Borberek falu
Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik.
Ma csak a történelmi múltja magyar. Évente felkeresem boldog Hunyadi János által
újraépített gótikus, tető nélkül maradt, ott árválkodó, hat évszázados templomot.
Oda belépni csak a templom oldal ablakán lehet. A benti látvány leírhatatlan.
Halott templom, csak a falai állnak, maholnap rom lesz. Hívei nincsenek, csak
leltári tárgy a kolozsvári református püspökségen. A hitújítással az
Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték: maradj velünk,
Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja. Ott nem cselekedték meg
Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar
közösség, ezért elpusztult teljesen. A zord idők során a szemét is felvette, pontosan
a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, csupasz
kézzel kiseprem ki onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani,
amely életre szóló figyelmeztetés: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust
az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. A húsvéti misztérium
ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtök esti misével kezdjük.
A szentmisén azt kell tenni, amit Jézus tett (Jn 13, 1-15). János
evangéliumában az utolsó vacsorát úgy jellemzi a más három evangélium
ismeretében, hogy ott Jézus különlegesen kifejezte szeretetét övéi iránt. A
szeretet szentségével együtt Egyházára hagyja szeretete végrendeletét. Szent
János az emberi kapcsolatot, a lábmosást emeli ki, mert ezzel kezdődik a
Jézushoz tartozás. Innen lehet az önátadó-befogadó partnerségbe lépni az
Atyával a Szentlélek által.
A szentmisére életünket kell
elhoznunk, és mise után az életbe kell visszamennünk, hogy legközelebb
gazdagabb, istengyermekségben érettebb életet hozzunk. A magunk életét és
feladatait kell vállaljuk, az Istenemberrel egyesülten. Ahogy Jézus
beletestesült ebbe a világba, hogy megszentelje, úgy mi is a szentmise
megcselekvése és az áldozás által egybeasszimilálódunk Jézus életével.
Jézus megtiszteli tanítványait, hogy
példája nyomán a szeretet tettei megmaradjanak az Egyházban és az
Oltáriszentség ünneplése az ő szeretetének szentségi jelenléte legyen, sőt
életük teljesen azonosuljon az ő szolgáló életével. Így növekszik a Titokzatos
test és jut el egyre inkább a világ is teljességre.
Krisztus mivel jelen van az
Oltáriszentségben, ezért van templomunk, oltárunk, papságunk, liturgiánk, mert
minden az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusért van, Krisztus meg értünk. Mert
Krisztus velünk van, ezért van életörömünk, életgazdagságunk. A sorvasztó
világban, hogy úgy ne járjunk, mint a borberekiek, kérjük Urunkat, hogy maradjon
velünk és legyen életünk és feltámadásunk.
Az
egyházi rend, a papság szentségének rendelését is ünnepeljük, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése
folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. A szolgálati papság az általános
papság szolgálatában áll és az összes keresztény keresztségi kegyelmének
kibontakoztatására irányul. Az Eucharisztia Évében különös jelentősége van
nagycsütörtöknek. Szentatyánk e napra levelet
küldött a világ összes papjához. Ebben a papi lelkiségről elmélkedik, különösen
a „végsőkig” elmenő krisztusi szeretetről (vö. Jn 13,1). „Gondolatom hozzátok
szól, (…) betegként a betegek között, az Eucharisztiában egyesítve szenvedésemet
Krisztus szenvedésével. Mindezt az Eucharisztia alapításának szavai által
vezetve teszem, amelyeket Krisztus személyében mindennap kimondunk azért, hogy
az oltárainkon jelenvalóvá tegyük a Kálvárián egyszer és mindenkorra végbevitt
áldozatot.” Arra kér bennünket, híveket és papokat, hogy állandó hálaadó
lelkületet ápoljunk magunkban az életünk folyamán kapott ajándékokért:
különösképpen a hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé
válhattunk, és a papi hivatás ajándékáért, amely bensőleg felszentelt Isten
Országának szolgálatára.
Ma
különlegesen éljük át a Szent Eucharisztia misztériumát. Kérdéseink,
nyugtalanságaink olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is
útitársunk, hogy az Írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak
befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát
követi az a világosság, amely "az élet kenyeréből" fakad, és Krisztus
ezzel teljesíti leginkább ígéretét: "Veletek vagyok minden nap a világ
végezetéig“ (vö. Mt 28,20). A legszentebb imádságba foglalta kérést, mint
aranykeretbe a gyémántkövet: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” kérjük
mindannyiunk számára (Mt 6, 11). Az Eucharisztiában Ő a mi mindennapi kenyerünk
és örökre az Egyház életének középpontjában van. Maradjon is életünk
középpontjában. Az Oltáriszentségben személyesen Jézust kapjuk, ”az égből
alászállott élő kenyeret” (Jn 6,51), és Ővele nekünk adatott az örök élet
záloga, melyben megízlelhetjük a mennyei Jeruzsálem örök lakomáját.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése