Úgy szeretlek, majd megeszlek

Nagycsütörtökön az Eucharisztia szerzését, Jézus új és örök, felbonthatatlan szeretetszövetségét ünnepeljük. Az apostolok az Úr Jézus halottaiból való feltámadása után visszatekintve érezték át ennek az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi is, földi zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent misztériumot, ahogyan nekünk adja magát, szóval kifejezni nem nagyon tudjuk, csak megsejteni engedi az Úr annak, aki helyes lelkülettel ünnepli e közösségteremtő szentséget. A Jézust szerető lelkek felismerik Urunkat e szentségben, aki belülről tanítja és vezeti választottjait. Isten szolgája Prohászka Ottokár püspök idézi az Élet igéiben Bona kardinálist: „Quid possunt docere libri, quod Deus praesens melior non doceat!” Mit taníthatnak a könyvek, amit a jelenlévő Isten jobban nem taníthatna. Ez a felismerés a hit ajándéka. 

Nézzük meg miért is adta magát Jézus nekünk.  

A húsvéti bárány feláldozása Jézus áldozatának előképe (Kiv 12, 1-8. 11-14). Az olvasmányok a húsvéti vacsorára összpontosulnak. Isten, a húsvéti bárány vére által – amely helyettesítő áldozat volt – Egyiptomban megőrizte a meghívott nép minden elsőszülöttét és elindította őket a megígért föld felé. A hébereknek ezt a szabadítást felidéző és közösségteremtő szertartását minden évben meg kellett ismételniük. Az Úr tiszteletére megült húsvét évenkénti ismétlése nemcsak visszatekintés volt, hanem ébren tartotta a jövő reményét, amit a Messiás valósít meg.

Jézus jeruzsálemi bevonulásakor kifejezte, hogy mint próféta néz szembe az eseményekkel, előre látja és vállalja mindazt, ami rá vár. Az Úr nevében jön, Isten országának kegyelmeit hozza, mint békefejedelem, mint igazi zarándok, aki kész engesztelést nyújtani népe bűneiért. A nép ajkáról felhangzott a tanúságtétel: Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből, a Messiás. A gyermekek így kiáltoztak a templomban: Hozsanna Dávid fiának! A tömeg lelkesedéséből kiérződik a várakozás valamilyen nagy csoda után. Meg voltak győződve, hogyha Jézus tud betegeket gyógyítani és más csodákat tenni, akkor meg is szabadíthatja őket. Ezért Jézus az ószövetségi húsvét ünnepét választja az ő húsvétja megalapítására, amikor őt, az igazi „tökéletes bárányt” áldozzák fel a világ megváltásáért. Ezzel a bűnből való megszabadítás és a csodatétel is bekövetkezett, csak másképpen, mint ahogy azt a nép várta.

Jézus megcselekedte a csodát az utolsó vacsorán. Ez a csoda az Eucharisztia, melyben szentségi módon a kenyér és bor színében önmagát adta apostolainak. Ez a legnagyobb csodának, Jézus keresztáldozatának és feltámadásának elővételezése. Szent Pál, a kései apostol közli, hogy az Úrtól kapta kinyilatkoztatásban az utolsó vacsora tényét. Az Egyház megértette, hogy Jézus önmagát tette áldozati báránnyá, amikor értünk adta életét. Aki  áldozatot hoz másért, az valamiben lemond a maga éltéről. Aki áldozatul adja magát másokért, az egészen lemond az életéről. Jézus istentisztelete az ő teljes engedelmessége és önátadása a mennyei Atyának. Az Egyház azt is megértette, hogy Jézus bevont a maga önfeláldozásába a szentmise rendelésével, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat az Atyának. Amikor az utolsó vacsora emlékét ünnepeljük, misztikus módon megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét egész életünkhöz. Ezzel együtt kijutunk a földi vándorút megpróbáltatásai közepette a bűn rabságából Isten gyermekeinek a szabadságára. Bennünket gyermekeinek tekint Atyánk, így közvetlenül magunkat Neki adhatjuk Jézussal egyesülten. Az áldozat az újszövetségben az ember részéről önátadás, az Isten részéről elfogadás. Az áldozattá válás a legteljesebb élet megtalálása, szeretet partnerség Istennel, Atyánkkal. Emiatt lesz otthonunk ez a világ, amelyben istengyermekeként tudunk élni.