Népünkben nagyon
erős a szabadsághoz, az igazságossághoz és az élethez való ragaszkodás. Ezekért
az értékekért elődeink készek voltak lemondani földi javaikról, s ha a sors úgy
hozta, még az életüket sem sajnálták feláldozni. Ahogy a szólásmondás is jelzi:
vígan megyünk tönkre. Van ebben valami imponáló, hogy amiért mások esengtek és
odavoltak, azt a magyarok semmibe tudták venni, mert látták, hogy a nagycsaládban
van utánpótlás és tartalék. Történelmünk és irodalmunk arról tanúskodik, hogy
nemcsak a nemességben, hanem az egyszerű népben is megvolt a magyarságnak ez a
gáláns, önmagát pazarló, áldozatos jellemvonása.
Az eljövendő Messiásról úgy
beszél a próféta, akit a szenvedés kiforgat ugyan emberi szépségéből, de győzni
fog, sokakat szenvedésével megigazulttá tesz (Iz 53,10-11).
Aki áldozatos,
jellemes életet él, az Istent és az embereket szolgálja. A jellem erkölcsi
elveken nyugvó életet, nemes irányban megszilárdult akaratot jelent. Tudjuk,
hogy az erkölcsi jellem kialakulása az önismerésnek, hosszú és erős
küzdelemnek, önnevelésnek, önmegtagadásnak, nagy lelki harcoknak az eredménye.
Ehhez érettebb elme, nehézségektől vissza nem riadó akaraterő, megfontolt, meg
nem ingatható erkölcsi belátás kell. Ennek az áldozatos lelkületnek tápláló
tűzhelye a nagycsalád, az egyházközség, a nemzet és az iskola. A vagyonközösség
bizonyos formái, különösen a Székelyföldön (a család alapú háztartások, a
település léptékű vagyonközösségek, közbirtokossági erdők, és az ehhez
kapcsolódó falutörvények és intézmény-rendszer) megmaradtak a kommunista
diktatúráig, és ma megpróbáljuk feltámasztani. Ezt az áldozatos lelkületet
ápolta és megerősítette az evangélium.
Jézus amikor a szolgáló szeretetről
beszélt, akkor a magát, életét, mindenét szétosztó emberi magatartásról,
keresztvállalásról szólt. Krisztus
keresztjének ismerete által a magyar hősiesség isteni dimenzióba ért (Mk 10,35-45). „A bibliában – írja J.
Ratzinger – a kereszt a szeretet határtalanságának a kifejezője, azé a
szereteté, amely mindenestől adja magát; a kereszt olyan esemény, melyben a
cselekvő tökéletes összhangban van cselekvésével; a kereszt egy olyan élet
kifejezője, amely egészen másokra irányul.” Csakis így érthetjük meg népünk
évezredes helytállását, amikor országunk és Európa védelmére mindegyre életét
áldozta. Ezért volt 1956 októbere. Vigasztal bennünket, hogyha Jézus kelyhét
isszuk, Ő átsegít minden küzdelmen és kísértésen (Zsid 4,14-16). A szabadságharcot
leverte a szovjet diktatúra. A Kádár-rendszer terrorja, a materialista
ideológia, az egyház sekrestyében szorításával, népünk egy része lelkileg
megroppant. A rendszerváltás idején a tartó kötelékek fellazultak, s mindenfele
a bírvágy lett az úr. Közben becsapott és reménytelen emberek választanak
méltatlan vezetőket, és így ment lassan tönkre az ország. A hit évében missziós
feladatunk egyszerre Márton Áron-i:
„Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a világba”,
ugyanakkor zsinati is: „A keresztények arra hivatottak, hogy
visszhangozzák az Igazság igéjét.”
„Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és
életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,45
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése