2012. 12. 31.

Boldog esztendővé tenni az új évet!


Egyik évben újévi programot készítettem magam számára és ezt küldtem el ismerőseimnek.
„B.Ú.É.K.! = Boldog Új Évet Kívánok! Vagyis Bízd Újra Életed Krisztusra!
Boldog lesz az év, ha mi boldogok vagyunk.
Az évet  mi tesszük boldoggá.
A boldogság gyökere a hit, ha Máriával hiszem - „hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott” (Lk 1,45). 
A boldogság azzal mérhető, ha összhangban élünk Istennel és embertársainkkal.
A boldog ember örül annak, ha ember születik a világra. 
Boldog emberek közé születni pedig ajándék.
Boldog, aki az életet elfogadja Istentől, azt szereti és megszereti.
Aki segíteni tud másokon az is boldog.
Boldog vagyok, ha egyházunkért és népünkért veletek együtt tehetem a jót, vagy legalább is megpróbálhatom. Próbáljuk boldog esztendővé tenni az új évet.”
Boldog új esztendőt!

Óévi hálaadás és beszámoló



Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Rómában a Virtus (erény) temploma össze volt kötve a Honor (tisztelet) templomával. Ez utóbbit Marcus Claudius Marcellus (Kr.e. 268-208) politikus, konzul, hadvezér építtette, miután elfoglalta és kifosztotta Szirakuza városát (Kr.e.212). Különös, hogy a Honor templomába csak a Virtus (erény) templomán keresztül lehetett bemenni.
Szép jelképe annak, hogy a tisztelet helyére eljutni nem a gyönyörök, hanem az erények, vagyis a jó cselekedetek állandó gyakorlásának tövises útján lehet.
Az év utolsó estéjén mi is az erények templomából, családi otthonunkból léptünk be az Istentisztelet házába. Hálatelt szívvel jó tetteink ékszereit, az erényeket, áldozatunkat tegyük az Úr oltárra, és kérjük Jézus Krisztust, hogy segítsen továbbra is követésében.
A Quo vadis regény egyik szuggesztív része az, amikor Vinicius megérkezett abba a Tiberisen túli házba, ahol Péter apostol tartózkodott. Miután köszöntötte a jelenlévőket, kijelentette: Noha még nem vagyok keresztény, ellenség sem vagyok, sem a tietek, sem a Krisztusé. Igazságban kívánok előttetek járni, hogy megbízhassatok bennem. E pillanatban életemről van szó, mégis az igazat mondom. Más talán azt mondaná: Kereszteljetek meg!” – de én azt mondom: Világosítsatok meg!Hiszem, hogy a Krisztus feltámadt, mert ezt olyan emberek mondják, akik igazságban élnek s akik látták Őt halála után. Hiszem, mert magma is láttam, hogy vallásotokból igazság, erény és irgalmasság fakad, nem pedig gonosz tettek, amivel gyanúsítanak benneteket. Eddig még nem nagyon ismerem…
S egyre nagyobb megindultsággal beszélt tovább: - Azt mondták nekem, hogy a ti vallásotokban meg nem állhat sem az élet, sem az öröm, sem a boldogság, sem a jog, sem a rend, sem a felsőbbség, sem Róma uralma. Így van-e ez? 
Azt mondták, hogy ti mind őrültek vagytok; mondjátok hát meg, mit hoztok? Bűn szeretni? Bűn örömet érezni? Bűn a boldogságot kívánni? Ellenségei vagytok az életnek? A kereszténynek koldusnak kell lennie? ... Oszlassátok széjjel a sötétséget!  
Mert még azt mondták nekem: „Görögország megteremtette a bölcsességet és a szépséget, Róma az erőt; s hát ők mit hoznak?”
Mondjátok hát meg, mit hoztok? Ha ajtótokon belül világosság van, nyissátok ki nekem? 
A szeretetet hozzuk - mondta Péter. 
A tarsusi Pál pedig hozzátette:  Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, szeretet
pedig nincsen énbennem, olyan lettem, mint a zengő érc…
                                                                    (Henryk Sienkiewicz, Quo vadis, Bukarest 1968, 294.)
Testvéreim, ti most azt várjátok tőlem, hogy mondjam el, mit hoztam. Mindjárt a búcsúzóra irányítom figyelmeteket. A Szilveszter-esti fényben az Óév vegyes érzelmekkel távozik közülünk a múlt városába, miközben az Újév az utcába befordult. Viszi egyrészt azt a sok bánatot, szomorúságot, csalódást, testi-lelki szenvedést, ami az elmúlt esztendőben sújtotta az embereket. De ott vannak az emberek bűnei is, amelyekhez még ragaszkodnak. Még szerencse, hogy sokan elégették sajátjukat a bűnbánat tüzében, a szentgyónásban.
Egy másik, kisebb, de kedvesebb csomagot is visz. Ebben vannak összegyűjtve az emberek jótettei és az igaz örömök drágagyöngyei. A jóság, tisztaság, hűség, szorgalom, istenszeretet és társai mind-mind megtalálhatók, amit az Óév csendesen lead Isten kincstárában.
A plébániánk évi leltárát hoztam, amit nemsokára átadok az Óévnek.
A.)  A lelkiek terén:
  1. Hétköznap 4 mise, vasárnap 11 szentmise kegyelméből táplálkoztunk. Csak így lehet újra Eucharisztikus közösséggé lenni.
  2. Január (3-7 között) megtartottuk a házszentelést, a családok megáldását. Január 15-22 között megtartottuk a keresztény felekezetekkel közösen az egység imahetet.
  3. Február 2-11 között kilencedet végeztünk népünkért, hogy az Isten útján meg tudjunk maradni és jövőnkért okosan cselekedjünk.
  4. A Betegek Világnapján, február 11-én a 18 órás szentmisében idős és járóbeteg testvéreinknek kiszolgáltattuk a betegek szentségét.
  5. Február 12-én a Házasság világnapjától 5 napon át a házasság szentségéről tartottunk buzdítást.
  6. A nagyböjti keresztutat, a Szent Antal kilencedet, a májusi litániát, a Jézus Szíve tiszteletet ápoltuk és október folyamán a rózsafüzért imádkoztuk.
  7. Körmenetben tettünk hitvallást virágvasárnap, nagyszombaton éjjel, Úrnapján és a csíksomlyói búcsúra menet. Külön megemlítem a Húsvéti ételszentelést, amit a Kossuth utcában tartottunk. A  körmeneteken és az ételszenteléskor fegyelmezett magatartásukat most is köszönöm. Katona nemzet vagyunk, eleinkhez méltóan viselkedtünk, amiről a román média is elismerően szólt: Tanulhatunk a székelyektől címmel.
  8. Március 29-31 között nagyböjti lelkigyakorlatunkat P. Urbán Erik atya vezette.
  9. Április 14-én, szombaton megtartottuk a XVIII. Felcsíki Egyházi Kórusok Találkozóját, amely nagyszerűen sikerült. Minden kedves hívő támogatását, a Gaudete énekkar fáradozását köszönöm. A videó felvételek éppen olyan látogatottak a világhálón, mint az ételszentelés képei.
10.  Megyei Ministránstábor részszervezői voltunk, amit Hargitafürdőn június 24-29 között 120 gyermek részvételével tartottunk. A végén jutalom kirándulást tettek Gyulafehérvárra.
11.  Június 24-28. között zarándoklaton vettünk részt, autóbusszal Budapestre és onnan vonattal Lengyelországba Krakkó-Czestochova-Vadowice-Kassa, a lengyel-magyar-szlovák barátság jegyében.
12.  Július 9-21 között tábort szerveztünk a pusztinai, moldvai magyar gyerkek számára a zsögödfürdői Caritas Tábor épületében. A támogatók segítségét ezuton is köszönöm.
13.  Július 21-én autóbusszal zarándokoltunk a Szent Anna-tói Szent Anna búcsúra, amit a Duna tv is közvetített.
14.  Július 28-án csíksomlyón pappászentelték Kovács Gyula kamilliánus szerzetest, aki 29-én templomunkban megtartotta első ünnepélyes miséjét.
  1. A hívek közösségében megültük a Szent József kápolna, a szécsenyi deszkatemplom Szent Kinga búcsúját, valamint a Szent Kereszt templom és a Millenniumi-templom búcsúját.
  2. Szeptember 3-5. között házigazdái voltunk az Erdélyi Róm. Kat. Nőszövetségek Konferenciájának itt és Hargitafürdőn.
  3. Szeptember 8-án első alkalommal került sor az Élő Rózsafüzér zarándoklatra Csíkszeredáért, a Mária-út, a Caritas és a csíkszeredai plébániák szervezésében, amely a Szent Kereszt templomtól indult Zsögöd, Szent Ágoston, Csobotfalva, Taploca templomait érintve és a kör a Szent Kereszt templomnál szentmisével zárult.  
  4. Szeptember 14-én a Szent Kereszt templomban az egyházmegyei örökös szentségimádást végeztük. Minden hó első vasárnapján szentségimádást tartottunk.
  5. Szeptember 29-én a plébánia ministránsait és a Psallite egyesület tagjait autóbusszal elvittük a gyulafehérvári Szent Mihály búcsúra.
  6. Szeptember 30-án, Szentírásvasárnapján délután megtartottuk a csoportos szentírás-olvasást, melybe a lelkiségek tagjai is bekapcsolódtak.
  7. Október 5-13 között római zarándoklaton vettünk részt. Külön élmény volt, hogy a Szentatya magyarul köszöntött: Isten hozta a csíkszeredai zarándokokat! És a Szűzanya iránti hűségre buzdított bennünket.
  8. Művészek, kórusok, együttesek fellépését segítettük, könyvbemutatókat tartottunk, bekapcsolódtunk a városi és megyei kulturális rendezvényekbe, itt megemlítem a november 14-én Makovecz Imre emlékére rendezett Héttorony Fesztivált, melyben neves művészek (Hercku Ágnes) léptek fel, kiállításokon és rendezvényeken vettünk részt. Lelkinapok negrendezését, lelkiségi csoportok működését támogattuk, Vitézavatásnak adtunk helyet.
  9. A Caritas, a Mária Rádió, az Erdélyi Magyar Televízió, Segítő Kéz Egyesület szervezte programokba bekapcsolódtunk és anyagiakkal támogattuk. Jótékonysági koncertek tartásában partnerek voltunk.
  10. Megünnepeltük márc. 15-ét, aug. 1-jét a Nyerges-tetőn, aug. 20-át és okt. 23-át.
  11. Mindenszenteknapján megemlékeztünk halottainkról. November 25-én megtartottuk a hagyományos Csángó napot. Ez alkalommal a Csíkfalviakat támogattuk.
  12. Az adventi roráté misék felemelőek és léleképítők voltak. Zsúfolásig megteltek templomaink. Szentségekhez járultak felnőttek és három iskola 48 osztálya, nem csoda, hogy karácsonyunk békés, meghitt lelkületet hozott.
  13. Tegnap Szentcsalád ünnepén az 5 órás szentmisével és utána agapéval köszöntöttük a házasságuk 55., 50 és 25. évfordulóját ünneplő családjainkat és a lelki adoptálásban részvevőket.
  14. Megtartottuk a felnőttek oktatását: a keresztelői felkészítőt hetente, és  három alkalommal 8-8 hetes jegyes kurzust.
  15. Az elsőgyónásra és áldozásra, valamint a bérmálkozásra heti rendszerességgel készültünk és készülünk.
  16. A plébániai hittanórákat október első hetétől tartjuk heti egy órában júniusig.
  17. Sikerült a felkészítők mellett a házi és kórházi betegek rendszeres látogatása, ellátása.
  18. Heti rendszerességgel találkoztak a lelkiségi csoportok, és keddtől péntekig esti szentségimádást végeztek. Külön közösségi- és imanapokat tartottak. Ezt most is köszönöm.
  19. A sajtó apostolság terén hetente megjelentettük az Egyházközségi Apostolt 2300 pld.
  20. Krisztus Világa katolikus családok folyóiratát szerkesztjük.
  21. Támogatjuk a Mária Rádiót és önkéntes alapon besegítünk.
  1. Az óév az alábbi adatokat is viszi Főplébániáról:
Megkeresztelkedett 173. Fiú: 85, ebből legitim 66. illeg. 19.; Lány: 88, Leg. 71., illeg. 17. Összesen törvényes 131, ttelen 36. 1 éven aluli 159, 1-7 év közötti 8, 7 éven felül 6.
Elsőáldozó lett május 6-án és 20-án 106 gyermek =   57 fiú,   49 lány.
Az évente tartott bérmáláskor  108 személy = 48 fiú/férfi és 60 lány/nő bérmálkozott.
Házasságot kötött 64 pár = tiszta rk+rk 52, vegyes 12: kat+ref=8, kat+ev=1, kat+unit=3.
Elhalálozott 85. = Férfi 48, Prov. 25., Impr. 23., ártatlan 1. Nő 37. Prov. 29, improv. 8. Ellátva összesen 53, ellátatlan 30. Más honnan ide hozott: 3.
Visszatért a katolikus egyházba: 4.
  1. Szentáldozások száma. 259.500. Ebből a Szent Kereszt templomban 238.500, a Szent József kápolnában 21.000. Mindezért Istennek legyen hála.
B.) Az anyagiak terén sikerült:
38.  Sikerült befizetni a Gyulafehérvári központ fenntartására, az iskola alap, a teológia és a szórvány támogatására minden hívő után a 6 lej összeget, ami 60.000 lej.
  1.  A híveinknek 30%-a egyházi hozzájárulásával hátrálékban van. Nem vagyunk olyan helyzetben mint a villamossági vagy a gáz vállalat, hogyha valaki nem fizet, akkor beszüntetjük a szolgáltatást. Olyan helyzetben sem vagyunk mint a pénzintézet, hogy az adót behajtsuk. Mi csak a lelkiismeretre és az egyházunk törvényére tudunk hivatkozni. Itt megjegyzem, nem panaszként, hogy a tavalyhoz képest a befizetések összege csökkent, úgy a kepénél, mint a persely adománynál.
  2. A főegyházmegyei gyűjtéseket megtartottuk: pl. a Szent Erzsébet gyűjtést, a missziók javára, a bibliatársulat, a családpasztoráció, a szegény plébániák támogatására, de ezen kívül műtétre szoruló gyerekek műtétjéhez résztámogatást adtunk. Mindezt mindnyájan a kevésből, de szeretettel.
41.  Sikerült a Hargitafürdő-i Plébániai-komplexum külső szigetelését, az ablakok megduplázását és a kápolna padlófütését elvégezni.
42.  Szécsenyben egyik hívőnk felvállalta és leszigetelte a plébániaház belső terét, télvíz idején ezt fütjük és ott misézünk.
43.  Az állam által elvett egyházi területek egy részét visszakaptuk, a többi jövőre maradt.
44.  A volt kántori lakás teljes felújítását és berendezését elvégeztük. A harangozói lakás felújítási munkálatait elkezdtük, ahol Terézke lakott, és tavasszal folytatjuk.
45.  A Millenniumi-templomtorony díszeinek műgyantából való elkészítése és felrakása részben elkészült, a templomtéri padokat elhelyeztük.
46.  Sikerült az Önkormányzattal összedolgozva, a Kat. Főgimnázium épületének felújítását befejezni. A kivitelező a tervezett időpontokat betartotta, mindebben Isten után benne van: városuk önkormányzatának, kivált Ráduly Róbert Kálmán főpolgármester derék kiállása, a munkálatot végző cégvezetők odaadása és az irányító összehangolt munkája. A plébániánk külön felvállalta a Gimnázium kerítése melletti vízelvezető rendszer (drén) megépítését.
  1. Sikerült résztámogatással a Segítő Mária Líceum szentségi (kis) kápolnája ablakait  elkészíttetni.
  2. Sikerült a Hargitafürdői róm. kat. plébániát támogatni. Október közepétől Hargitafürdőt hozzánk csatolták. Ott a ravatalozó elkészült, de még 62.000 lej fizetési hátrálékban vannak. A jövőre nézve támogatói ígéretet kaptunk a Városi Önkormányzattól és a Megyei Tanács vezetőségétől. Eddigi támogatásukat is köszönjük.
1.     Nem sikerült:
1.               A Csipak-féle házat visszakapni, habár a marosvásárhelyi Táblabíróságon is megnyertük a pert májusban. Az erdészet nem hajlandó visszaszolgáltatni se az épületet, sem a területet, ezért a Legfelsőbb Semmitőszékhez folyamodtak. A tárgyalás jan. 17-én lesz Bukarestben. Imádságot kérek.
2.               Az I. és II. világháborúban elesett hősi halottak emlékművének elkészítése, valamint a templomtér Makovecz terve szerinti rendezése.
2.     Az új évre marad: 
            A pálos szerzetesek fogadása Hargitafürdőn január 31-én.
1.     A Millenniumi-templom lépcsőjének terméskőre való cserélése.
2.     Az I. és II. világháborúban elesett 101 csíkszeredai hősi halott és a diktatúra áldozatai emlékjelének elkészítése. Az emlékjel tervezete elkészült.
3.     A templomtér rendezése Makovecz Imre tervei alapján, és még sok egyéb. Mivel a Millenniumi-templom felszentelésének 10. évfordulóját 2013. október 20-án tartjuk, befejezettnek szeretném tudni a templom és plébánia környékét. Meghívott ünnepi szónokunk Exc. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr.
4.     A Szécsényi templomtelek bekerítése.
5.     Jövőre marad a Millenniumi-templomban építendő orgona megépítése, az anyagi támogatásra pályázatot készítettünk.
6.     A „zöldház program" keretében pályázunk, és geotermikus fűtésre akarunk átállni. Igaz 40-50000 Euróba kerül, de az állam 90%-át finanszírozza. Várjuk a döntést, de a bukaresti kassza üres.
Bevételünk és kiadásunk után az Úr 2012. évét ......... lej egyenleggel zárjuk.
Örvendetes, hogy mindig számíthatunk Isten kegyelmére és egymás jóindulatára.

Köszönöm a kedves hívek hitvalló helytállását, és az évfolyamán nyújtott mindennemű segítségét. Köszönöm Főpásztorunk erkölcsi támogatását, a segédpüspök úr segítségét, a piarista atyák munkáját és az imádkozó családok helytállását.
Isten után továbbra is mindenki részvételére számítok, még a hátrálékosokra is, hogy a fent említett feladatokat közösen és gyümölcsözően tudjuk megoldani.
A Millenniumi-templomban éjfél előtt 30 perccel csendes szentségimádást végzünk, majd elharangozzuk az Óévet és köszöntjük az Újévet.
Újév napján reggel 8 órakor, 11, ¼1, 17 és 19 órakor végezzük a szentmisét.
Amíg az Óév beszámolt, megérkezett az Újév is a saját csomagjával. Sejtette, és jól sejtette, hogy az öreg Óév nem fog érdeklődni utánuk. Már csak azért sem, mert ő is hasonló csomagokkal érkezett az elmúlt év szilveszterén a földre. Kedves ifjú barátom - szólt az Óév -, letelt az időm, búcsúznunk kell. Szívből kívánom, hogy több eredménnyel járjon az emberek között, mint én.  Tudom, mi rejtőzik táskáiban, én is ilyenekkel érkeztem egy éve. Az egyik tele van reménnyel, a másik hittel, a harmadik szeretettel. Ezek azok a kincsek, amelyek értékessé tehetik az emberi életet. Ez a kisbőrönd a jóakaratot tartalmazza, ettől függ a béke a családokban és a nagyvilágban. Vigyázzon erre a fehér táskára is, amely Isten kegyelmét rejti. Aki ebből merít, megszentelheti életét…
Ekkor megszólaltak a Millenniumi-templom harangjai, kint az utcán rakéták durrogtak, az Óév kezét nyújtotta az Újévnek és elszállt. A fiatalember integetett utána, majd elindult a templom felé, hogy Isten segítségét kérje az emberekre. És arra gondolt, milyen jó lenne, ha Ő, a boldog Újév boldog Óévként távozhatna – egy év múlva.
És ez így is lesz, ha Jézus nevét hívjuk segítségül, ha az Ő szeretetében élünk. BÚÉK!
Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!
Csíkszereda, 2012. Szilveszter estéjén
Darvas-Kozma József

A Honor templomába csak az erény templomán át



Rómában a Virtus (erény) temploma össze volt kötve a Honor (tisztelet) templomával. Ez utóbbit Marcus Claudius Marcellus (Kr.e. 268-208) politikus, konzul, hadvezér építtette Szirakuza város (Kr.e.212) elfoglalása után, az ott zsákmányolt kincsekből. A Honor templomába csak az erény templomán keresztül lehetett bemenni.
*
Szép jelképe annak, hogy a tisztelet helyére eljutni nem a gyönyörök, hanem az erények, vagyis a jó tudatos cselekvésének tövises útján lehet.
**  

Mikor Róma fényűző asszonyai egymással vetélkedtek csillogó ékszereikkel, megkérdezték Cornéliát, a Gracchusok anyját, hogy miért nem visel semmilyen ékszert? 
A híres, római nagyasszony rámutatott gyönyörű négy fiára, és így szólt: „Íme az én ékszereim!” 
*
Valóban a jól nevelt gyermekek a csillogó gyémántok, az igazi ékszerek, akik az édesanyát minden gyöngysornál jobban díszítik.
**
Egy bölcs tanító a következő szavakkal figyelmeztette tanítványait: Ne feledjétek, a siker két szülőnek a gyermeke: a pontosságnak és a lelkiismeretességnek. 
E jelszónál: Jobb későn, mint soha, bölcsebb a másik: Jobb sohasem későn.
***
Az év utolsó estéjén az erények templomából (családi házunkból) lépjünk be az Istentisztelet házába. Hálatelt szívvel jó tetteink ékszereit (erények) tegyük az oltárra, és kérjük a Megváltót, hogy segítsen követésében ezután is.
BÚÉK! Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!