Oldalak

2022. 01. 24.

Isten igéje vasárnap 2. rész

Ferenc pápa meghatározta, hogy „az évközi harmadik vasárnapot szenteljék Isten igéje ünneplésének, az arról való elmélkedésnek és terjesztésének, hogy növeljék Isten népében a Szentírás vallásos és állhatatos ismeretét.” A homíliában ezt igyekszem bemutatni:

Napjaink legelterjedtebb kapcsolatteremtő eszköze a maroktelefon. Nem akármikor és akárhol használjuk, de üzemeltetése végett tápegységét időközönként fel kell tölteni. Hasonlóképpen az egészséges fejlődésünk végett naponta testi-, lelki-, szellemi táplálékra szorulunk. Más-más formában kapjuk meg ezeket, de leginkább az ünneplésben. 
Ünnepet tartani annyi, mint tudatosan kiemelkedni az élet egysíkúságából és kapcsolatba kerülni az élő Istennel. A munkás hétköznapokat szombaton megszakítjuk, hogy vasárnap a családdal, a közösséggel és Istennel ünnepeljünk. Mi emberek tudunk ünnepelni, s az Úrban való örömünk, a mi erősségünk.
Az első olvasmány kiemeli, hogy csak szabad nép tud Ige liturgiát és közös lakomát tartani (Neh 8,2-4a. 5b. 8-10). 
A babiloni fogságból hazatért nép (Kr.e. 538), félév alatt biztonságot teremtett magának: a városai falait kijavította, megerősítette és felépítette aká csak a házakat. A közös sors és együtt munkálkodás összekovácsolta őket, de nagy szükségét érezték az istentiszteletnek, hogy Ige liturgiát és közös lakomát tartsanak.  Ez az ünnepség magán viselte a liturgikus összejövetel hagyományos vonásait. 
A népet összehívták, mint egykor Mózes a sinai szövetségkötés idején, amikor a kinyilatkoztató Isten ezt a népet vallási közösséggé tette. Megkapták Isten Törvényében a jövőképet, és úgy vándoroltak. Amikor az Ígéretföldjére érkeztek, akkor Józsue Sichembe hívta a népet és megújították a szövetséget. Dávid királytól kezdve Jeruzsálemben, majd Salamon építette Templomban jöttek össze, hogy ünnepeljenek és megújítsák Istennel kötött szövetségüket.
Jeruzsálem és a templom pusztulásától a babiloni fogság alatt a túlélők kultusz nélkül maradtak (Kr.e. 587-538). Ezt követően kialakult egy imádságra és tanításra épülő új istentiszteleti forma, a zsinagógai istentisztelet. Házaknál gyűltek össze, hogy hallgassák az Isten szavát. Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak. 
A babiloni fogságból amikor hazatérhettek (Kr. e. 538), a templom újraépítését csak 18 évvel később tudták elkezdeni. Viszont addig is zsinagógai istentiszteletet tartottak a Víz-kapu előtti térségen. Ennek a lefolyásáról szól a mai olvasmány. Összehívták a népet és reggeltől délig Ezdrás pap és a leviták felolvasták a Törvény könyvéből a vallási-, a köz- és a magánéletet szabályozó törvényeket. A törvények megismeréséhez fontosak voltak az arám nyelvű magyarázatok.  A nép, hittel és engedelmességgel fogadta el Isten szavát, mint az egyetlen üdvözítő kinyilatkoztatást. 
Ezdrás pap, Nehemiás helytartó és a leviták ezt az Istennek szentelt napot mindenki számára a sírás helyett az örvendezés napjává tették. Így buzdították a népet: „Tartsatok ünnepi lakomát! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek.” Az ünneplésben látjuk meg az igazi életet és életünk célját. A túlélés legjobb receptje: ha Isten velünk, ki ellenünk. Van közösségünk és velünk van a teremtő és megváltó Isten. Ő az életünk erőssége!
A zsinagógai istentisztelet a templom újjraépítése (Kr.e. 515) után is fennmaradt, mert olyan korban alakult ki, amikor 72 évig nem volt templomuk. És tudták, hogy az atyák hitének a megőrzése és továbbadása a fennmaradás törvénye.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése