Vízkereszt – Nyíltság és keresés

Embernek lenni annyi, mint mindig szebbet, jobbat, igazabbat akarni, az élet minden területén. Aki erről lemond, az részben emberségét már feladta, csak vegetáló élőlény, állandóan önmagát ismétlő automata, lélektelen gép.

Kereszténynek lenni annyi, mint Krisztust követni. Ezen a téren pedig senki sem állíthatja magáról, hogy már tökéletes. Aki évtizedek óta mindig egyformán vallásoskodik, egyformán tart egyházi előírásokat, vallási törvényt, de semmi többet nem tesz, tehát nem keresi a mindig jobbat, az lehet vallásos, de igazi krisztuskövetőnek nem mondhatja magát.

Isten szíve állandóan nyitva áll számunkra, vagyis Isten megvilágosító és hívó kegyelme minden korban és helyen, működik, de az is szükséges, hogy a mi lelkünk meg Isten számára legyen kitárva. Csak így növekedhetünk a hitben és a szeretetben.

Mit jelent az, hogy növekszünk a hitben? Azt, hogy egyre jobban megismerjük Jézust.

Mit jelent növekedni a szeretetben? Azt, hogy egyre tökéletesebben élni Krisztus lelkületét.

Honnan ismerjük meg Jézust? Először is a szentírásból, az igehirdetésből és keresztény olvasmányokból, ha bennünk is van valami a napkeleti bölcsek szent vágyakozásából (Mt 2,1-12).  A Szentlélek belső tanítása is mélyebb, ha szívünkben forgatjuk, amit Jézusról tudunk, és ha sokat töprengünk azon, mit kellene másképpen, jobban csinálnunk. Jézus ismeretében haladunk előre, ha figyelünk az emberekre, a környezetünkre, a hírekre és olvasmányokra, hátha kapunk valami ötletet a tökéletesebb életre. Szent Pál a kinyilatkoztatásból ismerte meg Isten titkát, a pogányok üdvözítésének szándékát (Ef 3,2-3a, 5-6). Mindezt csak az érti meg, aki ég a vágytól, hogy mind jobban megismerje Jézus lelkületét, és hogy egyre tökéletesebben alakítsa szerinte a maga egész életét: munkáját, családi életét, szórakozásait, anyagi ügyeit, rokoni, baráti, szomszédi, munkatársi kapcsolatait, a közösségek, a haza, az emberiség problémáival való törődést. Aki mindegyre meglátja az Úr dicsőségét az Egyházban (Iz 60,1-6). Mi is csak a külső és belső átalakulásunk, mindig jobbat akarásunk útján találunk rá életünk Üdvözítőjére, akit mindennél jobban szeretünk.

Erről szól Sík Sándor piarista költő, Ments meg Uram! című verse:

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól

A meddőségtől, lanyhaságtól,

a naptalan és esőtelen égtől;

Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,

Fehér öregek aranyos borúja,

Virága van tavasznak, télnek;

Ne engedj Uram, koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,

Hogy ne nézzek se előre, se hátra.

Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,

Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram, megülepednem,

sem eszméban, sem kényelemben.

Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,

S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,

hogy megzökkenne vágyam mutatója,

Kezem kezedben ha kezdene hülni,

Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,

A minden mozgást érezni ha szűnném,

Az a nap Uram, hadd legyen a végső:

Szabadíts meg a szürkeségtől!

D-K. J.

Urunk megjelenése - Vízkereszt

Isten országa már megjelent, Keletről jöttek imádni a Messiás királyt (Mt 2,1-12). Izajás próféta évszázadokkal előtte hirdette: Az Úr dicsősége felragyog fölötted (Iz 60,1-6). A napkeleti bölcsek meghívása jelzi, hogy Isten a pogányokat felkarolta, mint egykor Izraelt. 

Láttuk csillagát – ezt hangoztatják a kereső, érdeklődő bölcsek. Más is látta a csillagot, de nem mindenkiben keltett érdeklődést. És nem mindenki indult miatta útnak. De a keletről jött vendégeink egyéniségek, bennük meg van az érték, ami a közömbös emberben nincs meg, éspedig a tüzes érdeklődés és áldozatkész hit. „Csak az összeszedett emberre mondható igazán: valaki. Csak hozzá lehet igazán szólni, és csak tőle lehet hiteles választ kapni. Mert figyelme a lényegre irányul. Együtt jár nála a képesség a felelősséggel. Életszerűség és nyitottság jellemzi.” – írja Romano Guardini. 

Látták a csillagot és elindultak. Pedig mennyi józan szempont az útra indulás ellen szólt. De az út mellett szólt az Isten adta felismert jel. Mindezek, akár a későbbi események, az Isten kegyelme folytán beleépültek a napkeleti bölcsek istenélményébe. 

Jeruzsálemben éppen ahhoz fordultak útbaigazításért, aki hatalmát mindig is féltette, és aki tüstént az újszülött életére tör. Pontos és helyes választ viszont azok adtak, akik három évtizeddel később halálát követelték. 

Micsoda tekervényes utakon vezetsz minket, Jézusunk, hogy a legsötétebb emberek, tények és események is elvezethetnek tehozzád?! 

Feltárul ebben az a nagy igazság, hogy „nem a kereszténységet kell az emberekhez alkalmazni, hanem az embereket kell alkalmassá tenni Krisztusra.”- írta H. de Lubac teológus.  A hit zarándok útja, amelyet a bölcsek bejártak ezt erősíti meg. Nem alkalmazkodni kell a körülményekhez, hanem a körülményekben Isten kinyilatkoztatásához kell igazodni. Ez számunkra az egyetlen célra vezető út.

Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt működik, s elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a kinyilatkoztatás hordozóját s ott további eligazítást kapjanak. Ám lesznek olyanok is, akik másokat eligazítanak, de maguk nem indulnak el a hit útján, hanem azt várják, hogy Isten maga jöjjön el hozzájuk. A bölcsek odaadásával merjük követni a világ Megváltóját!   

Korlátaim ismeretében a taizé-i Roger testvérrel vallom: „Akárcsak ők, én is mindennap újra kezdem. Ugyanazokat a lépéseket: az éjszakából a fény felé. Amikor ez nem megy: egyik kétségből a másik kétségen át a hit felé”. 

A csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte.”

Ha hittel haladunk előre, utunk végén a megdicsőült Krisztus vár ránk, s mindenkire, mert a Lélek kinyilatkoztatta, hogy Krisztusban a pogányok is társörökösök (Ef 3, 2-3a. 5-6). Ébredj fel testvér, és vedd észre, hogy közöttünk van az Úr! 

Örök állampolgárság

      Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt működik, s elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a kinyilatkoztatás hordozóját s ott további eligazítást kapjanak. Ám lesznek olyanok is, akik másokat eligazítanak, de maguk nem indulnak el a hit útján, hanem azt várják, hogy Isten maga jöjjön hozzájuk. A napkeleti bölcsek az Istentől kapott jel útján megtalálták a megígért Üdvözítőt, és megértették, hogy Isten felkarolta a pogányokat is. Ezt ünnepeljük Vízkeresztkor. Majd ezt következő vasárnap, Urunk megkeresztelkedésére emlékezünk. Jézust, nyilvános működése megkezdése előtt, Keresztelő János kettős tanúságtétellel vezette be (Mk 1,7-11). Az egyik az volt, hogy Jézust a próféták fölé emelte. Kihangsúlyozta, hogy ő nem méltó arra, hogy a szolga feladatát elvégezze mellette. A másik tanúskodása arra vonatkozik, hogy Jézus majd a Szentlelket árasztja ki a benne hívőkre. Új lelkületet ad azoknak, akik benne hisznek, belülről szenteli meg őket. Amikor Jézus 30 éves lett, akkor – mint a törvény alattvalója – indult a Jordán folyóhoz megkeresztelkedni, hogy Atyja akaratát teljesítse. Megkeresztelkedésekor János bizonyságot kap az Atyától és a Szentlélektől, hogy Jézus a Messiás. Ettől fogva Jézust Isten bárányának nevezi, aki elveszi a világ bűneit. Izajás próféta kijelentését úgy tekinthetjük, mint az Atya szózatának bővebb kifejtését (Iz 42, 1-4. 6-7). Ez a titokzatos Szolga, valóságos Isten és valóságos ember egy személyben, Isten Lelkét bírja, ezért tudja létrehozni Isten akarata szerint az egyetemes üdvrendet. Az igazság, amelyet az Úr szolgája visz a nemezeteknek, elsősorban az igaz Isten helyes ismerete, amellyel összekapcsolódik az Ő akaratának ránk vonatkozó ismerete is. Ez az igazság a világossághoz hasonlít, mert rávilágít arra, hogyan kell egyéni és társadalmi életünket Isten szándékának megfelelően berendezni. Isten maga a szeretet, és a Messiás ezt az igazságot fogja kinyilvánítani. Aki majd megismeri a szerető Istent, annak élete erre az örök szeretetre fog irányul. Erénye, hogy reményt, bátorítást ad. Az emberekben meglévő parányi jónak kis szikráját pedig felszítja, hogy Istengyermekei lehessünk. Az Ő segítségével a bűn foglyai elhagyják börtönüket és eljutnak a keresztény szabadságra, ahol  minden forrás a szeretet. Szent Péter tapasztalatból mondja, hogy Jézus a Szentlélekkel felkent, azaz Krisztus (ApCsel 10, 34-38). Mindenkinek hinnie kell benne, mert csak általa jutunk el az Atyához. A mai napon a magunk keresztségére is emlékezünk, amikor mennyei állampolgárok, Isten fogadott gyermekei lettünk. A keresztség új viszonyt teremtett köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház valamint a Szentlélek között. A kegyelmi élet, állandó szentségi folyamat, Isten népének földi zarándoklása a földön, hogy önmagunkat minden fenntartás nélkül adjuk és örökre Neki ajándékozzuk.

„Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Mk 1,7-11.