A karthauzi rend Magyarországon

A középkorban renddé szerveződött remeték közül említésre méltó a karthauzi rend, melyet Szent Brúnó reims-i kanonok alapított és 1170-ben III. Sándor pápa megerősített. A karthauziak – a fehér kámzsás hallgató szerzetesrend – napjait az ima, a tanulmányok és a munka töltötte ki. Először Ercsényben telepedtek meg 1238-ban, de a tatárjárás elsöpörte őket. Utána Magyarország észak-nyugati részében négy helyen vertek gyökeret. Jelenlétük nem volt tartós, akár a váradelőfoki. A gyulafehérvári egyházmegyében csak egyről van tudomásunk, a szászlekencei kolostorról, ami rövid életűnek bizonyult, melynek Relova nevű faluját Beszterce közelében, a rend német priorja 1567-ben elzálogosított. (Beke Antal: Az erdélyi káptalan... I. 108.) 
A karthauziaknál fejlett volt a kódexfestés, az írás, a másolás művészete. A 16. század elejéről maradt ránk a Karthauzi Névtelen magyar nyelvű műve, ma Érdy-kódex néven ismeretes, kolostori irodalmunk terjedelemre legnagyobb terméke, amelyben az egész magyar szerzetességet bemutatja. A rend hazánkban a török hódítás és a reformáció korában szűnt meg.