Nem kérték, maradj velünk, Uram

Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Ma csak a történelmi múltja magyar. Évente felkeresem boldog Hunyadi János által újraépített gótikus, tető nélkül maradt, ott árválkodó, hat évszázados templomot. Oda belépni csak a templom oldal ablakán lehet. A benti látvány leírhatatlan. Halott templom, csak a falai állnak, maholnap rom lesz. Hívei nincsenek, csak leltári tárgy a kolozsvári református püspökségen. A hitújítással az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték: maradj velünk, Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja. Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar közösség, ezért elpusztult teljesen. A zord idők során a szemét is felvette, pontosan a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, csupasz kézzel kiseprem ki onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani, amely életre szóló figyelmeztetés: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. A húsvéti misztérium ünneplését az utolsó vacsorára emlékeztető nagycsütörtök esti misével kezdjük.

A szentmisén azt kell tenni, amit Jézus tett (Jn 13, 1-15). János evangéliumában az utolsó vacsorát úgy jellemzi a más három evangélium ismeretében, hogy ott Jézus különlegesen kifejezte szeretetét övéi iránt. A szeretet szentségével együtt Egyházára hagyja szeretete végrendeletét. Szent János az emberi kapcsolatot, a lábmosást emeli ki, mert ezzel kezdődik a Jézushoz tartozás. Innen lehet az önátadó-befogadó partnerségbe lépni az Atyával a Szentlélek által.

A szentmisére életünket kell elhoznunk, és mise után az életbe kell visszamennünk, hogy legközelebb gazdagabb, istengyermekségben érettebb életet hozzunk. A magunk életét és feladatait kell vállaljuk, az Istenemberrel egyesülten. Ahogy Jézus beletestesült ebbe a világba, hogy megszentelje, úgy mi is a szentmise megcselekvése és az áldozás által egybeasszimilálódunk Jézus életével.

Jézus megtiszteli tanítványait, hogy példája nyomán a szeretet tettei megmaradjanak az Egyházban és az Oltáriszentség ünneplése az ő szeretetének szentségi jelenléte legyen, sőt életük teljesen azonosuljon az ő szolgáló életével. Így növekszik a Titokzatos test és jut el egyre inkább a világ is teljességre.

Krisztus mivel jelen van az Oltáriszentségben, ezért van templomunk, oltárunk, papságunk, liturgiánk, mert minden az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusért van, Krisztus meg értünk. Mert Krisztus velünk van, ezért van életörömünk, életgazdagságunk. A sorvasztó világban, hogy úgy ne járjunk, mint a borberekiek, kérjük Urunkat, hogy maradjon velünk és legyen életünk és feltámadásunk.

Az egyházi rend, a papság szentségének rendelését is ünnepeljük, mely által a Krisztustól Apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll és az összes keresztény keresztségi kegyelmének kibontakoztatására irányul. Az Eucharisztia Évében különös jelentősége van nagycsütörtöknek.  Szentatyánk e napra levelet küldött a világ összes papjához. Ebben a papi lelkiségről elmélkedik, különösen a „végsőkig” elmenő krisztusi szeretetről (vö. Jn 13,1). „Gondolatom hozzátok szól, (…) betegként a betegek között, az Eucharisztiában egyesítve szenvedésemet Krisztus szenvedésével. Mindezt az Eucharisztia alapításának szavai által vezetve teszem, amelyeket Krisztus személyében mindennap kimondunk azért, hogy az oltárainkon jelenvalóvá tegyük a Kálvárián egyszer és mindenkorra végbevitt áldozatot.” Arra kér bennünket, híveket és papokat, hogy állandó hálaadó lelkületet ápoljunk magunkban az életünk folyamán kapott ajándékokért: különösképpen a hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé válhattunk, és a papi hivatás ajándékáért, amely bensőleg felszentelt Isten Országának szolgálatára.

Ma különlegesen éljük át a Szent Eucharisztia misztériumát. Kérdéseink, nyugtalanságaink olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is útitársunk, hogy az Írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát követi az a világosság, amely "az élet kenyeréből" fakad, és Krisztus ezzel teljesíti leginkább ígéretét: "Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (vö. Mt 28,20). A legszentebb imádságba foglalta kérést, mint aranykeretbe a gyémántkövet: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” kérjük mindannyiunk számára (Mt 6, 11). Az Eucharisztiában Ő a mi mindennapi kenyerünk és örökre az Egyház életének középpontjában van. Maradjon is életünk középpontjában. Az Oltáriszentségben személyesen Jézust kapjuk, ”az égből alászállott élő kenyeret” (Jn 6,51), és Ővele nekünk adatott az örök élet záloga, melyben megízlelhetjük a mennyei Jeruzsálem örök lakomáját.”