Fájdalmunkban és gyászunkban öröm van. Örömünk oka, hogy az üdvtörténet egészében tudjuk szemlélni Üdvözítőnk
szenvedését és halálát. Ma nemcsak emlékezni akarunk, hanem átélni akarjuk az
Úr keserves kínszenvedésének titkát. Két olvasmány állítja elénk Isten
küldöttének, a fájdalmak emberének engesztelő áldozatát, amelynek meglesz a
gyümölcse.
Izaiás próféta (Iz 52, 13 – 53, 12) hét évszázaddal Krisztus előtt
megdöbbentő bejelentéseket tesz, amelyek János evangélista (Jn 18,1 – 19,42) történeti
leírásával egybeesik. A próféta megjelöli
a Isten szolgájának szenvedése okát: „a mi bűneinkért szúrták
át, a mi gonoszságainkért törték össze”, egyben megjelöli e szenvedés
engesztelő értékét is: „a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei
szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53, 5).
Jézus
szenvedését átélni segít, ha életünk olyan pillanataira gondolunk, amikor ártatlanul
szenvedtünk és keserűséggel teli pillanatokat, napokat vagy hónapokat éltünk át. Főleg, amikor szenvedésünkkel egészen magunkra maradtunk. Amikor az Istenen kívül
nem volt senkink, ahogyan Ady írja: „mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem”.
Jézus szeretetének lángolása a szenvedésében volt a legnagyobb. Teljesen nekünk adta
önmagát, és mi nem értékeltük ahogyan szeretett, hanem keresztre feszítettük.
Összetörve, keresztre feszítve, nekünk irgalmat esdve teszi le életét a mennyei
Atya kezébe: „Atyám kezedbe ajánlom lelkemet”.
Jézus
életáldozatára a mennyei Atya a húsvét feltámasztással válaszolt: Isten Fia
föltámadt a halálból, legyőzve a bűnt és a halált, s felragyogtatta előttünk a halhatatlanságot
és az örök életet. Jézus Krisztus egyszerre Főpap és Áldozat, aki saját vérét
áldozta fel. „Mivel olyan kiváló Főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus,
az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk
ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan,
aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment
maradt.
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához,
hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk (Zsid
4, 14k).
Jézus
Krisztus nyomába lépni azt jelenti, hogy életünk keresztjeit, amit megváltoztatni
nem tudunk, zúgolódás nélkül elfogadjuk, és Atyánk akaratára hagyatkozunk.
Ahogy Krisztus halálát a megdicsőülés követte, úgy életutunk végén Krisztus
dicsősége lesz az osztályrészünk.
Jézus
Krisztushoz járulni azt is jelenti, hogy megcselekedjük szentáldozatát és az Eucharisztiát
szívünkbe fogadjuk, mert valahányszor e kenyeret esszük és e kehelyből iszunk,
az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön (vö. 1Kor 11, 26).
Folytatás: Amikor életünkkel megvalljuk
Folytatás: Amikor életünkkel megvalljuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése