A halál utáni tisztulás 4.

III. A túlvilági tisztulás mikéntje. E tekintetben sem a kinyilatkoztatás forrásai, sem a tanítóhivatal megnyilatkozásai nem adnak biztos útmutatást. Ezért csak többé-kevésbé valószínű következtetésekre vagyunk utalva. 

Több kérdés vethető fel:

l. Van-e bűnbocsánat is a purgatóriumban?

A középkorban sokat vitatkoztak arról, hogy a bocsánatos bűnben elhalt ember elnyerheti-e bűneinek bocsánatát a purgatóriumban.

Sokan tagadták ezt azzal a megokolással, hogy a halál után már nincs érdemszerző cselekedet. Ezért akik a purgatóriumba kerülnek, azok haláluk pillanatában vagy tudatos bánattal, vagy pedig nem-tudatos gratia finalis segítségével szabadulnak meg bocsánatos bűneiktől. Szent Tamás nyomán több hittudós a halál utáni percekben is feltételezhetőnek tartott olyan bánatot, amely nem érdemszerző ugyan, mégis bocsánatot eszközöl. Mások a purgatóriumban végbemenő fokozatos, a tisztulással párhuzamosan végbemenő bocsánatot feltételeznek.

2. Hogyan képzeljük a purgatóriumi szenvedéseket?

A pokol büntetéseinek mintájára itt is poenae damni-t szokás emlegetni, a damnum-szót azonban itt másképp kell értelmezni. Itt ugyanis nem áll fenn az élet egyetlen célja elveszítésének tudata, sem a büntetés örökkétartó voltának és megváltozhatatlanságának reménytelensége, valamint a ki nem élhető szenvedélyek egyre fokozódó éhségének gyötrelmei, továbbá az Isten ellen és saját maga ellen forduló tehetetlen düh és gyűlölet. Nagy kínokat okozhat viszont a készenlét hiányának átérzése, vagyis az a tudat, hogy egyelőre képtelen az ember arra a szeretet-dialógusra, amelyre mindennél jobban vágyik, és ami egyedül tudná lecsillapítani lelke égető szomjúságát. Egymást szerető és "egymás nélkül élni nem tudó" emberek időleges elkülönültsége adhat halvány fogalmat erről az érzésről, amelyhez önvád is társulhat, de a lelkifurdalás nemcsak a kínokat fokozza, hanem a tisztulási folyamatot is intenzívebbé teszi. A purgatórium lakói ugyanis a cél biztos tudatában és a céltól elbűvölve tekintenek vissza földi életükre, világosan felismerik abban a gondviselés útjait, az isteni kegyelem szüntelen munkálkodását, és ugyanakkor megszégyenülten látják, hogy önakaratukra hallgatva mennyiszer hiúsult meg bennük Isten fel-felkínálkozó szeretete. Ez a felismerés azonban nemcsak mardosó önvádakat vált ki belőlük, hanem hálát is, hogy végül mégsem maradtak magukra, továbbá a jóvátétel heves vágyát, az elégtételre való készséget, és ezek által szeretetük tisztulását.

Szenvedéseiket bizonyára áthatja azok átmeneti jellegének tudata, ezért örömmel viselik azokat. Nemcsak remélik, de biztosan tudják, hogy mi következik a purgatórium után, és hogy annak örökké tartó boldogsága minden átmeneti szenvedést megér, és az utóbbiak szinte semmivé törpülnek a jövőhöz hasonlítva. Prohászka "szimpatikus" lelkeknek mondja a purgatórium lakóit, mert ők biztosak abban, ami rájuk vár, és ezért készséges örömmel vállalnak minden gyötrelmet, sőt talán minél nagyobb szenvedések után vágyódnak, hogy céljukat annál hamarabb elérjék.

Vitatkoznak a hittudósok, hogy beszélhetünk-e purgatóriumi poenae sensus-ról, és ha igen, hogyan kell azt képzelnünk. A középkoriak valódi, de a földi tűztől eltérő tűznek gondolták, akárcsak a pokol tüzét, és hatásait is olyannak, ahogy a pokol tüze hat az anima separata-ra. Manapság kétféle felfogás uralkodik, és vannak, akik a kettőt kombinálják. Egyesek szerint csak átvitt értelemben beszélhetünk tűzről, amennyiben a fájdalmak súlyosságát jelezzük vele, ahogy néha egy nagy lelki fájdalom égető kínjairól beszélünk. Mások itt is azokra a bibliai képekre utalnak, amelyekben a tűz Isten jelenlétét szimbolizálja. A purgatóriumra vonatkoztatva ez azt jelentené, hogy a szenvedők tudatában vannak, hogy kínjaik Isten ellen való vétkeiknek következményei, tehát istenítélet-jellegűek. A kárhozottakkal ellentétben azonban nem lázonganak az ítélőbíró ellen, sőt hála tölti el a szívüket, hogy az irgalom ítélete hangzott el fölöttük, hogy módjuk van a tisztulásra, és hogy a tisztulás után magához fogadja őket a Végtelen Szeretet.

(Dr. Előd István: Katolikus Dogmatika, A halál utáni tisztulás)

-         - folytatjuk -