2023. 01. 30.

A fiúk élén állt!

Január 31-én van Bosco Szent János emléknapja. Torino mellett egy szegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án. Édesapja, Ferenc másodszor nősült, mert Antal nevű fia születésekor felesége meghalt. Margit asszonytól két fia született József és János. A fiúkat a mélyen vallásos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesany nevelte föl, mert apjuk 1817-ben meghalt. Gyermekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert ,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!” Ez hatott is fiaira, mert szorgalmasak, dolgosak, ügyesek voltak. Földet műveltek, állatokat tartottak. A hat éves Jánosnak olyan kitűnő kézügyessége volt, hogy könnyedén elleste a vásári bűvészek fogásait és utánozta. Nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében. János nappal dolgozott, este meg olvasott. Kilenc éves korában egy álomban parancsot kapott: ,,Állj a fiúk élére! Szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!” Ettől kezdve maga köré kezdte gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Hallgatói figyelmének élénkítésére közbe-közbe az édesanyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta. Tízévesen elsőáldozó volt. Ekkor versenyre is kiállt a mutatványosokkal, és mindig ő nyert. Bátyja nem járult hozzá, hogy iskolába járjon, ezért elszegődött szolgalegénynek. Két év múlva rendszeres  járt iskolába Castelnuovóba. Kezdetben naponta járt haza, később a kisiparos családoknál kapott szállást, bizonyos munka fejében. Ez is hasznára vált, mert mesterségeket tanult, amiknek később nagy hasznát vette. Tizenhat évesen beiratkozott a Chieti szemináriumban. Szegénységét mutatja, hogy minden ruháját mástól kapta. Ő pedig szorgalmasan tanult, és évvégén elnyerte a kitűzött tanulmányi  jutalmat. 1841-ben szentelték papa. Még két évet tovább tanult Torinóban, és eközben rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta, milyen sok otthontalan és család nélkül élő, vidékről jött fiú csatangol a városban. 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a sekrestyében föltűnt egy ilyen fiú, aki se ministrálni nem tudott, de még a vallásilag is tudatlan volt. A sekrestyés el akarta kergetni, de ő nem engedte. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratórium'', Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy hét múlva öt társát hozta magával; márciusban már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak. 
Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! A szentmisét mindig katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, éneklés. A Szent Filoména kórház mellet gyűltek össze, innen áttelepültek a Szent Márton-templomba. Itt sem volt maradásuk. Ekkor egy füves területet bérelt. A hatóság és egyháziak figyelme 1846-ban rájuk irányult. Két pap Don Boscot elmegyógyintézetbe akarta csukatni, de ő túl járt az eszükön. A füves rétet is el kellett hagyniuk. A kórház tulajdonosa felmondott. Don Bosconak. Ekkor a Pinardi-féle bérházba költöztek. Édesanyját is odavitte, aki haláláig segítette a fiúkat az oratóriumban. Ez nappal napköziotthon, és este éjszakai menedékhely volt. 1847-ben az érsek az oratóriumot a hajléktalan ifjak plébániájává nevezte ki. Ez némi védelmet jelentett, de ezután is folyton följelentették a hatóságoknál, tanítás közben még rá is lőttek. A városi vezetőség 1850-ben két tagját küldte ki ellenőrzésre és felszámolásra, de azok a látottak alapján teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjanak.
Don Bosconak nem volt semmiféle jövedelme. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.
Szókimondása és írásai (30 kisebb, nagyobb könyve maradt ránk) miatt nagyon sok támadásnak, veszélynek volt kitéve. Támadták szóval és fizikailag. Az 1854. évi kolerajárványban ő maga és a fiai segítettek a város betegeinek ápolásában. 1859-ben Don Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét.
„Da mihi animas, cetera tolle!” - „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” – rendje jelszavául 1859-ben e mondatot választotta, amely azóta is tökéletesen tükrözi a szaléziak küldetését a világban. Közben az oratóriumból iskola, szakiskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak hittan, hanem szakoktatás folyt benne, hogy a felnövekvő ifjak becsületes munkásemberként élhessenek.
1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.
Életének utolsó éveiben sokat szenvedett ő, aki oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért. 1888. január 31-én fejezte be itt a földön. XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta.
A nevelőknek mondta:
“Ti e szeretett ifjak szüleit helyettesítitek.”
“Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni.
Könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni.
Sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őke.
 

2023. 01. 28.

Hirdetés: 2023. január 29.

1. Krisztus világa januári száma kapható a ministránsoknál, a sekrestyében és a kegytárgyboltban. Tartalmából: Az időből az örökkévalóságba - Szent Ágoston tanítása alapján az időről és az örökkévalóságról. Isten üdvtervében minden ember négy szakaszban éli meg életét, melynek kiteljesítését a Szentlélek segíti, hogy Krisztus által megnyíljék előttünk az Atyához vezető út (vö. Ef 2,18). Amíg időnk van szeressünk, és tegyünk jót. Ettől lesz boldog az életünk és az esztendőnk.

A keresztút mellékszereplői – IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik. Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya írása. Egyedül Szent János említi evangéliumában, hogy a kereszt alatt a szent asszonyok között ott állt anyja, Mária is ( Jn 19,25), de arról nem szólnak, hogy a keresztút alatt találkoztak-e vagy legalább látták-e egymást? A 4. állomásnak a szent hagyományban van az alapja, amit apokrifek is alátámasztanak. Ezt mutatja be érsek atyánk.  
Éhségek és angyalok – Sárközi Sándor piarista atya életében itt-ott megmutatkozó karácsonyi ‘angyaljelenésekről’, a test és a lélek éhségéről. 
Boldog Scheffler János a Jilava-börtönben meghalt szatmári püspök, nagyváradi apostoli kormányzó életútja. 
Továbbá a  remete szentekről. A magyar nemzet remetéi – Szent Váctól Boldog Özsébig.  
Derűs oldal - Két öreg székely a halálról beszélget. Az egyik így vigasztalta komáját: 
- Ne bevégződésként gondolj a halálra, hanem olyan eseményként, amely végre hatékonyan megszünteti a kiadásaidat.  A lap ára 3,50 Ron.

2. Kedden, csütörtökön és pénteken plébániai hittanórák.

3. Szerdán Jegyeskurzus 18 órakor a Millenniumi templom Gróf Majláth Gusztáv Károly termében. Várjuk szeretettel mindazokat, akik az idén akarnak házasságot kötni.

4. Február 2-án, csütörtökön Gyertyaszentelő Boldogassszony. Szentmisét végzünk reggel 6:30 és 7:00 órakor. Délelőtt 11 és este 6 órakor. A szentmisék kezdetekor megáldjuk a gyertyákat. Az Istennek szentelt személyek világnapja. Imádkozzunk értük!

5. Pénteken Szent Balázs püspök és vértanú napja. Szokás szerint balázsáldást osztunk.

6. Elsőpéntek és meglátogatjuk betegeinket.
7. Szombaton Szeretetláng lelkinap a Millenniumi templomban.
8. Szombaton 10 órától Ministránsképző. Akik a tavaly ministráltak, átvehetik jutalmukat a plébánián.
9. Katolikus sajtótermékek kaphatók a kegytárgyboltban.

 



Szentségimádás 2023. január 28-án

 


2023. 01. 26.

Boldogok...

Szofoniás próféta Kr. e. 640-609 között prófétált egy politikailag felfordult világban, amikor az asszírok hatalma hanyatlóban és a babiloni megerősödőben volt.
A próféta szerint a nemzetek sorsa Isten kezében van. (Szof 2,3. 3,12-13) Izraelt bűnei miatt utoléri Isten bűntetése a hamis imádásuk miatt. Ennek következményei a megtisztítás lesz. A bűnbánatot tartó nép akkor az Úrban fog bízni és Istennek tetsző néppé alakul. Csak az Úrban bízó szegény és alázatos nép marad életben. Ez a megtisztult maradék majd békét és nyugalmat fog élvezni, mert az Úr kimutatja szeretetét népe iránt, mint a nyáját védő pásztor. A Szofoniásnál említett szegények és alázatosak, akik az Úr nevében bizakodnak, tőle várják életük értelmének megtalálását. Ezek Jézusban vezérükre találtak és példaképükre, aki önként szegény lett és alacsony sorsú, aztán feltámadásával és megdicsőülésével biztosítékot adott, hogy ezen az úton valóban el lehet érni a boldogságot. (Mt 5,1-12a)
 
Jézus a Hegyi beszédben arról győz meg minket, hogy legyünk tevékenyek a jövőben, mert az evangélium foglalata értelmi megnyugvást és biztonságot nyújt. Jézus a mennyek országa szemléletében nem kényszerít, hanem ajánl, kínál, hiszen itt van Ő az ország javaival, kincseivel, de ezeket csak az teheti magáévá, akiben megvan a megfelelő lelkület. Formailag egy-egy boldogság egy-egy gratuláló felkiáltás, mely a boldogság már létező állapotát ismeri el. Mindjárt kifejezik Jézus küldetését Izrael szükséget szenvedőihez, a szegények, a szomorúak és az éhezők iránt, amint Jézus azt Izajás könyvéből magára alkalmazta (Iz 61,1-4).  
Ezek az üdvösségtörténet új korszakának hajnalát jelentik. A szegények nem azért boldogok, mert erkölcsileg jobbak másoknál, hanem azért, mert Isten különös gondot visel rájuk, és a lelki szegények azok, akik jobban kedvelik Isten szolgálatát az anyagi előnyöknél. Itt személyes-erkölcsi szempont érvényesül, ebben jelen van a gazdagságtól való függetlenség és önkéntes szegénység. Ez összecseng az utolsóval, az üldözöttekről szóló boldogsággal, amely az ősegyháznak a vértanúságról szerzett tapasztalatát tükrözi, amit kifejezetten Jézusért vállaltak. Itt érezhető Máté szerkesztői kiegészítése. A további boldogságok a zsoltárokból eredőek. A szomorúak látják a gonosz uralmát a földön. A szelídek, másképp a lassan haragvók, másokkal gyengédek. Az irgalmasok, a felebaráti szeretetben élők, a szükségben levőket segítők, az ellenségnek megbocsátók. A tisztaszívűek Isten hűséges gyermekei és őszinte imádói. A békesszégszerzők a felebaráti szeretetet összefűzik az irgalmassággal. E messiási kiáltványt kell életprogrammá tenni, akkor az összes jutalmat meg fogjuk kapni. Jézus a világ szemében a kicsikkel kezdte meghívását. (1Kor 1,26-31) Ő az Üdvözítő.

 

„Örüljetek és vigadjatok, jutalmatok a mennyben bőséges lesz.” Mt 5,12a.

Newman a szeretetről

A szeretet bizonyos értelemben minden erény egyben… Más szavakkal: az összes jámbor hajlamok gyökere, fejlődik és virágzik bennük, részei ezek neki. És azért, ha szeretetről szólunk, szükségszerűleg említést kell tennünk róla. A szeretet mintegy az az anyag, amelyből az összes kegyelmi adományok kialakulnak; léleknek az a sajátsága, mely az újjászületés gyümölcse és amiben a Szentlélek lakozik. Szent János szavai szerint: „Mindaz, aki szeret, Istentől született ... aki a szeretetben marad, Istenben marad és az Isten őbenne.” (Jn 4, 7; 16) Szeretünk anélkül, hogy okunk lenne rá; szeretünk, mert atermészetünkhöz tartozik, hogy szeressünk; és a természetünk, mert a Szentlélek Isten tette a természetünkké.       '

... A szeretet mindig az újjászületés jele.

... A hit legfeljebb hősöket teremt, a szeretet azonban szenteket szül. Hittel csak e világ fölé tudunk emelkedni, szeretettel azonban az Isten trónja elé… Ez óva int minket, hogy megértheti valaki az égi valóságokat a legvilágosabban, a legmegnyugtatóbban, a legszabatosabb, teljes készséggel felfoghatja az Evangélium igazságait és igazodhatik hozzájuk, megértheti, miként minden körülte csak látszat s nem lényeg, olyan tökéletes bizalommal lehet az Isten igéje iránt, hogy még csodát is tudna művelni... Jellemezhetnek valakit az összes elmondottak, ha nincs még azonfelül is valamije, ha nincs szeretete, akkor mindezek semmit sem használnak neki. Rettenetes intés ez mindenkinek, ki nagyra van fáradalmaival, szenvedéseivel, áldozataival vagy tetteivel! Nem egyedül a hit révén vagyunk Krisztuséi, nem egyedül tettek révén, hanem a szeretet által; nem a világ megvetése, a bűn gyűlölete, a földieknek az égiekért való feláldozás, nem lelki békesség és nemesszívűség által, — ámbár mindezt meg kell tennünk és ilyeneknek kell lennünk, és ha tökéletes a szeretetünk, így is lesz, — de a szeretet építi a hitet és nem a hit a szeretetet. Nem e dolgok egyike révén üdvözülünk, hanem a bennünk égő égi láng által, mely midőn elemészti, mi látható, a láthatatlan felé tör. A szeretet a lélek nemes, nyugodt, kielégült megnyugvása és odaadása Isten szemléletében; nemcsak mindenek fölött való értékelése Istennek, hanem gyönyörködés Benne, mert Ő Isten és parancsai jók; nem valami heves felgerjedés, vagy elragadtatás, hanem amint Szent Pál írja, a szeretet türelmes, nyájas .. . A hit szeretet nélkül száraz, zord, erőtlen, hiányzik belőle az édesség, nem megkapó, nem megnyerő, nem kellemes. Az volt szeretet, ami Krisztust a földre hozta. A szeretet csak másik neve a Vigasztalónak. Az örök szeretet az, ami az összes dolgok köteléke égen és földön. A szeretet az, amiben az Atya és a Fiú egy a Lélek egységében, ami által az ég angyalai egyek, ami által az összes szentek egyek Istennel, ami által az Egyház egy a földön.

**

Ferenc pápa 2019. október 13-án a Szent Péter téren szentté avatta John Henry Newman (1801-1890) bíborost, teológust, a Néri Szent Fülöp Oratórium angliai alapítóját, a leghíresebb angol konvertitát, akinek a Világegyház október 9-én, katolizálása napján ünnepli emléknapját.

Megtéréséről írta: "ami történt, olyan volt, mint amikor a háborgó tengerről a hajó kikötőbe fut: ez a boldogság pedig mind a mai napig töretlen maradt."

 

2023. 01. 24.

Krisztus világa 2023. január - Szemle

Az időből az örökkévalóságba - Szent Ágoston az időről írja a Vallomásokban, hogy „ha senki se kérdezi, tudom, ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom. Merem állítani, hogy egyet tudok, azt tudniillik, hogy nem volna múlt idő, ha nem volna múlandóság. Nem volna jövő idő, ha nem volna jövendő történés, nem volna jelen idő, ha egyáltalán semmi sem volna. De hogyan van meg az időnek két fajtája: múlt és jövő, ha a múlt már nincs és a jövő még nincs. A jelen, pedig ha nem menne át a múltba, nem idő volna, hanem örökkévalóság” (14.k. 26.fej.). Az idő alapja tehát a változandóság. A keresztény az Isten- és emberszeretettel értékesíti a folyton változó időt. Isten üdvtervében minden ember négy szakaszban éli meg életét: a fogamzástól a születésig a magzati életet. A születéstől a halálig a földi szakaszt. A haláltól a föltámadásig az örök életet. A föltámadással kezdődik az ember föltámadt élete. Életünk kiteljesítését a Szentlélek segíti, hogy Krisztus által az egy Lélekben megnyíljék előttünk az Atyához vezető út (vö. Ef 2,18). Amíg időnk van szeressünk, és tegyünk jót. Ettől lesz boldog az életünk és az esztendőnk.

Emberhalászokká – Bellon Gellért püspök elmélkedése. Az apostolok meghívásakor az Úr Jézus emberhalászásról beszél (Mt 4,12-23). Ennek megindoklására kapunk választ. Mindenesetre a halásznak az a látszólagos gyengesége, hogy zajtalan, hogy várakozik, hogy mozdulatlan, de így inkább hasonlít a bárány viselkedéséhez, aminek képében eljött Krisztus, és aminek hasonlóságában küldte az Úr apostolait. (3. oldal)
A keresztút mellékszereplői – IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik. Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya írása. Egyedül Szent János említi evangéliumában, hogy a kereszt alatt a szent asszonyok között ott állt anyja, Mária is ( Jn 19,25), de arról nem szólnak, hogy a keresztút alatt találkoztak-e vagy legalább látták-e egymást? A 4. állomásnak a szent hagyományban van az alapja, amit apokrifek is alátámasztanak. Amikor az Úr Jézus a názáreti zsinagógában a felolvasott Izaiás jövendölés (Iz 61,1-2) után bejelenti, hogy ő a Messiás és most teljesedett be rajta, ekkor a hallgatóság káromkodásnak veszi a kijelentést és lefogják, kihurcolják a város szélére, hogy a szakadékba letaszítsák. „De ő áthaladt köztük és eltávozott.” (vö. Lk 4,16-30) Úgy tudják, hogy a Szűzanya is a szent asszonyokkal aggódva és szívszorongva ment a tömeggel. Amikor Szent Fia láthatatlan lett és eltűnt az őt hurcolók közül, akkor szóltak a Szűzanyának, hogy megmenekült Szent Fia. A Szűzanya megkönnyebbülten felsóhajtott és hálát adott Istennek a Fia szabadulásáért. Azon a helyen, ahol a Szűzanya meghallotta az örömteli hírt, Názáret városán kívül, a keresztényüldözések megszűnte után klarissza apácakolostort építettek és templomukat az eseményről „Ijedelmes Nagyasszony”-nak nevezték el. Bővebben a 4-5. oldoldalon.
Éhségek és angyalok – Sárközi Sándor piarista atya életében itt-ott megmutatkozó karácsonyi ‘angyaljelenésekről’, a test és a lélek éhségéről. Zaklatott idegrendszerünknek a nyugalomra. Lelkünknek az imára. A „meleg csendre...” (Simone Weil szavaival, aki éhenhalt London bombázásakor.) Meg is kapjuk, csak nem akkor, sajnos, amikor kampányolunk rá. Esetlegesen, váratlanul. Elhagyatottságunkban és mégsem elhagyatva. „De szép!”
Boldog Scheffler János. Decemberben volt épp 70 éve, hogy a Jilava-börtönben meghalt Scheffler János szatmári püspök, nagyváradi apostoli kormányzó. XII. Pius pápa 1942-ben nevezte ki szatmári püspöknek és nagyváradi apostoli kormányzónak. 1948 őszén a kommunisták rá akarták venni, hogy legyen a Rómától elszakítani szándékozott romániai „nemzeti katolikus egyház” püspöke. Scheffler János határozott válasza: NEM! 1950-ben szembeszállt a kommunista kormány által szervezett „békepapok” mozgalmával is, ezért 1950. május 23-án Körösbányára hurcolták kényszerlakhelyre. 1952 márciusában körösbányai kényszerlakhelyén letartóztatták, és a bukaresti börtönben megpróbálták rávenni, hogy szakadjon el Rómától. Ezután rövid ideig a máramarosszigeti börtönben volt. 1952 szeptemberében a Jilava börtönbe vitték és december 6-án meghalt. – Virt László írása a 7. oldalon.
Remete szentek – A 3. század közepén a világot elhagyva, az anyagiaktól függetlenné válva, a pusztaságba vetette magát az egyiptomi remeték ősképe, thébai Szent Pál (228–341). Remete Szent Antal lett a remete eszmény továbbfejlesztője. Így az ő életébe is be pillanthatunk a cikk olvasása nyomán.  
Megáldva – Jörg Zink írása. Az áldás Istentől jön. Állj meg. Tekints a magasba, és érezd Isten erejét, mely kiteljesedésre vágyik benned. Fordította Bács Béla János (10. oldal)
A különös kincsesláda – Az ötödik jézusi kincs a szókihúzósban megtalálható – Katócától. 
Lisieuxi Szent Teréz – Bakó M. Hajnalka írása és kérdései.  
Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzések – a februári programok ismertetése.  
A magyar nemzet remetéi – Szent Váctól Boldog Özsébig. 
Derűs oldal - Két öreg székely a halálról beszélget. Az egyik így vigasztalta komáját: - Ne bevégződésként gondolj a halálra, hanem olyan eseményként, amely végre hatékonyan megszünteti a kiadásaidat.   
KeresztrejtvényMárton Áron mondását rejti. Megfejtők és nyertes. Támogatónk a Hargita Gyöngye.  
Sík Sándor – A napkeleti bölcsek.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

2023. 01. 21.

Hirdetés: 2023. január 22.

1. Az évközi 3. vasárnapot 2020-tól az Isten Igéjének ünneplésére szenteljük, hogy növeljük Isten népében a Szentírás vallásos és állhatatos ismeretét. Ma teljes búcsú nyerhető a szokott feltételek mellett, ha a Szentírásból otthon is olvasunk és elmélkedünk róla.

2. Szerdán Jegyeskurzus 18 órakor a Millenniumi templom Gróf Majláth Gusztáv Károly termében. Várjuk szeretettel mindazokat, akik az idén akarnak házasságot kötni.

3. Plébániai hittanórára csütörtökön és pénteken várjuk a diákokat. A program az Egyházközségi Apostolban megtalálható.

4. Szombaton 10 órától Ministránsképző. Akik 2022-ben ministráltak, jutalmukat átvehetik a plébánián.

5. Szentségimádás napjának változása: a Szetetetláng imaalkalmakra hétfőn fog sor kerülni Húsvétig. A Szent Vér rózsafüzér és litánia végzése áttevődik csütörtökre.

6. Szombaton, január 28-án 3. Szentségimádási nap – a békéért, reggel 8-tól este 6 óráig a Szent Kereszt templomban.

7.  Szeretetláng lelkinap lesz február 4.

8. Katolikus sajtótermékek kaphatók a kegytárgyboltban.


 


2023. 01. 20.

+ Ft. Tamás Márton

Ft. Tamás Mártont a Madéfalvi veszedelem emléknapján emlegettük. Tudtuk, hogy állapota visszafordíthatatlanná vált. Imádkoztunk érte, aki az utóbbi két évtizedet különös kereszthordozással viselte.

Madéfalván született 1949. június 10-én. Korán félárvaságra jutott, de a keresztény család szeretete, megérlelte benne a papi hivatást. 1966-ban ismertem meg, amikor Csíkszentsimonba látogatott nagybátyja családjához és egyik osztálytársához, mint R.K.K.I. tanulója. Ekkor unokabátyja, Tamás József a Hittudományi Fpiskolán tanult. Akkor szokásban volt, hogy a csíkifiúk, akik Gyulafehérváron tanultak, egymás templomának a búcsújára is elmentek. Kora jó csapat verődött ilyenkor össze. Ez is a hivatás ébresztésének fontos alkalma volt. Amikor Gyulafehérvárra kerültem már nagyon sok ismerősöm volt. Ők mindig segítettek, és segítettük is egymást. 

 Csodálatos szolidaritás alakult ki közöttünk. Akkor is amikor vonattal utaztunk vagy amikor mentünk vissza. Ilyenkor ismertem meg az alcsík-kászoni, felcsíki és gyergyói kispapokat és kisszeminaristákat Marosvásárhely felé. Ha Brassó felé utaztunk, akkor a felső és az alsó háromszékieket és a Miklósvár környékieket.

Nagyon találó a Nélküled üzenete is: 


Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk

Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél

S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.

S bár a lényeget még nem érthetted Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!


Ezt mi nemcsak érzelmileg, de hitben is megéltük. Ez volt az érték és ez volt a szép! Utjaink ha szét is váltak, de ha összehozott az élet, büszkén vallottuk meg, hogy mi egy vérből valók vagyunk!

Márton Gyulafehérváron érettségizett 1967-ben és felvételét kérte a Római Katolikus Hittudományi Főiskolára. Hat évi teológiai tanulmányai után 1973. április 29-én szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök.

Első állomás helyét 1973 nyarán Gyergyószentmiklóson foglalta el. Ehhez a plébániához kapcsolódik emlékem, amikor 1974. januári vakációra vonaton utaztam hazafelé, de a Securitate már Székelykocsárdtól követett. Előző nap ismerőseimnél tartottak házkutatást és leveleimet, kis írásaimat elvitték. Nagyon kiváncsiak voltak, hogy mit viszek hazafelé a böröndömben. Előbb a vasúti jegyeket ellenőrizték, utána egy cigánnyal beszélgettek. Ez a felbérelt alak Gyergyószárhegy után mellém ült és hozzám ütött, hogy menjek arrébb. Ekkor átláttam a szándékukat, hogy verekedés címen akarnak letartóztatni. A vonat már indult ki a gyergyószentmiklósi vasutállomásról, amikor fogtam a böröndömet és le akartam szállni, erre a két bőrkabátos elállta az utam: itt nem! - mondták. Ekkor végig szaladtam a vagonon és a mozgó vonatról leugrottam. A vidéki buszok körül sok nép volt. Közéjük keveredtem és a vasúti Csomagraktárba bementem, ahol Laczkó Dénes gyergyóremetei munkást megkértem, hogy segítsen a plébániára eljutnom. Tisztelendő úr, én vagyok Balázs Hegedüs Jóska bérmapaja. Akkor tudja miről van szó - mondtam. Nagyon nehezen sikerült a plébániáig eljutnom. Közben a bőrkabátosok is leugrottak a vonatról, próbáltak követni, de csak az utóbusz egyik megállójánál szálltak fel és a plébánia kapujáig követtek, mert "keresztapám" Laczkó Dénes és társai védtek. Ekkor Tamás Márton tisztelendőhöz bementem, megpihentem, várakoztam és utána a Sikátoron át elkalauzolt, amíg egy tehergépkocsira felszálltam. Karcfalváig jutottam, ahonnan Bálint Lajos csíkszentdomokosi plébános (később érsek) segítségével Zsögödbe értem. Onnan már a vasúton gyalog mentem hazáig. Otthon is meg volt már házkutatás. A folytatásra a Hittudományi Főiskolán került sor, ahová kiszálltak és az olvasmányaimat, jegyzeteimet elvitték. Erről leltárt is készítettek. Utána megbélyegzett voltam. 1977-ben szentelésemet próbálták megakadályozni, majd nem engedtek 4 hónapig dolgozni, és 4 évig az államsegélyt is megvontá tőlem. Évente pedig meghurcoltak.

Kedves Márton testvér! - Köszönöm, hogy a Sikátoron keresztül elkísértél, velem szolidarizáltál, teherkocsit intettél és így tudtam szülőfalumba érni.

A te utad Gyergyóból 1974-ben Brassó-Bolonyába vitt, ahol Kovács Béla kanonok-plébános mellett szolgáltál. Öt év után, 1979-ben megkaptad első plébánosi kinevezésedet Sepsikőröspatakra. Szorgalmas munkáddal a kisded nyájat megerősítetted, majd 1991-ben hazakerültél Csíkba. Csíkszenttamás plébánosa lettél, ahol a jó hívek mindig is értékelték áldozatos papjaikat. Nem hiába, mert az egyházközségben is papi hivatások születtek a kommunista időben. Onnan idult boldogemlékű Kosza Vilmos esp.-plébános, Mákszem Sali István és Antal Árpád plébános, Szabó Lajos kanonok, ifj. Tamás József plébános és részben a te nevelted T. Biró Károly újmisés.


 A szenttamási hívek lelkiismeretes munkásságodat nagyon szépen méltatták, azt mindnyájan tudjuk, de leginkább a jó Isten a tudója.

Betegségedet, amely 2004-ben visszavonulásra késztetett, áldozatos lélekkel viselted. Súlyos és költséges műtétnek is alávetetted magad. Mint Boldog Veronika (+1497) mondogatta, te is így gondoltad: "Míg erőm és időm van, dolgoznom illik!" 

A műtét csak életeded hosszabbította meg a Székelyudvarhelyi Papi Otthonban. És te kitartottál mostanifg hogy ne zavard meg szülőfalud január 7-iki emlékező ünnepségét, sem nagybátyád útját.

A tegnap, hazafelé tartva kaptuk a hírt, hogy elmondtad: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét" (2Tim 4,7k). 

Kedves Márton! Köszönjük hitedet és tanúságtevő, példás életedet!

Öleljen szívére Jézus Krisztus és adja meg a hű szolgáinak ígért örök otthont. 

Illyés Gyua, Vár a vízen versének soraival búcsúzom és üzenem az utánunk jövőknek:

Kívánom, higyjétek, fiatalok.
S tartsátok vissza, ameddig lehet
a több-tapasztalatút, akinek
szívében csábitóul az a vágy van:
forog hamarosan ő is a Dunában - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

 

Tamás Márton ny. plébános, c. esperest  a madéfalvi Szent Anna-Siculicidum kápolnában ravatalozzák fel. Az érte végzett virrasztást 2023. január 20-án, pénteken este 6 órakor tartják. 

2023. január 21-én, szombaton a helyi temetőkápolnában 11 órától kezdődik a temetési szertartás és szentmise.