Nagycsütörtökön az Eucharisztia
szerzését, Jézus új és örök, felbonthatatlan szeretetszövetségét ünnepeljük. Az
apostolok az Úr Jézus halottaiból való feltámadása után visszatekintve érezték
át ennek az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi
is, földi zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent
misztériumot, ahogyan nekünk adja magát, szóval kifejezni nem nagyon tudjuk,
csak megsejteni engedi az Úr annak, aki helyes lelkülettel ünnepli e közösségteremtő
szentséget. A Jézust szerető lelkek felismerik Urunkat e szentségben, aki
belülről tanítja és vezeti választottjait. Isten szolgája Prohászka Ottokár püspök
idézi az Élet igéiben Bona kardinálist: „Quid possunt docere libri, quod Deus
praesens melior non doceat!” Mit taníthatnak a könyvek, amit a jelenlévő Isten
jobban nem taníthatna. Ez a felismerés a hit ajándéka.
Nézzük meg miért is adta
magát Jézus nekünk.
A húsvéti bárány feláldozása Jézus áldozatának előképe (Kiv 12, 1-8. 11-14). Az olvasmányok a húsvéti vacsorára
összpontosulnak. Isten, a húsvéti bárány vére által – amely helyettesítő
áldozat volt – Egyiptomban megőrizte a meghívott nép minden elsőszülöttét és
elindította őket a megígért föld felé. A hébereknek ezt a szabadítást felidéző
és közösségteremtő szertartását minden évben meg kellett ismételniük. Az Úr
tiszteletére megült húsvét évenkénti ismétlése nemcsak visszatekintés volt,
hanem ébren tartotta a jövő reményét, amit a Messiás valósít meg.
Jézus jeruzsálemi
bevonulásakor kifejezte, hogy mint próféta néz szembe az eseményekkel, előre
látja és vállalja mindazt, ami rá vár. Az Úr nevében jön, Isten országának
kegyelmeit hozza, mint békefejedelem, mint igazi zarándok, aki kész
engesztelést nyújtani népe bűneiért. A nép ajkáról felhangzott a tanúságtétel:
Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből, a Messiás. A gyermekek így
kiáltoztak a templomban: Hozsanna Dávid fiának! A tömeg lelkesedéséből
kiérződik a várakozás valamilyen nagy csoda után. Meg voltak győződve, hogyha Jézus
tud betegeket gyógyítani és más csodákat tenni, akkor meg is szabadíthatja
őket. Ezért Jézus az ószövetségi húsvét ünnepét választja az ő húsvétja
megalapítására, amikor őt, az igazi „tökéletes bárányt” áldozzák fel a világ
megváltásáért. Ezzel a bűnből való megszabadítás és a csodatétel is
bekövetkezett, csak másképpen, mint ahogy azt a nép várta.
Jézus megcselekedte a csodát az utolsó vacsorán. Ez a csoda az Eucharisztia, melyben szentségi módon a kenyér és bor
színében önmagát adta apostolainak. Ez a legnagyobb csodának, Jézus
keresztáldozatának és feltámadásának elővételezése. Szent Pál, a kései apostol
közli, hogy az Úrtól kapta kinyilatkoztatásban az utolsó vacsora tényét. Az Egyház
megértette, hogy Jézus önmagát tette áldozati báránnyá, amikor értünk adta életét.
Aki áldozatot hoz másért, az valamiben
lemond a maga éltéről. Aki áldozatul adja magát másokért, az egészen lemond az
életéről. Jézus istentisztelete az ő teljes engedelmessége és önátadása a
mennyei Atyának. Az Egyház azt is megértette, hogy Jézus bevont a maga
önfeláldozásába a szentmise rendelésével, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért
és vele együtt saját magunkat az Atyának. Amikor az utolsó vacsora emlékét
ünnepeljük, misztikus módon megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és
hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét egész
életünkhöz. Ezzel együtt kijutunk a földi vándorút megpróbáltatásai közepette a
bűn rabságából Isten gyermekeinek a szabadságára. Bennünket gyermekeinek tekint
Atyánk, így közvetlenül magunkat Neki adhatjuk Jézussal egyesülten. Az áldozat az
újszövetségben az ember részéről önátadás, az Isten részéről elfogadás. Az
áldozattá válás a legteljesebb élet megtalálása, szeretet partnerség Istennel,
Atyánkkal. Emiatt lesz otthonunk ez a világ, amelyben istengyermekeként tudunk
élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése