2024. 07. 01.

Szeretetláng - Magyarország EU-s elnöksége kezdődik


1.) A Szeretetláng engesztelő imamozgalom. Elindítója és a lelki napló írója Kindelmann Károlyné (szül. Szántó Erzsébet) harmadrendi karmelita, hatgyermekes családanya, aki 1913-ban született Budapesten, szüleinek 13. gyermekeként. 
Tizenegy éves korában teljesen árván maradt. Emiatt csak az elemi iskola négy osztályát tudta befejezni. Miután három szerzetben is hiába kopogtatott felvételért, 1930-ban  feleségül ment egy jólelkű iparoshoz, akivel szép családi életet élt. 1946-ban özvegyen maradt 6 kiskorú gyermekével. Kitartó küzdelem, vasöntődei munka vállalása árán tudta családját fenntartani, gyermekeit felnevelni és elrendezni. Mindezzel a jó Isten készítette elő küldetésére, amely 1961-ben kezdődött a közlésekkel. 
A közléseknél minden a kiválasztott lélek bensejében játszódik le, saját szavai szerint „a lelkem mélyén”. Meg tudja különböztetni azt a személyt, aki hozzá beszél. „Őrangyalom hangja komoly, a Szűzanyáé mennyei zene, melyben egy édesanya aggódó, ölelő szeretete hullámzik. Az Úr Jézusé irgalom, jóság, többször fenség, melytől megremeg a lélek, amit csak Jézus egy időben árasztott szeretetével lehet elviselni.”
A közlések nagy részét naplójába írta le, olykor csak az égiek többszöri sürgetésére. A közlések folyamán kapott fogalmat, átélést vagy tanítást aztán a saját nyelvhasználata szerint foglalta szavakba. Ez nem volt könnyű, olykor képtelen volt rá. Amikor azonban „szavakba öntve” is kapott közléseket, akkor szóról szóra írta le.
1962. április 13-tól kinyilatkoztatásokat kapott az Úr Jézustól és a Boldogságos Szűztől, melyeket lelki naplójában jegyzett fel. Ezek képezik az engesztelő és lelkek megmentésére törekvő Szeretetláng mozgalom alapját.
2.) Mi a Szeretetláng?„A Szeretetlángom maga Jézus Krisztus.” (1962. aug. 31.) A kegyelmi életben a Szent Szív túlcsordultságát jelenti, ama hő vágyat, hogy szeretetét velünk közölje, reánk árassza. Azért a Láng az isteni Szívtől el nem választható.
Mi a célja?Hogy megvakítsa és tehetetlenné tegye a Sátánt. Ez azt jelenti, hogy a Gonosz támadóképessége mintegy megbénul e láng fényétől, tehát tehetetlenné, ártalmatlanná válik számunkra. Itt nem testi szemről van szó, ahhoz hasonló, amikor fénycsóva szemedbe süt és te nem látsz semmit. Ugyanakkor felismerhetjük mindenben a Gonosz mesterkedését.
Hogyan teszi tehetetlenné a Sátánt?A mi bűnbánatunk, megtérésünk, imádságunk, áldozatunk, vezeklésünk és böjtünk által.
Jézusunk örök óhaja, hogy vele eggyé legyünk. „És megkért az édes Üdvözítő, hogy imádkozzam el Vele az Ő óhajtásait:
Lábunk együtt járjon,
Kezünk együtt gyűjtsön,
Szívünk együtt dobbanjon,
Bensőnk együtt érezzen,
Elménk gondolata egy legyen,
Fülünk együtt figyeljen a csendességre,
Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
Ez az imádság is eszköz a kezetekben, mert ha valaki így együttműködik Velem, ezáltal is megvakul a Sátán, és világtalansága által a lelkek felszabadulnak a bűntől.” (1962. máj. 4.)
A Szűzanya mindenkit felszólít a Sátán elleni küzdelemre, mely egyszersmind lélekmentés. Ő nem akarja a mi közreműködésünk nélkül a Sátán feletti győzelmét megtenni. Aki Hozzá csatlakozik, siettetheti a kegyelmi kiáradást, az új pünkösdöt.
Ha a Sátán számára nagy megaláztatást jelent, hogy nem közvetlenül Isten győzi őt le, hanem egy teremtett lény: Mária által, mennyivel inkább érzi magát megalázva, ha bukását emberi lelkek segítik elő! Emberek, akiket sokszor félrevezetett, bűnbe ejtett! Kevélysége ettől jobban szenved, mintha Isten hatalma alázná meg!
Szűzanyánk, kérve kérünk, add nekünk az összetartó szeretet erejét, hatalmát és tüzét! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján.
Szeretetláng átadás - Pálosszentkút
3.) A Szeretetláng ünnepélyes átadása világszerte február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján történik. A Szűzanya erre kér minket: „Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok... Ne féljetek a lángtól, mely észrevétlenül, szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény! Senki nem fog gyanút erre a szívekben végbement csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adjanak át az én kedves fiaim, hogy szeretetemnek lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben.” (1962. május 4.).
A Boldogságos Szent Szűz azt akarja, hogy szívének Szeretetlángja kiáradjon az egész világra. Nekünk, akik már megismertük és megkaptuk a Szeretetlángot, tovább kell adnunk, hogy így legyünk Jézus és a Szűzanya munkatársai ebben a kiáradásban. Erre a megbízatásra figyelmeztet és emlékeztet mindnyájunkat jelképesen is a “Szeretetláng átadása” nevet viselő ünnepélyes cselekedet, melynek eredete a Lelki Naplóban gyökerezik: „Vigyél két gyertyát, gyújtsd meg előbb a te kis lángodat, majd add tovább...” „A hívek adják át a gyertyalángot egymásnak, melyet az ájtatosság idején kaptak, és vigyék haza...” (1962. április 15.).
A Szeretetláng átadását lehetőleg a pap vagy az imaközösség vezetője vezesse, aki előtte szóljon a hívekhez, mondja el az ünnepség lényegét, amelynek eredete a Lelki Naplóban gyökerezik.
A hívek alkalomhoz illő énekkel, gyertyával a kezükben sorban vonuljanak a már meggyújtott húsvéti vagy oltárgyertyához. A pap mondja el, hogy a lángot jelképesen a Szűzanya adja át mindenkinek, ezért az Ő szavait idézzük. Ezután a pap – nagyszámú hívő esetén több pap is segíthet – gyújtsa meg a hívek gyertyáit az „élő lángról”, és e szavak kíséretében adja át nekik egyenként: Vidd e lángot, melyet neked nyújtok. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a szívedet, és add tovább! 
Kolumbiai katonák szeretetláng csoportja
4.) A közös engesztelő imaórák családokban és imacsoportokban már Erzsébet asszony életében elkezdődtek, aki 1984-ben indult először a hívek egy kis csoportjával „Szeretetlángot gyújtani”. Azóta több száz Szeretetláng imacsoportban több ezren engesztelnek Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és Vajdaságban, havonta tartanak éjszakai virrasztást; Budapesten, Bodajkon és Karancsságon országos találkozókat is tartottak. Az ezredforduló előtt a Szeretetláng már elterjedt Németországban, Ausztriában, Svájcban, valamint Latin-Amerikában (Brazília, Mexikó, Ecuador) is, ahol papok és püspökök is csatlakoztak. 1999-ben Mexikóvárosban, 2002-ben Brazíliában rendeztek Nemzetközi Szeretetláng Kongresszust. 
Erzsébet asszony lelki naplóját (A Szűzanya szeplőtelen szívének szeretetlángja. Lelki napló 1961-1981. Bécs, 1985; Bp., 1989), illetve kivonatát 24 nyelvre fordították le.
Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 2009. április 5-én egyházi jóváhagyást adott a teljes Lelki Napló kiadásához, és egyházmegyéjében, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében megalapította a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalmat. A mozgalom a világ hetven országában van jelen, és mintegy hétmillió tagot számlál.
1991. májusában mondta a Szűzanya egy másik misztikusnak, Natália nővérnek: „A fatimai üzenet befejezése a Szeretetláng… Szeplőtelen Szívem végül a Szeretetláng által győz!”

5.) A Szeretetláng engesztelő imamozgalom, mely a Szűzanya kérésének igyekszik eleget tenni: „Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg! Én Fénycsóvát adok kezedbe, ez Szívem Szeretetlángja. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet is, és add tovább, kislányom! (…) Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva (!) mentelek meg benneteket. Szent István király Nekem ajánlotta országotokat, és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy Szívemen viselem az ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek benneteket, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz országomra…  Leányom, vedd e Lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg vele a tiédet és add tovább!” (1962. ápr. 13.) Később azt is hozzáfűzte a Szűzanya, hogy hazánkból kiindulva akarja Szeplőtelen Szívének Szeretetlángját az egész világon elterjeszteni, minden népre és nemzetre kiárasztani. „A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és megújul a Föld színe.” (1963. márc. 24.) Így is történt.
A Szent Szűz első közlése: „Leányom, azt kérem tőled, hogy csütörtökön és pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjék. Az egy órai idő, amelyet az engesztelésre fordítotok, legyen lelkiolvasmánnyal kezdődő, áhítatos összeszedettséggel teljes ájtatosság a szentolvasó végzésével és más imádsággal. Az engesztelést legalább ketten vagy hárman végezzék. Ahol ketten vagy hárman összejöttök, ott az Én Szent Fiam. Az Ő kérésére ötszöri keresztvetéssel kezdjétek, miközben ajánljátok magatokat Szent Fiam Sebei által az Örök Atyának. Az engesztelő ájtatosságot így is fejezzétek be. Ezt a keresztvetést reggel és este, és napközben is végezzétek, mert ez közelebb visz benneteket Szent Fiam által az Örök Atyához, és szívetek megtelik kegyelemmel. E kegyelemmel teljes Lánggal, melyet Szívemből adtam nektek – szívről szívre járva –, gyújtsátok meg mindenkiét az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, s amelynek fénye a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által eszközöltem ki a mennyei Atyától.” (1962. ápr. 13. Fájdalams-péntek)
Az Üdvözítő arra kért: „Kérd meg fiaimat (a papokat), hogy küldjék a lelkeket Édesanyámhoz, és egyetlen szentbeszédet el ne mondjanak Édesanyám benső tiszteletére való buzdítás nélkül. ‘A Magyarok Nagyasszonya országa vagyunk’ – Ezt ragyogtassák szüntelenül a lelkek felé. Tartsák ébren a Magyarok Nagyasszonya óhaját. – Te pedig leányom, egész életed minden erejével és áldozatával óhajtsd szüntelenül az Én Országom eljövetelét, hogy Édesanyám Szeretetlángja gyulladjon, terjedjen a szeretet szikrái által.” (1962. ápr. 17.) 
„A magyar Szentek ujjongó örömmel esdekelnek, hogy Szeretetlángom mielőbb kigyúljon országuk felett… Az összes magyar Szentek között Szent Imre imája a legmeghatóbb, az Ő könyörgése az ifjúságért.” (1962. nov. 4.)

6.) Befejezésül Mária Natália nővér, misztikust idézem: 1985 őszén látomásban láttam Magyarországot. A nyomasztó szürkeségnek, amely egyébként olyannyira jellemző rá, nyoma sem volt. Minden fénylett és ragyogott, mintha az egész ország egy kristálygömb volna, amelyet átvilágít a napfény, s szivárvány színeiben játszik. Ez a sugárzás a mennyből eredt, a forrásánál a Szent Szűz alakját ismertem fel. Amikor rátekintettem és jobban megfigyeltem, úgy láttam, hogy Ő maga ez a ragyogás, ő mely besugározza a magyar földet. A Szűzanyát egyetlen fénylő palást borította, amelynek színét a csillogástól nem láthattam. A Szűzanya közeledett felém, alakja egyre nagyobbnak tűnt, végül lebegve megállt Magyarország fölött, s ezt a csodálatos fényözönt a világ minden országára sugározta. Láttam, hogy a fénycsóvák, mint ragyogó fény utak futnak, és minden nemzetet fénybe borítanak. – Így szóltam Hozzá: – Édes Szűzanya, mit keresel ezen a földön?
A Szent Szűz ezt válaszolta: – „Ez az ország az Én örökségem, Szívemnek drága.” – Szűzanyánk örömtől sugárzott: „Mindörökké tulajdonom! – örökségemért jöttem. Birtokba kívánom venni azt, ami Engem illet.” Magyarországot első királya, Szent István ugyanis nem csupán fölajánlotta a Szent Szűznek, hanem az egyetlen örökös, gyermekének halála után, örökség gyanánt Szűz Máriára ruházta. Megtudtam azt is, hogy a fény és öröm, amely a látomásban áthatotta ezt a földet, Magyarország jövendő sorsának dicsőségét jelenti…
„Ez az ország soha el nem pusztul. Ez az ország mindörökké megmarad.” – De Édesanyám, hát különbséget teszel Te ország és ország között? – „Nem! A különbségtétel általatok történik. Amikor a bűnbánatban és az engesztelésben átadjátok magatokat Nekem, máris a fény és öröm mellett döntöttetek, amely jövendő sorsotokat jelenti. Ha Fiamhoz könyörögtök segítségért, s megteszitek a mennyei Atya akaratát, akkor ez a fény bennetek vesz szállást, hogy szívetekből áradjon szét. Nincs olyan mennyei ígéret, amely be ne teljesedne. – Az egész világot Nekem adta a mennyei Atya. De ezt az országot Szent István Nekem adta, ez az Én örökségem.” – Az egész országnak mondta: „Szívemnek drága kis népe! Te kis csapat! Itt sokan engesztelnek! – Imádkozzatok, engeszteljetek, veletek vagyok!”
Jézus 1986-ban megismételte azon szavait, melyeket még a negyvenes években, az ostrom nehéz óráiban mondott. Amikor úgy véltük, hogy elpusztulunk, így biztatott: 
„Ne féljetek! Magyarország nem pusztul el! Szeretném minden magyar ház kapujára arany betűkkel felírni: MAGYARORSZÁG NEM PUSZTUL, HANEM  TISZTUL! És minden viszontagság ellenére a világ végéig fennáll!”
„Ismét mondom, örüljetek, imádkozzatok és bízzatok! Szeplőtelen Édesanyám parancsára a világ meghajol Isten előtt, megszűnik a bűnözés, bezáródnak a pokol kapui, megáll a vér patakja.”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése