Virrasztani szó szoros
értelemben azt jelenti, hogy valaki lemond az éjszakai alvásról, történhet ez
azért, hogy tovább dolgozzék, segítségére legyen a betegnek, vagy hogy az
ellenség meg ne lepje. Innét ered a szó képes értelme: virrasztani annyi, mint
ébernek lenni, küzdeni a restség és a hanyagság ellen, hogy célhoz érjen az
ember. A hívő számára ez a cél az, hogy készen álljon az Úr fogadására, amikor
eljön az ő napja. Ezért virraszt, ezért éber, hogy az éjszakában élve ne legyen
az éjszaka fia. Szent Márk evangéliumában Jézus a világ végéről és az Emberfia
eljöveteléről szóló beszédében legfőképpen virrasztásra buzdítja tanítványait.
(Mk 13,24-32)
A B-év 33. vasárnapjának olvasmányai a világvégi beteljesülésről,
Jézus visszatéréséről szólnak. Az ősegyház tagjai Krisztus közeli visszatérésében
éltek. Az ősegyház fogalma az egyház történetének csak az első évszázadát
jelenti. Ebben az évszázadban készültek el az Újszövetségi szentírás szövegei. Mind
arról tanúskodnak, hogy a Krisztus követők, az Úr ígérete alapján a
beteljesedés állandó várásában éltek, és magatartásukat a virrasztás jellemezte.
A virrasztás megkövetelte a józanságot, vagyis a lemondást az „éjszakai”
kicsapongásokról, és elszakadást a földi gyönyöröktől, javaktól, amik elterelik
figyelmüket az Úr érkezéséről. A földi dolgokat másodrendűnek tekintették, főszempontjuk
a felkészülés volt Jézus jövetelére, amikor megítéli a világot. Korunk
emberében már nincs meg ez a lázas virrasztás, várakozás, mert ma távolinak
tartjuk az Úr érkezését. Pedig Jézus azt mondja: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek”. Mi
Jézus nemzedéke vagyunk. Azzal, hogy felment a mennybe és ül az Atya jobbján,
nem eltávozott közülünk az Úr, hanem megdicsőülve lett a miénk és közöttünk
való. Megdicsőült lénye jelen van a zarándokegyházban, és összekapcsol
bennünket a régi keresztényekkel, a megdicsőült és tisztuló szentek
közösségével is. Aki kegyelemben él, abban Jézus él, így az ő nemzedéke vagyunk,
és tanúi leszünk dicsőséges eljövetelének, a feltámadásnak és a világ
újjáteremtésének. Azért hogy virrasszunk, Jézus kijelenti: „azt a napot vagy órát egyedül
az Atya tudja”. A világ vége attól is függ, mikorra érik meg Isten népe. A
gyümölcsérés ideje is az Emberfia érkezésére int, a kozmikus események pedig a végső napok jelei
lesznek. (Dán 7,13-14) Az érteni tudók és az igazságra tanítók nem félnek,
hanem ragyogni és tündökölni fognak.
Az Atya megdicsőítette az emberré lett Krisztust,
aki keresztáldozatával örökre tökéletessé teszi a megszentelteket. (Zsid
10,11-14. 18) Nekünk mindegy, hogy mikor és hol élünk, ha a szentségeket és a szentmise
kegyelmeit használhatjuk. A kegyelem megérlel a beteljesedésre, a paruziára, mikor
megdicsőült testben feltámadunk és örökre az Úré leszünk.
„Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álljatok.” Lk 21,36.
Amen.
VálaszTörlés