Sunt gloriae rerum!

Sunt lacrimae rerum - Van a tárgyaknak könnyük (Babits). De van dicsőségük is!

A L’Orient le Jour libanoni napilap szerint Béchara Raď bíboros, maronita pátriárka felajánlotta Ferenc pápának azt a régi Cadillacet, amelyet 1964-ben VI. Pál pápa használt szentföldi zarándoklata idején.
Az ötletet Fouad Twal jeruzsálemi latin szertartású pátriárka vetette fel – olvasható a Vatikáni Rádió honlapján.

Annak idején Husszein, Jordánia királya bocsátotta az autót VI. Pál pápa rendelkezésére, aki a rövid szentföldi látogatás után a maronita pátriárkátusnak ajándékozta, amely a Szentatya szemében Kelet legnagyobb katolikus közösségét képviselte. A maronita pátriárkátus viseli gondját évtizedek óta e történelmi autónak.
A libanoni napilap szerint egy időben el akarták adni mint veterán járművet, azonban Raď pátriárka ellenezte ezt. A jó állapotban lévő gépkocsit most műszakilag felülvizsgálják és felújítják egy libanoni műhelyben. VI. Pál palesztinai utazása olyan távlatokat nyitott meg, amelyek előtte elképzelhetetlenek lettek volna – fogalmazta meg Edmond Farhat érsek, libanoni nuncius.
Az autó, amellyel VI. Pál pápa Názáretet és Betlehemet felkereste, ötven évvel később is kézzelfogható jele annak a spirituális lendületnek, amelyet a Szentatya annak idején elindított szentföldi útjával.
Magyar Kurír

VI. Pál pápa halálának 35. évfordulója

1978. augusztus 6-án hunyt el Montini pápa. A Szent Péter bazilikában kedden délután 5 órakor tartottak szentmisét lelki üdvéért. Az évforduló alkalmából az Osservatore Romano vatikáni napilap két cikkel állít emléket VI. Pálnak.

1963. június 30-án a Szent Péter téren került sor a katolikus egyház történetében utoljára egy pápa megkoronázására. VI. Pált június 21-én választották meg, a tiarát milánói hívei ajánlották fel számára. A pápa jól felkészült, közel 30 évet dolgozott a Római Kúrián, 9 évet töltött a világ legnagyobb katolikus egyházmegyéjének élén, Milánóban. Ugyanakkor pápasága értelmezésének kulcsa talán elsősorban misztikus dimenziójában keresendő – írja Patrice Mahieu szerzetes a „La Croix” francia napilapban, amelynek olasz fordítását az Osservatore Romano augusztus 5-6-i kettős számában címlapon közli.

Szent Ágoston példája alapján, aki legfőbb spirituális mestere volt, ifjúkori írásaitól kezdve észre vehető Giovanni Battista Montini Isten iránti nosztalgiája. Az egyház iránti szeretete adja létezésének központi tényezőjét, ami két igényt foglal magában: az egyház megújulását vagy reformját, valamint tagjainak személyes megtérését. Ez utóbbi teszi lehetővé az elsőt. A Krisztus követése iránti személyes elkötelezettségből, valamint a spirituális és erkölcsi energiából származik a lehetőség az egyház számára, hogy úgy jelenjen meg, ahogy Krisztus akarja: egy, szent, és teljesen a tökéletesség felé törekvő. A megtérés útjának hitelességétől, amely az Ecclesiam suam k. enciklikájában fejeződik ki, függ Montini pápaságának két erővonala: az életről és az üdvösségről folytatott párbeszéd a világgal és a keresztények közötti teljes egység helyreállítása.

Az egyház belső megújulási mozgalma teszi az egyházat Isten jelenlétének és tevékenységének láthatóbb jelévé. VI. Pál szükségességét érzi, hogy egység legyen Krisztus tanítványai között. Pápasága teljesen elkötelezett ebben az irányban, elsősorban az ortodox egyházakkal való teljes szeretetközösség keresésében. Atenagorasz pátriárkával való barátsága jelenti római szolgálatának egyik legragyogóbb kifejeződését.

Az egyház és tagjainak megtisztulása, a spirituális lendület az evangelizációban, az alázat és a világgal folytatott párbeszéd, a testvér egyházak ekkleziológiája, amely lehetővé teszi a keleti és nyugati egyházak közötti teljes szeretetközösség feltételezését. Ezek VI. Pál pápaságának alapvető tengelyei, amelyek nem találnak talán visszhangra Ferenc pápa szavaiban és irányultságában? – teszi fel a kérdést a francia szerzetes.

Termékenységük nagy részben attól függ, hogy mindenki elkötelezi-e magát egy igazán spirituális út mellett, amelyben első helyet kap Isten akaratának elfogadása. Ez teszi lehetővé ugyanis bátor döntések meghozatalát, amelyek nyitottak a Szentlélek fuvallatára. Például irreális azt gondolni, hogy az ortodox egyházak egyetértésre jutnak Róma, mint az egység központjának elfogadása terén és, hogy Róma, az első millenniumból ihletet merítve, konkrétan megvalósítja az egység szolgálatának egy megkülönböztetett és harmonikus formáját? – veti fel a kérdést a francia szerzetes. VI. Pál megérzései nem vesztették el aktualitásukat – zárja cikkét Patrice Mahieu szerzetes a „La Croix” francia napilapban, amelyet az Osservatore Romano augusztus 5-6-i kettős számában tett közzé olasz fordításban VI. Pál pápa halálának 35. évfordulója alkalmából.

(sv) VR

50 éve történt

Június 22-én közel ötezer hívő érkezett Rómába VI. Pál pápa megválasztásának 50. évfordulója alkalmából. Luciano Monari, bresciai püspök délelőtt 11 órakor szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában, másik három püspök és száz pap koncelebrálásával. A szertartáson jelen volt Giovanni Battista Re bíboros. Ferenc pápa fél 1-kor csatlakozott hozzájuk és beszéddel köszöntötte őket.
VI. Pál pápával kapcsolatban sok emléket és gondolatot szeretett volna megosztani a zarándokokkal, de három alapvető szempontot emelt végül ki, amelyekről tanúságot tett: Krisztus, az egyház és az ember szeretete.
VI. Pál tudott tanúságot tenni a nehéz években a Jézus Krisztusba vetett hitről. Ma is élénken él gondolata: „Rád vagy Krisztusra van szükség?” Jézusra most nagyobb szüksége van az embernek és a világnak, mint valaha, mert a szekularizált városok sivatagjaiban Ő Istenről szól nekünk, feltárja arcát. A Krisztus iránti teljes szeretet Montini egész életére jellemző és pápaként névválasztásában is megjelenik, amelyet azzal indokolt, hogy Pál apostol nagyon szerette Krisztust, annyira, hogy elvitte Evangéliumát minden népnek és Krisztus iránti szeretetből felajánlotta életét. Krisztus iránti szeretete nem azért volt, hogy birtokolja, hanem, hogy hirdesse Őt. Nekünk is ilyen Krisztus iránti szeretetünk? Életünk középpontjában áll? Tanúságot teszünk Róla cselekedeteinkben minden nap? – tette fel e kérdéseket a Szentatya.

A második kiemelt szempont VI. Pál szeretete az egyház iránt.VI. Pál teljességében megélte az egyház gyötrelmeit a II. Vatikáni Zsinat után annak világosságával, reményeivel és feszültségeivel együtt. Szerette egyházát és nem kímélte magát érte. Világos elképzelése volt arról, hogy az egyház Anya, ami Krisztust hordozza és ami Krisztushoz vezet. Szenvedélyes szeretet ez, amely egy életen át tartott, örömteli és megszenvedett szeretet, amely első enciklikájától kezdve kifejezésre jutott: Ecclesiam suam. Majd Ferenc pápa idézett az Evangelii nuntiandi apostoli buzdításból és feltette a kérdést: valóban Krisztussal egységben levő egyház vagyunk, hogy kimenjünk és hirdessük Őt mindenkinek, elsősorban azoknak, akiket a „létezés perifériáin” élőknek nevezünk? Vagy be vagyunk zárkózva magunkba, csoportjainkba?

A harmadik fontos szempont, amit Ferenc pápa kiemelt VI. Pál kapcsán, az ember iránti szeretete volt. Ez is Krisztushoz kötődik. Az Isten iránti szenvedély ösztönöz bennünket arra, hogy találkozzunk az emberrel, tartsuk tiszteletben, ismerjük fel és szolgáljuk őt. Majd a Szentatya felidézte VI. Pál beszédét a II. Vatikáni zsinat utolsó ülésszakából, amelyben a kortárs emberről szól és kiemelte az irgalmas szamaritánus történetét.

Végül a bresciai zarándokokhoz intézett beszéde végén Ferenc pápa hangsúlyozta: jót tesz mindannyiunknak, hogy Isten szolgája VI. Pál nevében találkozunk. Tanúságtétele táplálja bennünk a Krisztus, az egyház iránti szeretet lángját, a lendületet, hogy hirdessük az Evangéliumot a mai embernek irgalommal, türelemmel, bátorsággal és örömmel.

(sv) VR

Két pápa járt Budapesten 1938-ban

1938. május 24-én érkezett meg XI. Pius pápa küldte delegáció Budapestre a 34. Eucharisztukus Világkongresszusra. XI. Pius pápa államtitkára, Eugenio Pacelli vezette a küldöttséget. Mellette ott volt Giovanni Battista Montini helyettesállamtitkár. Amikor Pacelli XII.Pius néven pápa lett, megerősítette tisztségében Montinit, de amikor meghalt az új államtitkár 1944-ben, a pápa montinit megerősítette tisztségében. 1952-ben a konzisztoriumon Montini nem fogadta el a bíborosi kinevezést. 1953-ban Milánó érseke lett. XII. Pius halálakor nem követhette a pápai székben, helyette XXIII. János következett, majd neki lett az utóda.

Különös történet, de olvassuk el Vértesaljai László SJ jegyzetét:

1963. június 21-én a milánói bíboros-érseket, Giovanni Battista Montini-t választották meg pápává, aki a Népek Apostola nevét vette fel Péter utódaként: Mindig is nagy tisztelettel élt Pál apostol iránt, akit „Jézus Krisztus első teológusának” nevezett. A pápa szerint „Pál vitte elsőként a világ számára az evangéliumot az egyetemesség igényével, ő volt valamiként a katolikusság prototípusa”. VI. Pál az első pápa, aki repülőgépen utazott, és aki a 17 éves péteri szolgálata alatt meglátogatta mind az öt kontinenst. Tudatában volt emberi gyengeségeinek és Szent Pál szellemében vallotta: „Az Úr az én gyenge vállaimra akarta tenni ezt a feladatot, hogy így mutassa meg az ő hatalmát, szabadságát és jóságát a világ számára”.

VI. Pál, aki egyszerre volt mélyen hagyománytisztelő és megkülönbözetett módon modern, a maga nagy szellemi műveltségével érzékeny volt korának világára. Arra törekedett, hogy az egyház - miközben felkínálja az evangéliumot - meghallja, megértse ezt a világot. Ez a jellemző gondolata az általa jegyzett „Gaudium et Spes” zsinati pasztorális konstitúciónak, mely az egyház és a világ viszonyáról szól. VI. Pál irgalmas szamaritánusként akarta bekötözni e világ sebeit, még akkor is, amikor a nehéz 68-as években a nyugati diáklázadások idején Rómában is mindent megtettek, hogy VI. Pál péteri szolgálatát ellehetetlenítsék. Ma már szinte érthetetlen az akkori lázadás, mely sokszor fizikailag tette lehetetlenné, hogy a zarándokok a Szent Péter térre jussanak. Manapság talán csak a „Cohn Benditek” Magyarország elleni kirohanásaiból érthető az egykori zabolátlan indulat.

Ugyanakkor VI. Pál pápa lelkipásztor is maradt, hiszen magával hozta a hatalmas milánói egyházmegye éléről azt a tapasztalatot, amit Szent Ambrus óta olyan kiváló lelkek folytattak, mint Borromeo Szent Károly és Ildefonso Schuster bíboros a második világháború idején. Ilyen értelemben érdekes módon előképe a mostani Ferenc pápának, hiszen VI. Pál pápa főként római egyházmegyéje plébániáinak látogatása során szabadon prédikált, arra hallgatva, amit a Lélek akart általa mondani. A Zsinatnak az indító János pápa szándéka szerinti szentlelkes lelkületével vitte tovább a megkezdett munkát, fejezte be a zsinatot, majd kezdte el annak fáradságos gyakorlatba ültetését. Méltán tiszteljük őt Isten Szolgájának.

Az Osservatore Romano vatikáni napilap pénteki száma a Montini pápára emlékező írásában közli Joseph Ratzinger bíboros, akkori münchen-freisingi érsek homíliáját, melyet VI. Pál pápa halála után négy nappal, 1978. augusztus 10-én, Urunk színeváltozása ünnepén tartott. A nekrológban olvasható egy érdekes megjegyzés: „Tudjuk, hogy (VI. Pál pápa) hetvenötödik, majd nyolcvanadik születésnapja előtt intenzíven harcolt a visszavonulás gondolatával. El tudjuk képzelni, milyen súlyosnak kell lenni a gondolatnak, hogy többé nem tartozhat saját magához! Hogy többé nincs egy szabad saját pillanata! Hogy az utolsókig menően oda van láncolva saját esendő testével a feladathoz, mely napról napra megköveteli az ember összes erejének teljes és élő bevetését!”. Ezek a prófétai szavak mind beigazolódtak Ratzinger bíboros „Benedek pápasága” alatt és szerintem egy kulcsot adnak a februári prófétai döntésének, vagyis lemondásának mélyebb megértéséhez. Ha igaz a mondás „similis simili gaudet” és hogy ha a hasonló nemcsak a hasonlónak örül, hanem a hasonlót igazán ő érti meg, akkor Ratzinger bíboros, eljövendő pápaként, bizonnyal öntudatlanul, saját sorsát jelölte meg abban a beszédben.

Legyen az Isten áldása a Péter utódok e csodás láncolatán, melynek közepében egy titok áll, Jézus szava, amit egykor Péternek mondott: „..de ha majd megöregszel, kiterjeszted karodat és más övez fel téged, aztán oda visz, ahová nem akarod” (Jn 20,18).

(VR)