2015. 04. 30.

A Sapientia rektora cáfolja a DNA által Ráduly ellen kiszivárogtatott vádakat

A Ráduly Róbert Kálmánt és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának felújítását ért, a DNA által a központi sajtóba kiszivárogtatott, majd a csütörtökön kiadott közleményükben is megjelent vádakra reagált megkeresésünkre Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
sapientia atadas vn 003_b 
Dávid László: „a törvényt betartva tanít az egyetemen, Csíkszereda polgármestere, egyáltalán nem nagy fizetésért”
„Valójában két dolgot szellőztetnek a DNA-sok. Az egyik az, hogy Ráduly Róbert a polgármesteri funkció mellett hogy taníthat a Sapientia egyetemen. Ez teljesen törvényes” – mondta el Dávid László. „Ráduly Róbert Kálmán 2003. április 10-én versenyvizsgázott az általunk meghirdetett állásra. 2003. július 7-én hagyta jóvá az egyetem szenátusa az ő felvételét főállású tanársegédnek. 2003 októberében megkötöttük a szerződést a szenátus jóváhagyás alapján” – emlékezett vissza a rektor, hozzátéve, hogy Rádulyt ezt követően, 2004-ben választották meg polgármesternek. A tanügyi törvény értelmében, minden olyan esetben, ha valaki választott funkciót tölt be, akkor őt megilleti az a jog, hogy az oktatói állása megmaradjon (románul post rezervat). A törvény 304-es cikkelye értelmében a mandátuma alatt halmozhatja az oktatói funkcióját didaktikai és kutatói tevékenységgel, így a törvény értelmében megmaradhatott az oktatói állása. „Ezt a törvényt betartva tanít az egyetemen, Csíkszereda polgármestere, egyáltalán nem nagy fizetésért” – fejtette ki Dávid László.
A vádpontokban megfogalmazott hiányos dokumentációval kapcsolatosan a rektor úgy fogalmazott, hogy mindez egy óriási hazugság. Elmondta: a csíkszeredai kar épületének felújítása előtt leadták a feljavításhoz szükséges kérést és dokumentációt. Az elmúlt év augusztusában Csíkszereda Polgármesteri Hivatalától érkezett elbírálásban három kifogásolnivaló volt, amelyből kettőt rögtön javítottak és pótoltak. Az egyik ilyen kijavított hiányosság az alaprajznál volt, a másik pedig a tűzoltósági engedélynél.
A DNA ügyészei az építkezési engedélyre kirótt adó hiányába kötöttek bele, amire azt mondták, hogy nem fizették be, holott ezt a 2003/571-es törvény 285-ös paragrafusa letisztázza. „Eszerint mivel a Sapientia egyetem az akkreditációja után tagja a román tanügyi rendszernek, és a román tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozik, értelemszerűen ennek az adónak a befizetése nem kellett megtörténjen, mert az oktatási intézmények fel vannak mentve ennek befizetése alól” – fejtette ki a rektor, hozzátéve, hogy ezt írásban is leadták a csíkszeredai polgármesteri hivatalnál.

székelyhon.ro

Szolgálunk, vagy hagyjuk, hogy kiszolgáljanak minket?

A keresztények a bűn és a kegyelem történelmében élnek, és mindig két lehetőség közül választhatnak: szolgálnak, vagy kiszolgáltatják magukat a testvéreikkel. Ezt a gondolatot fejtette ki Ferenc pápa április 30-án reggel, a Szent Márta-házban tartott szentmisén – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A keresztény identitás két vonásáról, a történelemről és a szolgálatról elmélkedve a Szentatya megállapította: Szent Pál, Szent Péter és az első tanítványok nem egy történelem nélküli Jézust hirdettek. Ők a nép történetébe ágyazva hirdették Jézust, annak a népnek a történetébe helyezve, amelyet Isten évszázadokon át vezetett, hogy elérjen az idők teljességéhez. Isten belép a történelembe, és együtt halad népével.
A keresztény ember történelemben élő férfi és nő, mert nemcsak magában áll, hanem egy néphez, egy úton lévő néphez tartozik. Nem lehet keresztény önzésben gondolkodni, ez nem működik. A keresztény nem egy laboratóriumi lelki lény, hanem egy népbe ágyazott, lelkiséggel rendelkező ember; férfi és nő, aki mögött hosszú történelem áll, és aki tovább zarándokol előre, amíg az Úr vissza nem tér – mutatott rá a pápa.
Ez a történelem a kegyelem, de egyben a bűn története is. Mennyi bűnös, mennyi bűntett! Pál a mai liturgiában is megemlíti Dávid királyt, aki szent, de mielőtt szent lett volna, nagy bűnös volt. Nagy bűnös – ismételte Ferenc pápa. – A mi történelmünknek be kell fogadnia a szenteket és a bűnösöket is.

És személyes történetünkben mindannyiunknak vállalnunk kell a bűneinket, a saját bűnünket és az Úr kegyelmét, aki velünk van és elkísér minket a bűnben, hogy megbocsásson, és elkísér minket a kegyelemben. Nincsen keresztény identitás történelem nélkül – hangsúlyozta a Szentatya.

Majd így folytatta: A keresztény önazonosság másik vonása a szolgálat. Jézus megmossa tanítványai lábát, és arra hív minket, hogy kövessük őt, tehát szolgáljunk. A keresztény identitás szolgálat, nem önzés. „De atyám, mindnyájan önzők vagyunk.” Á, igen? Ez bűn, olyan szokás, amellyel szakítanunk kell. Bocsánatot kell kérnünk, hogy az Úr megtérítsen minket. A szolgálatra vagyunk hivatottak. Kereszténynek lenni nem látszat vagy akár társadalmi magatartás, nem lehet kikozmetikázni kicsit a lelkünket, hogy valamivel szebb legyen. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy azt tesszük, amit Jézus mondott: vagyis szolgálunk.
Tegyük föl magunknak a kérdést: A szívemben mit teszek inkább? Kiszolgáltatom magamat másokkal, a közösséggel, a plébániával, a családommal, a barátaimmal, vagy pedig én szolgálok, én vagyok mások szolgálatára? – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: L’Osservatore Romano
Magyar Kurír

Ráduly - Szőke ügy: Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária.

Nemrég kaptam az üzenetet, hogy a Bukaresti Törvényszék ítélete értelmében, a 24 órai őrizet után, hazaengedi a két csíkszeredai tisztségviselőt, Ráduly Róbert Kálmán polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert. Igaz, a két városvezető házi őrizetben tölti a következő 29 napot. A DNA közleményében leszögezi: a gyanúsítottak ellen beindított bűnvádi eljárás dacára Ráduly és Szőke esetében egyaránt fennáll az ártatlanság vélelme – írja a kronika.ro.
Ezért a csíkszeredai Millenniumi-templom téren, május 2-án du. 18 órára kilátásba helyezett tiltakozó gyűlésünk elmarad.
Szolidaritás az imában és az emberi összefogásban székely erény volt és maradjon továbbra is az!
A csíksomlyói Segítő Mária hazahozta őket, hogy a május elsőszombati Mária-köszöntőt örömmel tarthassa meg népünk! Vasárnap pedig együtt örüljön családja körében Ráduly polgármester úr, elsőáldozó Réka kislányával.
Ma este 22 órakor indul haza Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester.

Bizalommal énekelhetik velünk: 

Ó én édes jó Istenem,
oltalmazóm, segedelmem,
vándorlásban reménységem,
ínségemben lágy kenyerem.


Vándorfecske sebes szárnyát,
vándorlegény vándorbotját,
vándor székely reménységét,
Jézus áldd meg Erdély földjét.


Vándorfecske hazatalál,
édesanyja fészkére száll.
Hazajöttünk, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.

Antal Attila szerint képtelenek a Ráduly és Szőke elleni vádak


A Ráduly Róbert Kálmán polgármester, és Szőke Domokos alpolgármester ügyében a sajtó által szerdán megszellőztetett, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által csütörtökön nyilvánosságra hozott gyanúsítások közötti különbségre hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Attila.
antal attila sajtotajekoztato vn 001_b 
Antal Attila a csütörtöki sajtótájékoztatón. Részben megválaszolható kérdések
Csíkszereda másik alpolgármestere azt mondta, szeretné, ha a realitást képviselné a sajtó a két elöljáró ügyében. „A sajtóban megjelentek olyan vádpontok, amelyeket az ügyészség nem hangoztatott. Nem tudom, ez súlyos, vagy nem súlyos, de nagy visszhangot keltett. Az ügyészség által közzétett anyagban jórészt más témák szerepelnek, ez nem jelenti azt, hogy nincs gyanúsítás, és nem lehetnek következményei” – közölte Antal Attila. Az alpolgármester szerint a szerdai házkutatás a polgármesteri hivatalban 12 órát tartott, az ügyészek különböző dokumentumokat kértek, másoltak, és vittek el jegyzőkönyv alapján, mintegy 6500 oldalt. Korrektül viselkedtek, szakszerűen jártak el – értékelt.
„Amikor elmentek, a polgármester és az alpolgármester arra kértek, folytassuk a munkát amit elkezdtünk, és beütemeztünk erre az időszakra. Arra is fel voltak készülve, hogy akár pénteken sem tudják folytatni munkájukat” – közölte.
Antal Attila szerint nagy erőfeszítést kíván a munkatársak részéről, és biztos benne, hogy nélkülük nem fog ugyanúgy menni a munka. Hozzátette, hivatalos értesítést vár arról, hogy mi lesz az őrizetbe vett városvezetőkkel: ha szabadlábon maradnak, elláthatják-e hivatali teendőiket. Ha nem, valószínű, hogy prefektusi rendelettel adnak át hatásköröket számomra” – vélekedett. Azt mondta, a mocskolódás mellett sok biztatást is kaptak a városvezetők, amely remélhetőleg erőt ad nekik. „Amivel szemben tehetetlennek érzem magam, és a két kollégám is, az a félműveltség, a rosszindulat, a pletyka abban a formában, ahogy ezt itt és most meg kell tapasztalnunk” – mondta az alpolgármester.
„Valószínű hogy komoly korrupciós problémák vannak az országban, vagy a városban is, azt sem zárom ki, hogy a városházán is, de azok a vádak, amikkel a napokkal illették a kollégáimat, képtelen dolgok, és úgy látom, hogy ez azért hullámzik. Lehet hogy később kiderül, hogy van valami probléma körülöttük, de a megszellőztetett információkról egyértelműen látszik, hogy nem újságírók találják ki ezeket otthon” – utalt a központi sajtóban szerdán megjelent információkra. Úgy vélte, lehet, hogy a város lakossága egy részének sikerült örömet szerezni az elmúlt 11 év tevékenységével, másik részének pedig a szerdai nap történésével. „Mindenki boldog lehet, a kérdés hogy kik vannak többségben?” – fogalmazott.
Antal Attila kitért a saját személyét érintő információkra is, amelyek szerint a Márton Áron Gimnázium felújítását végző cégnek a szülei házánál elvégzett munkálatokért húszezer lejt kifizetett ugyan, de a munkálatok valós értéke eléri a százezer lejt. Elmondta, a gimnázium felújításának licitfolyamatát kétszer vizsgálta már a DNA, 2010-ben és 2014-ben, és nem találtak rendellenességet.A cég a szülei házánál végzett munkálatok után két, egyenként húszezer lejes számlát nyújtott be, de ezen kívül más cégek, csoportok is dolgoztak ott, a munkálatok összértéke meghaladja a 200 ezer lejt. „Ha ez kivizsgálás tárgya lesz, állok elébe. Nem egy újságírói invenció az abban a formában megjelent hír, biztos vagyok, hogy benne vannak a jó szomszédaim, jó csíkszeredai polgártársaim is, akik ezzel e kérdéssel foglalkoznak, aminek az a következménye, hogy a tévében így jelenik meg az információ, és meg is áll azon a szinten” – értékelte.
A taplocai borvízforrás környékének parkosításával kapcsolatban elmondta, a Környezetvédelmi Alaphoz pályázott a város, megnyerték a finanszírozást, a közbeszerzési eljárásra egy cég jelentkezett és mégis az a vád Szőke Domokossal szemben, hogy favorizálta a pályázót. „Nem tudjuk hogy rosszakarattal vagy sem, egy hiba történt az elszámolásnál, egy táblázatban a mértékegységnél egy esetben 100 négyzetméter volt, és eszerint számoltak százszoros összeget. A hibát a számvevőszéki ellenőrzés észlelte, a céget értesítették, amely a pénzt visszafizette, és az ügy le volt zárva. Most feltűnik” – részletezte. „A szolgálati autó használatának ügye az a banánhéj, amin Domokos el fog csúszni, és ami biztos, hogy védhetetlen” – vélekedett az ügyészség által nyilvánosságra hozott másik gyanúról. A szintén kifogásolt telekkönyvezésekkel kapcsolatban, amelyet a hivatal kifizetett, azt mondta, nem tud érdemben hozzászólni.
A szintén a sajtóban megjelent, a City Parking céggel kapcsolatos információkra is reagált. „Az önkormányzat hozott egy határozatot, kötött egy szerződést, bevezettek egy rendet, ez sok embert kellemetlenül érintett, sokaknak nem tetszett. A szerződéseket elkérték” – mondta. Hozzátette, egyelőre a sajtón keresztül vádolták valakik a polgármestert, és keltettek hangulatot, hogy ebből anyagi hasznot szerzett, nem az ügyészség. „Egy dolgot tudunk, amióta ez a rendszer van, 150 ezer lejjel több pénzből gazdálkodik a város, ebből elindítottuk, és fenntartjuk a helyi közszállítást” – mondta.
Újságírói kérdésre, hogy a polgármester sms-ben küldött egyik állítása, amely szerint ez az egész arra megy ki, hogy Csíkszeredát lefejezzék, azt mondta, nem csak csíkszeredai sajátosságról van szó, hanem általános romániai jelenségről. „Azt látom, ha törvénnyel nem tudták megoldani, hogy egy polgármester csak két mandátumot tölthessen le, akkor megoldják másként. Tartok tőle, hogy lezárul az a korszak amit én reális önkormányzati demokráciának nevezek” – fejtette ki. Szerinte 2016 után nagyon kevés olyan közösség lesz Romániában, ahol a helyi közösség által kinevelt vezetők lesznek. „Sokkal inkább fogunk hasonlítani az amerikai típusú demokráciára, ahol valaki úgy lesz vezető, hogy annak nevelik, de csak látszatember. Többről van itt szó, érezzük azt is, hogy Csíkszereda sok tekintetben az utolsó vár, az RMDSZ, a székelység, a romániai magyarság szempontjából. A szerdai momentum annak a finálénak a kezdete, ami arról szól, hogy más világ lesz” – vélekedett Antal Attila.
**
Kiállnak Rádulyék mellett
„Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, valamint Szőke Domokos, Antal Attila alpolgármestereket becsületes, Csíkszeredáért és a Székelyföldért tenni, küzdeni akaró elöljárókként ismerjük, tudjuk. Döbbenten vettük tudomásul, hogy az ellenük felmerült gyanúsításokat a központi sajtó már kész tényként kezeli, annak ellenére, hogy a jogállam törvényei kimondják, szavatolják az ártatlanság vélelmét, mindaddig, amíg jogerős és visszavonhatatlan bírósági ítélet nem születik az ügyben. Mindezek mellé társult a központi román médiából már jól ismert álarcos, lánccsörgős kíséret, a hajnali órákban elvégzett házkutatások, a »gyanúsítottak« erőfitogtatásos előállítása, elszállítása, mindezt az éberen figyelő, már a vádpontokról is igen korán és jól tájékozott központi sajtó jelenlétében” – foglal állást az őrizetbe vett elöljárók ügyében közös közleményben az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének önkormányzati frakciója, az RMDSZ Csíkszereda Városi Küldöttek Tanácsa,  csíkszéki polgármesterek az RMDSZ Csík Területi Szervezete, valamint Hargita Megye Tanácsának csíki RMDSZ frakciója.
A dokumentumban példaként hozzák fel az egykori kézdivásárhelyi polgármester, Rácz Károly ügyét, akit szintén csúszópénz elfogadásával vádolt a DNA. „Egy embert bűnösnek kiáltottak ki, pálcát törtek fölötte a bűnüldöző szervek és a közvélemény egyaránt, meghurcolták, derékba törték, majd évek múltán kiderült, hogy mindezt ártatlanul szenvedte el” – olvasható a közleményben.
„Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete önkormányzati frakciója és az alulírottak bíznak elöljáróink, Ráduly Róbert Kálmán polgármester, Szőke Domokos és Antal Attila alpolgármester ártatlanságában, jóhiszeműségében és minden körülmények között határozottan kiállnak mellettük. Bízunk egy igazságos, Európához méltó joggyakorlatban. Együttérzésünket fejezzük ki és önzetlen segítségünket ajánljuk fel a családoknak, akik ezeken a meghurcoltatásokon át kellett menjenek” – áll a közös állásfoglalásban.

székelyhon.ro

Kampányt folytatnak ellenünk, de győzünk



A hazai társadalom keresztmetszetét még főbb szempontok szerint is nehéz lenne felvázolni. A ’89-es változást követően számos törvényt hoztak, hogy a demokrácia látszatát keltsék nyugat felé, és Románia felvételt nyerjen az EU-ba. Ami jó is részben. Viszont a törvények  végrehajtását maga az állami apparátus késlelteti. Ezt teszik a kommunista diktatúra idején elvett ingatlanok visszaszolgáltatásával is. Vannak törvények, mégis teljes káosz uralkodik ezen a téren. A magyar egyházaktól elvett javakat, olykor formai hibákra hivatkozva nem akarják visszaszolgáltatni, vagy újra államosítják, mint a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumot. 
A törvény végrehajtói tőlünk mindent megpróbálnak elvitatni, súlyos médiakampányt folytatnak ellenünk, ugyanakkor a keleti egyháznak maga a kormány adományoz nagy értékű székelyföldi ingatlanokat. A mai napig ilyen alakoskodó demokráciát űz Románia. Márpedig hazugságra, lopásra és alakoskodásra  egy országot nem lehet felépíteni, főleg megtartani. Jézus megmondta: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” (Lk 11,17)  
Igeliturgiánk a keresztény élet keresztmetszetét adja: megtérés, beilleszkedés Krisztus misztériumába és a szeretet kibontakozása. A megtérést Isten megelőző kegyelme segíti elő (ApCsel 9,26-31). Az olvasmány elmondja, hogy a keresztény üldöző Saul a kegyelem hatására, Krisztus lánglelkű Pál apostola lett. Sokféle megtérés volt és van. Mindenik a szellem és értelem megtisztításával kezdődik, majd folytatódik az akarat megtisztításával. 
Az értelem megtisztítása abban áll, hogy a hitigazságokat mélységes hittel elfogadjuk, más emberi okoskodással össze nem vegyítjük, és a világot, a történelmet és életünket a hit fényében szemléljük. Krisztus elfogadása olykor azért is nehéz, mert megköveteli, ha hiszek benne, akkor példája szerint éljek! Ez akaratunk teljes meghódolása. Csak így bontakozik ki Jézus tanítása bennünk, és veti ki előbb szellemünkből, majd pszichénkből, végül testi életünkből a tisztátalanságot. 
A megtérés tehát egész életre kiható folyamat, elkötelezettség: Krisztust ölteni magunkra (Róm 13,14). A keresztséggel szentségileg is megpecsételődik megtérésünk, Krisztusba oltódásunk (Jn 15,1-8). Jézus metaforája: Ő a szőlőtő (kegyelem forrása) és mi vagyunk a szőlővesszők (kegyelemből élők).  
Gyümölcsöző élet viszont a belső összekapcsolódásból, vagyis az ember és Jézus kommuniójából fakad. Ez a beilleszkedés a keresztség által jön létre, és lát el ingyenes ajándékokkal.
A megkeresztelt feladata, hogy ezeket az ajándékokat élje a közösségben személyes hűséggel és Isten előtti felelősséggel. Bontakozzék ki szeretetben (1Jn 3,18-24), vagyis tegye meg Isten akaratát és gyakorolja a felebaráti szeretetet. Ez vezet el a végső győzelemre.
              
„Gyermekeim … szeressünk tettel és igazsággal” (1Jn 3,18

Darvas-Kozma József

2015. 04. 29.

Szolidaritás Ráduly Róbert és társai mellett

 Megdöbbentett a hír. Koncepciós meghurcolások vannak Erdélyben, főleg Hargita megyében. Így akarják az erdélyi magyarság vezetőit lejáratni.
Ismerem Ráduly Róbert Kálmán polgármester gerincességét! Ő karakán, egyenes ember! Már 4 éve készítgetik a dossziéját. És most gondoljunk bele a vádak egyikébe az Evenimentul szerint az első bűne:  "a City Parking szerződésének ügye, a cég havi tízezer eurót fizetett a megállapodásért".
Csíkszeredai vagyok. Az 1 lejekből mennyi bevétele lehet a City Parkingnak naponta, hogy a sok alkalmazott fizetése és azok utáni illetékek mellett csak úgy 10.000 eurót tudjon Rádulynak adni? Ez merő rágalom!!!
Aki elhiszi a vádat, az nem ismeri az ország helyzetét, az autóval parkolókat, a pénz értékét stb. 
Szerintem, ezt az ügyet, amit a székelység ellen beindítottak csak tüntetéssel, a nemzetközi közvélemény segítségül hívásával kell megfékezni!!! Ha nem állunk ki demokratikusan választott vezetőink mellett, akkor többé ne énekeljük: "Ki tudja merre... Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!"
Erdély nem vesz el, csak a magyarságot semmisítik meg benne! Az ember a fontos! Minden egyes ember!
Nálunk az igazságosságot mellőzik, erre eklatáns példa Johannis köztársasági elnök úr köszöntőjének megváltoztatása, amit az RMDSZ 12. Kongresszusára küldött!!!
Ha hallgatunk, az állam azt gondolja, hogy velünk már mindent tehetnek!
1920-ban I.C. Bratianu azt mondotta - utoljára asszimiláljuk Csíkszeredát!

Ha szükséges, akkor szombaton du. 6 órakor a csíkszeredai Millenniumi-templom téren tiltakozzunk! 
És szólaljon meg az RMDSZ!  
Szólaljon meg!
**
Utólagos bejegyzés:
Április 30-án este közöltem, hogy Ráduly - Szőke ügy: Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária, és ezért a kilátásba helyezett tüntetés elmarad, viszont szombat este 7 órakor szentmisét ajánlunk fel népünkért, vezetőinkért és az ország sorsának jobbrafordulásáért. 
** 

Fotó: Pinti Attila, forrás: kronika.
Olvassák el a közzé tett tájékoztatást és gondolkodjanak el: mi a teendő!

** 

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) házkutatást tartott Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterénél, ugyanakkor a polgármesteri hivatalban is vizsgálódnak. A román sajtó által megszellőztetett „bűnlajstrom” igen hosszú. Ráduly Róbert azt mondta: „soha nem vettem el senkitől semmit!” – közli a Krónika a Székelyhonra hivatkozva.

Csíkszereda polgármesterénél reggel fél hétkor tartottak házkutatást a DNA ügyészei, akik jelenleg a polgármesteri hivatalnál vizsgálódnak – számolt be folyamatosan frissülő cikkében a Székelyhon hírportál.
Antal Attila alpolgármester az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, tanácsi határozatokat és szerződéseket néznek át a korrupcióellenes ügyészek. A hírügynökség úgy tudja, hogy Csíkszereda polgármestere és egyik alpolgármestere ellen folyik a vizsgálat.

Antal Attila a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen határozattal, szerződéssel, odaítéléssel lehet „baj”, mert az ügyészek számtalan dokumentumot kikértek az elmúlt évekből. Az alpolgármester, aki a városháza szóvivője is, kifejtette: a polgármester őt jelölte ki, hogy együttműködjön a vizsgálódókkal.

A hírtelevízió értesülései szerint a célpontban beszerzési szerződések vannak. Konkrét szerződéseket is felsorolt negyed tíz körüli élő bejelentkezésében a Digi 24: ezek szerint a csíkszeredai parkolási rendszer működtetése érdekében megkötött szerződés a vizsgálat egyik tárgya, továbbá egy áruház építkezési engedélye a hozzá kötődő forgalmi rendezéssel együtt, az eljárás tárgya továbbá a városháza által egyik mobiltelefon-társasággal megkötött szerződés is.

A hírtelevíziónak az ügyészek által közölt adatok szerint „arra utaló jelek” is vannak, hogy Csíkszereda polgármestere havi tízezer euróban részesült azért, hogy a parkolási rendszerre vonatkozó szerződést egy adott vállalkozással kössék meg, ugyanakkor a mobiltelefonálási szolgáltatásokra vonatkozó megállapodásért ötezer eurót kaphatott.

Úgy tudjuk, a vizsgálatot nem a DNA marosvásárhelyi kirendeltségének emberei, hanem bukaresti ügyészek végzik.

A csíkszeredai polgármesteri hivatalba jelenleg nem engednek be senkit az ott dolgozókon kívül. Fél tizenegykor csendőrkatonák kíséretében Szőke Domokos alpolgármester érkezett meg a városházára, kezén nem volt bilincs.

Ráduly Róbert Kálmán 11 órakor még lakásán tartózkodott, és SMS-ben arról tájékoztatta a Székelyhon szerkesztőségét, hogy nála a Csíki Sportegylet, a VSK Csíkszereda, az FK Csíkszereda sportegyesületek papírjai és a telefonja után kutatnak az ügyészek.

Délben Ráduly Róbert is megérkezett kíséretével a városházára. Korábban, a polgármester lakásánál egy ügyészt kérdeztünk arról, hogy hová viszik a városvezetőt, aki annyit válaszolt, hogy hagyjuk, végezzék a munkájukat. Arra a további kérdésünkre, hogy előzetes letartóztatásról van-e szó, az ügyész nemmel válaszolt. „Egyelőre vizsgálatok folynak” – mondta.

A városházára érkezéskor Ráduly Róbert azt mondta: „soha nem vettem el senkitől semmit!”

Meg nem nevezett forrásoktól származó, az Evenimentul Zilei elektronikus kiadása, illetve az Agerpres által is közölt sajtóinformációk szerint Antal Attila alpolgármester is a vizsgálódások célkeresztjében van, esetében két tanintézet felújítása kapcsán merült fel a törvénytelenség gyanúja.

Az Evenimentul Zilei gyakorlatilag az egész nyomozati anyagot közli, s az az Agerpres is elkezdett szemelvényeket nyilvánosságra hozni belőle.

Az ebben szereplő feltételezett „bűnlajstrom":

a City Parking szerződésének ügye, a cég havi tízezer eurót fizetett a megállapodásért;
• a csíkszeredai polgármester kétszázezer lej kenőpénzt kapott a csíkszeredai Dedeman nagyáruház építkezési engedélyeinek kibocsátásáért és az itteni forgalmi rendezés megvalósításáért;
• Ráduly Róbert Kálmán hivatali visszaélést követett el, amikor egy ANL-lakást egy megyei tanácsosnak ítéltek oda, aki másképp nem teljesítette a feltételeket;
• ötezer eurós szponzorizációtól tette függővé a polgármesterrel a Vodafone telefontársasággal egy szolgáltatói szerződés megkötését;
• jogtalanul fizetett ki a városháza a Topo Service Ráduly Róbert Kálmán fő hitelutalványozó és Szőke Domokos megbízott hitelutalványozó utasítására több százezer lejt;
• egy Rét utcai zöldövezeti munkálat odaítélésénél Szőke Domokos alpolgármester a bukaresti Garden Center Group Kft-t favorizálta, a városháza a valóságban százszor nagyobb területre kivitelezett munkálatokra fogadta el a kifizetést;
• a Márton Áron és Segítő Mára gimnáziumok felújítása alkalmából a fő kivitelező, a Harbau Kft. munkaerőt, logisztikát, építkezési anyagokat biztosított egy olyan épületnél zajló munkálatokra, amely Antal Attila alpolgármester szüleinek tulajdona. Az elvégzett munkálatokért az alpolgármester húszezer lejt kifizetett ugyan, de a munkálatok valós értéke eléri a százezer lejt, az építkezési anyagok egy részét ugyanakkor a szállító a Harbaunak számlázta ki.

erdély ma
Utólagos bejegyzés:

Ráduly - Szőke ügy: Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária.

Szent Lászlóról nevezte el a Nagyvárad központjában levő Körös-hidat

Forrás: mediaticaro./erdon.ro
Szent Lászlóról, Nagyvárad alapítójáról nevezte el keddi ülésén a város központjában levő Körös-hidat a nagyváradi önkormányzati testület.

A polgármesteri hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az önkormányzati testület a város területén levő hat Körös-híd mindegyikének nevet adott. A város hídjai között lesz még Dáciáról, Decebal dák vezérről, Ovid Densusianu 19. századi nyelvész-néprajzkutatóról, I. Károlyról, Románia első királyáról, és Constantin Prezan első világháborús marsallról elnevezett híd is.

Ilie Bolojan polgármester az önkormányzati testület ülésén a korábbi hiányosságok pótlásának nevezte a hidak névadását. Hozzátette, olyan személyiségekről nevezték el a város hídjait, akiknek fontos szerepük volt a város történetében.

A központi híd Szent Lászlóról való elnevezésével az önkormányzat arra a magyar igényre próbált kompromisszumos választ adni, hogy álljon Szent László-szobor a város főterén. Egy civil csoportosulás egy hete 8000 nagyváradi polgár aláírásával kérvényezte a városalapító szobrának a felállítását a város felújítás alatt lévő főterére.

A városi önkormányzat annak ellenére döntött a Szent László-hídnévről, hogy azt a névadásokat elbíráló prefektusi bizottság korábban negatívan véleményezte. A bizottság nem fűzött magyarázatot a véleményéhez, de az egyik tagja az erdon.ro portálnak azzal magyarázta a döntést, hogy nem lenne logikus, hogy a román nemzet egységét jelképező két teret egy magyar királyról elnevezett híd kössön össze. A híd ugyanis a ma Ferdinánd király nevét viselő (egykori Bémer) teret és az Egyesülés (egykori Szent László) teret köti össze.

MTI
erdély ma

2015. 04. 28.

Johannis visszaküldte az erdészeti törvényt

Ismét napirendre kerül az új erdészeti törvény kérdése, miután az államelnök újratárgyalás végett visszaküldte azt a Parlamentnek.

Az újratárgyalási eljárásról Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő, a környezetvédelmi bizottság tagja elmondta, ezúttal csak az államelnök által kifogásolt kérdéseket vitatják majd meg. Hozzátette, a törvény előkészítése során az RMDSZ három elvet tartott szem előtt: az illegális fakitermelés megszüntetését, a monopolhelyzet-közeli nagyvállalatok visszaszorítását, illetve azt, hogy hozzák előnyös helyzetbe a hazai erdőtulajdonosokat és faipari vállalatokat.

Tekintettel arra, hogy az államelnök által kifogásolt cikkelyek éppenséggel azok, amelyekért az RMDSZ annak idején komolyan harcolt, az újratárgyalás alatt továbbra is kiállnak elveik mellett nyilatkozta Molnár Zsolt.

Közlemény

erdély ma

Az elsőáldozók különös szentmiséje



A szentmisében a feltámadt Jézus szentségi módon van jelen. Ő tanít minket papjai szavával az Ige liturgiában, Ő töri meg nekünk az örök élet kenyerét a szentmise áldozati részében. Az átváltoztatott kenyérben és borban Ő van jelen, aki megváltott a kereszten és feltámadt. Ő az örök életünk tápláléka a szentmisében.
Az elsőáldozó gyerekeknek ez a szentmise életük első és legteljesebb szentmiséje, mert nemcsak imádkoznak, énekelnek, hallgatják Jézus tanítását és vele felajánlják magukat a mennyei Atyának, hanem szentségi módon egyesülnek vele a szentáldozásban.  
Ez a kommunió, élet közösség Jézussal. 

Ettől kezdve a szentmisén a legteljesebb módon vehetnek részt. Mindenki áldozhat, aki szereti Jézust és felkészült testileg és lelkileg a szentáldozásra.
A szentáldozásban a minket szerető Jézussal találkozunk, ezért az áldozás után megköszönjük Jézusnak, hogy eljött hozzánk és beszélgetünk vele örömeinkről és bánatunkról, terveinkről és gondolatainkról. 
Megköszönjük neki életünket, szüleinket, rokonainkat és közösségünket, mindazt, amit kaptunk tőle, ... azt, hogy szeret minket, ... hogy életét adta értünk, ... hogy örök életre hív és vezet minket.
Sok minden van, amit megígérünk Jézusnak...
Sok minden van, amit kérünk Jézustól magunk és mások számára...
Köszönöm, Jézusom, hogy a szentáldozásban találkozhatok Veled!

Krisztus világa 2015. május - Szemle


Neked ajánljuk, Szűzanyánk...
Jó félévszázaddal ezelőtt is, ha pünkösd közeledett, mindjárt a csíksomlyói búcsúra gondoltunk. Készülődtünk annak rendje s módja szerint. Kommunizmus volt, tiltották a zarándoklatot. A távolsági és a helyi autóbuszjáratokat kivették, a vonatok közlekedését korlátozták, a forgalmat akadályozták, csakhogy Somlyóra ne tudjunk menni... Mi pedig, csendes zarándokok csak mentünk és halkan imádkoztunk... 
A templomban az érkező zarándokcsoportok imádsága, éneke zengett. Itt láttam először moldvai magyarokat, azaz csángókat. Ruhájuk és beszédjük különösnek tűnt, de szeretettel tekintettünk rájuk, mert ők is magyarok, csak szegényebbek mint mi, hiszen még iskolájuk sincs. A fáradtság és álmosság mindegyre csukogatta szemünket, miközben a búcsúsok énekei hol felcsaptak, hol elhalkultak. Ennél szebb altatódalt soha nem hallottam, mint a Szűzanya lábánál... 

A Szűzanya után a földi édesanyánkra is gondolunk és köszöntjük május első vasárnapján. Hiszen édesanyánkra is nagyon illik a Mária-ének kezdő sora: Hozzád futok bánatommal... És hányszor szaladtunk kisgyermekként az édesanyánkhoz? Mindegyre!... Őket is köszöntjük - a 2. oldalon.
Tegyük életünk középpontjává... közösség és szeretet májusban – Antal Zoltán IV. éves kispap májusi elmélkedése – a 3. oldalon.
Világnapok májusban - Anyák napja, anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Madarak és fák napján át  az Eltűnt gyermekek és Nemdohányzók világnapjáig - Sárközi Sándor piarista atya összeállítása szól.  (4-5. oldal)
Száz évvel ezelőtt történt Bakó Mária Hajnalka az első világháborút megjárt, hadirokkant nagyapja emlékeit idézi. (6. oldal)
A Katolikus Egyház Katekizmusa, XXVIII. része - a katolikus egyház felépítéséről, a hívekről és a hierarchiáról, a pápa küldetéséről szól. Játékos ismerkedés szentekkel – ez utóbbi Vitos Antal kvíze, Szent IV. Bonifác pápáról, Szent Félixről, a csanádi egyházmegye vértanú püspökéről. (7. oldal)
Pálosok - Németh Ella kérdezte hivatásáról Puskás Antal pálos atyát. (8-9. oldal)
Megőrzők és gyűjtögetők - Matthias Mühl a címben sűrített témát Ferenc pápa mondásáhpz csatolja: a halotti lepelnek nincs zsebe". Az elmélkedést Bács Béla János fordította. (9. oldal)
Kapaszkodás a fény felé  – címmel, Márton Árpád csíkszeredai festőművész pályáját mutatja be Sárközi Sándor. (10-11. oldal) 
Fogadalmi kolostor, fogadalmi búcsú avagy Feltárulnak Csíksomlyó titkai  - címmel a múltat borító fátylat lebbenti fel Darvas-Kozma József három oldalon, az 1352-ben épült pálos kolostor és búcsús kiváltságaik továbbélését,  a ferences konvent 1442-ős indulását, az 1567-es pünkösdszombati fogadalmi búcsú történetét és napjainkig tartó kibontakozását. (12-14.oldal)
Szórvány éve 4. – Az új alapokon keletkezett egyházközségekről, a katolikus reformról és szerzetesek szerepéről ír Darvas-Kozma József. (15. oldal)
Nem értettük egymás nyelvét, és mégis kommunikáltunk - Jegyzetek Vietnamból, személyes tapasztalásából kiindulva, a motoros azt üzeni haza, hogy figyeljünk a körülöttünk élő szeretteinkre!  (16. oldal) 
A róka és a farkas a lakodalomban - magyar népmesével kedveskedik, Katóca. (17. oldal) Feladat a meséhez - a 19. oldalon.
Derűs élet - viccek kereskedőről, óvodásról, papról, vándorról, az emberiség történetéről. (18. oldal)
A Keresztrejtvényben Márai Sándor barátságról szóló gondolatát rejtettük el, és megismerhetjük hűséges megfejtőinket. (19. oldal)  
2015. május - egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival - a 20. oldalon. 

** 
KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc