lehet venni a szentmisén.
2. Akik kézben áldoznak, ahogy megkapják a szentostyát ott helyben vegyék magukhoz.
3. A temetések alkalmával a részvétnyílvánítást egyszerű fejhatással fejezzük ki a gyászolók fele.
 4. Ma villámcsődületetre kerül sor március 15. alkalmából. 16 órakor a Gál Sándor-szobornál, majd a Vár téren.
5. Keresztúti ájtatosságot végzünk ma du. fél 5 órakor, szerdán és pénteken az esti mise előtt fél 6 órakor.
6. Március 19-én, csütörtökön Szent József búcsú du. 4 órakor a püspöki kápolnában.
7. Az elsőáldozásra készülő gyerekeknek filmvetítés pénteken du. 2 órától az I. csoportnak és 4 órától a II. csoportnak.
A bérmálkozóknak előadás este 7 órakor.
8. Szerdán jegyeskurzus 18 órakor.
9. Szeretettel kérjük, hogy adójuk 3,5 %-ával támogassák plébániánkat az Egyházközségi Apostol kiadásában, vagy a Salus Communis Egyesületünket a Krisztus Világa havilap kiadásában. Űrlap a kegytárgyboltban, a sekrestyében és a plébánián kapható.
10. Megjelent a Krisztus világa folyóirat márciusi száma. Kapható a sekrestyében, a kegytárgyboltban és a ministránsoknál. A lap tartalmából: A szépség és szentség jelei, Érsek atyánk üzenete, Útban a vágóhíd felé – a fiatal Márton Áron írásai, Gyümölcsoltó Boldogasszony - Barsi Balázs atya írása, Magyar caravan Itálián keresztül, Dsida Jenő beszámolóját ismerteti Mirk tanár úr. 

Krisztus világa 2020. március, Szemle





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése