Oldalak

2023. 02. 22.

Szeretetláng 1.

1.)    A Szeretetláng engesztelő imamozgalom. Elindítója és a lelki napló írója Kindelmann Károlyné (szül. Szántó Erzsébet) harmadrendi karmelita, hatgyermekes családanya, aki 1913-ban született Budapesten, szüleinek 13. gyermekeként. 
Tizenegy éves korában teljesen árván maradt. Emiatt csak az elemi iskola négy osztályát tudta befejezni. Miután három szerzetben is hiába kopogtatott felvételért, 1930-ban  feleségül ment egy jólelkű iparoshoz, akivel szép családi életet élt. 1946-ban özvegyen maradt 6 kiskorú gyermekével. Kitartó küzdelem, vasöntődei munka vállalása árán tudta családját fenntartani, gyermekeit felnevelni és elrendezni. Mindezzel a jó Isten készítette elő küldetésére, amely 1961-ben kezdődött a közlésekkel. 
A közléseknél minden a kiválasztott lélek bensejében játszódik le, saját szavai szerint „a lelkem mélyén”. Meg tudja különböztetni azt a személyt, aki hozzá beszél. „Őrangyalom hangja komoly, a Szűzanyáé mennyei zene, melyben egy édesanya aggódó, ölelő szeretete hullámzik. Az Úr Jézusé irgalom, jóság, többször fenség, melytől megremeg a lélek, amit csak Jézus egy időben árasztott szeretetével lehet elviselni.”
A közlések nagy részét naplójába írta le, olykor csak az égiek többszöri sürgetésére. A közlések folyamán kapott fogalmat, átélést vagy tanítást aztán a saját nyelvhasználata szerint foglalta szavakba. Ez nem volt könnyű, olykor képtelen volt rá. Amikor azonban „szavakba öntve” is kapott közléseket, akkor szóról szóra írta le.
1962. április 13-tól kinyilatkoztatásokat kapott az Úr Jézustól és a Boldogságos Szűztől, melyeket lelki naplójában jegyzett fel. Ezek képezik az engesztelő és lelkek megmentésére törekvő Szeretetláng mozgalom alapját.
2.) Mi a Szeretetláng?„A Szeretetlángom maga Jézus Krisztus.” (1962. aug. 31.) A kegyelmi életben a Szent Szív túlcsordultságát jelenti, ama hő vágyat, hogy szeretetét velünk közölje, reánk árassza. Azért a Láng az isteni Szívtől el nem választható.
Mi a célja?Hogy megvakítsa és tehetetlenné tegye a Sátánt. Ez azt jelenti, hogy a Gonosz támadóképessége mintegy megbénul e láng fényétől, tehát tehetetlenné, ártalmatlanná válik számunkra. Itt nem testi szemről van szó, ahhoz hasonló, amikor fénycsóva szemedbe süt és te nem látsz semmit. Ugyanakkor felismerhetjük mindenben a Gonosz mesterkedését.
Hogyan teszi tehetetlenné a Sátánt?A mi bűnbánatunk, megtérésünk, imádságunk, áldozatunk, vezeklésünk és böjtünk által.
Jézusunk örök óhaja, hogy vele eggyé legyünk. „És megkért az édes Üdvözítő, hogy imádkozzam el Vele az Ő óhajtásait:
Lábunk együtt járjon,
Kezünk együtt gyűjtsön,
Szívünk együtt dobbanjon,
Bensőnk együtt érezzen,
Elménk gondolata egy legyen,
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
Ez az imádság is eszköz a kezetekben, mert ha valaki így együttműködik Velem, ezáltal is megvakul a Sátán, és világtalansága által a lelkek felszabadulnak a bűntől.” (1962. máj. 4.)
A Szűzanya mindenkit felszólít a Sátán elleni küzdelemre, mely egyszersmind lélekmentés. Ő nem akarja a mi közreműködésünk nélkül a Sátán feletti győzelmét megtenni. Aki Hozzá csatlakozik, siettetheti a kegyelmi kiáradást, az új pünkösdöt.
Ha a Sátán számára nagy megaláztatást jelent, hogy nem közvetlenül Isten győzi őt le, hanem egy teremtett lény: Mária által, mennyivel inkább érzi magát megalázva, ha bukását emberi lelkek segítik elő! Emberek, akiket sokszor félrevezetett, bűnbe ejtett! Kevélysége ettől jobban szenved, mintha Isten hatalma alázná meg!
Szűzanyánk, kérve kérünk, add nekünk az összetartó szeretet erejét, hatalmát és tüzét! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján.
Szeretetláng átadás - Pálosszentkút
3.) A Szeretetláng ünnepélyes átadása világszerte február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján történik. A Szűzanya erre kér minket: „Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok... Ne féljetek a lángtól, mely észrevétlenül, szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény! Senki nem fog gyanút erre a szívekben végbement csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adjanak át az én kedves fiaim, hogy szeretetemnek lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben.” (1962. május 4.).
A Boldogságos Szent Szűz azt akarja, hogy szívének Szeretetlángja kiáradjon az egész világra. Nekünk, akik már megismertük és megkaptuk a Szeretetlángot, tovább kell adnunk, hogy így legyünk Jézus és a Szűzanya munkatársai ebben a kiáradásban. Erre a megbízatásra figyelmeztet és emlékeztet mindannyiunkat jelképesen is a “Szeretetláng átadása” nevet viselő ünnepélyes cselekedet, melynek eredete a Lelki Naplóban gyökerezik: Vigyél két gyertyát, gyújtsd meg előbb a te kis lángodat, majd add tovább...” A hívek adják át a gyertyalángot egymásnak, melyet az ájtatosság idején kaptak, és vigyék haza...” (1962. április 15.).
A Szeretetláng átadását lehetőleg a pap vagy az imaközösség vezetője vezesse, aki előtte szóljon a hívekhez, mondja el az ünnepség lényegét, amelynek eredete a Lelki Naplóban gyökerezik.
A hívek alkalomhoz illő énekkel, gyertyával a kezükben sorban vonuljanak a már meggyújtott húsvéti vagy oltárgyertyához. A pap mondja el, hogy a lángot jelképesen a Szűzanya adja át mindenkinek, ezért az Ő szavait idézzük. Ezután a pap – nagyszámú hívő esetén több pap is segíthet – gyújtsa meg a hívek gyertyáit az „élő lángról”, és e szavak kíséretében adja át nekik egyenként: Vidd e lángot, melyet neked nyújtok. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a szívedet, és add tovább! 
Kolumbiai katonák szeretetláng csoportja
4.) A közös engesztelő imaórák családokban és imacsoportokban már Erzsébet asszony életében elkezdődtek, aki 1984-ben indult először a hívek egy kis csoportjával „Szeretetlángot gyújtani”. Azóta több száz Szeretetláng imacsoportban több ezren engesztelnek Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és Vajdaságban, havonta tartanak éjszakai virrasztást; Budapesten, Bodajkon és Karancsságon országos találkozókat is tartottak. Az ezredforduló előtt a Szeretetláng már elterjedt Németországban, Ausztriában, Svájcban, valamint Latin-Amerikában (Brazília, Mexikó, Ecuador) is, ahol papok és püspökök is csatlakoztak. 1999-ben Mexikóvárosban, 2002-ben Brazíliában rendeztek Nemzetközi Szeretetláng Kongresszust. 
Erzsébet asszony lelki naplóját (A Szűzanya szeplőtelen szívének szeretetlángja. Lelki napló 1961-1981. Bécs, 1985; Bp., 1989), illetve kivonatát 24 nyelvre fordították le.
Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 2009. április 5-én egyházi jóváhagyást adott a teljes Lelki Napló kiadásához, és egyházmegyéjében, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében megalapította a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalmat. A mozgalom a világ hetven országában van jelen, és mintegy hétmillió tagot számlál.

1991. májusában mondta a Szűzanya egy másik misztikusnak, Natália nővérnek: „A fatimai üzenet befejezése a Szeretetláng… Szeplőtelen Szívem végül a Szeretetláng által győz!”

Ajánló:

A szőkefalvi jelenések

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése