2023. 06. 23.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.  Következtetés. Az eddigieket összefoglalva: Maria Simma esetében a szenvedő lelkekre vonatkozó különleges kegyelmi elhívásról van szó. Ez világosan kiderül egy 1954. november 21-én írt feljegyzéséből: „Már gyakran gondoltam arra, hogyan tudnék valaki máshoz továbbirányítani egy szenvedő lelket, és hogy ezek a lelkek vajon miért nem a saját hozzátartozóiknál jelentkeznek. Hiszen ez sokkal egyszerűbb lenne, mint így, hogy nekem kell továbbítani az üzeneteket. Ekkor megjelent egy lélek, és szigorúan rendreutasított: »Ne vétkezz Isten rendelése ellen. Ő úgy osztja a kegyelmet, ahogy neki tetszik. Soha nem kapsz arra hatalmat, hogy máshoz küldj egy szenvedő lelket. Nem az érdemeid miatt bízta ezt rád az Isten. Ami az érdemeket illeti, mások sokkal inkább megérdemelnék ezt, mint te. Bár te gyermekként is sokszor voltál segítségére a szenvedő lelkeknek – már ez is a kegyelem munkája volt. Lehet, hogy mások jobban használták volna ezt a kegyelmet. Azokon a szenteken kívül, akik a földön nagy csodákat tettek, rejtőzködve közöttünk éltek még nagyobb szentek is, akiknek erre ugyan nem volt hatalmuk, de a szentségnek magasabb fokára jutottak, mint azok, akik képesek voltak a csodatételre.

Nem szabad elfelejtenünk: aki több kegyelemben részesül, attól többet is követelnek. Isten akarata, hogy kérjük tőle a kegyelmet. A jó és állhatatos imádság áthatol a felhőkön, és úgy nyer meghallgatást, ahogyan az az imádkozónak leginkább a javára válik«”.

Úgy gondolom, ezzel a jelentéssel elég részletes jellemzést tudtam adni. Megpróbáltam mindenről beszámolni, amit az 1953 Mindenszentek ünnepétől 1955 februárjáig eltelt időben Mária Simmától megtudtam, és aminek utána is jártam. A feljegyzéseiből is beépítettem néhány részt a beszámolómba. Itt egy apostoli küldetésről van szó, mégpedig a szenvedő lelkeknek nyújtott segítségről. Mindenki úgy ítélheti meg ezt a dolgot, ahogy jónak látja, de ha nem is tudja elfogadni, fontos, hogy igazságosan ítélkezzen Maria Simma dolgában.

Ezt a tájékoztatót Alfons Matt plébános írta, aki 1891 május 24-én született a Nagy Walser-völgy Sonntag nevű helységében. 38 évig, 1938-tól 1976-ig volt Sonntag plébánosa. 1978 karácsonyán, december 26-án temették Sonntagban. A temetésen jelen volt Bruno Wechner feldkirchi püspök, 40 pap és mintegy ezer hívő. Wechner püspök búcsúbeszédében így fogalmazott: „A legszebb, ami egy papról elmondható, hogy Isten szíve szerint élt és cselekedett. Ilyen, természetéből fakadóan jó és megszentelt életű pap volt Alfons Matt. Nyugodjék békében!”

Esetleírások

Semmi esetre sem szabad eleve elvetni azt a gondolatot, hogy Isten bizonyos körülmények között, a léleknek a testből való kiválásának pillanatában, vagy éppen egy szenvedő Léleknek lehetővé teszi, hogy valamilyen hatást gyakoroljon az élőkre. Ha Isten egy másvilágon tartózkodó lelket egy evilági lélekhez enged szólni, ez mindig az Ő velünk kapcsolatos üdvösségi terve szerint történik. Akkor Isten valami rendkívüli módszerrel akar megszentelni egy emberi lelket – ám ez semmi esetre sem valamiféle emberi kíváncsiság kielégítését jelenti; de a megijesztésünket, megfélemlítésünket sem. (Dr. J. Klug: A katolikus hit tartalmáról)

„Ha a tisztítótűzben Szenvedő Lelkek töredelmes bűnbánat által megtisztulhatnának, egy szempillantás alatt megfizetnének az összes bűnükért. Ilyen hatalmas ereje lenne a bűnbánat fájdalmának. Ez a fájdalom vakító fénnyel világítja meg azt a bizonyos eseményt, amelynek súlya most megakadályozza, hogy eggyé legyenek életük legmagasztosabb céljával, szerelmük tárgyával, Istennel.” (Génuai Szent Katalin: Értekezés a tisztítótűzről, 13. Fejezet)

folytatjuk

Előző részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8

 Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 11.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése