Szent Brunó és a karthauzi rend

Brunó Kölnben született 1035 körül. Kölnben, Reimsben és Párizsban tanult és nevelkedett. Pappá szentelése után Párizsban hittudományt tanított. A magányos élet után vágyódva 1084-ben megalapította a karthauziak rendjé Molesme-i bencés apátság remeteségében. Onnan Hugo grenoble-i püspök  biztatására Chartreuse-be költözött Péter és Lambert  társával. II. Orbán pápa magához hívta - korábban Brunó tanítványa volt -, hogy segítse őt az Egyház problémáinak megoldásában. A Reggio Calabria érseke lett és többb kolostort létesített Calábriában. Squillace melletti Szent István-kolostorban halt meg 1101. október 6-án. 

A középkorban renddé szerveződött remeték közül említésre méltó a karthauzi rend, melyet Szent Brúnó reims-i kanonok alapított és 1170-ben III. Sándor pápa megerősített. A karthauziak – a fehér kámzsás hallgató szerzetesrend – napjait az ima, a tanulmányok és a munka töltötte ki. Először Ercsényben telepedtek meg 1238-ban, de a tatárjárás elsöpörte őket. Utána Magyarország észak-nyugati részében négy helyen vertek gyökeret. Jelenlétük nem volt tartós, akár a váradelőfoki. 

A gyulafehérvári egyházmegyében csak egyről van tudomásunk, a szászlekencei kolostorról, ami rövid életűnek bizonyult, melynek Relova nevű faluját Beszterce közelében, a rend német priorja 1567-ben elzálogosított. (Beke Antal: Az erdélyi káptalan... I. 108.) 

A karthauziaknál fejlett volt a kódexfestés, az írás, a másolás művészete. A 16. század elejéről maradt ránk a Karthauzi Névtelen magyar nyelvű műve, ma Érdy-kódex néven ismeretes, kolostori irodalmunk terjedelemre legnagyobb terméke, amelyben az egész magyar szerzetességet bemutatja. A rend hazánkban a török hódítás és a reformáció korában szűnt meg.