Életadó szeretetközösség

A család – életadó szeretetközösség

Szent II. János Pál pápa 1980-ban a VI. Püspöki Szinódus témáját ő nevezte meg: „A keresztény család feladatai a mai világban”. Rá egy évre közzétette apostoli buzdítását Familiaris Consortio címen. A családba vetett reménye így hangzik: „Az emberiség jövője a család által valósul meg.”

            Felkarolta 1993-ban az ENSZ kezdeményezését, hogy az 1994-es esztendő a Család Nemzetközi Éve legyen. 1993 Szentcsalád vasárnapján megnyitotta az egész egyházban a „Család Évét”. Mindezt a legnagyobb szeretettel tette, aki a család iránti szeretetének és törődésének számtalan jelét adta. 1994-ben személyes hangvételű Levéllel lepte meg a világot: „kopogtatok otthonotok ajtaján, nagy szeretettel üdvözöllek titeket és szeretnék találkozni veletek” (L 1). E kopogtató levéllel rámutat arra, hogy a család forrása az a szeretet, mellyel a Teremtő átöleli a teremtett világot, miként ez a Teremtés könyvében leírt kezdetben megmutatkozott. Az evangéliumban Jézus végképp megerősíti ezt: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Az egyszülött Fiú, a család által lépett be az emberi történelembe: „A megtestesüléssel Isten Fia bizonyos módon minden emberrel eggyé vált. Emberi kézzel dolgozott, … emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, hasonlóvá lett hozzánk mindenben, a bűnt kivéve.” Ha tehát Krisztus „teljesen kinyilatkoztatja az embert az embernek”, ezt a családdal kezdi, melyet arra választott, hogy benne szülessék és felnőjön” (L 2). Az Egyház, követve Krisztust, aki a világba „jött”, hogy „szolgáljon” (Mt 20,28), a családnak nyújtandó szolgálatát egyik lényeges feladatának tekinti. Ebben az értelemben az „egyház útja” az ember és a család egyszerre. Egyházunk a család fontosságát azzal is kiemeli, hogy Urunk születése után egy napon fejünket a család felé fordítja, ahol a gyermeknek fel kell növekednie. Ezért viseli e nap a Szentcsalád nevet.

1. A családok számára a Szentcsalád az igazi eszmény és erőforrás.

Először is azt kell megértenünk, hogy a Szentcsalád egyszerre emberi és isteni mű.

Már az első emberpár megkapta Istentől a családtervet. A házasságban két másnemű, érett, független személy, szabad döntéssel, életre szóló szeretettel egymásnak ajándékozzák magukat. Ez eddig természetes minden családalapításnál.

A Szentcsalád esete mégis más. Itt az ún. József-házassággal találkozunk.

Isten megtestesülésének titkát, József is megértette és „magához vette feleségét” (Mt 1,24).  Ilyen formán alapítva családot, vállalta élethivatását: a Titok hordozását, szolgálatát.

Szűz Mária és Szent József csak azt tudták, hogy Isten nem kíván tőlük lehetetlent és velük lesz nehézségeikben. A Gyermek, akit a világ az ő gyermeküknek tartott, megszabta közös életüket és egymáshoz való viszonyukat is. Az egymással való közelségben olyan távolságot valósítottak meg, amilyen az életüket teljesen betöltő Titokhoz, az „Istengyermekhez” illett. Amilyen távolságot Isten kért tőlük – egymás teljes vállalása közben.

Mária és József házasságát maga az Atya akarta és a Szentlélek hozta össze Jézusban. Jézus lett a család élethivatása és éltetője. A Szentpár ajkára kívánkozik az igazság, amit Szent János evangélista írt: „Mindnyájan az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,16-18). A házasságot a kegyelem és az igazság rendjébe Jézus Krisztus emelte, vagyis szentségi szintre, ahol az Ő szeretete, kegyelme áramlik. Ezért a családok számára a Szentcsalád igazi eszmény és erőforrás.

Boldog IV. Károly és családja

2. A család a szeretet civilizációjának központja és szíve.

Az ember az egyetlen teremtmény a földön, amelyet Isten önmagáért akart, és csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát. Az „odaadó” szeretet következtében valósul meg az ember azáltal, hogy őszintén elajándékozza magát: szeretni annyit jelent, mint adni és kapni szabad és kölcsönös ajándékozással, úgy, ahogyan vásárolni és eladni nem lehet. Ezt mutatja a házastársak esküje is: „Szeretetből veszlek feleségül, ... szeretetből megyek hozzád feleségül … s őt el nem hagylak holtomig-holtodig semmiféle bajban…” A házasságkötési forma szavai leírják azt, ami a házaspár és a család közjava: a szeretetet, a hűséget, a megbecsülést Krisztusban, s mindezeknek a megmaradását az élet minden napján. Kettőjük javainak, melyeket egyenként is birtokolnak, később a gyermekek közjavává kell válniuk. A közjó, miközben egyesíti a benne részesedő személyeket, természete szerint biztosítja minden egyes személy igazi javát. A menyasszony és a vőlegény nemcsak elajándékozza és elfogadja egymást, hanem elfogadják és keresztény módon akarják nevelni a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza őket.

A szeretettől vezérelt élet ajándékozás és élet vállalás nem egyszerűen fizikai, hanem lelki természetű feladat is, melynek örök kezdete Istenben van és Hozzá kell vezetnie. Ezért a család a szeretet civilizációjának központja és szíve – írja levelében II. János Pál pápa.

A civilizáció az emberi történelemhez tartozik, mert lelki és erkölcsi igényeinknek felel meg: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember a Teremtő kezéből megkapta a világot a feladattal, hogy formálja át a saját képére és hasonlatosságára. E feladat végrehajtásából születik a civilizáció, mely nem egyéb, mint a „világ emberivé tétele” (13).

„Krisztus… nyilatkoztatja ki teljesen az embert az embernek, és megismerteti vele magasztos hivatását” (GS 22). A szeretet civilizációja Isten kinyilatkoztatásából veszi kezdetét, aki a szeretet (1Jn 4,8), és szorosan kapcsolódik a szeretethez, mely „kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5), és növekszik annak az állandó művelésnek köszönhetően, melyről a szőlő és a szőlőműves evangéliumi példázata beszél (Jn 15,1-2).

„A keresztény család Isten Országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei vagy annak meghatározói. Így tehát házastársi és családi szeretetben – amely gazdag értékekben s a termékenység, a hűség, a kizárólagosság és egyetemesség igényeivel teljesül be – valósul meg és válik egyre tökéletesebbé a keresztény család részvétele Jézus Krisztus és Egyháza papi, prófétai és királyi feladatában. Éppen ezért a szeretet és az élet alkotja a keresztény család üdvözítő küldetésének velejét az Egyházban és az Egyház javára adta” (FC 50).

A házasság szentsége hatékony kegyelme által, a keresztény család mindig Krisztus szeretetében él, és az Egyház küldetését teljesíti, mikor a mindennapi életfeladatait végzi. Ezért a család a szeretet civilizációjának a központja és szíve.

A 19 gyerekes Dugger család

3. A boldog élet a család, a munka és a házastársak egymás vállalásában rejlik.

Németh László 1965 decemberének végén, 40. házassági évfordulójukra készülve „egy kis mérlegfélét” készített felesége számára. Íme egy kis részlet a gyönyörű mérlegből: „Három közös alkotás őrzi az együtt végigküzdött évtizedek eredményét. Az első a család. Másik közös alkotásunk, mely nem sokkal több jogon viseli, mint lányaink, csak az én nevemet: a mű. De akármilyen szép a család, jelentős a mű, legcsodálatosabb közös alkotásunk: a viszonyunk. Így lépünk át a közös ötödik évtizedbe, melyről nem tudjuk, mikortól lesz csonka, holtbiztosan még azt sem, melyikünkre ragasztja az özvegy nevet; egy a biztos, hogy az eddiginél is nagyobb szükségünk lesz benne egymás melegére. Ami előttünk áll: az egyre terhesebb öregség, matracsír, szellemi hanyatlás. Kire számíthatnánk elsősorban, ha nem egymás emlékezetére, tapintatára, mely a visszatetszőben is megőrzi a régit, a kedveset, s nemcsak nem akarja észrevenni, de nem is veszi észre az együtt pusztulót, tönkremenőt” (Tarjányi Zoltán, Vasárnapi ige, 1999).

Itt nőttem fel

Ehhez már csak a Szent Józsefhez szóló ima végső fohászát kell csatolni: Jézus, Mária, József – veletek békében költözzék el lelkem.

XVI. Benedek pápa hangsúlyozta: „Isten szentháromságos szeretetközösség, tehát a család – egyrészt mert szeretetközösség, másrészt mert életadásra hivatott – a Szentháromság képmása." Ezt a képmást szemléljük ott, ahol igent mondtak a házastársi szeretetközösségre, a gyermekek vállalására, nevelésére és a becsületes munka végzésére. A családot ez teszi kereszténnyé, ahol életté válik a Szentcsalád napi szent ige: „Krisztus békéje töltse be szíveteket” (Kol 3,15).

Ferenc pápa mai Twitter üzenetében írja: a Szentcsalád segítsen, hogy felismerjük a család szent természetét és szépségét. Így legyen.

                                               

Karácsony és Szentcsalád

Karácsony az öröm születése. Örömről szól az éjféli mise evangéliuma: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2,1-14). A pásztorok miséje az öröm valóságát hirdeti: „A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik” (Lk 2,15-20). Az ünnepi mise a megtestesülés titkának, Isten végtelen irgalmának értésébe vezet. Itt szemléljük, hogy milyen közel jött hozzánk az Isten Jézus Krisztusban. Az örömünk is belőle forrásozik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett... S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.” (Jn 1,1-18) Hogy emberségünkben kiteljesedjünk, ezt a Krisztus szerezte örömet kell újra és újra átélnünk. Szent Ferenc 1223 karácsony éjszakáján élő Betlehemet állított fel Greccio egyik barlangjában – így idézte fel Jézus születésének estéjét. A környék lakói Ferenccel együtt imádkoztak, énekeltek, örültek, hogy ilyen szerető Istenünk van. A misztérium ilyen formában történt megjelenítésével a szívekbe írta, hogy emberré lett az Isten, testvérünk lett az Isten. Ettől kezdve a templomokban elterjedt a Betlehem állítás és a betlehemezés. Amikor még jobban át akarták élni a titkot, ezért házuk tisztaszobájába állítottak Betlehemet, karácsonyfát. A legszegényebb embernek is hitet, reményt, szeretetet sugallt Jézus születése. Az általa történt megszentelődés olyan nagy horderejű esemény, amely az egyén, a család és a társadalom életét fokozatosan átalakítja.

Karácsony első vasárnapján a Szent Családot ünnepeljük, és bárki megkérdezheti, hogy mit jelent Jézus, Mária, József a mai családnak: atyának, anyának, gyermekeknek? 

Először is egy volt a három egymás tiszteletében és szeretetében. 

Másodszor megtanulhatjuk, hogy semmi sem árthat azoknak a gyermekeknek, akiket szeretnek, és azoknak a szülőknek sem, akik bíznak és készek életüket adni a gyermekeikért és egymásért. Amit a szülő adni tud gyermekeinek, és a gyermekek a szülőknek, az a szeretet. 

A szeretet bontakoztatja ki az egyént. Ezért a kilenc évesen árván maradt Lincoln Ábrahám (1809-1865), a nagy hírű amerikai államelnök, amikor palotáját megépítette, a homlokzatára ezt a feliratot helyezte: „Mindazt, ami vagyok, és ami leszek édesanyám neked köszönhetem.”

 „Nekem Atyám dolgaiban kell lennem!” Lk 2,49.    

Darvas-Kozma József

A családi boldogság megteremtése

Karácsonykor a családokat és az Egyházat a szentháromságos egy Isten szeretete hatja át. Mindjárt az első vasárnap a Szent Családot ünnepeljük, mely egy sugár Isten boldogságából, mert benne Jézus a Szentháromság életét éli: egy mindenkiért és mindenki egyért. Jézus azért jött, hogy a szeretet életformáját megélje, és Egyházában mindenki egy család legyen.

A földi családdal kezdődő szeretet közösségbe is beférkőzött az eredeti bűn, s részben a birtoklás világába csúsztak, aminek következtében nemi vágyuk rendetlenné vált, szeretetük megzavarodott. A család is megváltásra várt. 

Sebzettségünk csak akkor gyógyul, ha mindenestül belépünk az üdvtörténetbe, melyet a mennyei Atya kezdeményezett Ábrahámmal (Ter 15,1-6; 21,1-3) és amelyet megvalósított Jézus Krisztus.

A család, mint a legbensőségesebb szeretetkapcsolat színtere – melyet az önajándékozás és befogadás jellemez –, és a társadalom egészségének is záloga, természetfeletti küldetést hordoz (Lk 2,22-40). A család az egyházban tovább fejlődik, és kiteljesedik a mennyei egyetlen családban, ahol nem lesz házasság, ahol átalakul, istenivé magasztosul a nemi vágy, a szerelem, a házastársi és szülői érzés, a gyermeki ragaszkodás. Addig is itt a földön a családi otthon boldogságának megteremtésében nagy jelentősége van a szeretet megélésének az irgalmasság, jóság, alázat, szelídség és türelem formájában (Kol 3,12-21). 

Mivel a mennyei élet itt a földön kezdődik, és amely egy állandó folyamat, ezért a családi erényeket naponta kell gyakorolni az Úrban. Jézus jelenléte által fokozatosan alakulnak ki a földi szent családok, mert Ő önmagát tette a hitbeli közösség és házasság misztériuma alapjává: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20), és így folytatta: „a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő. Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6-7)

A családi erények fénye az idő múlásával sem halványul el, sőt értékük egyre inkább nő. Elveszíthetetlen, mert Jézus által a szívedben van a szeretet, a hűség, a szolgálat, a gyermekáldás. Aki e családi erényeken túl akarja tenni magát, az sose lesz boldog, mint az, aki gyermekei boldogságát összetörve akarja építeni a maga boldogságát. 

Belátod-e, hogy milyen nagy kincs a család, melyben egész lényünk gyökerezik, és amely szívünket élteti? Fel mered-e vállalni a Szent Család életstílusát, hogy visszatalálj a családi boldogság útjára?

„Szemeim meglátták Szabadításodat.” Lk 2,30