Oldalak

2024. 10. 19.

Szent István király élete 9-10.

Török József - István király szentté avatása 9.

A trónviszályoktól, több évtizednyi pártütéstől, kül- és belharcoktól meggyötört nemzet Szent László király uralma alatt (1077-1095) rátalált arra a békére, aminek egykor, az országalapító életének utolsó évtizedében örvendhetett. A Taksony és Géza nagyfejedelmek központosító törekvései által előkészített és Szent István által megvetett alapokon nyugvó szilárd királyi hatalom Szent László erős kezében összpontosulva lehetővé tette a békés, belső fejlődést, a múlt viszonylag rövid, de eredményes keresztény szakaszának számbavételét és az európai politika színterén történő feladatvállalást. A múlt számbavétele elsősorban annak értékhordozó volta miatt történt. - Szent István temetésének leírása után Hartvik püspök a következőket jegyezte föl: „... érdemeiért az Úr több éven át sok kórságban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatását és nyomorúságát kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította.” Mialatt az országot nyomorúságok sora sújtotta, a köznép emlékezetében megőrizte első királya alakját és tetteit. A királyi hatalommal visszaélő uralkodóktól szenvedők előtt még világosabbá vált, hogy Szent István állapotbeli kötelességeit teljesítve, az ország függetlenségét biztosítva, törvényeivel rendet és békét teremtve, az egyházi szervezet kiépítésével az Evangélium eredményes hirdetését lehetővé téve Isten akaratát teljesítette. Aki pedig Isten akaratát hősies fokon teljesíti, az részesül az Istenből kisugárzó szentségből, vagyis maga is szent. Nem a hatalom jogos vagy jogtalan örökösei, hanem a nép kezdte Istvánt szentként tisztelni, s a kultusz helye a temetkezési hely, az általa alapított fehérvári bazilika volt.
Szent István tetemét egy római szarkofágból átfaragott márványkoporsóba helyezték, és ez a bazilika közepén állt. Az egyik utolsó pogánylázadás alatt, valószínűleg 1061-ben a szent nyugvóhelyének megszentségtelenítésétől félve a bazilika papjai a kőkoporsóból kiemelték az összeszáradt, mumifikálódott testet, és súlyos kőlap fedte sírba rejtették. így került a holttest a padlószint alatti „földbe", ahol 1083-ig nyugodott. Szent István igazságosztó, jótevő, kardforgató, jogart tartó jobbját feltehetően ekkor választották el a testétől, és a Szent Jobb ettől kezdve „külön életet élt”.
A hivatalos szentté avatás a XI. század második felében már a pápa tudtával kellett, hogy történjen. Szent VII. Gergely pápa (1073-1085) és Szent László király több ízben érintkeztek egymással, amint a hiteles források tudtul adják. Sajnos az a levél nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte a szentté avatások elvégzéséhez, de Szent Gellért életírása megőrizte Szent VII. Gergely pápa engedélyét, miszerint „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”
Így a nép spontán tisztelete alegfelső helyről jövő jóváhagyással találkozott, és e két előzetes feltétel birtokában Szent László király 1083-ban elvégezhette a szentté avatásokat. A pápa legátust küldött hazánkba, s az ő jelenlétében történtek a kanonizációk. Először Csanádon Szent Gellért püspök „fölemelése" ment végbe” július 25-én. Utána István, majd Imre szentté avatása következett.
A szent király halálának napjára, 1083. augusztus 15-re Szent László egybehívta az ország nagyjait. A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon. A király három napos böjtöt rendelt el. A böjt és a szüntelen imádság hiábavalónak bizonyult, a sírt fedő kőlapot nem sikerült elmozdítani. Ekkor a bökénysomlyói apáca, Caritas azt a tanácsot adta, hogy a Visegrádon raboskodó volt királyt, Salamont szabadon kell engedni. Ennek megtörténte, vagyis a felebaráti megbocsátás volt a bocsánatot sokszor gyakorló király (például Ajtony és Vazul utódai nem bűnhődtek!) fölemeltetésének az előfeltétele. Salamon visszanyerte szabadságát, a böjtöt folytatták, és megbizonyosodtak, az eddig mozdíthatatlan követ sikerül leemelni.

 Török József - István király szentté avatása 10.

Augusztus I9-én este a vecsernye befejeztével az evangéliumi ígéret –„vakok látnak, sánták járnak...” – sokszorosan beteljesedett. Több csodás gyógyulás történt, és a hit erejéből akkor bekövetkezett gyógyulások tényét ma már a történettudomány elfogulatlan képviselői sem vonják kétségbe. Amikor egy hét éves béna fiúcska lábra állt, a jelenlévő Szent László „határtalan örömében sírva fakadva felemelte a földről és az oltárhoz vitte, s ott a dicséret himnuszát zengve a gyermek gyógyulásával kinyilvánított jótéteményért mindazokkal együtt, akik jelen voltak, forró köszönetét mondott.”

Az Istent dicsérő, neki hálát adó imádságban töltött éjszakára virradóra, Mária mennybevitele után az ötödik nap, tehát augusztus 20-án először az elhunytakért mondtak misét, majd elmozdították „a padlóból kiemelkedő márványtáblát és lementek a koporsóig”. A kőlapokból összerótt koporsóban a talajvíz elvégezte a maga munkáját, ebben „mint drága balzsamban nyugodtak a drága csontok, ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték". A szent király gyűrűjét azonban hiába keresték. Ezután a sírt befedték, s a „talált kincset", Szent István tetemének maradványait míves ezüstládába zárva oltárra helyezték, hogy a hívek méltó módon tisztelhessék.
A bazilika egyik papja ekkor fogalmazta meg azt a hitvallás-számba menő könyörgést, amelyet az 1083-1092 között másolt Szent-Margit Sacramentarium a protorex tiszteletének első emlékeként őrzött meg.

Isten, aki boldog Istvánt,

a mi királyunkat
és a te hitvallódat
a földi hatalom dicsőségével
megkoronáztad
és szentjeid társaságába emelted,
add, kérünk,
hogy akit Pannónia a földön
az isteni vallás tanítójaként érdemelt ki,
ugyanúgy a te Egyházad az égben
védelmezőjeként érdemelje ki.


A Szent Jobb története

Hartvik püspök. Szent István király életírásában csak arról tudósít, hogy a szentté avatáskor, 1083. augusztus 20-án hiába keresték a koporsóban a király gyűrűjét. Amint csak következtetni lehet a Szent jobbnak 1061-ben a test egészétől történt leválasztására, úgy ennek okát is csupán föltevés révén ismerhetjük meg. Az ereklyék tiszteletében jeleskedő klerikusok valószínűleg az enyészettől féltették, s mint a szent király tetemének legdrágább részét ereklyetartóba zárva a székesegyház káptalani kincstárában elrejtették. Azostromtól való félelem, a bizonytalan közállapot a néhány jelenlévő papnak titoktartást javasolt, és ez a további események során megkönnyítette a Szent Jobb elidegenítését. A gazdag bihari családból származó Merkúr az ereklyét a zavarosidőkben elég hamar elvihette a Berettyó folyóteraszának peremén álló családi monostorába, mert két évtized múltán senki sem emlékezett arra, hogy a gyűrűt és a Szent Jobbot a káptalani kincstárban kellene keresni. A következő évben (1084) Szent László király országjárása során fölkereste Merkúr családi monostorát, és a tettes talán jobban félve a földi, mint az égi büntetéstől, csoda történtével magyarázta meg, miként került hozzá az ereklye. Ő a sír felnyitásakor a kórusban volt, mert a király elővigyázatosságból eltiltotta a sír mellől, és ekkor fehér köntösű ifjú képében egy angyal összecsavart szövetet adott át neki e szavakkal: „Rád bízom ezt megőrzésre, és ha eljön az idő, felfedésre!” Az önkéntes vagy kényszerű fel fedési a király bocsánata követte. Majd később Szent László Álmos herceget megbízta, hogy a fából összerótt monostor helyébe kőegyházat emeljen. A középkor folyamán a benedeki regulát követő szerzetesek itt őrizték, az ország minden tájáról érkezett zarándokok itt tisztelték a Szent Jobbot. A kézfejhez eredetileg karrész is tartozhatott, aminek nagyobb része Lembergbe (Lvov) került, egy kisebb darabja pedig a XV. század óta a bécsi Szent István-dóm tulajdona.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése