Oldalak

2023. 08. 21.

Szent István napja, 2023. aug. 20.

Augusztus 20-án Szent István király főünnepén, - a magyar királyság és az Erdélyi (gyulafhehérvári) főegyházmegye alapítójaára emlékeztünk a Millenniumi templomban este 19 órakor. A szentmisét P. Balla Barnabás pálosszentkúti atya celebrálta, utána a plébánia udvarán ünnepélyes megemlékezésre  és koszorúzásra kerül sor a Szent István és a Márton Áron domborműnél. A megemlékező beszédet Darvas-Kozma József esp.-plébános mondta:
Ünneplő Testvéreim! - Juhász Ferenc miskolci plébános, aki 2003-2005-ig az Ottawai Szent Pál Egyetem egyházjogi fakultásán tanult, így emlékezik egyik professzora előadására: „A pápai követekről tanultunk. A tanár hosszan fejtegette, hogy mi a feladatuk, milyen rangban vannak: püspök, érsek, bíboros, nuncius. És kitért arra, hogy a legrangosabb pápai követ Szent István magyar király, aki amellett, hogy a nép legfőbb elöljárója, apostoli királyként a valaha volt legrangosabb pápai követ is. A pápa személyesen bízta meg azzal, hogy népét a keresztény hitre vezesse, gondoskodjék templomokról, papokról, szerzetesekről és javadalmaikról. – Lévén, hogy az egyetlen magyar voltam a csoportban, felém fordultak, és tapsolni kezdtek a hallgatok.” A pápai követ, a pápa személyét képviseli, tartós jelleggel részegyházak vagy egyben államok és hatóságok felé is (363.k. 1.§). Államalapító és egyházszervező Szent István nagysága abban áll, hogy mindezek mellett, rendezte a környező népekkel a magyarság kapcsolatait. Békét teremtett a szomszéd népekkel és a kor szokása szerint családi kapcsolatok révén megerősítette. Egy ezredév mérlegén, elmondhatjuk, hogy bölcs életvezetésének az alapja, hogy életét, családját és országát Krisztus evangéliumára építette. (Mt 7,24-29) Jézus Krisztushoz kötötte népünk sorsát, ezért az élet viharaiban helyt tudtunk állni. Krisztus útján járt. (Ef 4,17-24) Minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte. Fogadalmi és felajánló imáiban magát és királyságát Szűz Mária gyámsága alá helyezte. Utolsó tette is olyan, mint Jézusé a kereszten. Kire bízhatná jobbra fiatal keresztény országát, koronáját, népét, lelkét, mint akire a mennyei Atya egyszülött Fiát bízta, Szűz Máriára. Mint az ószövetségi bölcsek, az Intelmeiben az életet kiteljesítő tanítást hagyott ránk. (Péld 4,10-15. 18-27) A nagy francia író és diplomata, Paul Claudel (1868-1955) a 2. világháború után írta: „Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”
**
Bálint Károly marosvásárhelyi szobrásztól rendeltem meg 2000 tavaszán a Szent István domborművet, mint nyárádtői plébános, hogy emlékezzünk arra, hogy 1000-ben koronázták meg Szent Istvánt, és a pápa így ismerte el Magyarországot, mint független királyságot. Nyárádtőn a templom homlokzatára helyezték el. Mivel én voltam a megrendelő és fizető, ezért arra kértem, hogy még egy domborművet készítsen a művész úr, hogy azt a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia homlokzatán helyezhessük el, és legyen a magyar Millennium emlékjele is Csíkban. 
Így van Csíkszeredának, templomon kívül Szent István emlékjele!!! Ünnepélyes leleplezése 2000. december 31-én történt.  
Isten, áldd meg a magyart!
** 

Imádkozzunk közösen Európa felszabadulásáért, az elmék gyógyulásáért és a magyar népért: Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét, és szolgáljuk javát. 
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a Te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért.
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Isten Szolgája Márton Áron püspök születésnapja lesz augusztus 28-án, koszorunkat elhelyezzük és imádkozunk:
Istenünk,
Te ÁRON püspököt 
arra választottad ki,
hogy igazságodnak őre,
az üldözötteknek védelmezője
és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb
szentjeid között tisztelhessük,
tanítása és példája
világító JEL legyen 
mindannyiunk számára. Ámen. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése