Másoknak is adj a magadéból

Az anya az élet szülője, a gyermek az élet jövője! Az édesanya gondoskodó szeretete védi-óvja a megfogant életet. Ez a szeretetet egyre jobban felerősödik és a születéssel sok színűvé válik. A beszélni és járni tanuló szakaszból a szülői szeretet szinte észrevétlenül segíti gyermekét a nevelő-oktató szakaszba. Ezalatt előcsalja gyermekéből mindazokat a talentumokat, amelyeket a Teremtő beléje oltott. A szülők szeretete úgy hat a gyermekre, mint az egyre fokozódó tavaszi napsugár a növényekre: előbb előcsalogatja a rügyeket, kivirágoztatja, a megtermékenyült virágokat nap nap után gyümölccsé érleli. A gyermek első számú nevelői a szülők. Ezt a jogot Istentől kapták. Az is igaz, hogy korunk rohanásában a szülők kevés időt tudnak gyerekeik nevelésére szentelni, és ezen úgy próbálnak segíteni, hogy gyermekeiket napközibe, óvodába, iskolába viszik. Óvónőkre, nevelőkre, tanítókra bízzák őket, mert nekik dolgozniok kell. A szülők szava és szeretete kíséri a gyerekeket és segíti a nagykorúvá érésben, hogy a szabadsággal felelősen, jól és helyesen tudjanak élni. Felnőttségre segítik őket, valamint gondoskodásukkal, vigasztalásukkal és bátorításukkal Isten szeretetét megéreztetik velük, és az örök élet ígéretét tárják fel előttük. 

Ha pedig eljön a családalapítás ideje, akkor szeretettel útjukra engedik, úgy ahogy egy özvegy édesanya házasulandó fiát: „Ugye tudod, gyermekem, milyen boldogságban éltem édesapáddal, s milyen elevenen él lelkemben ennek a boldogságnak az emléke. Apád emléke annyira élő bennem, hogy más férfi sohasem léphetett volna az életembe őutána. Csak arra az órára vágyom, amikor ismét megláthatom őt, hogy azután már örökre velem maradjon. Ezt a boldogságot azonban nem kaptuk készen az Istentől, hanem közös életünk minden egyes napján megújuló szeretettel építgettük fel. Már kisgyermek korodban is arra tanítottalak, hogy ne saját magadra gondolj elsősorban, hanem másokra, és arra, hogy másoknak is adj a magadéból. Mindez most hozza meg gyümölcsét: szíved kész a szerelemre és az önfeláldozásra.” (C. Souvenance).  Dicsőség és tisztelet a fiatal özvegyeknek, akik legyőzik magukban az új házasság vágyát, hogy egészen a gyermekeiknek szenteljék magukat. Az élet keserű sorsokat is mutat: felnőtt gyermekektől elfelejtett szülőket, akiknek ajtaját alig vagy egyáltalán nem nyitják meg. Ezeket a siránkozó szülőket is meglátogatja és megvigasztalja Jézus, akárcsak a naimi özvegyet: ne sírj! Számodra is van hely Atyám házában (Lk 7,11-17). S a lelkileg halott gyermekeidet is megérintem és szavam erejével életre tudom kelteni. Az ilyen szintű „feltámadások” tanújaként, mindenki felismeri, hogy velünk az Isten: „Isten meglátogatta népét.”  Illés próféta példáját követhetjük, aki lelki erejét és bizalmát Isten jelenlétéből merítette (1 Kir 17,17-24). Működése eredményes volt, és imája meghallgatást nyert. Krisztus egyháza támogat, hogy a kinyilatkoztatás fényében éljük (Gal 1,11-19). Jézus feltámadása boldogságunk irányát mutatja, hogy annak fényében lássuk az életet egésznek és szépnek. 

„Tudom, hogy Isten embere vagy, s az Úr szava szájadban igazság”. (1Kir 17,24)