Oldalak

2023. 10. 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 28.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 28. - Egy jó humorú tiroli iskolanővér – Ismertem egy iskolanővért Tirolban, egy nagyon jó nővért, aki aztán megbetegedett, és türelemmel viselte a szenvedését. Egy év múlva azt hallottam, hogy szanatóriumban van, és elhatároztam, hogy meglátogatom. Megkérdezte: „Miért nem hallgat meg engem a jó Isten? Olyan nagy szükség lenne rám az iskolában!” – „Tudja, nővér” - próbáltam vigasztalni „a szenvedés a legerősebb bizonyítéka annak, hogy Isten szeret bennünket.” – „Szeretném, ha legalább egy kis ideig kevésbé szeretne” - sóhajtotta.

Kézbe áldozás – Egyszer egy pap (Szenvedő Lélek) látogatott meg: „Imádkozz értem, mert nagyon szenvedek” - azzal eltűnt. – Egy másik lélektől kaptam magyarázatot: „Azért kell szenvednie, mert bevezette a kézbe áldozást, és emiatt kivitték a térdeplőket. A legegyszerűbben úgy lehetne neki segíteni, ha a térdeplőket visszahoznák oda, ahol voltak, és ha nem kézbe áldoznának azok, akiket erre rávett.” – Elmondtam ezt az illetékes esperesnek, aki megértőnek mutatkozott: „A kézbe áldozást nem én vezettem be. Ami a térdeplőket illeti, megpróbálhatok eleget tenni ennek a kérésnek, de a döntést rá kell bíznom az ottani plébánosra.” Azóta már kétszer is járt nálam egy-egy pap (Szenvedő Lélek), tehát harmadjára hallom a panaszt, hogy azért kell szenvedniük, mert eltávolíttatták a templomból a térdeplőket, és a hívek kénytelenek voltak állva áldozni. Valami tehát itt nincs rendjén. Bár a pápa engedélyezte az állva történő áldozást, de aki a szentséget térdelve szeretné magához venni, annak meg kell kapnia erre a lehetőséget. A pápa is ezt akarja, tehát a hívek is elvárhatják a papoktól.

Egy másik papnak a lelke így panaszkodott: „Azért kell szenvednem, mert bevezettem a kézbe áldozást. Ha egy plébános vagy egy püspök tudná, milyen következményekkel jár ez, soha többé nem szolgáltatná kézbe az Oltáriszentséget, és nem is lenne olyan hívő, aki ezt várná tőle.”

Most olyasmiről szólok, amibe lépten-nyomon beleütközöm. Modern időket élünk, ez világos, de Isten törvényeit nem lehet modernizálni. A parancsolatoknak vissza kell kerülniük a hitoktatásba. Tegyük félre a „Holland Katekizmust”, amely fontos hittételeket von kétségbe, vagy akár el is hallgat. Vegyétek elő újra a régi katekizmust, úgy, mint Svájcban! Ott ezrével nyomtatják újra a régi katekizmust, hogy a gyerekek újra megfelelő oktatást kapjanak. És ha a plébános vagy a hittantanár ezt nem teszi meg, megteszik a szülők. (Anton Schraner Katolikus katekizmusáról van szó.)

Az Úr napját szenteld meg! – Egy Szenvedő Lélek azzal bízott meg, hogy az előadásaimon ezentúl mindig említsem meg a vasárnap megszentelését. Ez ellen sokan és sokszor vétünk szükségtelen munkával. A vasárnapi szentmise az igazán fontos! A szombat esti szentmisét azok számára vezették be, akik vasárnap nem tudnak templomba menni. Ha a fiatalok vasárnapra kirándulást terveznek, akkor menjenek a szombat esti szentmisére, ez rendben van. De ebből nem kell szokást csinálni. „Én mindig szombaton járok, akkor vasárnap nem kell!” - ez így nem megy. Isten előtt ez nincs rendjén.

Modern templomok – Kérdezték már tőlem, hogy a modern templomokról is hallottam-e valamit a Szenvedő Lelkektől. Igen, beszélnek erről is, hogy mi a helyes és mi nem. Ha olyan képek és szobrok vannak bennük, amiktől megrémül az ember, mert csúnyák és visszataszítóak, akkor ez az ördög műve, és nem Istené! Ezt ki kell mondani. Amit például a bécs-hetzendorfi Rózsafüzér-templomban láttam, az Isten házának kigúnyolása, szégyen, borzalom. Mikor megkérdeztem, kinek a műve ez, azt mondták Ernst Fuchs szabadkőművesé. Hát úgy is néz ki. A festő képei kimerítik az istengyalázás fogalmát.

-         folytatjuk –

 

Előző részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 9.

 Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 11.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 12.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 14.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 15.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 16.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 17.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 18.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 19 és 20.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 21. és 22.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 23.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 24.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 25. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 26. 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése