Anyám intése. - Elpártolt liliomszál

Pósa Lajos: Anyám intése    

                        

El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig

Gólyamadár kelepelget!

Ha elfáradsz a világban:

Gyere haza megpihenni,

Az öreg fák árnyékában

Szép időkre emlékezni!

Rád nevet, mint hajdanában

A cseresznye, piros alma;

Gyermek leszel újra, fiam,

S belefogsz egy régi dalba.

Szántófölded kenyeret ád,

Az a föld a kalásztermő!

Friss vizet a csörgő patak

Tüzelőnek fát az erdő.

El-elsétálsz a mosolygó

Virágok közt andalogva...

Úgy-e, fiam, hozol majd ki

Egy-egy szálat a síromra?

Gyümölcsfáid oltogatod,

Tisztogatod, nyesegeted,

Ablak alatt a kis kertben

Az utakat rendezgeted.

El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig

Gólyamadár kelepelget!

Reményik Sándor: Elpártolt liliomszál

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Más öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok -
Beolvad a te világod.

Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.

Liliomszál, liliomszál,
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körülállunk,
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned. (1933. aug.)