2016. 08. 26.

A román betörés! - "România – spre marea noastră durere – a călcat făgăduială de credinţă..."



„România – spre marea noastră durere – a călcat făgăduială de credinţă, a rupt peceţiile contractului în chip perfid, şi a ridicat arma asupr patriei noastre, asupra înălţatului nostru împărat şi rege şi asupra patriei noastre...”  
Így ítélte el Vasile Mangra ortodox érsek, Ioan I. Papp aradi ortodox püspök, Miron Cristea karánsebesi ortodox püspök a magyarországi és erdélyi ortodox hívekhez írt Körlevelükben. (Mureşan, Iulius, Episcopul Márton Áron, Cluj-Napoca 2008, 9.)

Csíki háborús viszonyok. 
„1916 nyarán nálunk felé nagy csend volt… Mindamellett kellett valami aggasztónak lennie a levegőben. Kó­sza hírek jártak, hogy Románia hátba akarja támadni egykori szövetségesét, a Monarchiát. Mikor I. Károly román király hirtelen meg­halt, az volt a híre, hogy az Entente-irányzatot képviselő Brătianu-k mérgeztették meg. Lelépett Petru Carp konzervatív és monarchia­barát kormánya. Ekkor akinek értékes holmijai voltak, igyekezett azokat az ország belsejében biztonságba helyezni – írja dr. Nagy András szemtanú.[1]
            „1916-ban háborús hírek terjengtek ezen a vidéken – írja Jakab László kanonok –, s ezért bár törvényes rendelkezés jelent meg a terjesztőkre, mégis csendesen csomagoltak egyesek. Édesapám is a rendelet-ellenesek közé tartozott. Két ládát szerzett és csomagolni kezdett; az egyikbe ruhákat, a másikba fehérneműt. Sajnos a suttogóknak lett igazuk. 1916. augusztus 27-én este nagybátyánkat vártuk, nem érkezett meg. Édesapánk kint volt az állomáson, mi lepihentünk. A határon a vonat többet állt, s csak azután indult Palánka felé... édesapám várta édesanyám öccsét a gyimesi állomáson. Nem érkezett meg. Hazajött és mindannyian nyugovóra tértünk. Édesapámnak azonban föltűnt, hogy a vonat Palánkáról nem térhetett olyan hamar vissza, és ezért rögtön felöltözött és kiment az állomásra. Ott meglepően látta, hogy a Schüle nevezetű mozdonyvezetőt vérző lábbal vették le a masináról, mert a románok rálőttek a vonatra. A határról azonban visszahozta a szerelvényt. Közben itt-ott már lövöldöztek is mindkét oldalról a hegyekről. Édesapám riadtan jött és riasztotta a családot, menekülni kell! Édesanyámat és két húgomat némi csomaggal a házigazda segített kivinni az állomásra, másodszorra ... a másik ládával, s amit összekapkodott egy zsákba – hat koszorú fokhagymát, két kiló kockacukrot, egy kevés kenyeret, egy dióőrlőt – és engem vittek az állomásra. Amikor harmadszorra visszatértek, már a Tatroson átszivárgó román katonaság bent volt a lakásunkban. Már nem lehetett semmit megmenteni a lakásból. Egy tehervonat vagonjába tett föl édesapánk és kísért el a következő állomásig, Középlokig, aztán mi utaztunk tovább az ismeretlen felé. Édesapámat kötelezték a MÁV törvényei, azért kellett visszatérnie Gyímesbükkre. Hogy mindez hogyan történhetett meg hadüzenet nélkül, azt csak évtizedek múlva tudtam meg”.[2]
            A határmentén élők tudtak a románok mozgósításáról, mert a román hadsereg egységeit még 1916 nyarán a Kárpátok térségébe csoportosították. „Az Erdélyre támadó román erők, az általános tartalékcsapatokkal együtt a fegyveres erők létszámának 75 %-át tették ki. Az Erdélybe behatoló erők tényleges összlétszáma 420 324 fő volt. Az Averescu tábornok vezette 3. hadsereg (az összes erők 25 %-a, 6 gyaloghadosztály és lovasdandár) a Quadrilaterálban (Dél-Dobrudzsa), a bolgár határnál állt, az Erdélybe támadó csapatok hátát védve a 3. bolgár hadseregtől, majd a Mackensen német tábornagy által vezetett német-bolgár erőktől”.[3]
Augusztus 27-én este 9 órakor adták át a románok Bécsben a hadüzenetet és bevonulásra készenálló hadseregeik ugyanabban az órában, a bukovinai határtól a Dunáig minden úton azonnal be is törtek a határon. A betörés teljesen meglepte a határt őrző biztosító-osztagokat. Gyimesnél a 19. hegyidandár ellen 8 üteggel 13 zászlóalj nyomult előre az ellenség. Ennek egy részét Gyimesközéploknál megsemmisítették. A honvédek szeptember 30-án a Gyimesi hídfőállásba vonultak a túlerő elöl.[4]
            Csíkszeredában a tehetősebbek, akik adtak a híresztelésre, már elküldték csomagjaikat Budapestre. „Ez persze nem maradt titokban. Hi­vatalos helyeken – élén Gyalókay Sándor főispánnal és dr. Szekeres Józseffel a „selyemreverendás” csíkszeredai esperessel, akik külön­ben jó barátaink voltak – leghatározottabban megcáfoltak minden háborús híresztelést, sőt az esperes szószékről is intette a közönséget, hogy amiért néhány „címeres” kos futamodik, azért ne zúduljon utána a gyáva birkák tömege. Ez a prédikáció pedig 12 órával a hadüzenet előtt hangzott el. ... Három óra felé verték az ablakunkat. Dr. Bochkor Antal, aggle­gény, törvényszéki bíró és régi éjszakai ember, miután a vendég­lőben értesült, hogy este 11 órakor Románia hadat üzent és azonnal meg is indultak a hadműveletek a szorosokban – Gyimes, Tölgyes, Ojtuz – végigriadózta az ismerősöket. Miután a szorosokban katona­ság nem volt, csak néhány csendőr és pénzügyőr, ezek vették fel velük a harcot. Nincs más mit tenni, mint sürgősen csomagolni ami értékes és mozdítható, egyebet elhagyván indulni át a Hargitán.
Felugrottunk, kapkodtunk (megkérdeztem anyámat, milyen ruhát vegyek fel – „a legjobbat, ami van” – felelte). Csomagolás leggyor­sabban, hiszen nem lehetett tudni, hogy az egyenlőtlen küzdelem mennyi ideig lesz képes feltartóztatni a támadókat. Kocsink volt, kettő is, de lovak hiányában csak a Szentkirályon levő ökrökre lehetett számítani. Jellemző, hogy a két kitűnő kocsit nem vittük ma­gunkkal, hogy por-sár meg ne ártson nekik. Mivel mentünk le még hajnalosan Szentkirályra, arra nem emlékszem. Ott még semmit sem tudtak (rádió akkor még nem létezett) és érthető riadalom után meg­rakták az egész-vágás szekereket szénával az ökrök részére, otthagy­va számtalan értéket. Ez persze nem történt vitatkozás nélkül. Élel­met csomagoltak, de ki tudhatta, mit és mennyi időre? Részemről arra emlékszem, hogy a kerek étkező asztalon hatalmas tál paprikás csirkét tálaltak fel reggelire – ugyanazon helyen, ahol ma ezeket írom –, de az asztalnál csak egyedül ültem és miután kitűnő étvággyal reggeliztem, egy pohár bort is lehajtottam utána. Lett 9-10 óra, mire elindulhattunk kifelé a városból szekerek tete­jén, széna-ülésen, ökörfogattal. ... Kezdődött a há­borús állapot. Mentünk, azaz mentünk volna, ha tehetjük.. ... Szájról szájra járt Bús Benci jóslata – mely szerint e század elején az Akó kapunál, azaz a szentmártoni Nagymezőben olyan nagy csata lesz, hogy a vér fel­emeli a csákókat – most fog beteljesedni. ... Tekintve pedig, hogy a menekülés egyetlen útja számunkra az udvarhelyi irány volt, ezen az egyetlen útvonalon legalább ötvenezer embernek kellett átbonyolódnia állataival és mentett holmijával. ... nem volt hely az úttesten. Gyalogosok az országút mel­lett a mezőn talpaltak, az úton pedig több oszlopban a fogatos járművek. Döcögtünk, megálltunk, lárma, veszekedés, de sokkal kevesebb káromkodás, mint a székelyeknél kisebb alkalmakkor is szokásos. Bedöglött járművek és kidőlt állatok, por és forró napsü­tés. Végre az első este letáborozás a Tolvajos-tető előtt pár kilométer­re egy tisztáson, az országúttól balra, a patak mellett, szemben a piricskei úttal. Ilyenformán tehát egész napon át összesen 14 kilo­métert tudtunk megtenni”.[5]
A csíkszeredai plébános ezt jegyezte fel szó szerint: „Minden aggodalmunk mellett 1916 év augusztus 28-án derült égből derül villámcsapással jött reánk. Ép vasárnap éjjel volt. A lapok közlései, Főpásztorunk rendelete és a Főispán megkeresése alapján a szentbeszédben aggodalomra okot nem adónak rajzoltuk a helyzetet, sőt energikusan kikeltünk a betörési híreket terjesztők ellen, mindenki fellélegzett és mindnyájunkat teljes nyugalom szállott meg.
Éjjel volt 12 és 1 óra között. Kopogásra ébredtem fel. Öreg szakács néni kopogott és kérte, hogy bejöhessen a hálószobába. Azt hittem beteghez kell mennem. A szakácsnő halk hangon, hogy a mellettem levő azonban alvó anyámat fel ne ébressze, jelentette, hogy a kántor- csendőrségi helyettesítő tudatja, hogy a románok ma este 9 órakor háborúba léptek, a határon lévő csendőrősöket lefegyverezték és harcra készülve átlépték a határt. A csendőrség már pakol. Ezen hír úgy hatott rám, mintha csak egy gonosz álom volna. Hogy a háziakat meg ne zavarjam, egészen csendben felöltöztem és a helyben állomásozó Brigád parancsnokhoz mentem megkérdezni a hír valódiságról. Fájdalom igaz volt és közölte velem, hogy 24 óra alatt mindenkinek el kell hagyni a várost.
            Menekülni kell!!! Reggel a Főispán közölte, hogy a város lakosságának Debrecen, és Csík vármegyebelieknek Hajdú vármegye van kijelölve. Még ez kellett! A színtiszta katolikus vármegye a kálvinista Rómába és a pápistafaló kálvinista hajdúk közé!!!
            Szomorúan virradt ránk a hétfő. A hír villámgyorsan terjedt el, s már de. 10 órakor megkezdődött menekülő szekerek hosszú és szakadatlan sorban való elvonulása. Én a polgármesterrel Dr. Ujfalussy Jenővel a brigadéros egyenes parancsára kedden reggel 9 órakor hagytam el a várost, itt hagyva mindent, amit szorgalmaimmal és takarékosságommal összegyűjtöttem, hogy aztán többé ne is lássam újra.
            Hétfőn éjjel kis cselédemmel a templomi értékeket és anyakönyveket egy bőröndbe rakva az udvaron elástam és a kis cselédet, hogy el ne árulhassa a helyet menekülésbe is magammal vittem. Velem jött az édesanyám is. Post tot discrimina rerum - szeptember 5-én délután értünk Debrecenben. Szánalmasan nézhettünk ki, mert a városi urak nem fogadtak valami nagy szeretettel, sőt a méltóságos polgármester kereken kijelentette, hogy ,,nem szívesen látott idegenek” vagyunk és jól tennők, ha tovább mennénk. Elgondolható, hogy ily szeretet teljes fogadtatásra mit mondhattam ,,méltóságosnak”. Nem is nézett jó szemmel, ami természetes, mert különös vala. A Vármegyei urak, a kath. lakosság és a nem debreceni származású tisztviselők nagy szeretettel fogadtak, és mindent elkövettek, hogy enyhítsék a hontalanság keservét. Október 12-én vettük a hírt, hogy Csík megint szabad”.[6] Szekeres plébános október 17-én hazatért rövid időre. „Az elrejtett tárgyakat: az anyakönyveket és templomi értékeket sértetlenül megtaláltam és reverzális mellett az épp Szeredában levő 6-ik hadtest élelmezési hivatalának gondozására bíztam. Becsületes gondját viselték és végleges hazatérésünk alkalmával Csík-Szentmártonról felküldötték, amely figyelemért Balassa vezérkari ezredes régi barátomnak hálás köszönetet mondottam”.[7]
Csíkszereda 1916-ban a románok kivonulása után
Másfél hónap alatt az idegen hadsereg a megszállt falvakat kifosztotta. Az otthon maradt férfiakat összeterelték, az erdőbe menekülteket kutyákkal vadászták. Az asszonyokat és lányokat sem kímélték. Csíkból, Gyergyóból ezreket hajtottak Moldvába, férfiakat, nőket és gyermekeket. Aki nem engedelmeskedett, azokat lelőtték, felakasztották vagy halálra verték. Lágerekbe gyűjtötték, templomokba terelték be. 1917 végén és 1918 elején a túlélőket elbocsátották A Csíki Lapokban részletesen beszámoltak a hazatérők. 1916-ban egyik távoli rokonomat, a 17 éves gyergyóremetei Bakos Antalt is elfogták. Békáson keresztül Foksányig hajtották étlen-szomjan. Ott egy templomba terelték őket és egy pálinkás pohár „gyógyszert” adtak, amit mindenkinek meg kellett innia. Ő a fáradtságtól remegett és csak keveset tudott inni belőle, a többi mind a ruhájára ömlött. Ezt az itatást még egyszer megismételték. Akkor már nem tudott nyelni és szájából kifolyt a „gyógyszer”. A foglyok ezután mind elaludtak és reggel rajta kívül csak egy legény maradt életben, a többi halott volt. A templom közelében nagy sírgödröt ástak és a halottakat oda temették. Őt és társát tovább, a Duna felé vitték. Ott dolgoztatták. Csak másfél év után sikerült a nagy víz alatt úszva megszöknie.[8]
Csíkszereda 1916-ban a románok kivonulása után
A betörők kiűzése után Mailáth püspök Csíkba látogatott, onnan Bukovina felé ment. A népét szerető püspök amit látott, az mind lelkébe vésődött. Ezért 1917. április 22-én körlevelet intézett Erdély szenvedő népéhez és a Székelyföld megsegítését kérte: „A román betörés Erdély határszéli helységeit, s főleg a katolikus hívektől legsűrűbben lakott részeket sújtotta igen érzékenyen. Csík és Háromszék megyék határ menti katolikus közösségei szenvedték át az első rohamok borzalmait. Az éjjeli álmából fölriasztott, vagy a mezei munka mellett meglepett nép egy részének annyi ideje sem volt, hogy a mindennapi életre legszükségesebb holmiját összeszedje. Futnia kellett, otthagyva otthonát, s otthonával mindenét. A menekülés a maga rendkívüli méreteivel, romlásaival anyagi és erkölcsi kárt okozott”.[9]
            1916. október 9-én az 1. hadsereg előnyomuló részei a Hargita-Görgényi havasok gerincvonaláig hátrált ellenségbe ütköztek. A Tolvajos-nyeregről az Olt folyón túl Csíkszeredára szorították a román sereg szárnyoszlopát, amely onnan továbbhátrált a határig. „Maguk mögött hagyták a kifosztott falvakat, kirabolt, feldúlt házakat, olyan módon összetörve, berondítva, hogy azokban nem megszállni, de belépni sem lehetett. Nem egy helyen temetetlen halottakat találtunk a falu utcáján, akiket a megrémített lakosság eltemetni sem mert az alig kivonult románok után, akiket leütöttek vagy lelőttek, rendszerint mert nem értették a nyelvüket és emiatt nem tudták azonnal teljesíteni parancsukat...”[10]
Rákoczi út égése 1916-ban a románok kivonulása után
 A plébánia, a kántori és a harangozói lakás, valamint a gazdasági épületek az 1916-os betörés idején földig égtek. A füstölgő épületek maradványát még Szekeres plébános október 17-én látta. Csíkban mihelyt véget ért a hadművelet 1917 tavaszán, a plébános és a város lakóinak egy része a szétszórtságból visszatért. Elszomorító a látvány. A piactér körül, a Kossuth utca sorházainak itt-ott le nem dőlt falai és kéményei merednek az égre. Sehol egy emberi lélek, csak a Szent Kereszt templom árválkodik a tér nyugati végében. Jeremiásként siratja az ékeitől megfosztott lányát, Csíkszeredát, amely most csupa rom és korom. A templom néma, megszólalni képtelen, tornyának hangja oda lett. Harangjait nyelvestől kitépte a háború. Már hívni sem tud, elhagyatott özvegy búja szállta meg. A szép napokat látott Anya(szentegyház) könnyeiben fel-felsejlenek az élők s a holtak. Csak szánni lehet ezt a várost. Gyermekei odalettek. A hívatlan „vendégei” már elmentek. Ami maradt, az üszkös csatatér. 
Kossuth Lajos út 1916-ban a románok kivonulása után
 A vigasztaló, atyai szó ezután sem maradt el, mindenhol megjelent, Gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Május 15-én, kedden este Csíkszeredába érkezett. 16-án bejárta a csíki frontot is és csütörtökön tovább utazott.[11] Úticélja Gyimesbükk, ahol a következőket írta a Domusba: 
„1917. május 17-én a … betörés után első ízben Gyimesre jöttem, hogy Gyimesbükkön tábori misét mondjak… Több száznak kiosztottam a bérmálás szentségét, pápai áldást adtam a jelenvoltakra, s előbb magyarul, majd németül beszédet intéztem derék csapatainkhoz és szövetségeseinkhez. A tábori kórházakat meglátogattam… Isten oltalmazza Erdély e szép végvidékét, s a derék hűséges csángókat; Rákóczy vára legyen ezentúl is intő jel az ellenséges szomszédnak: ne bántsd a magyart! Csíkgyímesen 1917.V.17. + Gusztáv Károly erd. püspök”[12]


[1] Nagy, Lót visszanéz, 34.
[2] Jakab László, A Gondviselő tenyerén, 10–11.
[3] A román hadüzenet idején a 4 hadseregbe szervezett hadosztályok az alábbi módon helyezkedtek el: Észak-Moldvában, a Bukovinában álló 9. orosz hadseregtől délre a Prezan tábornok parancsnoksága alatt  álló román 4. (vagy Északi) hadsereg állt. Három gyaloghadosztályt és egy lovasdandárt foglalt magában. Csapatai a tölgyesi, békási, gyimesi, úzi és ojtuzi szorosokban állottak. Ettől délre, Sinaia, Focşani térségében helyezkedett el a Grainiceanu tábornok vezette 2. hadsereg, amely 6 gyaloghadosztályból és 4 lovasdandárból állt. E hadsereg éleivel a bodzai, tömösiés törcsvári szorosoknak fordult. A Culcer tábornok vezette 1. hadsereg (6 gyaloghadosztály és 3 lovasdandár) Nagyszebentől, Fogarastól délre, a határ másik oldalán állt, ékeivel a vöröstoronyi és szurdoki szorosokban. Egy hadosztályt a Duna völgyébe, Orsovával szemben helyeztek el. Ld. Raffay Ernő, Balkáni birodalom, Nagyrománia megteremtése 1866–1920, Budapest 2010, 179–184.
[4] Szentkereszthegyi Kratochvil Károly, Főszerk., Erdélyi ezredek a világháborúban 1914–1918, Budapest 1941, 298.
[5] Nagy, Lót visszanéz, 34–38.
[6] Nagy, Lót visszanéz, 34.
[7] Domus Historia Csíkszereda, 9.
[8] Bakos Antal szóbeli vallomása, amit unokáinak jelenlétemben mondott el 1983-ban. Magas kort ért meg, 94 éves korában hunyt el Gyergyóremetén, 1992. augusztus 13-án.
[9] GyÉL, 2455/1917. III 17–19.
[10] Szentkereszthegyi Kratochvi Károly, i.m. 311.; Ferencz József, A román világban itthon, Csíki Lapok 25 (1917.08.15.) 1–2. (a továbbiakban CSL)
[11] Személyi hír, in: CsL 12 (1917.05.16.) 3.
[12] A csíkgyimesi róm. kath. egyház Domus Historiája 1865, 70.

2016. 08. 25.

Emlékművet állítottak a csíkszeredai hősöknek


Fotó: Veres Norbert
Forrás: kronika.ro
Emlékművet állítottak a csíkszeredai világháborús hősöknek a Millenniumi templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között – számol be Kömény Kamilla a kronika.ro-n. Az új megyeszékhelyi emlékművet várhatóan az októberi Millenniumi templombúcsú előtt leplezik le.

Darvas-Kozma József ötletgazda, a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa a Krónika érdeklődésére elmondta, a kőfaragó május végére ígérte az obeliszk felállítását, de a munkálatokat késleltette a kedvezőtlen időjárás, s mivel nem tudták a megfelelő anyagot a kőbányából kitermelni, ezért halasztani kellett a kivitelezést. „Mostanra az emlékmű a helyére került, s már csak a környezetét kell rendbe tegyük, ahogyan Bogos Ernő terveiben szerepel” – mondta Darvas.

A terv szerint sétányt alakítanak ki, illetve padokat helyeznek az emlékmű köré. A lelkipásztor kiemelte: most az a legfontosabb, hogy az első világháború centenáriumi évében készüljön el az emlékmű, és a város lakóinak legyen hol leróni kegyeletüket hőseik előtt. Az emlékműre egy plakett is kerül, melyen az első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét tüntetik fel, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit. Továbbá szerepel az obeliszken az „Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk!” idézet is, amely mintegy bátorítás a jelenkor emberének, hogy merjen harcolni hazájáért, családjáért – fogalmazott az ötletgazda.

Darvas-Kozma József különböző forrásokból 104 világháborús hős nevét gyűjtötte össze. Keddi beszélgetésünk alkalmával elárulta azt is, hogy a Lengyelországban tett zarándoklata során felkereste az első világháborús emlékhelyeket, temetőket, illetve ahol tehették, tábori misét is tartottak. Emlékeztetett, már a Millenniumi templom tervezésekor felmerült az emlékhely kialakítása. Először 2014-ben szerették volna felavatni az emlékművet, de anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt a kivitelezést halasztani kellett. A nemrég felállított emlékművet Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó­mester készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkőből készült emlékmű négy és fél méter magas – írja a kronika.ro.

**



A csíkszeredai Millennium-templom előtt felállítandó emlékjel felirata, az elesett katonák névsora, születési- és elhalálozási éve, valamint elhalálozásuk helye vagy az ország megjelölésével.

Felirat: Emlékezzetek és küzdjetek azért, amiért mi életünket áldoztuk.

1914 – 1918
1.      Antal Vidor hd 1885 – 1915 Piskovice-Gal.
2.      Ágner Béla t 1885 – 1914 Nowe-Miesto
3.      Bányai József hv 1892 – 1918 Mvásárhely
4.      Bartis Sándor hv 1879 – 1915 Zaleszczyki
5.      Biró Ferenc 1894 – 1915 Wola-Galesovska
6.      Demény István hap 1896 – 1916 Monasterzyska
7.      Domokos Albert gy 1888 – 1917 Magura Casinului
8.      Erőss Antal őrv 1891 – 1916 Nesterowce
9.      Fejér Gábor 1895 – 1916 Galicia
10.  Fejér Sándor tz  – 1917 Románia
11.  Ferenczy Ernő h, szp – 1914 Sanok-Gal.
12.  Gál József id. – 1914 Sambor-Gal.
13.  Gecző Aladár – 1915 Kispolyán
14.  György Ambrus tz 1869 – 1915 Nagyvárad
15.  Handl Izidor tz 1880 – 1916 Sapowa
16.  Incze János hap 1896 –1916 Krasna Laczyn
17.  Jakab Ignác 1889 – 1916 Törcsvár
18.  Kedves Lajos 1898  – 1915 Olaszország
19.  Koncsag János 1889 – 1917 Szibéria
20.  Koncsag József 1886 – 1915 Lesnizowska
21.  Koncsag József gy 1886 – 1915 Galezsow
22.  Koncsak József gy 1886 – 1915 Lublin
23.  Lajos Károly hv 1890 – 1917 Nagyvárad
24.  Lázár Jenő t 1897 – 1918 Olaszország
25.  László Sámuel fhd 1879 – 1915 Uzsok
26.  Pap Béla 1886 – 1914 Tuchow, Gal.
27.  Petres Lajos hv 1895 – 1915 Seredynce
28.  Pulini János 1893 – 1915 Laskova
29.  Rancz Albert nf 1874 – 1915 Seredynce
30.  Rancz Ignác szv 1896 – 1918 Trenzella Asiago
31.  Rancz Imre – 1916 Oroszország
32.  Dr.Ribitzey Ferenc őrm – 1915 Brestlitovszk
33.  Rottenberg Saul nf 1891 – 1915 Stawna
34.  Soós András fk – 1915 Vinkovce, Szerbia
35.  Száva István dr. ha 1886 – 1919 Krasznojarszk
36.  Szopos László –1916 Oroszország
37.  Várady Emil z 1896 – 1914 Galicia
38.  Wellmann György őrm 1878 – 1915 Podkamien
39.  Hitsch János hv – 1914 Luzna, Galícia

 * * * * *

1.      Albert Géza – 1946 Tula
2.      André Imre 1914 – 1944 Úzvölgy
3.      Baczoni Lajos dr. e – 1944 Budapest
4.      Balázs Imre – 1945
5.      Bálint Dénes szv  1897 – 1945 Herend
6.      Bálint Imre 1892 – 1945 Szeged
7.      Berki Béla 1910 – 1945 Szeged
8.      Biró András   – 1945 Balatonszentgyörgy
9.      Biró Antal 1902 – 1945 Veszprém
10.  Biró László hv 1913 – 1944 Minszk
11.  Borbáth Béla hv 1920 – 1944 Mátészalka
12.  Böjti Béla ale 1879 – 1944 Budapest
13.  Csóti József 1896 – 1945 Herend
14.  Dávid Sándor hv 1904 – 1945 Herend
15.  Demeter István hv – 1942 Nagykanizsa
16.  Erős István hv 1919 – 1945 Mezőkövesd
17.  Erőss Lajos őrv 1900 – 1945 Herend
18.  Fekete-Kászoni Simon szv 1921 – 1944 Focsani
19.  Fischer Ferenc ksz 1900 – 1942
20.  Gábor Lajos 1923 –1945 Linz
21.  Gagyi Ferenc ha 1915 -1945.03.04. Sopronbánfalva
22.  Gáll Bálint hv 1904 – 1944 Mezőcsát
23.  Gáspár Árpád tz 1900 – 1942 Szudvarhely
24.  Gondos Dénes – 1944 Nagyvárad
25.  Görgicze József – 1944 Oroszország
26.  Görgicze Lajos – 1944 Oroszország
27.  Györke Árpád – 1946 Oroszország
28.  Halász József – 1944
29.  Hanz Károly – 1945
30.  Herskovics Károly ksz 1902 – 1943 Bondarovka
31.  Holcz Ferencz ksz 1911 – 1942
32.  Kánya István h 1926 – 1945 Balatonalmádi
33.  Karda Ödön z 1908 – 1946 Jereván
34.  Kolinics János hv 1921 –1944 Katy
35.  Kovács Károly – 1944
36.  Krausz Lajos 1909 – 1945 Balatonederics
37.  Lajos Ferenc lv 1924  –1944 Szeretfalva
38.  László Sándor 1920 – 1944 Mvásárhely
39.  Mikus Csák András szv 1908 – 1944 Maglód
40.  Nagler Manó ksz 1907 – 1943 Dorosicsi
41.  Nagy Sándor hv 1916 – 1945 Neuburg
42.  Nuridsány Márton tz 1908 – 1942
43.  Nuridsány Tibor 1910 – 1945 Cseh-Tátra
44.  Orbán János – 1945 Herend
45.  Pálosy László hd – 1944 Budapest
46.  Péter István tz 1921 – 1944 Kolozsvár
47.  Rosenfeld József  – 1945
48.  Salló Ferenc hv 1913 – 1944 Magyarfülpös
49.  Sándor Pál – 1945
50.  Sarkadi Elek ksz 1902 – 1945 Hidegség (Mo)
51.  Szabó Dénes hv 1885 – 1945 Sopronbánfalva
52.  Schneider József hv 1900 – 1945 Herend
53.  Stern Pál Mihály ksz 1911 – 1945 Hidegség (Mo)
54.  Sütő-Nagy Jenő sz 1908 – 1944 Okisviev (Lo)
55.  Szakáli Albert  – 1943
56.  Szentgyörgyi János dr. fh 1910 – 1944 Kemence
57.  Szentgyörgyi Miklós 1908 – 1945
58.  Tamás István szv 1914 – 1944 Gyimesfelsőlok
59.  Toroczkói Károly e 1896 – 1944 Veresica
60.  Tóth Lajos hv 1922 – 1945 Markt Persenbeug
61.  Urbán Gyula hv 1914 –1944 Nagyréde
62.  Végh Miklós – 1944 Gyimesbükk
63.  Vitos Árpád hv 1901 – 1945 Herend
64.  Vitos Dezső 1924 – 1945 Orsk Oroszország
65.  Winzán Miklós hv 1913 –1945 Szombathely
66.  Bajkó Zoltán hv 1920 – 1945 Vosztocsnij

Az I. és a II. világháborúban elesett csíkszeredai lakhellyel rendelkezett katonák névjegyzékét a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattára, a csíkszeredai Róm. Kat. Plébánia Historia Domusa, a csíkszeredai Oltáregylet Jegyzőkönyve, a Csíki Lapok, Szentkereszthegyi Kratochvil Károy: Erdélyi ezredek a világháborúban 114-1918. Bp. 1941., Endes György – Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig c. könyve és a hősi halált halt katonák rokonainak bejelentése és helyszíni adatok alapján állítottuk össze.

A csíkszeredai Róm. Kat. Főplébánia a fenti források alapján a nevek és évszámok igaz voltát erkölcsi bizonyossággal szavatolja.

U.i. A két névsor alján levő 1-1 név kiemelten szerepel, mert az emlékmű felállítása idején szereztünk róluk tudomást.

Csíkszereda, 2015. június 17-én. 

                                                                  Dr. Darvas-Kozma József
                                                                        esperes-plébános