Az anya az élet
szülője, a gyermek az élet jövője! Az édesanya gondoskodó szeretete védi-óvja a
megfogant életet. Ez a szeretetet egyre jobban felerősödik és a születéssel sok
színűvé válik. A beszélni és járni tanuló szakaszból a szülői szeretet szinte észrevétlenül
segíti gyermekét a nevelő-oktató szakaszba. Ezalatt előcsalja gyermekéből
mindazokat a talentumokat, amelyeket a Teremtő beléje oltott. A szülők
szeretete úgy hat a gyermekre, mint az egyre fokozódó tavaszi napsugár a
növényekre: előbb előcsalogatja a rügyeket, kivirágoztatja, a megtermékenyült
virágokat nap nap után gyümölccsé érleli. A gyermek első számú nevelői a
szülők. Ezt a jogot Istentől kapták. Az is igaz, hogy korunk rohanásában a
szülők kevés időt tudnak gyerekeik nevelésére szentelni, és ezen úgy próbálnak
segíteni, hogy gyermekeiket napközibe, óvodába, iskolába viszik. Óvónőkre,
nevelőkre, tanítókra bízzák őket, mert nekik dolgozniok kell. A szülők szava és
szeretete kíséri a gyerekeket és segíti a nagykorúvá érésben, hogy a szabadsággal
felelősen, jól és helyesen tudjanak élni. Felnőttségre segítik őket, valamint
gondoskodásukkal, vigasztalásukkal és bátorításukkal Isten szeretetét
megéreztetik velük, és az örök élet ígéretét tárják fel előttük.
Ha pedig eljön
a családalapítás ideje, akkor szeretettel útjukra engedik, úgy ahogy egy özvegy
édesanya házasulandó fiát: „Ugye tudod, gyermekem, milyen boldogságban éltem
édesapáddal, s milyen elevenen él lelkemben ennek a boldogságnak az emléke.
Apád emléke annyira élő bennem, hogy más férfi sohasem léphetett volna az
életembe őutána. Csak arra az órára vágyom, amikor ismét megláthatom őt, hogy
azután már örökre velem maradjon. Ezt a boldogságot azonban nem kaptuk készen
az Istentől, hanem közös életünk minden egyes napján megújuló szeretettel
építgettük fel. Már kisgyermek korodban is arra tanítottalak, hogy ne saját
magadra gondolj elsősorban, hanem másokra, és arra, hogy másoknak is adj a
magadéból. Mindez most hozza meg gyümölcsét: szíved kész a szerelemre és az
önfeláldozásra.” (C. Souvenance). Dicsőség és tisztelet a fiatal
özvegyeknek, akik legyőzik magukban az új házasság vágyát, hogy egészen a
gyermekeiknek szenteljék magukat. Az élet keserű sorsokat is mutat: felnőtt
gyermekektől elfelejtett szülőket, akiknek ajtaját alig vagy egyáltalán nem
nyitják meg. Ezeket a siránkozó szülőket is meglátogatja és megvigasztalja
Jézus, akárcsak a naimi özvegyet: ne sírj! Számodra is van hely Atyám házában
(Lk 7,11-17). S a lelkileg halott gyermekeidet is megérintem és szavam erejével
életre tudom kelteni. Az ilyen szintű „feltámadások” tanújaként, mindenki
felismeri, hogy velünk az Isten: „Isten meglátogatta népét.” Illés próféta példáját követhetjük, aki lelki erejét és bizalmát Isten
jelenlétéből merítette (1 Kir 17,17-24). Működése eredményes volt, és imája
meghallgatást nyert. Krisztus egyháza támogat, hogy a kinyilatkoztatás fényében
éljük (Gal 1,11-19). Jézus feltámadása boldogságunk irányát mutatja,
hogy annak fényében lássuk az életet egésznek és szépnek.
„Tudom, hogy
Isten embere vagy, s az Úr szava szájadban igazság”. (1Kir 17,24)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése