Bérmálás: 6. Az imádságról

6. Istennel találkozni az imádságban 

Cél: Tanuljunk meg közvetlenül és őszintén imádkozni.

Egy kedves imádságot tanultam a 70-es évek végén, az alig három éves Emesétől. Így imádkozott: „Istenem, tartsd meg édesanyámat, édesapámat, nagymamát, nagytatát, Erzsike nénit, Sztántot, Brántot. Ámen.” Azt, hogy e kislány a családtagokért imádkozik megértettem. De, ki az Erzsike néni? – kérdeztem tőle. - Hát ő takarítja a folyosót, s nekem csokoládét szokott adni – mondta Emese. Hát a hála szép példája – gondoltam magamban. Majd tovább kérdeztem: Ki Sztán és Brán? - Hát, ők a televízióba szerepelnek, cipelik a zongorát – világosított fel. Nagyokat nevetünk rajtuk, és hogy bajuk ne essék, azért imádkozom. Azóta, ha imádságról esik szó, mindig eszembe jut e derűs, gyermekszívből fakadt, hálaadó, közbenjáró imádság.

Az ember keresi az Istent. Isten mindenütt jelen van, mindenütt meg lehet Őt találni, leghamarabb a saját lelkünkben. Mégis vannak olyan alkalmak, lehetőségek, ahol könnyebben rátalálunk, és ezek között a legelső és legfontosabb az imádság. Az imádság olyan mint a telefon: általa bármikor felhívhatjuk Istent.

1.) Az imádság fogalma. „Az imádság a lélek felemelése Istenhez vagy a megfelelő javak kérése Istentől” (KEK 2590). Az imádság párbeszéd az Istennel. Imádkozni akarni és tanulni kell. A hit élménye megköveteli az imádság aktusát, mert teljesen Isten kezében vagyunk, tőle függ életünk és sorsunk. Bármilyen nagy is legyen az ember tudása és a természetfölötti uralma, mégis állandóan több veszélynek van kitéve. Jézus Krisztus is figyelmeztet bennünket, hogy szünet nélkül imádkozzunk a kísértések elkerülése érdekében. Az igazságtalan bíró példája (Lk 18,1-8), és a barát példáját, aki nem akar felkelni. A hit mellett az imádság az utolsó szál, amely még Istenhez fűzi a bűn útjára tévedt embert.

2.) Az Istenismeret az imádság alapja. Ahhoz, hogy valakit szívesen és örömmel keressek fel, hogy keressem a társaságát és a vele való beszélgetés lehetőségét, mindenekelőtt ismernem kell az illetőt: tudnom kell, hogy kedves, barátságos, segítőkész, valamint azt, hogy a vele való találkozásból nekem is hasznom származhat. Aki imádkozni akar, nemcsak annyit kell tudnia Istenről, amennyit a katekizmusból tanult, hanem tapasztalatból is ismernie kell Istent, aki sorsomat is kezében tartja (Zsolt 139). Isteni hatalmával úgy alakítja életemet, hogy eljussak hozzá. Ha érdemtelen is vagyok szeretetére, Ő nem tud nem szeretni engem, nem tud meg nem bocsátani nekem. Személyesen engem is jól ismer, sőt jobban ismer, mint magam. Ismeri szándékaimat, gondolataimat, hibáimat egyaránt. Egyedül Ő örök és változatlan, egyedül Ő képes kielégíteni az ember végtelen vágyait. Aki megtalálja, egyébre már nincs szüksége.

3.) Miért nem imádkoznak az emberek?  

a) Mert nem ismerik Istent. Qui nescit orare vadat ad mare!  = Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre. Zuhanó repülőn és süllyedő hajón nincs ateista!

b) Mert nem érzik, hogy rászorulnak Istenre. Azt gondolják, hogy maguktól meg tudnak csinálni mindent. Ábel Amerikában (tengeri viharban: Szárazon és vízen!)  

c) Mert túlbecsülik a tevékenységet az imádkozással szemben. Pedig az ima nem akadályoz a tevékenységben, a szeretet gyakorlásában, sőt inkább ezekre ösztönöz. (Egy francia hölgy a Szahara magányában tart lelkigyakorlatot.) Krisztus is  imádkozik az apostolok kiválasztása előtt, csodái előtt, az utolsó vacsorán apostolaiért és követőiért.  

d) Mert nem érnek rá imádkozni. Hogy néz ki az olyan szerelmes vagy hitvestárs, aki sohasem mutatja ki társának, hogy szereti azt mondván, hogy nincs idő erre?  

e) Mert helytelen fogalmuk van az imádságról. Megtanítottak imádságokra, de nem tanították meg imádkozni. (Maxim Gorkij: Gyermekkorom kötetében beszél a nagyapja és nagyanyja imádságáról. Zsögödi Nagy Imre Följegyzések 128-129). Az imádság, beszélgetés Istennel magunkról és másokról, arról, ami foglalkoztat, akik között lelki rokonság van.  

f) Mert hiábavalónak érzik az imádságot. Volt-e benne elég bizalom, elég kitartás. (vö. Jak 1,6-7) Szent Mónika 20 évig imádkozott, amíg megnyerte fiának, Ágostonnak megtérését.

4.) Az imádság fajai. Négyféle imádság van: dicsőítő, hálaadó, engesztelő, kérő és közbenjáró.  

a) Dicsőítő imádság. Szent Ferenc imádsága: „Istenem ki vagy te és ki vagyok én, a te féregszolgád”. Így megértjük a szentek sokszor túlzásnak tűnő alázatosságát is. Imádságaink, amelyeket a szentmisében és szertartásokban hallunk, jórészt dicsőítő imák: Glória, Te Deum, zsoltárok.

b) Hálaadó imádság. Mily szüntelen ostromoljuk Istent kéréseinkkel! A hálaadásról megfeledkezünk, mint az a tíz leprás (Lk 17,17-18). 

c) Engesztelő imádság. Mindannyian bűnös emberek vagyunk, nem vagyunk méltók, hogy Isten elé álljunk. Nem elég a bűnt meggyónni, de ugyanakkor jóvá is kell tennünk. Istennek elégtételt kell adni érette.   

d) Kérő imádság. Kérő imádságainkban vigyázzunk arra, hogy ne csak anyagiakat kérjük, ne legyen önző.

5.) Az imádság formái. Az imádság lehet elmélkedő vagy szóbeli, egyéni vagy közös imádság. (Mt 18,20).

6.) Mikor imádkozunk? Naponta kell imádkozni, állandóan kapcsolatban kell lenni Istennel.

7.) Hogyan imádkozzunk?  

a) Összeszedettséggel.  

b) Kitartással. 

c) Alázatossággal (Lk 18,9-14). 

d) Hittel és bizalommal. Isten hitet, bizalmat vár tőlünk (Mk 9,23; Mt 21,21-22). 

e) Egyszerű közvetlenséggel.  

f) Megfelelő külső magatartással. 

g) Megfelelő helyen. 

8.) Az esti és a reggeli imádságok.  „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3,17).

Válaszolj az alábbi kérdésekre!

1. Melyik az általad leggyakrabban elmondott kötött ima?

2. Hogyan szoktál imádkozni? (Mit, miért, mikor?)

3. Jézus hogyan imádkozott? Említs egy alkalmat a Szentírásból!

4. Mit jelent számodra a szentmise?

5. Szoktál-e mások között imádkozni és mit mondasz, ha megkérdezik, hogy miért imádkozol?

6. Imádkozd el lassan és figyelmesen a Miatyánkot, és írd le, milyen gondolatok ébredtek benned!

Babits Mihály: AZ ELBOCSÁTOTT VAD

Nem hiszek az Elrendelésben,

mert van szívemben akarat,

s tán ha kezem másként legyintem,

a világ másfelé halad.

Mégis érzem, valaki néz rám,

visz, őriz ezer baj között,

de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,

mihelyt gőgömben renyhülök.

Ez a valaki tán az Isten

akitől bujni hasztalan.

Nem hiszek az Elrendelésben,

de van egy erős, ős uram.

Már gyermekül vermébe ejtett

s mint bölcs vadász gyenge vadat,

elbocsátott, de nem felejtett:

szabadon sem vagyok szabad.

Ily vadra, régi hercegeknek

szokásuk volt, mondják, jelet,

aranyos nyakörvet verettek,

hogy mindég ráismerjenek.

Igy hordom én is titkos örvét

annak aki e rengeteg

ölében elfogott, de önként

újból elveszni engedett.

Azóta bolygok a viharban

vadmódra - de az ő jele,

erejének bélyege rajtam

hogy ne nyughassam nélküle

s mint szélcibált bogáncs amelyen

a szivárvány lába pihen,

illattal tellik: úgy betelljen

sóvárgással bogáncs-szivem.

Nem hiszek az Elrendelésben,

mert szabad vagyok: oly szabad,

mint a bolond bogáncs a szélben

vagy vad bozót között a vad.

„Vezessen Hozzád a szabadság!”

így kérem olykor aki vár,

mert nem annak kell az imádság,

ki Istent megtalálta már.