Oldalak

2022. 07. 31.

A halász és a bankár

Az amerikai bankár a már régóta várt nyaralását töltötte valahol egy kis brazil faluban a tengerparton. Amint délután sétált egy halász kötött ki csónakjával, benne néhány nagy hallal.
Gyorsan beszédbe is elegyedtek egymással. A bankár arra volt kíváncsi, hogy mennyi időbe telt mire megfogta ezeket a szép példányokat.

Nem túl sokba – felelte a halász.

Erre a bankár arról érdeklődött – miért nem maradt kint egy kicsit tovább és fogott volna még több halat?

Bőven elég ennyi is, hogy se én, se a családom ne éhezzen – válaszolta a halász.

A bankár ezután arról érdeklődött, hogy mit csinál a nap hátralévő részében?

Általában korán kelek – válaszolta a halász –, reggel kimegyek a tengerre, kifogok néhány nagy halat, aztán hazamegyek és tanítom a gyerekeimet és velük játszom. Délután szundikálok egyet a feleségemmel. Amikor eljön az este, akkor a barátaimmal társalgunk a borospoharat szorongatva, gitározunk, énekelünk és mulatunk. Többnyire elfoglalt vagyok.

Ekkor a bankár egy javaslatot tett a halásznak: Üzletvezetésből doktoráltam. Segíthetnék neked, hogy sikeresebb emberré válj. Mostantól kezdve több időt kellene a tengeren töltened, és törekedj minél több halat fogni. Akkor több pénzed lesz és veszel egy nagyobb hajót. És így még több halat fognál. Hamarosan új hajót is vásárolnál, saját céget, saját konzervgyártó üzemet létesítenél. Értékesítési hálózatot hoznál létre. Közben elköltöznél ebből a faluból São Pauloba, ahol felállítanád a főhadiszállásod, és onnan irányítanád a többi üzletágazatot.

De uram, mennyi időbe fog telni ez nekem? – kérdezte a halász.

Nagyjából 15-20 évbe – válaszolta a bankár.

A halász ekkor így szól: És azután?

A bankár nevetni kezdett: Azután, úgy élhetsz, mint egy király a saját házadban, és amikor eljön az ideje, tőzsdére mehetsz, és beviszed a részvényeidet a tőzsdére, és gazdag leszel.
És azután? – kérdezte a halász.

Azután végre visszavonulhatsz – mondta a bankár –, beköltözhetsz egy házba a halászfalu mellé, korán reggel felkelsz, kimész a tengerre és foghatsz néhány halat, majd hazatérve játszhatsz az unokákkal, délután sziesztáhatsz a feleségeddel, és amikor eljön az este, csatlakozhatsz a barátaidhoz egy italra, gitározhatsz, énekelhetsz és mulathatsz!

A halász értetlenkedve így szólt: Uram, de nem ezt csinálom most is?

(Paulo Coelho brazil író nyomán)

 

Érdemes elgondolkoznunk időről-időre, hogy mi a fontos és mi nem. Ne áldozzuk fel az összes időnket olyasmiért, amire valószínűleg nincs is szükségünk. És érdemes a halász fejével is gondolkodni egy kicsit.

 

Miről szól az élet? - 18.C. vasárnapi gondolatok.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése