Oldalak

2011. 12. 31.

Újévi célok

      1923-ban a világ nagy pénzügyi szakemberei konferenciát rendeztek Chicagoban, ahol megjelent hat, nagynevű amerikai vállalat elnöke és Jesse Livermore, a Wall Street akkori leghíresebb spekulánsa is. Mindannyian gazdagok, sikeresek és befolyásosak. 25 éven belül azonban ez a hét férfi rádöbbent arra, hogy a világ, amiben éltek, és a mód, ahogyan éltek, nem tudott számukra az "igazi élethez" eleget adni. Egyikük börtönbe került, másikuk megtébolyult. További kettő hajléktalanként halt meg, a maradék három pedig öngyilkos lett. Mindannyian mesteri fokon művelték a pénzszerzést, de egyikük sem tanulta meg, hogy hogyan kell az életet igazán megélni. 
      Manapság gyakran Brüsszelben tárgyalnak az EU-s államfők, s hátuk mögött fogcsikorgatva diktál a pénzvilág. Manapság mint akkor, nehéz megtalálni azt, ami valóban értékes és fontos az életben. Miért? Az ok az, hogy a mai vezetők vagyis a társadalom élettel, munkával, erkölccsel és jövővel kapcsolatos látásmódja meglehetősen eltér a keresztény látásmódtól.

      I.) Ez a torzulás pedig abban a tanításban gyökerezik, hogy létezésünk pusztán a véletlennek köszönhető. Ekkor sajnos nem vagyunk többek az állatoknál, amik csak igényeik kielégítésére törekednek. Ezt vallják: 
  1. A munka célja az, hogy mindent megtegyünk a siker érdekében. A sikeresség mutatói pedig a pénz, a vagyon és a befolyás. 
  2. Mivel az élet rövid, az életmód kialakításában fontos szerepet tölt be a gyors örömszerzés: "minél több örömöt, minél kevesebb idő alatt". Ez a fogyasztás megnövekedését és a megtakarítás csökkenését eredményezi. 
  3. A befektetési stratégiánk alapja a rövidtávú, minél gyorsabb meggazdagodás. A gazdasági élet csendesebb szakaszait pusztán szükséges rossznak tekintjük. 
  4. Nincs végső cél vagy morál. Az etikai elvek relatívak és személyre szabottak. Általában nagyon kevés szerepük van (ha egyáltalán van) a célok kitűzésében. 
      II.) Most hasonlítsd össze mindezt a keresztény világnézettel, amely ezt mondja, hogy létezésünket a teremtő Istennek köszönhetjük. Övéi vagyunk olyan célokkal, melyek az örök életre szólnak. Ezért: 
  1. A munka célja, hogy az Isten által adott képességeinket használjuk mások javára. A sikeresség mutatói az Istennel való békesség, mások szeretete és elégedettség. 
  2. Mivel az örök élet lehetséges, az örök értékekre koncentráló életmód az igazán helyénvaló. Ennek eredménye a jelenbeli kisebb fogyasztás, a nagyobb megtakarítás és mások megsegítése. 
  3. Befektetési stratégiánkban inkább a hosszú távú gondolkodás lehet a jellemző. 
  4. Mivel Isten örök célt adott nekünk, ezért az "amit vet az ember, azt aratja" törvényszerűség itt is dominál. A kinyilatkoztatáson alapuló erkölcs fontos szerepet játszik a célok kitűzésében. Elérkezett az új esztendő, s ebben az évben is, Isten szívünkbe árasztja Fiának Lelkét (Gal 4,4-7) és Ő megáld bennünket (Szám 6,22-27). Csak véssük szívünkben jól a szavait, mint a Szűzanya (Lk 2,16-21), s akkor Isten minket is boldoggá tesz. Így lesz boldog az esztendő.

„Mária szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk” Lk2,18

2011. 12. 30.

Örök állampolgárság

      Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt működik, s elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a kinyilatkoztatás hordozóját s ott további eligazítást kapjanak. Ám lesznek olyanok is, akik másokat eligazítanak, de maguk nem indulnak el a hit útján, hanem azt várják, hogy Isten maga jöjjön hozzájuk. A napkeleti bölcsek az Istentől kapott jel útján megtalálták a megígért Üdvözítőt, és megértették, hogy Isten felkarolta a pogányokat is. Ezt ünnepeljük Vízkeresztkor. Majd ezt következő vasárnap, Urunk megkeresztelkedésére emlékezünk. Jézust, nyilvános működése megkezdése előtt, Keresztelő János kettős tanúságtétellel vezette be (Mk 1,7-11). Az egyik az volt, hogy Jézust a próféták fölé emelte. Kihangsúlyozta, hogy ő nem méltó arra, hogy a szolga feladatát elvégezze mellette. A másik tanúskodása arra vonatkozik, hogy Jézus majd a Szentlelket árasztja ki a benne hívőkre. Új lelkületet ad azoknak, akik benne hisznek, belülről szenteli meg őket. Amikor Jézus 30 éves lett, akkor – mint a törvény alattvalója – indult a Jordán folyóhoz megkeresztelkedni, hogy Atyja akaratát teljesítse. Megkeresztelkedésekor János bizonyságot kap az Atyától és a Szentlélektől, hogy Jézus a Messiás. Ettől fogva Jézust Isten bárányának nevezi, aki elveszi a világ bűneit. Izajás próféta kijelentését úgy tekinthetjük, mint az Atya szózatának bővebb kifejtését (Iz 42, 1-4. 6-7). Ez a titokzatos Szolga, valóságos Isten és valóságos ember egy személyben, Isten Lelkét bírja, ezért tudja létrehozni Isten akarata szerint az egyetemes üdvrendet. Az igazság, amelyet az Úr szolgája visz a nemezeteknek, elsősorban az igaz Isten helyes ismerete, amellyel összekapcsolódik az Ő akaratának ránk vonatkozó ismerete is. Ez az igazság a világossághoz hasonlít, mert rávilágít arra, hogyan kell egyéni és társadalmi életünket Isten szándékának megfelelően berendezni. Isten maga a szeretet, és a Messiás ezt az igazságot fogja kinyilvánítani. Aki majd megismeri a szerető Istent, annak élete erre az örök szeretetre fog irányul. Erénye, hogy reményt, bátorítást ad. Az emberekben meglévő parányi jónak kis szikráját pedig felszítja, hogy Istengyermekei lehessünk. Az Ő segítségével a bűn foglyai elhagyják börtönüket és eljutnak a keresztény szabadságra, ahol  minden forrás a szeretet. Szent Péter tapasztalatból mondja, hogy Jézus a Szentlélekkel felkent, azaz Krisztus (ApCsel 10, 34-38). Mindenkinek hinnie kell benne, mert csak általa jutunk el az Atyához. A mai napon a magunk keresztségére is emlékezünk, amikor mennyei állampolgárok, Isten fogadott gyermekei lettünk. A keresztség új viszonyt teremtett köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház valamint a Szentlélek között. A kegyelmi élet, állandó szentségi folyamat, Isten népének földi zarándoklása a földön, hogy önmagunkat minden fenntartás nélkül adjuk és örökre Neki ajándékozzuk.

„Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Mk 1,7-11.

2011. 12. 28.

A Szent Család

      Családjaink és közösségünk légkörét a Szent Család szelleme hatja át. A Szent Család egy maradandó fénysugár a földön Isten és ember boldogságából, mert benne Jézus a Szentháromság második személye élte életét: egy mindenkiért és mindenki egyért. Jézus azért jött, hogy a szeretet életformáját megélje, és Egyházában általa mindenki egy családdá legyen.
      A földi családdal kezdődő szeretet közösség az Egyházban tovább fejlődik és kiteljesedik a mennyei boldogságban, ahol nem lesz házasság, ahol a szerelem, a házastársi és szülői érzés, a gyermeki ragaszkodás és a testvéri szolgálat átalakul, istenivé magasztosul. Addig is amíg részünk lesz ebben, nekünk az otthon boldogságának megteremtésén kell munkálkodnunk, hogy a szeretet isteni erényét megélhessük az irgalmasság, a jóság, az alázat, a szelídség és a türelem formájában. Fontos ez, mivel a mennyei élet már itt a földön kezdődik. Ezért ezt az öt erényt naponta kell gyakorolni, hogy egyre inkább kialakulhasson körünkben a sok kis „szentcsalád”.
      Jézus jelenléte által minden kis család szentcsaláddá válik, mert Ő önmagát tette a hitbeli közösség és házassági misztérium alapjává és forrásává: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20), és így folytatta: „a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő. Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6-7).
      Belátjuk-e, hogy milyen nagy kincs a család, amelybe egész lényünk gyökerezik, és amely szívünket élteti? Fel merjük-e vállalni a Szent Család életstílusát?
      Az Úr Jézus Utolsó vacsorán mondta tanítványainak: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). Az idő múlásával a családi erények sose halványulnak el, hanem fényük és értékük mindegyre nő. Elveszíthetetlen, mert a szívedben őrzöd a szeretetet, a hűséget, a szolgálatot és a gyermekáldást. Aki e családi erényekben gyarapodott, az megérzi a boldogságot, de aki családos és túlteszi magát ezeken, az boldogtalan lesz, mint aki gálással gyermekei boldogságát összetörve, akarta megépíteni a maga boldogságát.
      A Szent Család példája – egy mindenkiért és mindenki egyért – segítsen bennünket, hogy Jézus által még jobban becsüljük meg egymást, s akik tévelyegnek, azok a szép családi életet élők példája láttán találjanak vissza a „búvó otthoni tájra”.
„Miután az Úr törvényei szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba.” Lk 2,40.

2011. 12. 26.

Istent szeretni, az embert tisztelni kell.

A mi Urunk Jézus Krisztusban teljes lett Isten kinyilatkoztatása. Ezelőtt „sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette” (Zsid 1,1-6). Isten most Fiát küldte el, s benne látható lett az Atya dicsősége. Ő azért jött a Szentlélek által, hogy megismertesse az Atya lángoló szeretetét és irgalmát.
Az Atya általa teremtette a mindenséget, és egyetemes uralmat adott neki. Ő pedig azzal mutatta meg hatalmát, hogy legyőzze a bűnt és a halált, hogy az Atya képmásaként uralkodjék a világon (Iz 52,7-10). 
1. Jézus Krisztus  úgy uralkodik, hogy magához emeli azokat, akik hittel elfogadják.
Teremtőnktől, Megváltónktól, aki emberi természetünket magára vette, nem kell félni, hanem szeretni kell. Ő életét adja nekünk. Ez Isten kegyelme. Ha hiszünk benne, ha befogadjuk őt szívünkbe, akkor hatalmat ad, hogy Isten gyermekei legyünk, és azok is vagyunk, mert a keresztség által Istentől születtünk (Jn 1,1-18).
Egy óvodás kislány megkérdezte az édesanyját: - Hogyan születik egy gyerek? – Az édesanya kérdező kislányának röviden így válaszolt: - A jó Isten és a szülők szeretetéből. Amikor nagy leszel, akkor majd többet fogsz tudni erről.
Egyházunk Karácsony előestéjén a gyermekség evangéliumát tárta elénk, hogy az Isten Fia földi születésének története közelebb kerüljön hozzánk. A mai napon Szent János evangélista bevezetőjét olvassuk. Ez a nagykorú keresztényekhez szól, amelyben a szeretett tanítvány Jézus Krisztus örök születését tárja elénk: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága...  S az Ige testté lett, és közöttünk élt.
2001. január 30-án Makovecz Imre műépítésszel beszélgettem a csíkszeredai Millenniumi templom tervezéséről. Mindjárt fontos szempontnak tartottuk a Krisztus központúságot, ezért a templomtér közepére kerüljön az oltár, mert ez nagyszerűen kifejezi, hogy Jézus Krisztus vendégei vagyunk és az ő családját alkotjuk. Az oltár fölött égre nyíló szem (üveg kupola) gondolata is szóba jött. Mert a természetes fény felülről világítja meg a templombelsőt, és kifejezi hitünk igazságát, hogy az Ige testté lett és közöttünk él. A kupola központi tengelye alatt ezért van az oltár, amely Jézus Krisztust jelképezi, aki az oltáron felajánlott kenyerünket és borunkat teremtő igéjével saját testévé és vérévé változtatja át. Ő jelen van közöttünk az Oltáriszentségben és szentségi módon egyesülhetünk vele.
Nem kell nekünk a világból kimenni, amikor Istennel akarunk találkozni, mert végtelen szeretetéből a mi természetünkkel jött közénk, és a maga istenemberi szeretetét, örök életét ajándékozza nekünk „mindennap a világ végéig.”
2. Az ajándék elfogadására már fogantatásunktól kezdve csodálatosan felkészített minket. Születésünk alkalmával szerető szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel, röviden szólva családdal ajándékozott meg. Életünk az ő gondoskodó és nevelő szeretetük által maradt meg és bontakozott ki.
Ahogyan növögettünk, úgy hasonló gondolkozású, lelkületű cimborákat választottunk magunknak, és rájöttünk arra, hogy Isten bennünket barátokkal ajándékozott meg. A barátok egymást mindig segítik, bátorítják a jóra és küzdenek a jóért. Ha nem ezt tennék, akkor cinkosok lennének.
Amikor felnövünk, akkor életünket mi is el akarjuk ajándékozni. Ami hosszas érlelődés nyomán meg is történik.
Az egyik legszebb ajándékozás az, amikor egy független és érett férfi és egy független és érett nő a kölcsönös szeretetben és felelősséggel Jézus Krisztusban életre szólóan egymásnak ajándékozzák önmagukat és elfogadják egymást. A valaki a valakinek. Ez a szentségi házasság. 
A ajándékozás másik módja, amikor egy független és felelősségteljes férfi vagy nő, a krisztusi közösség szolgálatára, Krisztus által a közösségnek ajándékozza önmagát. Ez a papság és a szerzetesség. Minden ajándékozásban a személy önátadása a leglényegesebb, nem a dolgok mennyisége vagy értéke.
3. Az ajándékozás legnagyobb mértéke a Karácsony, amikor az Atya egyszülött Fiát adta nekünk. A második Isteni személy is önmagát minden fenntartás nélkül adja a Szentlélek által, fizikai és szentségi módon.
Az egyszerű kereső vagy kutató elmék titkon érző lelke Isten boldog szemlélésére és birtoklására vágyott. Ezt mondta el Berzsenyi Dániel versében: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér / csak titkon érző lelke óhajtva sejt, / léted világít, mint az égő Nap, / de szemünk bele nem tekinthet” (Fohászkodás).
Az első Karácsony óta minden ember mércéje, eszményeink eszménye és egyetlen biztos célja láthatóvá lett. Őt megtalálni megnyugvást, lelki békességet jelent, máskülönben a boldogtalanság hajszolná, űzné az embert, s nem lenne percnyi megnyugvása: „A sorsom: menni, menni, menni. S az álmom: az Isten.” (Ady) S amíg el nem érjük őt, addig nincsen megnyugvásunk, ahogy a tévelygések után biztos révbe ért Szent Ágoston mondja: „Magadnak teremtettél Istenünk. Nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned!”
             4. Jézus világra jött, hogy megtanítson az Ő szeretetében élni. Elsőként arra tanít, hogy a mennyei Atyát úgy kell szeretni, ahogy Ő tőlünk elvárja. Nekünk a szeretett Fiú szeretetével kell szeretnünk: példát adtam nektek, amint én szerettelek, ahogyan közétek jöttem, ahogyan értetek áldoztam magam, úgy szeressetek ti is egymást.
            5. Jézus megtestesülése minket először önmagunkhoz vezet és azután mások tiszteletéhez. Isten arra méltatott, hogy egyszülött Fiát adta értem. Ha hittel elfogadom, akkor Isten gyermeke leszek. Ettől kezdve önmagamat Jézus Krisztus szeretetében, az általa kialakított új viszonyban (Istennel, Egyházzal, emberekkel) kell szemléljem és értékeljem. Ekkor kezdem tisztelni igazán önmagamat.
            A tisztelet, valaki kiválóságának az elismerése. A tisztelet mindig önmagunknál kezdődik, azzal a felismeréssel, hogy Isten gyermeke vagyok. Végtelen és egyetlen, egyedi és megismételhetetlen világ, aki csodálatra méltó, akit szeret az Isten. És amikor kinézel benső világodból számtalan magadhoz hasonló világ tárul eléd, akiket megismerni és megszeretni igazán a tisztelet által lehet.
            A személynek a tisztelet természetes igénye és egyben értéke. Afrika. Gabon. Az őserdő folyóján, szemben az árral halad a hajó. A fedélzetén egy orvos- és hittudós napok óta azon töri a fejét, hogy megragadja az erkölcs alapvető általános fogalmát. És hirtelen megjelentek előtte a szavak: az élet tisztelete. Albert Schweitzer ettől a pillanattól tudta, hitte és megélte, hogy nincs alapvetőbb törvény, mely szerint élnie kell az embernek, mint amire Jézus tanított: az élet iránti mélységes tisztelet. 1913-tól 1965-ig, haláláig élt és dolgozott az őserdőben. Az életet tisztelte, szeretettel szolgálta a fekete színű embertársaiban. Megvalósította karácsony üzenetét: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).
            Sík Sándor piarista költő az ember szentségéről így dalolt:
A templomtól a temetőig,
Temetőtől a templomig
Minden kis házhoz nagy közöm van:
Minden házban ember lakik.
S ha ember látok, Isten szólít,
Meg kell előtte állanom,
Mert szentségtartó minden ember,
S minden ház tabernákulum.   
                                    (Szentségtartók)
               Karácsony azt hirdeti, hogy „szentségtartó minden ember, S minden ház tabernákulum.”  Fokozottan igaz ma, mikor a szentáldozásban Jézust vesszük magunkhoz, s ha hazatérünk, házunk is tabernákulum lesz.  És maradjon is az.



2011. 12. 23.

Az isteni történés részesei vagyunk

             A Karácsony éjféli mise liturgiája elsősorban Isten Fiának időben való születését ünnepli. A hit szempontjából a világtörténelem legdöntőbb eseménye. Az Ige emberségünk törékeny mivoltát vette fel, hogy isteni életével megajándékozhasson.  Az első Karácsony óta az Isten és az ember története összefonódik és szétválaszthatatlanul eggyé válik. Az első „Jézus-keresők” ajándékot vittek magukkal (Lk 2, 1-14).

            És mi, akik a szentestén misére megyünk, hogy Jézussal szentségi módon találkozzunk, hozunk-e neki valamit? Most a legkedvesebb ajándékunkat adjuk neki: az adventi készületünket, és ha Őt megtisztult lelkünkbe fogadjuk „kedvesebb az neki, mint az arany.”
            Szent Pál ujjongva hirdeti: Megnyilvánul Isten üdvözítő kegyelme (Tit 2, 11-14). Kivétel nélkül minden ember számára megjelent az üdvözítés kegyelme Krisztusban, s ez megköveteli a bűnnel való szakítást, és értelmet ad az életnek. Reménnyel várhatjuk Urunkkal való találkozásunkat, ha jótettekben töltjük ki életünk idejét.
            Boldog Kalkuttai Teréz anya mondta el: „Egyszer egy kisgyermek jött házunkba. Éjfél körül. Nagyon sírt. Lementem hozzá. »Elmentem anyukámhoz. Anyukámnak nem kellettem. Elmentem apukámhoz. Neki sem kellettem. Ugye, magának kellek?! «Mindenütt vannak emberek, akik senkinek sem kellenek. Akiket senki sem szeret. Ezek az emberek az övéi. Krisztuséi. Ezek Ő maga. És a miénk. Fivéreink és nővéreink.” Teréz anya szintén az Istenbe vetett hit révén, Isten ígéreteibe kapaszkodott és Krisztushoz igazította tetteit és szent lett.
            Jézus születését éjszaka ünnepeljük, jelezzük ezzel is, hogy magunk mögött hagyjuk a sötétséget, és a hajnal világossága felé indulunk. Mögöttünk a terhelt múlt és előttünk az Istentől jövő világosság, az új és szent élet. Az örök jövő.
            Mi jövőt akarunk, ezért naponta éljük meg Karácsony misztériumát:
- hittel fogadjuk el, hogy velünk van az Istenember,
- ígéreteire építsünk, és életünket „új parancsa” szerint éljük.
Ekkor az Úrban való örömünk, a mi erősségünkké lesz.
Gondoljunk vissza életünk eseményeire is, azokra az erős élményekre, amikor megtapasztaltuk, hogy velünk van az Isten, és a jövőben arra is építsünk.
            A karácsonyi ünneplésnek, amely egyben isteni történés, mindannyian részesei vagyunk. Egyben azt is vállaljuk, hogy Istent és embert, embert és embert összekötő folyamatban hittel befogadjuk az Istenember üzenetét, remélve ígéreteiben türelmesen dolgozunk, és szeretetétől átitatva élünk.
            Így a Megtestesült  élete és a mi életünk a világ számára örömhír, evangélium lesz. Ez mindnyájunk örömteli küldetése. 

„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Lk 2,14 

2011. 12. 18.

Gyere haza Karácsonyra!

      Az angliai püspökök az adventi időszakban ezzel a megszólítással fordultak híveik felé:Gyere haza Karácsonyra!” Ennek az új kezdeményezésnek a célja, hogy felhívásuk eljusson azokhoz a katolikusokhoz, akik különböző okokból már nem vagy csak ritkán járnak szentmisére. 
      Én személyes megszólításnak éreztem a felhívást, annál is inkább, mert minket az élet sokszor ide-oda szétszór – és valljuk be őszintén, hogy a saját hibánkból is.  Találónak és hasznosnak látom az ilyen formában történő megszólítást, mert kultúránkban és hétköznapjainkban léten-nyomon jelen van az összetartozásnak, a testvéri összefogásnak, a családi közösségnek, a szülőföld-, a haza- és Istenszeretetnek a gondolata. Amikor egy családi vagy közösségi ünnepre készülünk ez az érzés jelen van, s ha összejövünk a terített asztal mellett vagy kint a természetben, az étkezést követően dalolni kezdünk. S miről dalolunk? – Az édesanyánkról, az édesapánkról, a feleségről, a gyermekekről, a templomról, az Istenről, a Szűzanyáról. Azt valljuk meg, hogy összetartozunk! Nemzeti ünnepeink alkalmával elhangzik Dobos Attila éneke is: “Halló magyar! Hol vagy? Felelj!/ Halló magyar! Hallasz? Felelj!/ Bármerre vitt a sors, hív az ősi föld/ Zászlója még ma is piros-fehér-zöld!” Az ünnepek mindig cselekvővé teszik, foghatóvá az összetartozást. Levél által, a tv-én, rádión, újságokon és telefonon keresztül hívjuk, szólítgatjuk egymást. Ilyen módon fejezzük ki szeretetünket, jó kívánságainkat, amiben végül is ez áll: örülök, hogy vagy! és akarom, hogy légy! A Mária Rádióban egy csíki édesanya dallal köszöntötte Győrben lakó gyermekét és családját. Üzenetét imádsággal zárta, hogy Karácsonyra szerencsésen haza tudjanak jönni és együtt ünnepelhessenek. 
      Az Egyházközségi Apostol által én is szeretnék mindenkit megszólítani: Gyere haza Karácsonyra! Most kétszer annyit példányban jelenik meg értesítőnk, hogy azokat is meghívjuk, akik ritkán vagy sosem szoktak templomba jönni. Meghívjuk, hogy érezzék Krisztus szeretetét, hogy felismerjék, hozzánk tartoznak. A lelkükön ott ragyog a keresztségben kapott krisztusi karakter, az istengyermekség jegye. Testvérem, nővérem, mi tart téged vissza vagy mitől is félsz? A bűneid bevallásától? Hát attól a megkötözöttségtől könnyen meg lehet szabadulni. És ki ne szeretne szabad lenni és Isten szeretetében szárnyalni? Még egy hét áll rendelkezésünkre, hogy megszabaduljunk: reggel 6 órakor, 7 órakor, este 6 órakor. Egy arab közmondás szerint a bűnnek öt ujja van. Két ujját az ember szemére teszi, hogy ne lássa, hogy milyen szörnyű a bűn. Kettőt a fülére, hogy ne hallja lelkiismerete szavát, egyet pedig a szájára, hogy ne merje meggyónni bűneit. Szakadjunk ki végre a bűn és a közöny karmaiból. A prófétával mondjuk: „Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz… Ő gyógyít meg minket.” (Oz 6,1). 
      Gyere haza Karácsonyra! Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok én is - mondja Jézus. Gyere haza, akkor Isten lakik bennünk, örök hajléka leszünk (2Sám 7,1-5, 8b-11,16). Ha Isten minket méltónak tartott arra, hogy megváltson, akkor te ne tartsd magad méltatlannak (Lk 1,26-38). Isten segítségével képes vagy a feladatra (Róm 16,25-27), hogy szívedbe fogadd Isten Szeretetét és Vele együtt ünnepeljünk. Gyere haza Karácsonyra!    
    
„Történjék velem szavaid szerint!” Lk 1,38

2011. 12. 15.

Ami a lelkünkbe ivódik

     Az advent szakrális ízét a hajnali mise, a roráté adja, amely középkori liturgiánk maradványa. Korai felkelésünk hasonlóvá tesz a próféták Messiás-várásához. Nagyon fontos e készület, a velünk és bennünk történő sok-sok kegyelmi érintés. Sosem tudjuk, hogy ezek mikor fejtik ki hatásukat bennünk.
      Történt, hogy 1682-ben a Török Porta megkezdte felkészülését az 1683-as hadjáratra, melynek célpontja Bécs elfoglalása. XI. Ince pápának - aki később "Magyarország megmentője" címet kapta -, sikerült szövetséget létre hoznia Sobieski János lengyel király, I. Lipót magyar király és osztrák császár között (1683. márc. 31). Hozzájuk csatlakoztak a német fejedelmek is. A szultán megbízásából Bécs kikémlelése Ali pasára hárult, aki magyar keresztény szülők gyermeke volt, de akit szüleitől a törökök elraboltak kiskorában és janicsárrá nevelték. Kitűnő hadvezér lett belőle. A pasa több nyelvet beszélt, és mint görög kereskedő járt-kelt Bécsben. Kikémlelte a vár erős és gyenge pontjait. 1682 advent elején Konstantinápolyba indult. Útja a királyi Magyarországon, szülőföldjén vezetett át. Egyik este egy templom mellett szállt meg. Amikor az emberek a hajnali misére gyülekeztek, kíváncsiság fogta el, és ő is betért oda. A roráté misén gyermekkori élményei mind életre keltek. Felismerte magyar és keresztény eredetét: a családtól, az egyháztól és népétől való elszakítottságát. Ekkor élete átalakult. Nyomban elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Bécs ne kerüljön a törökök kezére. A Portát fordítva tájékoztatta. Bécs gyenge pontjait erősnek, az erős részeket gyengének tüntette fel. Amikor elkezdődött Bécs ostroma, őmaga zavart keltett a török táborban. A döntő ütközetet 1683. szeptember 12-én vívták. Bécs megmenekült. Ő este nem menekült el a törökökkel, álruhásan a Szent István templomba tért, ahol hitvallást tett, és csendesen élte le életét.
      Vajon nekünk vannak-e gyermekkori rorátés élményeink?  A szülők gyermekeiket elviszik-e legalább szombaton reggel a rorátéra, hogy megtapasztalja az áldozatos közösségben Isten jelenlétét. Aki ilyen élményekben is részesíti gyermekeit, azok szívébe mélyen beivódik az istenélmény, a közösséghez tartozás. Később még ha egyeseket meg is szédít vagy elkápráztat a világ, netán eltávolítja Istentől, az Egyháztól, akkor is lelkük világában ott szunnyad a kapott érték, amely valamilyen kegyelmi érintés folytán, egy roráté mise révén Isten kimozdítja őt a közömbösség vagy hitetlenség mocsarából és elindítja újra a közösség boldogító világába. A roráték is a megmaradásunkat, megtérésünket szolgálják.

Misszió éve - Nehemiás terv

2011-12. év, a Misszió Éve - Nehemiás terv.
-        21 éve annak, hogy visszanyertük szabadságunkat,
-        11 éve megtartottuk Főegyházmegyénk Zsinatát,
-        2 éve megünnepeltük Főegyházmegyénk 1000 évét.
-        Van pasztorális tervünk.
-        Közben körülöttünk minden átalakulóban van.
-        Erkölcsi és gazdasági válságban vagyunk.
Küldetésünk:
Menjetek tehát és tegyetek tanítványommá minden népet! (Mt 28,19a)
Ha főegyházmegyénkre tekintünk, akkor olyan érzésünk támad, mintha „néma csendben, áhítatban” leledzene.
-        Hiányzik az életkedv, a pezsgő egyházi élet.
-        Bizonyára sok féle oka van. Három okot kapásból bizonyára te is megtudnál fogalmazni.
-        Akkor mit tehetünk ilyen helyzetben?
-        Mit tudna tanácsolni az  élet menedzsmentje, amikor a helyzet mindennap változik?
Mivel Isten igéje nem változik, ezért először Isten igéjét hívjuk segítségül:
 Bizonyságaid örömömre vannak, útmutatásod a tanácsadom. Zsolt 119,24.

Azt, hogy hogyan lehet kilábalni a közönyből, arra itt van Isten bizonysága, Nehemiás példája (Kr. e. 445-433-ig Jeruzsálemben tartózokdik). Ugyanakkor útmutató lehet a Misszió évében.

A babiloni fogságból Cirusz perzsa uralkodó Kr. e. 538-ban kiadja a rendeletet és megengedi a zsidóknak, hogy Jeruzsálembe visszamenjenek és felépítsék a templomot. A templom munkálatai a szamariaiak miatt megszakadtak és csak I. Darius alatt folytatódtak. Az építést 515-ben fejezték be. A következő félévszázadban erőfeszítéseket tesznek Jeruzsálem falainak a felépítésére, amit szintén akadályoznak a szamariaiak. A nép pedig elcsüggedt.

Most nézzük a történetet.
1. Artaxerxesz király a téli szálláson Szuzában tartózkodik, amikor pohárnokát, Nehemiást felkereste édestestvére Hanani több ember kíséretében. Hanani a jelen kilátástalanságát mondta el testvérénekJeruzsálem falának felépítéséről.

2. Amikor ezeknek hírét vettem, leültem, sírtam és napokig gyászoltam, böjtöltem és könyörögtem az ég Istenének színe előtt… Ó, Uram, halld meg szolgád könyörgését, s szolgáidnak a kérését, akik szívesen félik nevedet. Hadd legyen ma szerencséje szolgádnak, engedd, hogy kegyelmet találjon ez előtt az ember előtt!

3. Egyszer éppen borról kellett gondoskodnom. Fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Azelőtt sohasem voltam szomorú. De a király akkor megkérdezte: „Miért szomorú a tekinteted? Beteg vagy talán? Nem, biztosan csak a szíved fáj.”
Nagyon megijedtem, és így szóltam a királyhoz: "Örökké éljen a király! De miért is ne volna szomorú az arcom, amikor az a város, ahol atyáim sírjai vannak, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg." 
A király erre így szólt hozzám: "Mi a kívánságod?"
Segítségül hívtam az ég Istenét, és így válaszoltam a királynak: "Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte, akkor küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem." 
A király, aki mellett ott ült a királyné, megkérdezte tőlem: "Mennyi időre tervezed utadat, és mikor térnél vissza?"
Meghatároztam egy időpontot. Ez megfelelt a királynak, s megengedte, hogy elmenjek. Akkor így szóltam a királyhoz: "Ha úgy tetszik a királynak, adjon nekem leveleket a folyamon túli kormányzók számára, hogy engedjék meg nekem az átvonulást, amíg el nem jutok Júdeáig, továbbá levelet Aszafhoz, a királyi erdők felügyelőjéhez, hogy adjon nekem épületfát a templomhoz tartozó erőd kapuihoz, valamint a város falához, s ahhoz a házhoz, ahol majd lakni fogok." A király mindent megadott, mert fölöttem volt Istenem jóságos keze.

4. Megérkeztem Jeruzsálembe, és három napig ott maradtam. Akkor éjnek idején fölkeltem és megvizsgáltam körös-körül a várfalat, aztán visszatértem. A vezetők nem tudtak róla, hova mentem, sem arról, hogy mit akarok tenni.

5. Összehívtam a papokat, az előkelőket, az elöljárókat, és a többieket. Akkor így szóltam hozzájuk: "Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk. Jeruzsálem romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát, és többé nem gúnyolnak bennünket miatta!" Elbeszéltem nekik, hogy fölöttem volt Istenem jóságos keze, s a király hozzám intézett szavait is.
Így válaszoltak: "Menjünk és fogjunk hozzá az építkezéshez!" S nekiláttunk ennek a derék munkának. 

6. A szamariaiak gúnyolódtak. Mi pedig tovább építettük a falat, és a munka félig elkészült. A nép ugyanis szívvel-lélekkel dolgozott.

7. Az ellenségek összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen.

8. Láttam, hogy a nép fél, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: "Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért." 
Amikor ellenségeink megtudták, hogy értesültünk a dologról, és Isten meghiúsította tervüket, visszavonultak, mi pedig visszatértünk a falhoz, mindenki a maga munkájához. Ettől a naptól kezdve az emberek egyik kezükkel munkájukat végezték, másik kezükkel a fegyvert szorították.

9. Egy váratlan támadás esetére is biztonságot akartam, ezért így szóltam a néphez: "Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol: gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk."
Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig.

10. Ötvenkét nap alatt elkészült a fal: 8—10 m magas, 4-6 m széles és 2500 m hosszú. 
Amikor ellenségeink és a körülöttük levő nemzetek látták, nagy csoda volt a szemükben. Mindezt a művet Istenünkkel vittük véghez. 

            Nehemiás Istenben bízó ember, aki
-        ismeri a reábízott feladatokat és embereket;
-        képes és kész csapatban dolgozni;
-        nem futamodik meg a nehézségek láttán;
-        imádkozik és cselekszik;
-        elmondja a viziót és munkára hívja honfitársait;
-        Isten + Nehemiás + közösség = csoda!

Mi erre képesek vagyunk-e?



            II. rész
            Főegyházmegyénket és plébániákat tekintve, hasonló helyzetben vagyunk, mint Nehemiás Kr. e. 445-ben.

1.    Szent Istvántól a reformációig
-        1009-ben Szent István alapította az Erdélyi püspökséget.
-        A 14. század elején 1.100 plébánia.

2.    A 16. század végén
-        48 plébánia és 28 pap.
-        Csíksomlyói ferences kolostor és iskola.
-        Kolozsmonostoron megjelennek a jezsuiták.


3.     A katolikus megújhódás 1716 – 1848
-        1848-ban 474 pap + szerzetesek.
-        236.455 hívő, ebből filiában és szórványban 57.295.
-        208 plébánia, 83 filia és 1250 szórvány.
           
4.     1913-ban a világháború előtt
-        230 pap és 96 szerzetes. Piaristák 1, minoriták 4, ferencesek 15, mechitaristák 1 házzal. A női szerzetes rendekben 337 nővér.
-        378.834 hívő, ebből filiában és szórványban 74.812 lélek.
-        239 plébánia, 1572 filia és szórvány.

5.     Az 1986-os Gyfvári Név- és címtár alapján
-        289 aktív pap
-        228 plébánia, 40 üres plébánia.
-        575.000 hívő.
6.     A 2004-ben
-        312 aktív pap és 67 kispap.
-        231 betöltött plébánia, 55 üres, 370 filia kápolnával.
-        480.000 hívő.

7.    2011-ben
-        223 betöltött plébánia (1 örmény), 54 (3 örmény) üres.
-        264 aktív pap, 24 aktív és nyugdíjas, 48 nyugdíjas.
-        1945-49 között született aktív papok száma 29
-        1950-54 között született papok száma 33
-        1955-59 között született papok száma 49
-        A kispapok száma: 61

-        ­ Látjátok, hogy milyen nyomorúságban vagyunk?
-        Jöjjetek, építsük fel!

-        Ez a misszió, vagyis a mi missziónk.

2011. 12. 07.

Jogunk van az örömre

      A kereszténység az öröm vallása. Ez megnyilvánul úgy az adventi (Gaudete, 3. vasárnap), mint a nagyböjti (Laetare, 4. vasárnap) liturgiánkban.  Szentmisénk kezdő éneke így szól: „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van” (Fil 4,4-5). Népénekünk szintén örömre hív: „Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek Istenünk oltáránál! Nyissuk ki a lelkünk, vidám dalra keljünk: Mi Urunk, mireánk vár.”
      Nem is olyan könnyű örvendező lelkűnek lenni. Plébániánk egyik tagja szomorúan újságolta, hogy december 1-jén elment a csíkszeredai állami ünnepségre. Beállt a hivatalosak körébe, hogy jobban lásson és halljon. Meglepetésére, amikor a szakállas püspök megérkezett, azt mondta az idegenből jött „ünneplőknek”, kiáltsátok: magyarok kifelé! Ám amikor ő szólt a jelenlévőkhöz, akkor báránybőrbe bújtatta szavait. Üzenete felénk nem volt hiteles. Az ünnepség végén a szakállas, mint aki jól végezte dolgát, autójához ment. Emberünk utána lépett, csak ennyit tudott mondani az autóba szállónak: ruşine... – mire az becsapta az ajtót és elment.
      Hívemnek, aki a keleti egyház vezetőjének uszításán megbotránkozott, valami vigasztalót szerettem volna mondani. Megvillant fejemben, hogy idézzem Claude Guéant francia belügyminiszter nyilatkozatát, amit a koldulás visszaszorítása érdekében meghozott párizsi intézkedések hasznosságáról mondott: „Párizsban október folyamán négy év óta először csökkent a románok által elkövetett bűncselekmények száma. Hasznos döntésről van szó, amelynek nyomán valamivel több, mint 300 őrizetbe vétel és 70 repatriálás történt... Jelenleg 33 román rendőr teljesít szolgálatot a francia fővárosban, segítenek eljutni a hálózatokhoz. A párizsi román bűnözők ugyanis rendkívül kegyetlen maffiaszerű csoportokba szerveződnek. A szeptember 13-án életbe lépett rendeletet a Champs-Élysées sugárút környékére, a Louvre múzeum és a párizsi nagyáruházak környékére kiterjesztették és érvényét 2012 nyaráig meghosszabbították.” (Le Parisien) Eszembe jutott az is, hogy a hírhedt vatrások egy volt teniszcsillag segítségét is kérik, hogy az államfő ne írja alá a parlament két háza által elfogadott jogszabályt, az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatását. E gondolatokat pillanatok alatt elhessegettem.
      Ezt mondtam: A provokációt, az álnokok és csalók kaján mosolyát felejtsük el, mert megkaptuk a kinyilatkoztatást az élet értelméről, az erkölcsi kötelességeinkről, a bűnbocsánatról és Isten irgalmáról (1Tessz 5,16-24). Van okunk az örömre, mert e siralomvölgybe jött közénk az Isten Fia. Ő teljesen mellénk állt és minden embert a szívére akar ölelni.
      A szeretetlenségre szeretetet, a széthúzásra egyetértést, a sírásra örömet, a bűnre kegyelmet, a halálra feltámadást hozott. Az viszont a Benne való életünk minősítője, hogy meglátjuk-e az emberi méltóságot, a jóakaratot a magyar, a román vagy a cigány emberben (Jn 1,6-8, 19-28). Ha igen, akkor megtapasztaljuk a Lélek megszentelő csodáit (Iz 61,1-2a. 10), s Üdvözítőnk dicsőséges eljövetelekor annak örömteli beteljesedését.
       
            „Az Úrban való örömünk, a mi erősségünk!” (Neh 8,10)       

2011. 12. 02.

Készítsétek az Úr útját!

      A Római Birodalom négy fontos pilléren nyugodott: a jogon, a valláson, a biztonságon és az utakon. A főútvonalaknak mindenkor nagy jelentőségük volt. A jó utak mentén virágzott a gazdasági élet és az idegenforgalom. A jó út mindig előnyt jelentett, csak gondoljunk az 1967-es hatnapos arab-izraeli háborúra, amikor Izrael az egykori római utakat használta fel sikeresen önmaga védelmére. Keresztelő János szemében mindannyian Isten útkészítői vagyunk: az eszkatologikus öröm, a mennyei dicsőség útkészítői. Ezért mindig időszerű advent prófétáinak, Izajásnak és Keresztelő Jánosnak a felhívása: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mk 1,1-8). Az útkészítő lelkület, a magunkba szállás Isten megjelenését és üdvözítő akaratát ismerteti meg velünk. Elsőként megláttatja, hogy Isten Fia első megjelenésekor testben és emberi gyöngeségben lett nyilvánvaló. A végső megjelenésekor dicsőségben és fenségben érkezik. Az első és végső megjelenése között van a harmadik fajta, a közbeeső időben való Úrjövet, a szentségi jelek alatti megjelenése. Ez az, amikor lélekben és erőt árasztva jelenik meg. Ezt csak a benne hívők tapasztalhatják meg magukban, és üdvözíti is lelküket.
      Most is szólítgatnak Isten prófétái, hogy szent vágyakozással készüljünk, egyengessük Istenünk ösvényét a pusztaságon át. A bűn cibálta lelkek készüljünk a vele való találkozásra, hogy meggyógyítson (Iz 40, 1-5. 9-11). Advent a vigasztalásra váró lelkek útkészítése, amelyen Isten gyors léptekkel siet felénk, s irgalmával kimutatja hatalmát, eltöröli bűneinket. Azért is készülünk, mert „az Úr sosem késik ígéreteit teljesíteni” (2Pt 3, 8-14).
      Életünk kibontakozásában és üdvösségünk munkálásában bizonyos lelki-szellemi folyamat figyelhető meg. Mindez azért van, mert életünk a jóra irányul, akiknek „az a jó, ami az embernek a legnagyobb fokban megfelel, és ami egész lénye kiteljesedését jelenti. Ez egyedül csak az Isten.” Karácsonyra készülve mindannyian Őt akarjuk. Ettől lesz jobbá életünk. Mivel az első bűn óta, a csendes vagy nyílt lázadástól kezdve, a megrendülésen át a megtérésig, a megtéréstől a megerősödésig a következő állomások vannak: elvárás és lázadás, megháborgatás és szembesülés, vigasztalás és beismerés, bocsánatkérés és megbocsátás. A megtért embernek szüksége van a közösségre, a beilleszkedésre és befogadásra, továbbá a megerősítésre és csapatmunkára. Ez a kegyelmi folyamat begyógyítja sebeinket, jobbá teszi kapcsolatainkat. Ezzel kezdődik a világ átalakulása, így reményünk van arra, hogy végső eljövetelének napja is békességben, tisztán és feddhetetlenül talál minket.

      „Minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten.” (Lk 3,5)