Hargitafürdőn 2017. január 21-én 18 órakor tartott szentmisén Esztergomi Boldog Özséb rendalapítóra emlékeztünk.
A szentmisét Msgr. Tamás József püspök celebrálta. Mindjárt a bevezetőben kiemelte, hogy három évvel ezelőtt megtörtént a pálosrend fiainak hivatalos beiktatása a hargitafürdői Szent István királyról nevezett plébánián. Ez a plébánia a gyulafehérvári római katolikus érsekség legmagasabban fekvő plébániája, a tengerszint fölött 1360 méteren fekszik.
**
Ki volt Boldog Özséb?
„Régi szokás az eseményeket az
írás tartósságára bízni, nehogy az elmúlt idők történetét nem ismerő kor
bizonytalanul tévelyegjen ...” – így kezdte előszavát Gyöngyösi Gergely a Vitae fratrum-ban. A rend történetének
megírására azért vállalkozott a 16. század elején, mert „bíztam ama remetéskedő
testvérek érdemeiben, akik hajdan mélyedésekben és barlangokban laktak, de nem
a földön mászkáló állatokkal sétálgattak, hanem inkább az erények szárnyain és
a szemlélődés vágyain felhőként emelkedtek a magasba, és lelküket az égi
szépség szerint alakítva az üdvözült lelkekkel egyesültek. Mert valóban,
ezeknek pusztán Istenhez fordulása alkalmas rá, hogy a vallásos és buzgó
emberek lelkét az égiek felé segítse. Bizony minden hívőnek elegendő követésre
méltó példát hagytak.”
Boldog Özséb életét Gyöngyösi latin nyelvű kódexéből
ismerjük. Esztergomban született 1200 körül, derék és előkelő szülőktől. Még
nem választották el az anyatejtől, amikor már megkezdte a tanulást. A komoly, jóságos, rendkívül értelmes fiú a helyi káptalani iskolában
tanult. Sokat virrasztott és minden idejét az Isten tiszteletére, elmélkedésre
vagy a tanulásra használta. Pap lett, az Istennek tetsző bölcsességről beszélt az embereknek. Szabad idejében pedig könyveket írt, különösen a jogban volt jártas. Érdemeiért korán
kanonoknak nevezték ki. Vendégszeretete vonzotta a pilisi remetéket. Annyira
megkedvelte társaságukat, hogy gyakran fölkereste őket. Hisz ő is tanította:
aki Istennek akar szolgálni, a családról való lemondással önmagát tagadja meg.
Ezért elhatározta, hogy elhagyja a világot, otthonát, vagyonát, önmagát és
övéit, hogy alázatossággal az Úr táborában harcolhasson. A tatárjárás előtt az
isteni szeretettől vezetve, a szeretet kötelékét, mely Istenhez kötötte, nem
volt képes elrejteni, hanem néhány ismerőse és az erények virágaival díszített,
vallásos lelkülettől hevített barátja előtt fölfedte. Ezek annyira fölbuzdultak
tervén, hogy gazdagságukat elfelejtvén, csak Krisztust akarták megnyerni.
Elhatározták, hogy vele mennek és együtt laknak. Amikor szüleik, barátaik és
rokonaik értesültek erről a tervről, bizalmas rábeszélésekkel, jutalmakkal,
tanácsokkal és nyájas suttogással igyekeztek szándékuktól eltántorítani őket.
Özséb már az isteni kegyelemtől megerősödött, imádkozott értük, állhatatosan
böjtölt, zsoltározott és az örök életről beszélt nekik. Így elérte, hogy ezek
az Úr szeretetéért elsőnek készek voltak elhagyni a világot, de a tatárok
támadása megakadályozta őket. Elhatározták, hogy Esztergomot nem hagyják el,
amíg a béke helyre nem áll. Mikor ez bekövetkezett, hasonló szándékkal, de nem
hasonló korúak mentek a remetehelyekre, hogy együtt őszintén szolgálnak Jézus
Krisztusnak. Özséb kijelentette, hogy Jézus szerette édesanyját, János apostolt
is, de nem szállt le a keresztről, mert ott akart meghalni. Hasonló módon mi
sem akarunk a vezeklés keresztjéről leszállni, azért mert értünk szenvednek,
utánunk sírnak, hanem eltántoríthatatlanul Krisztus útján maradunk. Özséb mindenről
lemondva, érseke beleegyezésével Szántó fölött a hármas barlang alatt, a
vízforrásnál letűzte a keresztet: In Cruce salus! A keresztben az üdvösség! – és elkezdték a remete életet.
A hír hallatára sokan csatlakoztak és megépítették a rend főmonostorát Kesztölc
mellett. Özsébnek egy alkalommal csodás látomása volt. Az égi hang bátorítására
fölkereste a Szent Jakab-hegyi remetéket és egységbe vonta. Közösségük égi
patrónusává Remete Szent Pált tették meg, és monostori életet kezdtek élni. Özsébet
pedig rendi elöljáróvá választották, aki IV. Orbán pápához ment Orvietóba és
kérte rendje számára Szent Ágoston szabályainak engedélyezését, de nem kapta
meg azonnal. Szabályzatot viszont a veszprémi Pál püspök adott. Özséb két
évtizeden át volt rendi elöljáró. Ezalatt testvéreinek több kolostora létesült
magyar és horvát földön, de főmonostor a szentkereszti maradt, ahol évente a
nagykáptalant tartották. Özséb előre megérezve halálát, a köréje gyűlt
testvéreket buzdította: mindenekelőtt Istent szeressék, azután pedig
embertársaikat. Az erények közül az engedelmességet gyakorolják és őrizzék az
Úr parancsát egybetartozásuk jeleként. Imádkozó testvérektől körülvéve szép
öregen őseihez megtért 1270. január 20-án. Rendje 1308-ban pápai elismerést
nyert.
D-K. József
