27.B. Az Egyház és a házasság - gondolat

Ferenc pápa egy szerdai általános kihallgatáson három szót ajánlott a házastársaknak, amit mindig mondani kell otthon: „kérem, köszönöm és bocsáss meg”. A házastársak a „kérem” szóval tiszteletet fejeznek ki és nem lesznek tolakodók a házaséletben. A „köszönöm” – a szolgáló szeretet iránti tisztelet kifejezése. Ezért mindig mondjunk köszönetet házastársunknak: köszönöm, amit értem tettél. Nagyon szép köszönetet mondani. És mivel mindnyájan tévedünk, van egy szó, amit egy kicsit nehéz, de ki kell mondani: „kérlek, bocsáss meg”. Ezzel a három szóval: kérem, köszönöm, bocsáss meg és az egymásért mondott imával a házasság megy előre – mondta a Szentatya.

– A mai vasárnap szentmiséje az egyik legfontosabb és legszebb, ugyanakkor a legnehezebb emberi kapcsolatról, a házasságról szól. A meghatározás szerint a házasság egy férfi és egy nő egész életre szóló, szabad akarattal vállalt szövetsége, mely természete szerint a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. – Az olvasmányban és az evangéliumban erről olvasunk, hallunk. Ilyenkor jó számba venni a többi emberi kapcsolatunkat is, nemcsak a családi kötelékeket: milyen emberi kapcsolataink vannak, milyenek a barátságaink, az ismerőseinkkel, munkatársainkkal való viszonyunk? – Egyházunk ismeri az életet, és tudja sok elhagyott férfi és nő roppant nehéz életét. Igyekszik is segítségükre lenni, de nem tehet azt amit akar. Isten népének Jézushoz kell igazodnia. Istennek ez a mondása: „nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18-24) – bevésődött az emberi lélek mélyébe, és ez az ember alapvető hivatására utal. Elemi vágya az embernek, hogy legyen valakije. S ez a boldogságát szolgálja. Társas lény az ember, s ennek egyedül kielégítő megoldása a házasság, – hacsak  nincs valakinek isteni elhivatottsága a szüzességre, Isten népének a szolgálatára. 

Teljes értelemben csak annak van valakije, akinek házastársa van, őt a gyermek sem pótolhatja sokáig. Ez a szempont még inkább felbonthatatlannak mutatja a házasságot. (Mk 10,2-16) A farizeusoknak Jézus világosan megmondta, csak a házasságban van igazán valakije az embernek, csak akkor, ha kettejük önátadása teljes, egész életüket átfogó, felbonthatatlan szövetség. Nem élheti át a házasságot, aki a szövetséget feltételekhez köti, vagy csak egy ideig akarja. Az ember az embernek egészen csak a mindhalálig jegyében adhatja oda magát. Ez az igazi szeretet. És ha ilyen volt az önátadás, ez akkor sem szünhet meg, ha a másik elhagyja. A keresztény élet kereszthordozás még a házasságban is. (Zsid 2,9-11)  A házasságban egymásért áldozatot kell vállalni, s erre az önzetlenségre kell nevelni a gyermekeket egészen kicsi koruktól. Krisztus is ezt várja el az ő követőitől.

 

„Ha szeretjük egymást, Isten szeretete tökéletes lesz bennünk.” 1Jn 4,12.