Szent Ambrus, Milánó püspöke így beszélt Theodosius
császárért mondott gyászmisén: „Adj
szolgádnak, Theodosiusznak teljes nyugalmat, azt a nyugalmat, amelyet a
szentjeidnek készítettél. Szerettem őt, ezért az élők birodalmába akarom őt
követni; nem fogom őt elfelejteni, amíg én is elhívást nem kapok Isten szent
hegyére.”
Az egyik legmegragadóbb beszámoló, amely ebben a
témában az atyák írásaiból ránk maradt, Szent Ágoston tollából származik, az 5.
század elejéről. A tudós püspök elmondja, mi volt az utolsó kívánsága halálos
ágyán fekvő anyjának: „Hogy hová teszed
ezt a testet, nem lényeges: emiatt semmiképpen ne aggodalmaskodj. Csak arra
kérlek, emlékezz meg rólam az Úr oltáránál, akárhol is jársz.” Eme utolsó
kívánság ihlette a fiút erre a bensőséges imára: „Ezért könyörgök Hozzád, szívemnek Istene, anyám bűneiért. Nyugodjék
békében hitvesével együtt... És bátorítsd, Uram, szolgáidat, testvéreimet,
akiknek szavaimmal, szívemmel és a tollammal szolgálatára állok, hogy mindenki,
aki e szavakat olvassa, oltárodnál szolgálólányodra, Mónikára emlékezzen.” Itt
talál visszhangra a korai egyház gyakorlata, a halottakért mondott ima,
valamint a hit a tisztítótűznek nevezett állapot létezésében.
Az elhunyt rokonok és barátok leikéért bemutatott
ima és áldozat gyakorlata mélyen gyökerezik az ősi zsidóság hagyományaiban, és
minden vándorlás és a szétszóratás ellenére is a mai napig fennmaradt. A szerző
néhány évvel ezelőtt számos zsidót látott a híres jeruzsálemi Siratófal előtt a
halottaiért imádkozni. Egy, az amerikai zsidóság körében általánosan használt
imakönyvben a következő halottbúcsúztató imát olvashatjuk: „Eltávozott testvérünk, álljanak előtted nyitva a menny kapui,
pillantsd meg a béke városát és a biztonság helyét, siessenek eléd örömmel a
szolgáló angyalok. És álljon készen a fogadásodra a Főpap. Haladj a célig,
nyugodj békében, és kelj fel újra az életre... Legyen része a mennyei lakhely
nyugalmában elhunyt testvérünk lelkének (akit az Úr lelke vezessen a
Paradicsomba), és aki Istennek, a mennyek és a föld Urának akaratából távozott
ebből a világból. Borítsa őt be szárnyaival végtelen irgalmában a Királyok Királya.
Támassza őt fel napjai végeztével, és engedje őt inni örömének folyamából.”
„Valóban különös” - jegyzi meg B. L. Conway
C.S.P.atya „hogy a reformátorok a tisztítótűz és a halottakért való könyörgés
ilyen nagyszámú bizonyítékát, amelyek mind az írásokban, mind a hagyományban
megtalálhatóak, egyszerűen félresöpörték. De Krisztus evangéliumában a
tanítások annyira összefonódnak egymással, hogy egy központi dogma tagadása
szükségszerűen maga után vonja több másiknak a tagadását is.
Luthert téves nézete az egyedül a hit által való
megigazulásról a halálos bűn és a bocsánatos bűn közötti különbség tagadásához
vezette. Ebből az időbeli büntetésnek, a jócselekedetek szükségességének, a
bűnbocsánat hatékonyságának és a halottakért mondott ima hasznának tagadása is
következett. Ha a bűnt nem elengedik, csak betakarják, ha az evangélium »új
embere« Krisztus, aki a maga igaz voltát a bűnös embernek csak beszámítja,
tényleg nem lenne értelme a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak a
bűneiktől. A tisztítótűz lutheri tagadásából vagy az a szörnyű tény következik,
hogy még a legjobb keresztényeknek a túlnyomó többsége is elkárhozik (ami
bizonyos értelemben megmagyarázza az örök büntetés modern tagadását), vagy az a
feltételezés, hogy Isten a lelket a halál pillanatában mintegy varázsütésre
megtisztítja.”
Ha maga a
„tisztítótűz” szó nem is fordul elő a Szentírásban, arra az állapotra, amelyet
szimbolikusan jelöl, mind az Ó-, mind az Újszövetség, mind pedig a keleti,
illetve nyugati egyházatyák írásai utalnak. Abból, hogy a halottakért mondott
imádság hatékonyságába vetett hit általános volt a korai egyházban, az
következik, hogy a tisztítótűzbe vetett hit is általános volt. A tisztítótűz
léte nélkül ugyanis nem lenne semmi értelme és jelentősége a halottakért mondott
imáknak.
- folytatjuk -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése