Hinni a méltóbb jövőben

Aki bele mer bocsátkozni a barátságnak, a szerelemnek az elkötelezettségébe, aki mer eszményekért lelkesedni, aki tud családért, egyházért és nemzetért áldozatot hozni az kiszolgáltatja magát a nem látható világnak. Ezzel pedig tanúságot is tesz, hogy hisz a szellemi világ dolgaiban, az ember méltóbb jövőjében. A világ megismerésének folyamatában is döntő jelentősége van a hitnek. Igaz ugyan, hogy tudást, ismeretet az érzékelés és a tapasztalás alapján szerzünk, de a keletkező eredmények és ismeretek a hitbe ágyazódva rögzülnek. Sőt! Csak úgy tudunk keresni, kérdezni, hogy eleve létezik bennünk a hit, amely a megismerés tárgyára vonatkozik. A legtöbb ismerethez nem a saját kísérleteink ösvényén jutunk el, hanem a mások tapasztalatának, megbízhatóságának elfogadása által. Szellemi értelemben ez is hit. Éppen ezért a hívő közösségben folyamatosan tisztázni kell a hit fogalmát, és egyénenként is reflexiót kell végezni: kinek, mit és hogyan hiszek?

A hit köznapi értelemben egy valószínű be nem láthatót, bekövetkezését illető bizonytalanságot takar. Így lehet hinni a kedvenc csapat győzelmében, a vállalkozás sikerében, a szakma elsajátításában. Csakhogy ennek a hitnek tárgyai mind horizontálisak. Megvalósulásuk és elérhetőségük a mindennapok eseményei közül valók és mulandók.

Egy dimenzióval magasabbra lépve: lehet hinni a szellemi világ dolgaiban, az ember méltóbb jövőjében is. Az újszövetség legpontosabb megfogalmazása szerint: „ A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” Ez az ember transzcendens hivatásához egyedül méltó lépték. Az egész embert átfogó szellemi-lelki életének és megélt hitének az alapjában és végső céljában Isten van. Van, aki létezik. Van, aki boldogságra hív meg. Ennek első jele, hogy szabadsággal ajándékoz meg vagy pedig szabaddá tesz. Választott népének előre jelezte az egyiptomi rabságból való szabadulás éjszakáját, ezért nem kellett félniük, amikor az esemény bekövetkezett. (Bölcs 18,6-9) 

A hit hősei mindig egy jobb haza után, a mennyei haza után vágyakoztak. Ezért készek voltak minden áldozatra, főleg Ábrahám, aki biztosra vette, hogy Isten képes a halottakat is feltámasztani. (Zsid 11,1-2. 8-19) 

A hit Isten igazmondásán nyugszik, a remény az ő erejére és hűségére támaszkodik. Végül szeretett Fiát küldte hozzánk, hogy aki hittel követi, annak adja országát, létgazdagságát. Vele minden kapcsolat a boldogság titkának lesz alárendelve. Boldognak lenni azt jelenti, készen lenni, várni és ünnepelni Isten jelenlétét. (Lk 12,32-48) Aki eljut ennek felismerésére, azt Isten Lelke vezeti. S a kegyelmi élet éberré, virrasztóvá alakítja. Az Úr érkezése teljessé teszi megváltásunkat.

„Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.” Lk 12,32.