Lássuk meg Jézus dicsőségét

Húsvét 7. C. vasárnap. Bevezető: Áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét ünnepeltük. Az első századokban a hitújoncokat húsvétkor részesítették a beavató szentségeiben. Ezért felnőtt keresztelés esetén az első szentáldozás húsvéti szentáldozás volt. A nyilvános vezeklőket a húsvéti szentáldozáskor fogadták vissza az egyházba. A IV. század közepétől 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja Urunk mennybemenetele volt. Ebből ered ünnepünk egyedülálló magyar elnevezése: áldozócsütörtök. Az áldozócsütörtöki szentáldozás egyben hitvallás, tanúságtétel, hogy Jézus velünk van az Oltáriszentségben is.

Áldozócsütörtök és pünkösd közé esik húsvét 7. vasárnapja. Ez a vasárnap olyan mint Krisztus két eljövetele közötti idő, görög szóval parúzia. A parúzia méltó befejezése a Szentírásnak, és az üdvtörténetnek. Az apostolok az Olajfák-hegyéről visszatértek az utolsó vacsora termébe és imával várták a Szentlélek eljövetelét. Azóta egyházunk imádkozik, várja Urunk második eljövetelét. A Jézus hívogató őskeresztény imának eredeti arám szövegét Szent Pál megörökítette: „Maran Atha!” (1Kor 16,22). A Jelenések könyve végén Jézus kijelenti: „Igen, hamarosan eljövök. Ámen.” És az egyház mint jegyes válasza: „Jöjj el, Uram Jézus!”

Tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, hogy méltóképpen találkozzunk Urunkkal a szentmisében.

- Testvéreim! Az apostolok égre emelt tekintettel néztek a mennybe távozó Krisztus után. Miután felhő takarta el szemük elől, az égre emelt tekintetüket megőrizték. Égre emelt tekintettel tértek vissza a Cenakulumba, az utolsó vacsora termébe és mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak a Szűzanyával a Szentlélek eljöveteléért. Megértették, hogy a Szentlélek segítségével jutnak el Krisztus teljes megismerésére és gazdagságának birtoklására. Péter apostol kezdeményezésére kiegészítik az apostolok testületét Mátyással. Az apostolokban már megnyilatkozik a feltámadt Krisztus dicsősége, átalakítva őket az ő képére dicsőségről dicsőségre. Jézus, hogy ezt teszi velünk, erről szól a mai evangélium.

1. A főpapi imában Jézus imádkozik az apostolokért és a hívekért. „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket  nekem adtál, mert a tied – hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád.” Jézus megdicsőült, mert apostolai befogadták tanítását, és nemsokára a Szentlélekkel eltelve tanúi lesznek Krisztus diadalmas hitének az egész világon.

A főpapi ima következő része a mai evangéliumi szakaszunk, melyben Jézus mindenidők Egyházáért imádkozik, akiknek hite az apostoloktól származik: „Szent Atyám, nemcsak tanitványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.” (Jn 17,20-26)

-  Az első amit Jézus kér, az az egység nagy kegyelme: „hogy egy legyenek.” Annak az egységnek, kommuniónak, mely az Atya és Fiú között van, a Szentlélek az összetartója. E kommuniónak valamiképpen meg kell nyilvánulnia a hívek életében is, mert „egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte van, mindent áthat és mindenben benne van” (Ef 4,4-5). Ez az egység csak a Szentlélek különleges kegyelme által érhető el, mert mindaz, ami a világban van, szétesés, békétlenség, gyűlölet, harc.

De az Egyház isteni mű, az egy Krisztus egyetlen titokzatos teste, éppen ezért kezdettől fogva az egység isteni bélyegét viseli magán. A Krisztus alapította egy Egyház egysége, az Egyház egyik jellemző vonása, amely a Szentháromság egységét tükrözi. Ezért mondjuk a nagy hitvallásban: Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.

- Jézus másodszor az isteni szeretet kéri az Atyától. Azt a szeretet, amellyel az Atya öröktől fogva szereti a Fiút, s mellyel egyszülött Fiát adta az emberekért, hogy ez a szeretet megmaradjon mindvégig az apostolokban és az Egyházban. Ha az Egyház megőrzi a szeretetegységet, amelyet Krisztustól kapott, ezzel folytatja Krisztus közvetítő és az Atya kinyilatkoztató  szerepét az emberek között. Így van a családban is. Lehetnek azonos hiten lévő házasok, de meg van-e köztük a szeretet?

Jézus azért imádkozik, hogy beteljesedjék a mű, melyet az Egyház alapításával kezdett. Az Egyház tagjai legyenek egységben és szeretetben Istennel és egymással. Mert csak így dicsőülhet meg az Egyház, így mehet oda, ahol Jézus is van, az Atya dicsőségében. A keresztény már akkor részesül Krisztus dicsőségében, amikor megkeresztelkedik.

- Az Isten dicsősége kifejezés magát Istent jelöli a Szentírásban, amennyiben kinyilatkoztatja magát fenségében (epifánia), hatalmában, szentsége ragyogásában, lénye dinamizmusában. Az ószövetségben az isteni dicsőség megnyilatkozásának két fajtáját ismeri: Isten dicső tettei és megjelenései.

- Az újszövetség lényeges kinyilatkoztatása a dicsőség kapcsolata Jézus személyével. Isten dicsősége teljesen jelen van Jézusban. Mint Isten Fia, dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása (Zsid 1,3). Isten dicsősége felragyog Krisztus arcán (2Kor 4,6), róla sugárzik az emberekre (2Kor 3,18). Ő a dicsőség Ura (1Kor 2,8).

Isten dicsősége nemcsak Krisztus feltámadásában nyilatkozott meg, hanem Jézus életében, működésében és halálában is. Krisztus megdicsőülése pedig a benne hívő keresztényekben fejeződik be a Szentlélek által. Vagyis Jézus áldozata bennünk hozza meg gyümölcsét az Atya és a Fiú dicsőségére. Jézus isteni dicsősége teljesen a parúziában, az egyház földi életében nyilatkozik meg. Mert Isten „Krisztusban örök dicsőségre hívott meg bennünket” (1Pt 5,10).

Az Atya és a Fiú által elküldött Szentlélek műveli ezt a megdicsőülést a Jézus rendelte Egyházban a szentségeken keresztül. Ugyanis amikor a szentségi kegyelmek állapotában végezzük mindennapi munkánkat, vagy szenvedünk Krisztusért, ez a mennyei dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk” (2Kor 4,17).

2. Olvasmányunk Szent István diakónus vértanú hitvallásáról szól. (ApCsel 7,55-60) Szent Lukács drámai képben mutatja be István diakónus életét, a maga és Pál apostol tanúsága szerint. István kiválasztásakor már felismerték, hogy hittel és Szentlélekkel eltelt férfi. Kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Féltékenységből a kisázsiából származó zsidók ellene támadtak és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni. Erre hamistanukat fogadtak és a felizgatott néppel a főtanács elé hurcolták. István szeretete legyőzte a félelmet, és nagy beszédében rámutatott, hogy a nép és a főpapok most is ellenállnak a Szentléleknek mint atyáik, akik a prófétákat is megölték, mert az Igaz eljöveteléről jövendőltek, s most ti lettetek árulói és gyilkosai! Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene. István tanúságtételének végén már bepillantást nyer az égbe: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Jézus mint tanú áll és tanúskodik az Atya előtt Istvánról. Ezután kivonszolták a városból és megkövezték. E történetben Jézus jelet adott Egyházának, és megmutatta a jövőt. Ma is Ő ad erőt nekünk a tanúságtételre, az igehirdetésre és a szenvedések közötti állhatatosságra. Legnagyobb kegyelme, hogy lehetővé teszi számunkra erényeinek követését, a megbocsátást és az ellenségért való imát. Sok ember számára ezek a legfőbb problémák. Csak a Krisztussal való egységben és szeretetben élő, a megbocsátó és imádkozó ember láthatja meg Jézus dicsőségét...

3.    Az Egyház szorongattatásaiban mindig Jézust hívja. (Jel 22,12-14. 16-20) A kegyelem által Jézust hívjuk és bízakodunk második eljövetelében. Székely népünk több mint egy évezrede Jézust hívja segítségül. Így tett amikor ellenségek háborgatták. 

Egyik ilyen emlékünk Székelykeresztúr északi magaslata, a Jézuskiáltó-hegy, rajta a régi fakeszt helyett, a katolikus egyház emelte 7 méter magas vasbeton kereszttel. A helyi hagyomány szerint a tatárbetörések alkalmával az odamenekült lakosság Jézus nevének a kiáltásával hárította el a veszedelmet. A völgyek erős visszhangja megrémítette a tatárokat. Azt gondolták, hogy a lakosság nagy haderővel közeledik, s ezért visszafordultak.

Csíki eleink szent hitünk védelmében 1567 május 17-én a Hargitai csatánál Jézust és a Szűzanyát hívták segítségül. A hívek nnagyrésze a Salvator kápolnánál imádkozott. A győzelem óta a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú, fogadalmi búcsú lett.

A Jelenések könyvének befejezése nemcsak az üdvösség boldogságát vázolja fel, hanem azzal bátorít, hogy Jézus ezt az üdvösséget nekünk szánta. Ő a kezdet és a vég, minden jó tőle indul ki, és mindent ő fejez be. A végítéletkor mindenkinek megfizet tettei szerint. Eljövetele az érdemek jutalmazása is lesz, ezért jogunk van őt várni. Addig igyekezzünk Krisztushoz hasonló lelkülettel dolgozni és áldozatot vállalni. És éljümk Krisztus testének és vérének vételével, amely megtisztít, megszentel és megerősít. Hittel kérjük: „Jöjj el, Uram, Jézus!” Jézus szentségi módon jön e szentmisében, hogy életünk táplálója, zarándoklásunk társa legyen. Legyünk boldogok addig is, amíg dicsőségében részesít. Ámen.