Oldalak

2023. 09. 16.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 25.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel
25. - A Sátán álruhában - Azokon a napokon, amikor nálunk gyászmisét tartanak, 7 órakor van áldozás. Egy ilyen napon háromnegyed 7-kor érkeztem a templomba. Általában ketten-hárman szoktak lenni, de ezen a napon csak én voltam egyedül. Hirtelen a papunk lépett izgatottan a templomba. Sietségében még térdet sem hajtott, egyenesen hozzám jött, és így szólt: „Ma nem szabad áldoznia.” Kisietett, megint csak térdhajtás nélkül.
Nem értettem a dolgot, és elimádkoztam a rózsafüzért. Nem sokkal 7 előtt teljesen nyugodtan megérkezett a lelkivezetőm. Gondoltam, mindjárt el is megy, hiszen nekem nem szabad az Úr asztalához járulnom, rajtam kívül pedig nincs más a templomban. Meglepetésemre mégis bement a sekrestyébe – én meg körülnéztem, hogy talán mégis érkezett időközben még valaki –, de nem volt ott rajtam kívül senki. Bementem hát utána, és megkérdeztem: „Miért nem szabad magamhoz vennem ma az Oltáriszentséget?” „Ki mondta, hogy nem szabad?” „Hiszen Ön mondta, hogy nem járulhatok ma az Úr asztalához!” Erre megkérdezte, hogy vajon mikor mondta ő ezt. Elmeséltem neki az egész jelenetet. Ezután megnyugtatott: „Ne aggódjon, én ma még nem jártam a templomban, ez a Gonoszlélek volt megint. Vegye csak magához nyugodtan az Oltáriszentséget.”

-  Appelzellben ismertem egy bizonyos Maria Graf nevű nőt. Egyszerű parasztasszony volt, akinek néha megjelent a Szűzanya és üzeneteket bízott rá. Egyszer eljött hozzám tanácsot kérni. Ugyanis kötelességének érezte, hogy ezeket az üzeneteket megossza a világgal – viszont a püspök erről hallani sem akart. Megkérdeztem tőle: „Gyakran tud Szűz Máriával beszélni?” – Igenlő válasza hallatán arra kértem, hogy akkor kérdezze megtőle, hogy mit tegyen; hiszen biztosan Ő is tud a püspök hozzáállásáról. Az asszony így is tett, és ezt a választ kapta: „Engedelmeskedj a püspöknek! Majd én magam gondoskodom arról, hogy az üzeneteimet megismerje a világ!” Grafné engedelmeskedett. Appelzellben úgyszólván senki nem hitt az ő kegyelmi adományában, még a saját férje sem, de Isten terveit nem keresztezheti semmi. Nem sokkal az 1964. február 19-én bekövetkezett halála után a közbenjárása révén történt egy csodálatos gyógyulás. Erre már felfigyeltek, megkeresték a férjét, hogy nézzen utána, nem írt-e le valamit még az életében az asszony. Megtalálták az írásait, amelyekben gyakran felbukkant a Szűzanyának az a kívánsága, hogy mindennap imádkozzunk rózsafüzért a bűnösök megtéréséért: ezzel megfékezhetjük a Gonosz ellenség támadását. Nem sokkal azután, hogy ez a tudomásomra jutott, két levelet kaptam, majdnem teljesen hasonló tartalommal: náluk valami nincs rendjén, valószínűleg a Gonoszlélek mesterkedik. Gondoltam, egyszerre válaszolok mindkettőjüknek, hogy naponta imádkozzák a rózsafüzért a bűnösök megtéréséért. 1964. december 16-a volt, fényes nappal. Elővettem két levélpapírt, letettem őket magam elé az asztalra, melléjük pedig a borítékokat. Ahogy az első borítékra kezdtem ráírni a címzést, sziszegő hangot hallottam – összerezzentem. A Gonosz mellettem állt, kirántotta a kezem alól a két levélpapírt egészen az asztal sarkáig, és égési nyomokat hagyott rajtuk. Ez is arra volt bizonyíték, milyen hatalma van a rózsafüzér-imádkozásnak az ördöggel szemben.

A Szenvedő Lelkek figyelmeztetései

Mária Simma gyakran kapott figyelmeztetéseket és gyakorlati tanácsokat is a Szenvedő Lelkektől. Néhány ezek közül röviden.
– Az Oltáriszentség már nem kapja meg azt a kiemelt tiszteletet, ami járna neki. Sok modern templomban már nem középen áll. Sokszor pedig olyan képek vagy szobrok kerülnek a templomba, amelyek gúnyt űznek abból, amit ábrázolnak.
– Az alázat és a tisztelet hiányára mutat, ha valahol az a kívánalom, hogy állva vegyük magunkhoz az Oltáriszentséget, térdhajtás nélkül. Nem arról van szó, hogy nem szabad állva áldozni, például öregeknek vagy betegeknek. De aki ezt térdelve szeretné megtenni, lehetőséget kell kapnia erre, ahogy erre VI. Pál pápa is nyomatékosan utalt.

-folytatjuk -

Előző részek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése