33.B - Állandóan virrasszunk

Virrasztani szó szoros értelemben azt jelenti, hogy valaki lemond az éjszakai alvásról, történhet ez azért, hogy tovább dolgozzék, segítségére legyen a betegnek, vagy hogy az ellenség meg ne lepje. Innét ered a szó képes értelme: virrasztani annyi, mint ébernek lenni, küzdeni a restség és a hanyagság ellen, hogy célhoz érjen az ember. A hívő számára ez a cél az, hogy készen álljon az Úr fogadására, amikor eljön az ő napja. Ezért virraszt, ezért éber, hogy az éjszakában élve ne legyen az éjszaka fia. Szent Márk evangéliumában Jézus a világ végéről és az Emberfia eljöveteléről szóló beszédében legfőképpen virrasztásra buzdítja tanítványait. (Mk 13,24-32) 

A B-év 33. vasárnapjának olvasmányai a világvégi beteljesülésről, Jézus visszatéréséről szólnak. Az ősegyház tagjai Krisztus közeli visszatérésében éltek. Az ősegyház fogalma az egyház történetének csak az első évszázadát jelenti. Ebben az évszázadban készültek el az Újszövetségi szentírás szövegei. Mind arról tanúskodnak, hogy a Krisztus követők, az Úr ígérete alapján a beteljesedés állandó várásában éltek, és magatartásukat a virrasztás jellemezte. A virrasztás megkövetelte a józanságot, vagyis a lemondást az „éjszakai” kicsapongásokról, és elszakadást a földi gyönyöröktől, javaktól, amik elterelik figyelmüket az Úr érkezéséről. A földi dolgokat másodrendűnek tekintették, főszempontjuk a felkészülés volt Jézus jövetelére, amikor megítéli a világot. 

Korunk emberében már nincs meg ez a lázas virrasztás, várakozás, mert ma távolinak tartjuk az Úr érkezését. Pedig Jézus azt mondja: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek”. Mi Jézus nemzedéke vagyunk. Azzal, hogy felment a mennybe és ül az Atya jobbján, nem eltávozott közülünk az Úr, hanem megdicsőülve lett a miénk és közöttünk való. Megdicsőült lénye jelen van a zarándokegyházban, és összekapcsol bennünket a régi keresztényekkel, a megdicsőült és tisztuló szentek közösségével is. Aki kegyelemben él, abban Jézus él, így az ő nemzedéke vagyunk, és tanúi leszünk dicsőséges eljövetelének, a feltámadásnak és a világ újjáteremtésének. Azért hogy virrasszunk, Jézus kijelenti: „azt a napot vagy órát  egyedül az Atya tudja”. A világ vége attól is függ, mikorra érik meg Isten népe. A gyümölcsérés ideje is az Emberfia érkezésére int, a  kozmikus események pedig a végső napok jelei lesznek. (Dán 7,13-14) Az érteni tudók és az igazságra tanítók nem félnek, hanem ragyogni és tündökölni fognak. 

Az Atya megdicsőítette az emberré lett Krisztust, aki keresztáldozatával örökre tökéletessé teszi a megszentelteket. (Zsid 10,11-14. 18) Nekünk mindegy, hogy mikor és hol élünk, ha a szentségeket és a szentmise kegyelmeit használhatjuk. A kegyelem megérlel a beteljesedésre, a paruziára, mikor megdicsőült testben feltámadunk és örökre az Úré leszünk.

 

„Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álljatok.” Lk 21,36.