Az istentagadók kapituláltak

A francia forradalom óta az Istentől elrugaszkodott emberek, nagyon hangoskodtak: itt nincs helye Istennek. A történelemben számtalan megtérésről tudunk. 

Heinrich Heine az Isten- és vallásgúnyoló német költő szinte bűnbánóan nyilatkozik: „Összetört a régi lant azon a sziklán, amelyet Krisztusnak mondanak. Az a lant, amelyet a Gonosz szelleme pengetett. Az a lant, amely lázadásról, gúnyról, kételyekről énekelt. Ó, Uram! Letérdelek, bocsáss meg dalaimért.”  

Marx cselédje tanúsította, hogy gazdája hosszas betegségében rendszeresen imádkozott és égő gyertya fényénél készült a nagy útra. Szavai: „Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozott, a pokol felé indult.” 

Marx barátja és támogatója, Engels az ateizmus lelkes terjesztője idős korában így ír: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.” Isten halott! - jelentette ki Nietzsche. Tizenkét évi szellemi téboly után ő is kapitulált. 

Lenin élete végén szinte bocsánatot kért Istentől: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” 

Mao-ce Tung kínai pártvezér 1971-ben egy angol (Snow c. újság) újságíró kérdésére, hogy mi foglalkoztatja, így felelt: „Hamarosan meg kell jelennem Isten színe előtt.” Súlyos betegségében egy katolikus apácát kért fel, hogy keresztelje meg. Megkeresztelkedve halt meg. Mert íz Írás mondja: „Látni fogja őt minden szem, még azok is, akik átszúrták. A föld minden népe veri majd a mellét” (Jel 1,5-8).