Az egyház biztosítja gyermekeinek ezt a jámborsági
gyakorlatot, amennyiben november 2-át a Halottak napjaként határozta meg, és
megengedte papjainak, hogy ezen a napon három szentmisét tartsanak az
eltávozottakért. Ezenkívül az egész november hónapot a Szenvedő Lelkekért
mondott külön imáknak javasolja szentelni. Szeretettel hívjuk nem katolikus
olvasóinkat: együtt vizsgáljuk meg, hogy milyen alapjai vannak ennek a
jámborsági gyakorlatnak a Szentírásban, a hagyományokban és a józan eszünkben.
A tisztítótűz és a halottakért
mondott ima
A Szentírás arra bátorít bennünket, hogy ne csak a
földön imádkozzunk egymásért, illetve kérjük a szentek és az angyalok
közbenjárását, hanem az eltávozott testvéreinkért is könyörögjünk. A
Makkabeusok 2. könyvében arról olvashatunk, hogy Júdás, miután a Gorgiászt
legyőzte, a társaival együtt eljött, hogy a harcban elesett zsidókat eltemesse.
„Aztán gyűjtést rendezett a katonák
között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat
bemutatására.” Nem tekintette súlyosnak a bűneiket, ugyanis „...arról is meg volt győződve, hogy akik
jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár.” A szent író
megfogalmazza a tanulságot is: „Ez szent
és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy
megszabaduljanak bűneiktől.” (2Mak 12,43-46) Még ha a Makkabeusok könyvét a
tőlünk elszakadt testvéreink nem is tekintik Istentől ihletettnek, azt be kell
látniuk, hogy pontos történelmi beszámolókat tartalmaz, amelyek a zsidók
hitéről tanúskodnak évszázadokkal Krisztus születése előtt. Valójában ugyanazon
a tekintélyen alapulnak, mint Izajásé, Jánosé, vagy a Biblia más könyveié –, az
egyház csalhatatlan tanítói tekintélyén, amely a Biblia összes könyvét Istentől
ihletettnek tekinti.
Urunk a bűnök bocsánatáról beszél: „Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot
nyer, de aki a Szentlélek ellen szól, nem nyer bocsánatot, sem ezen a világon,
sem az eljövendőben” (Mt 12,32; 22,32) – ez Szent Ágoston és Nagy Szent
Gergely szerint a tisztítótűzre vonatkozik. Pál apostol így ír a korintusiaknak
küldött levelében: „Az (Úr) napja ugyanis
nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit
ér a munkája.” Majd így folytatja: „Akinek
építménye megmarad” – azaz igaz úton jár –, „jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad” – azaz a rossz utat
választotta –, „az kárt vall. Maga ugyan
megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (lKor 3,13-15) Szent Pál ezekkel a
szavakkal adja tudtunkra, hogy az ilyen ember lelke végső soron megmenthető,
noha egy ideig a tisztítótűz lángjait kell elszenvednie.
Ez a korai egyházatyák egyértelmű tanítása, és az
azóta eltelt évszázadok megszakítás nélküli hagyománya. Ők szólnak hozzánk a
vértanúk sírjaiból és a katakombákból, amelyekben a korai keresztények
holtteste fekszik. A Szent Kallixtusz katakombában, Róma kapui előtt jó néhány
feliratot láthatunk, amelyek mintegy a haldokló Krisztus szavaira
visszhangoznak: „Imáitokban emlékezzetek
meg rólunk, akik előttetek járunk.” „Fényeskedjék
neked Krisztus örök világossága” – ez volt a hátramaradottak válasz imája.
Hasonló feliratok sok korai keresztény – az első három évszázadból származó –
síremlékén láthatóak.
A halottakért mondott ima apostoli szokására keleti
és nyugati egyházatyák is gyakran hivatkoznak. Tertullianus (160-240) két
különböző helyen is említi az emlékmisét: „Az
év egy napján mindig áldozatot mutatunk be a halottakért, mintha a születésük
napjára emlékeznénk.”
„A hívő özvegyasszony imádkozik elhunyt
férje lelkéért. Könyörög érte, aki a köztes nyugvóhelyen tartózkodik, hogy
legyen része az első feltámadásban, és a halála évfordulóján imádkozik érte.”
(Részlet John A. O’Brien, Milliók hite című könyvéből.)
– folytatjuk -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése