2021. 04. 30.

Hirdetés: 2021. május 1.

1. A májusi ájtatosságot 18,45 órakor végezzük utána szentmisét tartunk 19 órakor. 2. Az elsőáldozásra készülő gyerekek I. csoportjának 17 órakor szentgyónás. A szülőknek és keresztszülőknek 18 órától gyónási alkalmat kínálunk. 3. Vasárnap, május 2-án 10 órakor kezdődik az elsőáldozók ünnepi szentmiséje, ezért a 11 órai szentmise kimarad. Az elsőáldozók miséjét a Szent Kereszt Plébánia honlapján közvetítjük. 4. A 12,15 órakor kezdődő szentmise után elsővasárnapi szentségimádás 17,45 óráig. 19 órakor esti szentmise. 5. A bérmálkozóknak hétfőn és kedden 16 órától 17,30 óráig megbeszélés. Vizsga. 6. A felnőtt bérmálkozóknak hétfőn 17,30 órától 18,30-ig felkészítő az altemplomban. 7. A bérmálkozóknak május 7-én, pénteken 18,45 órakor próba a Millenniumi templom terén.

Pünkösdszombati búcsú Csíksomlyón

2021. május 22-én a Kis-somlyó hegyén, a Hármashalom oltárnál lesz megtartva a Csíksomlyói pünkösdszombati búcsú. A járványügyi előírásokat figyelembe véve tervezik megtartani a búcsút. Ebben az évben a hívek személyesen is részt vehetnek a szentmisén, ellentétben a tavalyi ünneppel, amikor a szentmisét a kegytemplomban tartották és a hívek számát is korlátozták. 2020 pünkösdszombatján egyetlen zászlóalj vett részt. Ajánlott bejegyzések: A csíksomlyói pünkösdi búcsú - rövid története - Szállj szívünkbe nagy Isten Csíksomlyó és Csíkszereda pünkösdi programja Csíksomlyó búcsú történetének egyházi vonatkozásai A csíksomlyói pünkösdi búcsú - rövid története - Elindult az Alfalvi keresztalja Csodákkal jeleskedő Csíksomlyói Szűzanya Csodákkal jeleskedő csíksomlyói Segítő Mária Visszük a csíksomlyói Madonna képmását Csíksomlyóra zarándokolunk A csíksomlyói pünkösdi búcsú Csíksomlyói Sarlós Boldogasszony Csíksomlyón vitéz nagybányai Horthy Miklós Somlyói búcsú üzenete: önismeret, felajánlás, vezetés és imádság Csíksomlyóra mentünk és halkan imádkoztunk

2021. 04. 28.

A lorétói kegyhely története

A hagyomány szerint 1294. december 10-én érkezett Itália Recanati város kikötőjébe az a Ház, melyben Szűz Mária családja lakott Názáretben. A Ház eredetiségét a történelmi kutatás, a régészet, az építészet-történet, az epigráfia és a pollenkutatás eredménye is alátámasztja. A mai Szent Ház oltárlapja fölött latin felirat hirdeti „Hic Verbum caro factum est”, vagyis „Itt testesült meg az örök Ige”. Ezért az apró szóért lett Lorétó több mint 700 éven át Itália legjelentősebb kegyhelyévé. Aki eljön ide, az elolvassa a János evangélium előszavát, és Lukács evangéliumából az angyali üdvözlet történetét. Ebből a beszélgetésből született Urunk Jézus, az Isten és Mária Fia, aki megváltotta a világot. A názáreti Szent Házat Assisi Szent Ferenc még látta 1219-ben, de még 1288-ban is egy domonkos zarándok még falai között imádkozhatott. Viszont egy német zarándok 1332-ben már csak romokat talál az egykori Ház helyén. 1288 és 1332 között eltűnik a Szent Ház, mert elmenekítik a muzulmán hódítók elől. Ugyanis 1291-ben elesik a Szent János Ispotályos Lovagrend Akkó vára is, a kereszténység utolsó ottani bástyája – ahol 1218-ban II. Endre magyar király és székely katonái is jártak. Ekkor hozzák el a názáreti Szent Ház köveit és menekítik biztonságba. Hajón hozzák és nem angyalszárnyon. Mégsem téved a legenda, mely angyaloknak tulajdonítja a Ház Itáliába érkezését.
Egy 1985-ben felfedezett okirat egy bizonyos Angeloi bizánci nemesi család történetéről tudósít, melyben Nikéforosz Angelosz epiruszi uralkodó kiházasítja Itamár nevű lányát a nápolyi király fiával, II. Tarentói Fülöppel. A kelengye lajstromában ott a rejtély kulcsa: „A szent kövek, amelyeket a Szűz és Istenanya, Miasszonyunk házából hoztak el”. Az Angelosz családi név angyalt jelent, és valóban ők, az Angyalok nemzetsége mentette Názáretből a Szent Ház köveit Itáliába. A frigy időpontját is ismerjük: 1294 augusztusa-októbere. Recanati városa akkor a Pápai Államhoz tartozott és a pápának szánták, aki három nappal a Szent Ház megérkezése után, 1294. december 13-án lemondott. Utóda VIII. Bonifác a Szent Házat kegyelettel Recanati közelében egy tengerre néző hegyfokra helyeztette, hogy onnét „hazalásson”. A kis házat egyszerűen a földre emelték, tették alapozás nélkül. Úgy áll ma is ott, csodájára mindeneknek és mindenkinek a Ház azóta nem mozdul, csak a világ indul meg feléje, mert ott testesült meg az örök Ige, a názáreti Jézus Krisztus!
Onnan terjedt el a loretói litánia, a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imádság. Eredete a Párizsban fönnmaradt, 1200 körüli rímes litánia, mely egy bizánci állva énekelt himnusz hatására készült. 1500-ban már Loretóban is imádkozzák és innen terjedt tovább. Alapformája a Szűzanya 52 megszólítása. Ebből 13 Isten szűz Anyját, 6 az erények hordozóját, 13 az ószövetségi előképekben jövendölt Máriát, 5 az oltalmazót, 15 a királynőt kéri: könyörögj érettünk! – A loretói litánát VIII. Orbán pápa 1691-ben rendelte hivatalosan a Mária-imák helyébe. Szent II. János Pál pápa a Loretói Ház 700. évfordulója alkalmából írt levelében kifejtette azt a hármas üzenetet, amit a litánia kifejez: 1.) A kegyelem, Isten ingyenes ajándéka, amelyet szüntelen kérünk és ha elveszítettük volna bűnbánattal és gyónással újra rátalálhatunk. 2.) A hit, a kinyilatkoztatott igazságok észszerű belátása, Isten elfogadása és terveibe való beleegyezés. 3.) Az üdvösséget egy szegénységben elfeledett Isten Fia, Jézus Krisztus hozott el nekünk. – Magyar énekelt változatában (ÉE 692., Hozsanna 199.) 4 invokáció után ismétlődik a könyörögj érettünk! Májusban lehetőleg minden este templomainkban imádkozzuk.

2021. 04. 26.

Felnőtt bérmálkozóknak

Azokra a felnőtt bérmálkozókra gondoltam, akik dolgoznak és a felkészítőre nem tudnak eljönni,hogy otthon készüljenek, amikor van egy kis szabadidejük. Az alábbi témákat ajánlom, hogy olvassák el, ezzel felfrissítik ismereteiket.A következő felkészítő május 3-án, hétfőn 17,30 órakor lesz a Millenniumi templomban. A Szent Kereszt Főplébánián jelentkezzenek bármelyik napon. Nyomtatott anyagot vagy könyvet is tudunk ajánlani. Bérmálás anyaga itt a blogon: Bérmálás: 1. Miért bérmálkozunk? Bérmálás: 3. A bérmálás szentsége Bérmálás: 9. Kicsoda nekem Jézus Krisztus? Bérmálás: 10. Ki a Szentlélek? Bérmálás: 11. Az Egyházhoz tartozom Bérmálás: 23. A bérmálás szertartása

+ Kozma László dr.

Riport kötete: FENYŐ A SZIKLÁN 89 - 133 DARVAS-KOZMA JÓZSEF FELCSÍKI PLÉBÁNOS.
Az Istent szerető barátaink váratlan halála is mélyen érint minket, de hitünk megerősít, hogy Urunk hazahívója nem érte őt váratlanul. Egyik kedves himnuszával tisztelgek előtte: Kozma László: Szent Imre himnusz Reménnyel az ország, tiszta hittel várta, Véle folytatódjék István királysága. Térdre hullott Imre, és lelkét kitárta, Hozzád szállt imája: Tőled van, Isten, királyok hatalma, Krisztus, feléd fordul nemzetek bizalma, Adj olyan hatalmat, vezetni a népem, Hogy tehozzád térjen. Add, Uram Isten, bár életem árán, Kereszt uralkodjék magyarok hazáján. Terjeszd ki e földre megváltó kegyelmed, Néped fölemeljed. Bakony erdejében fohászkodik Gellért: Érleld meg e földön szőlődnek gerezdjét. Amely tested rejti, áldozati ostya, Megváltásunk hozza. Veszprém városában Gizella királyné, Szíve dobbanása rebbenő madáré. Templomi palástba hímzi arany álmát: Boldog Magyarország fényes ragyogását. Hallgasd meg kérését, ki messziről tért meg, Hazajöttem ide, óvjad ezt a népet, Ne hagyja el béke, bőség és szerencse, Jövő dicsőségre a fiam vezesse. Túl emberi terven szándéka Istennek Más utat készít hívének, a szentnek. Földi hiúságot aki megvetette, Magához emelte. Így teljesült be imádságod végleg: Szent Imre herceg, vezetheted néped. Nyertél az Úrtól nem romló hatalmat, Hitünk hogy megtartsad.

2021. 04. 24.

Hirdetés: 2021. április 25.

1. Ma búzaszentelés a 11 órakor kezdődő szentmise elején. 2. Hétfőn du fél 6 órakor a felnőtt bérmálkozók részére felkészítő az altemplomban. 3. Hétköznap és vasárnap a kései szentmisék 19 órakor kezdődnek. - Kedden Szent Antal kilenced, elmélkedés az esti 7 órai szentmisében.
4. Az elsőáldozásra készülő gyerekek I. csoportjának pénteken 15-16 óráig próba a Millenniumi templomban. Szombaton du. 17 órakor elsőgyónás. A szülők és keresztszülők részére gyóntatás 18 órától. 5. A bérmálkozók első 20 személyével megbeszélés csütörtökön 16-18 óráig. Pénteken 17-19 óráig a következő 20 személy jelentkezését várjuk. A névsor a hittanterem hirdetőtábláján található. Pénteken 19 órakor a bérmálkozók tájékoztatása.
6. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órától az alsó hittanteremben.
7. Figyelmükve ajánljuk a Krisztus világa áprilisi számát. A lap tartalmából: Életünk Krisztus győzelmében – Jézus halála és feltámadása az örök élet forrása. Kapaszkodjunk Krisztus győzelmébe, hogy egészségesen tudjunk élni. Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése. Jézus merte apostolai tanúságára támaszkodó hitre bízni a feltámadás nagy titkát. Aki hisz húsvét nagy titkában, az Jézusnak ezt a bátorságát ölti magára a hittel együtt, és nem riad meg az emberek véleményétől... (3. oldal). Krisztussal együtt ti is feltámadtatok (Kol 3,1) – Gergely érsek húsvéti bátorítása. Vissza a jövőbe – André Lorenz írása a korona világjárvány hatása a fiatalok pszichéjére. A társadalmunk jövőjére nézve ez veszélyes. Írásának végkicsengése, hogy segítsük a fiatalokat visszakapni életüke, hitüket. Kegyes atyák I. – így hívták századokon át a piaristákat, hiszen nem csak vallásosan nevelnek, hanem hogy ingyenesen, tandíj nélkül. Egykori növendékek emlékeit is felidézi – Sárközi Sándor piarista tanár, a 300 éves Magyar piarista rendtartomány, évfordulóján. Az Úr kutyái II. – Szent Domonkos műve: a domonkos rend. A rend szellemisége hatott Magyarországon. Ma is gyakorolják rendi jelmondatukat: “Szemlélődni és a szemlélt igazságokat tovább adni.” Az erdő ébredése – Fekete István lélekhez szóló elbeszélése. Ég és fold között Istennel – A Lourdes-i látnok, Szent Bernadett életéről szól. Bolondos Gyurka – népmese gyerekeknek és feladvány. Derűs oldal, Keresztrejtvény. A Gordon-tetői Jézus Szíve kilátó és Túrmezei Erzsébet, Húsvét után c. verse található a lap hátsó borítóján. 8. A kegytárgybolt hétköznap 9 – 16 óráig, vasármap 9 – 13 óráig tart nyitva.
9. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Erdélyi tánckóstoló című előadását viszi színpadra. Az előadás megtekinthető április 29-én, a Városi Művelődési Házban, 19:00 órai kezdettel. Jegyek válthatóak a https://www.bilete.ro/erdelyi-tanckostolo/ oldalon, valamint a Hargita Együttes székhelyén 8:00 és 16:00 óra között, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban. Belépőjegy: 25,00 lej – teljes értékű jegy. 15,00 lej – kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak. Felnőtt csoportoknak 10 főtől 20 lej/fő. Nyugdíjas és gyerek csoportoknak 10 főtől 10 lej/fő.

2021. 04. 23.

A Lanciano-i eucharisztikus csoda

A világ különböző részein sok eucharisztikus csoda történt és történik ma is. Volt, hogy az átváltoztatott ostya és bor az áldozók szájában valódi hússá és vérré változott. Olyan is előfordult, hogy a pap kételkedett benne, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben, mire az átváltoztatott kenyérből és borból a jelenlevők megdöbbenésére vér kezdett folyni. Az alábbiakban néhány történelmi eseményről számolok be. Itáliában az ősi Anxanum romjaira épült Frentanese városa több mint 1200 éve őrzi a katolikus egyház első és legnagyobb eucharisztikus csodájának ereklyéit. A csodás eseményre Krisztus után a VIII. században került sor a város Szent Legontianusnak szentelt kis templomában, mint isteni válasz egy bazilita szerzetesnek, akinek kételyei támadtak, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben. A misén az átváltoztatás során az ostya valóban élő hússá, a bor pedig valóban élő vérré változott. A vér öt szabálytalan formájú és különböző nagyságú rögben alvadt meg. A hússá vált szentostya, mely ma is jól látható, akkora, mint egy nagy ostya, melyet napjainkban a latin egyházban használnak, a színe világosbarna, hátulról megvilágítva pedig rózsaszín. 1970-7l-ben és 1981-ben tudományos vizsgálatoknak vetették alá, melyeket többek közt a kiváló és elismert tudós, Oduardo Linoli professzor, az anatómia, kórszövettan, kémia és klinikai mikroszkópia docense végzett Ruggero Bertelli, a sienai egyetem anatómia professzora segédletével. Az elemzéseket megkérdőjelezhetetlenül, teljes precizitással végezték, és mikroszkopikus fényképekkel dokumentálták. A tudományos elemzés eredményei a következők: „A hús valódi hús. A vér valódi vér. A hús és a vér embertől származik. A hús szívizomszövetből áll. A húsban a következő részek különböztethetők meg: miokardium, endokardium, bolygóideg és -a miokardium vastagsága alapján - a bal kamra. Alapszerkezete alapján a hús SZÍVBŐL való. A hús és a vércsoportja azonos: AB. A vérben talált protein a friss emberi vérre jellemző arányú. A vérben a következő elemeket találtuk: klorid, foszfor, magnézium, kálium, nátrium és kalcium." Máig nincs magyarázat arra a rendkívüli jelenségre, hogyan maradhatott fenn eredeti állapotában a hús és a vér, melyeket több mint 1200 éve természetes állapotukban őriznek, és melyek légköri és biológiai hatásoknak vannak kitéve. Mégis a magyarázat, hogy Jézus van jelen az Oltáriszentségben.

Jézus a jó Pásztor

Április 25-én Szent Márk evangélista napján szokás a búzaszentelő körmenet, vagy egyszerű formában a búzaszentelés. A hagyomány már a 4. század közepétől ismert. Magyarhonban a búzaszentelés a középkorig vezethető vissza. A búzaszentelő körmenet a plébániatemplomból indult a határba, közben a Mindenszentek litániáját énekelték, megfelelő helyre érve a celebráns megáldotta a mezőt, és visszatértek a templomba. A búzaszentelés szertartása közben vagy után tépett zöld gabonaszálaknak a néphagyomány szentelményi erőt tulajdonít. A II. Vatikáni zsinat utáni törvények szerint a búzaszentelést a templomban végzik, ahol a pap a mezőről hozott vagy erre az alkalomra csíráztatott búzát áld meg. Az asszonyok a szentelt búza füvét imakönyvbe vagy szentképek mögé tették. Vetéskor a vetőmaghoz keverték, viharban pedig egy-egy szálat tűzre vetettek vagy az eresz alá dugták, hogy Isten áldása óvja.
– Húsvét 4. vasárnapja a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja. Jézus Krisztus, mint jó Pásztor ismeri nyáját, és vezeti az üdvösség útján. (Jn 10,11-18) Földi működése élete odaajándékozásával véget ért, és élete folytatását tanítványaira bízta: „én választottalak titeket, hogy elmenjetek és tegyetek tanítványommá minden embert.” Azóta van így, hogy Jézus hív szolgálatára. A Krisztus által hívott tanítványokra hárul az evangélium szolgálata. A hivatás kezdetén rányitunk Istenre, de elérni Őt csak az áldozatos szeretet útján lehet. – Jézus sajátjának vallja azokat, akik hisznek benne, akik meghallják hívását és követik őt, a jó Pásztort. A mai vasárnapon ennek a hivatásnak részeseire tekint az anyaszentegyház.
Ezt a hivatást ma sem a tanítványok választják maguknak, hanem Isten adja az erre alkalmassá teremtett embereknek. A hivatást elfogadni és az életet mindegyre Istenhez igazítani ehhez kell az ember közreműködése. Az Istennel való kapcsolat kizárólag arra a Jézusra épülhet, aki összekötötte a földi és természetfeletti világot. (ApCsel 4,8-12) Péter apostol, aki megértette Krisztus titkát, a főtanács előtt mondott missziós beszédében tanúskodik arról, hogy az Egyház minden kegyelmi ereje a feltámadott Krisztustól ered. Aki hittel segítségül hívja az Ő nevét, az részesül az örök életben. Péter, aki Jézus nevében a beteggel jót tett, azt is hangsúlyozza, hogy ő olyan egységben él a Megváltóval és ő olyan eszköze, akin keresztül a jó Pásztor most is cselekszik. Aki ezt megtapasztalja, az hirdeti is az evangéliumot. A hívő ember képes behatolni abba a titokzatos egységbe, amelyben Jézussal él és cselekszik az egyház. (1Jn 3,1-2) A gyakorló hívő átlátja Krisztus és az Egyház egységét, jövőjét: „hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.” Csak az örömhír hirdetésével, a szentségek vételével, az Eukarisztia ünneplésével és a ránk bízottak pasztorálásával üdvözülhetünk. „Nem adatott más név az ég alatt az embernek, amelyben üdvözülhetünk.” ApCsel 4,12.

2021. 04. 21.

Kartácstűz a Tízparancsolat ellen

“Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” – olvasható Mózes II. könyvének 20.12 versében a vizsolyi Biblia lapjain. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház. – Professzor úr, a dzsenderszélsőség szeretné betiltani az apa és az anya szavakat, mert azok diszkriminatívak. Ezzel megtámadják közvetlenül a Tízparancsolatot, közvetve Mózest, a nagy zsidó vezetőt. Rögzíthetjük-e az antiszemitizmus tényét? – A kor, amelyben élünk a társadalmi valóság teljes összeomlásnak, pontosabban tudatos és szándékos romba döntésének kora. Bármilyen hamis mesterséges valóság felépíthető és uralkodóvá tehető, ha kellő energiájú médiafegyverzet van hozzá. Ennek a mindent elsöprő globális háborúnak a stratégiai célja a még létező hagyományos önazonosság, és ezzel tulajdonképpen a valóság végfelszámolása. Most nyer csak igazán értelmet az Internacionálé szövegének az a sora, hogy a „múltat végképp eltörölni”, most közvetlenül a múlt, a hagyomány, a történelem végső felszámolása zajlik. A cél értelemszerűen a teljes gyökértelenség, és ennek nyomán a totális ellenőrzöttség és engedelmesség olyan globális berendezkedésének a létrehozása, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt. A világ rohamos gyorsasággal zuhan bele egy olyan sötét disztópikus állapotba, aminek a legmélyebb lényegét kellene megértenünk, ha nem akarjuk, hogy minden elpusztuljon. Ahogy arról már többször beszéltünk, az emberi létmegértés egyik legdöntőbb elemét a fogalmak jelentik, hisz ezeken keresztül tudjuk a külső világ összefüggéseit a tudat belső szellemi világában megragadni. A fogalmak tehát arra szolgálnak, hogy segítségükkel egy emberi közösség számára elbeszélhetővé váljon a külső világ. Ahhoz azonban, hogy ez a folyamat sikeres legyen arra van szükség, hogy a fogalmak legmélyebb jelentéstartalma a közösség minden tagja számára ugyanaz legyen. Ha a fogalmak jelentéstartalmának ez az önazonossága megsérül, a közösség nagy bajba kerül, mert nem tudja elbeszélni a helyzetét és nem tudja megbeszélni a teendőit, így nem lesz képes átgondoltan és összehangoltan cselekedni. A napjainkban zajló globális identitásháború egyik legdöntőbb célja pontosan ez, a fogalmak egységes jelentésének összezavarása, az emberi létmegértés legfőbb elemének a romba döntése. Michel Foucault francia szociológus Les mots et les choses (A szavak és dolgok) címet viselő művében drámai pontossággal írta le ezeket a folyamatokat már évtizedekkel ez előtt. Műve a Társadalomtudományok archeológiája alcímet viseli, ami közvetlen utalás arra, hogy az emberi világ legmélyebb lényegének a megértéséhez a szavak és dolgok, vagyis a világ fogalmi megragadásának őstörténete adja a kulcsot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szavak jelentése feletti uralom a legmélyebb és legfontosabb hatalmi pozíció. Ráadásul egy abszolút „láthatatlan”, következésképpen teljesen ellenőrizhetetlen hatalom, a hétköznapi megfigyelő ész számára lényegében megragadhatatlan. Amikor e „nem létező” globális főhatalomra szoktunk utalni, akkor többnyire mindjárt csapdába is estünk, hiszen ezt a sejtésünket éppen azért nem tudjuk igazolni, mert akik ezt a rejtett jelentés-meghatározó hatalmat gyakorolják azonnal összeesküvés elméletgyártással és/vagy gyűlöletbeszéddel vádolnak meg minket. És hát lássuk be, aki tudatlan, hisz „összeesküvésekben” hisz, és/vagy gonosz, és ezért gyűlölet-beszél, az ezzel lényegében „kiírja” magát a történelemből, de a komolyan vehető beszéd-térből egész biztosan. Ami a mai világban zajlik az nem más, mint ennek a jelentés-meghatározó főhatalomnak az intenzív tevékenysége. Ez a globális főkonstruktőr vagy inkább fődestruktőr folyamatosan gyártja le azokat a fogalmakat, amelyek vagy „üresek” tehát teljesen jelentés-nélküliek, mert úgy építik fel őket, hogy mindenki olyan jelentéssel használja, amilyennel csak akarja, tehát a szó szoros értelmében „semmit mondóak”, vagy eleve megbélyegzésre szánják, tehát fegyverként alkalmazzak őket. Az antiszemitizmus mint a beszédtérben forgalomban lévő fogalom egyszerre mindkettő. Részben abszolút semmit mondó, mert mindenki úgy használja, ahogy akarja, részben pedig megsemmisítő fegyver, azonnal ki van írva a létezésből, akire alkalmazzák. E feltevésem alátámasztására hadd idézzek egy igen neves liberális közbeszélőt, aki egyébként szellemes iróniával-öniróniával a következő mondattal jellemezte azt a találkozót, ami a Dohány utcai zsinagógában zajlott le néhány évvel ezelőtt Netanjahu izraeli miniszterelnök és a V4 országok miniszterelnökei között. „Ennyi Izrael-barát antiszemitát, és antiszemita zsidót egy légtérben még nem látott Budapest.” Ez a mondat azt hiszem minden elemzésnél pontosabban írja le azt, aminek a lényegét és történeti kontextusát az előbb említett Michel Foucault adta meg. A zsidó vallás a világ legősibb szakrális kultúráinak egyike, s mint ilyen az emberi lét legmélyebb hagyományainak, e hagyományból következő erkölcsi normarendszerének a megfogalmazója, a Tízparancsolat ennek a történelmi lenyomata. Az embernek a nemi önazonossága, a családot alkotó férfi és nő, majd az utódnemzedék világra hozásával az apa és anya szerepének elsajátításával alakul ki. Ez az emberi lét legalapvetőbb azonosság-rétege, így teljesen érthető, hogy a Tízparancsolat ezt az önazonosság legfőbb erkölcsi talapzatának tartja. Aki ezzel szembefordul, az az egész emberi létezés legfőbb rendjével fordul szembe, és így a zsidó kultúra legmélyebb rétegét is durván felsérti. E destruktív törekvés alapvető célja nem lehet más, mint az emberi világ káoszba döntése, és ez sajnos egyelőre legalább is, sikeresnek látszik. Ahhoz, hogy ezt a végzetes lét-felszámoló folyamatot megállíthassuk legfőképpen arra volna szükség, hogy feltárjuk e „láthatatlan” és persze „nem létező” jelentés-hatalmi komplexum működési mechanizmusait, hogy a világ jóravaló, de megtévesztett és/vagy megfélemlített többsége számára láthatóvá váljon az, ami ma még sajnos valóban „láthatatlan”. De talán képesek leszünk láthatóvá tenni.
– „És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből” – olvashatjuk Mózes I. könyvének 24. versében a vizsolyi Biblia lapjain. E két város az ott lakók Istennek nem tetsző magatartása miatt kapta a pusztulást: például Lót két férfi vendégét a helyi férfiak akarták erőszakkal „megismerni”, és ehhez ragaszkodtak akkor is, amikor Lót a két lányát ajánlotta fel vendégei helyett. Időnként a magyarok fővárosában is kialakul olyan rendezvény, amely Szodomát idézi. Mivel ekkor is Mózes könyvével szemben cselekednek a rendezvények létrehozói, fölmerülhet-e az antiszemitizmus gyanúja? – Ahogy már említettem, az antiszemitizmus mint részben jelentés nélküli, tehát teljesen önkényesen használt meta-fogalom, részben pedig, mint eleve fegyverként megbélyegzésként használt jelentés-hatalmi eszköz alkalmatlan arra, hogy segítségével közelebb kerüljünk a világ megértéséhez. Inkább arra szolgál, hogy még mélyebbre süllyedjünk az egymást megsemmisíteni igyekvő narratívák gyilkos globális háborújába. Aki szembe megy a világ egyik legősibb kultúrájának, a zsidó vallásnak a hagyományaival, az „minden-ellenes”, az az egész emberi létezést akarja felszámolni. De ha már az Ószövetségnél tartunk, talán érdemes felidézni Németh Lászlónak azt a drámai mondatát, miszerint az Ószövetségben feltárul az emberiség történetének véres méhe. Igen, vérben és mocsokban, megsemmisítő csapások és végtelenül felemelő csodák között születik az emberi történelem. Most éppen újra a mocsokban látszunk elsüllyedni, de éppen az Ószövetségi példákból tanulhatjuk meg, mit kellene tenni, hogy újra helyreálljon a méltóságteljes rend, az élet rendjének méltósága, amire Mózes is utal. – A kilencvenes évek első felében egy harsány szélsőséges párt „kódolt antiszemitizmussal” vádolt meg politikusokat. A dzsenderszélsőség itt taglalt megnyilvánulásai után ez a vád miért nem merül fel?
– A válasz részben nagyon egyszerű, részben nagyon bonyolult. Az egyszerű válasz az, hogy azért nem merül fel, mert az Ön által említett „szélsőséges párt” ugyanannak a globális pusztító erőnek egy lokális osztaga volt, mint amelyik most a minden hagyományos önazonosság felszámolására irányuló világ-programot éppen végrehajtja, így értelemszerűen aligha fogja önmagát e megsemmisítő váddal illetni. A feladatunk pontosan az volna, hogy feltárjuk ennek a jelentés-hatalmi háborúnak a legmélyebb lényegét. Ez azért igen nehéz és rendkívül bonyolult feladat, mert amint elindulnánk ezen az úton, azonnal átéljük ezt az egész halálos csapdát. Azt, hogy már az „indulásnál” olyan dolgokat kellene kimondanunk, amit ha kimondunk, azonnal önmagunkat semmisítjük meg. Ez a bizonyos „nem létező” globális jelentés-hatalmi komplexum ugyanis minden identitás felszámolásra irányuló destrukció elleni fellépést automatikusan „mérgezett” fogalmakkal illet. Így lesz a hagyományos nemi identitás hordozója homofób és transzfób. Így lesz a nemzeti önazonosságához ragaszkodó személyből nacionalista és populista. És végül így lesz a keresztény európai fehér ember kultúrájához ragaszkodóból rasszista és fasiszta gazember. Az „antiszemitizmus” fegyverként való használata pedig mindezek „burkoló görbéje”, olyan jelentés-hatalmi csúcsfegyver, amit pontosan azok ellen fordítanak, akik csupán éppen a Mózes által megfogalmazott zsidó őshagyomány intelmeit szeretnék betartani és betartatni. Akik, és ez a „legborzalmasabb gondolatbűn”, és én is csak félve merem kimondani, szóval, akik egyszerűen csak normálisok szeretnének maradni. Az, hogy a normalitás szó használata a legsötétebb, legaljasabb bűntetté tudott válni, arról kizárólag mi tehetünk. A tudatlanságunk, gyávaságunk és becstelenségünk vezetett oda, hogy ma már annak kell megszégyenülten menekülnie, aki még szeretne normális maradni. Hogy a totális szabadság ultraliberális „szép új világában” minden szabad (sőt lassan kötelező), ami megbontja a rendet, ami lerombol minden normát. Egyetlen dolgot nem szabad: a rendet szolgálni, aki ezt mégis megteszi, az megvetett, kitaszított páriává válik. De fejezze be helyettem ezt a kissé hosszúra nyúlt mondatot Radnóti Miklós, aki így ír erről a Töredékben: „Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, az ország megvadult, s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.” Talán még nem késő cselekedni. preshaz.eu 2021.04.20.2021.04.20.

2021. 04. 19.

"Csoda repülőgép"

Szent József közbenjárásáról tanúskodik a pap.A Hozana katolikus közösségi oldalon nemrég jelent meg Gonzalo Mazarrasa spanyol pap tanúságtétele, akinek a testvére vezette azt a repülőgépet, amely 1992-ben landolásnál kettétört, de csodával határos módon mindenki megmenekült. 1992. március 30-át írtunk, és az Aviaco spanyol légitársaság DC-9-es repülőgépe Madridból tartott Granada felé. Sűrű eső és heves szélrohamok nehezítették útjukat, különösen a földet érést: egy erős széllökés miatt a futómű túl erősen csapódott a talajhoz, a gép ugrott egyet, és ahogy visszaesett a kifutópályára, kettétört, miközben nagy sebességgel száguldott tovább. Akik szemtanúi voltak a történteknek, biztosra vették, hogy sok áldozattal jár a baleset – ennek ellenére mind a 94 utas és az öttagú személyzet életben maradt. A 26 sérültből egy került súlyos állapotban kórházba. Az utasok, akik a drámai pillanatokban a legrosszabbtól tartottak, úgy érezték, újjászülettek, amikor rádöbbentek, hogy megmenekültek. A gép nem gyulladt ki, amire pedig komoly esély lett volna; és azok az utasok is életben maradtak, akik kizuhantak a kettétört gépből. A „csodarepülő” pilótája, Jaime Mazarrasa testvére, Gonzalo abban az időben Rómában tanult és a Szent Józsefről elnevezett Pápai Spanyol Kollégiumban lakott. Az évforduló alkalmából „II. János Pál is eljött, és velünk vacsorázott. Az a megtiszteltetés ért, hogy elénekelhettem neki egy dalt, amelyet tizenegy évvel azelőtt írtam, a merénylet után.” Két nappal később „fejeztem be egy 30 napos imádságot – folytatta Gonzalo Mazarrasa énekes pap a visszaemlékezést –, melyben a lehetetlen ügyekért kértem Szent József közbenjárását, amikor kettétört egy repülőgép landolás közben Spanyolországban, csaknem száz emberrel a fedélzeten. A pilóta a testvérem volt. Egyetlen ember sérült meg komolyabban, de hála Istennek ő is felépült. Aznap megtudtam, Szent Józsefnek milyen hatalmas ereje van Isten trónja előtt”. A spanyol pap azt is elmondta, idén is ragaszkodott a 30 napos imádsághoz Mária jegyeséhez, mint harminc éve mindig. „Szent József soha nem hagyott cserben – mondta. Sőt, mindig messze meghaladta a reményeimet. Jól ismerem, akiben bízom.”

2021. 04. 18.

A kapus testvér Szent Józseffel gyógyított

Szent André Bessette. Francia-kanadai munkáscsaládba született 1845-ben. Születésekor olyan gyengének tűnt, hogy még aznap megkeresztelték: az Alfred nevet kapta. Egész életében gyenge egészségű maradt. Kilencéves volt, amikor ácsmester édesapja meghalt. Édesanyja egyedül nevelte tíz gyerekét, és három év múlva ő is meghalt. A tizenkét esztendős André egy farmra került cselédnek. Kézről kézre járt – volt cipész, pék, kovács, gyári munkás, de sehol nem voltak vele megelégedve. Megismerkedett a Keresztes Kongregációval, és huszonöt évesen felvételét kérte a rendbe, mint laikus testvér. Ekkor vette fel az André nevet. Tudták róla, hogy még írni-olvasni sem tud, ugyanakkor mély imádságos lelkületű és őszintén szereti Istent.
Édesapja emléke miatt különösen tisztelte az ács Szent Józsefet. Egészsége miatt eltanácsolták a rendből is, ám ő fellebbezett a püspöknél. Végül 1874-ben letette a szerzetesi fogadalmakat. André testvér a montreali Notre-Dame College-ban let kapus testvér. Ha valaki megbetegedett az iskolában, meglátogatta, ápolta, virrasztott és imádkozott mellette. A Szent József szobor mécsese olajával kente meg a betegeket. A járvány idején önként jelentkezett ápolónak. Egy betege sem halt meg.
Ettől kezdve elterjedt róla, hogy gyógyító hatalmat kapott Istentől, és tömegével érkeztek hozzá a segítséget kérők. Amikor kérdőre vonták, azzal védekezett, hogy ő csupán imádkozik a betegekért és Szent József közbenjárását kéri értük. 1904-ben Montreal érseke engedélyezte a Szent József-oratórium építését. Ekkor gyűjtésbe kezdett, bár nem érte meg, de 1939-re elkészült Kanada legnagyobb temploma és nemzeti kegyhelye. Andrét 2010-ben avatta szentté XVI. Benedek pápa.

+ P. Pap Leonárd ofm

A húsvéti hit üdvözít

Pünkösdig a vasárnapok liturgiáját a húsvéti misztérium ünneplése jellemzi. Ma az apostolok hitre jutását ismerhetjük meg. A hit Isten ajándéka, amit Isten erősít meg (Lk 24,35-48). Jézus feltámadásában először a test és lélek egysége valósult meg: szellemi test támadt fel. Ezért Jézus más, mint azelőtt. Ezért tudott megjelenni a zárt ajtók mögött is. Jézus elsőként testének fizikai valóságáról győzi meg tanítványait: „Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok...” Meggyőzi, hogy nem kísértetet látnak, hanem egy megtapintható személyt. Ekkor félelmük örömbe csap át, de most sem hisznek. Az érzelmi felindulásból született örömnek át kell alakulnia, mégpedig békességgé, húsvéti hitté. A megjelenés második mozzanata, hogy kapcsolatot teremt velük, ennivalót kér. A sült halból szemük láttára evett és ezt mondta: be kellett teljesednie mindannak, amit rólam a Szentírásban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, hogy a kinyilatkoztatás a szemek és az elmék megnyílását jelenti: Isten végtelenül irgalmas. A tanítványok ekkor jutottak hitre. Jézus pedig a megtérés és a bűnbocsánat hírnökeivé teszi. A Szentlelket rájuk lehelte, hogy lelkükbe beálljon a békesség állapota. Az a nyugalom, amelyben Isten jelen van az ember számára, és az ember teljesen rábízza magát Megváltójára. – Péter apostol a béna meggyógyítása után tanúságot tett Jézus föltámadásáról, és mindenkit megtérésre szólított: „Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek.” (ApCsel 3,13-15. 17-19)
Erre törekedett Páli Szent Vince, aki egy kicsapongó fiatalembert szeretett volna megjavítani, de minden kísérlete eredménytelen maradt. Végül így szólt hozzá: Mától kezdve békében hagyom magát... Csak arra kérem, hogy teljesítse egyetlen kívánságomat. – Na jó – mondta a fiatalember. Ha megtehetem, megígérem, hogy megteszem. Szent Vince kivett az imakönyvéből egy szentképet. Ez a tövissel koronázott Krisztust ábrázolta, és odanyújtotta e szavakkal: Ígérje meg, hogy mától kezdve mindennap este, lefekvés előtt csak egy percig nézi ezt a képet. De ne mulasszon el egy napot sem! Az ifjú megígérte és ígéretét teljesítette is. Megtörtént, hogy átmulatott éjszaka után került haza, de a képet azért nézte egy percig. Az első napon nem érzett semmit. A másodikon unatkozott. A harmadikon megborzadt. A negyediken Jézus szemében szemrehányást látott. Két hét múlva visszament Szent Vincéhez. Atyám – mondotta –, gyónni szeretnék. Jézus szenvedése bűnbánatra indított.” S ettől kezdve komoly életet kezdett el élni. Egy ideig még küszködött, néha visszaesett bűneibe, végül azonban megjavult, mert Krisztus feltámadt és közbenjár értünk a mennyben (1Jn 2,1-5a). Kerüljük a bűnöket, „de ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.” „Midőn segítségül hívtalak, meghallgattál engem, Istenem.” Zsolt 4,2.

2021. 04. 17.

Hirdetés: 2021. április 18.

1. Hétfőtől a hétköznapi miséket 19 órakor végezzük. A vasár- és ünnepnapi késő délutáni mise időpontját ma a 18 órai mise végén szavazás alá bocsátjuk. 2. Az elsőáldozók felkészítője hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken lesz: délelőtt 10-től 12 óráig, délután 3-tól 5 óráig. 3. A bérmálkozókkal pénteken 19 órakor közös találkozóra és megbeszélésre kerül sor a felső hittanteremben. 4. Keresztelői felkészítőt tartunk pénteken 18 órakor a felső hittanteremben. 5. Az NEK-re készülve a lelkiségi csoportok áprilisi szentségimádását 24-én, szombaton tartjuk 11,30 órától 18 óráig.
6. Figyelmükve ajánljuk a Krisztus világa áprilisi számát. A lap tartalmából: Életünk Krisztus győzelmében – Jézus halála és feltámadása az örök élet forrása. Kapaszkodjunk Krisztus győzelmébe, hogy egészségesen tudjunk élni. Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése. Jézus merte apostolai tanúságára támaszkodó hitre bízni a feltámadás nagy titkát. Aki hisz húsvét nagy titkában, az Jézusnak ezt a bátorságát ölti magára a hittel együtt, és nem riad meg az emberek véleményétől... (3. oldal). Krisztussal együtt ti is feltámadtatok (Kol 3,1) – Gergely érsek húsvéti bátorítása. Vissza a jövőbe – André Lorenz írása a korona világjárvány hatása a fiatalok pszichéjére. A társadalmunk jövőjére nézve ez veszélyes. Írásának végkicsengése, hogy segítsük a fiatalokat visszakapni életüke, hitüket. Kegyes atyák I. – így hívták századokon át a piaristákat, hiszen nem csak vallásosan nevelnek, hanem hogy ingyenesen, tandíj nélkül. Egykori növendékek emlékeit is felidézi – Sárközi Sándor piarista tanár, a 300 éves Magyar piarista rendtartomány, évfordulóján. Az Úr kutyái II. – Szent Domonkos műve: a domonkos rend. A rend szellemisége hatott Magyarországon. Ma is gyakorolják rendi jelmondatukat: “Szemlélődni és a szemlélt igazságokat tovább adni.” Az erdő ébredése – Fekete István lélekhez szóló elbeszélése. Ég és fold között Istennel – A Lourdes-i látnok, Szent Bernadett életéről szól. Bolondos Gyurka – népmese gyerekeknek és feladvány. Derűs oldal, Keresztrejtvény. A Gordon-tetői Jézus Szíve kilátó és Túrmezei Erzsébet, Húsvét után c. verse található a lap hátsó borítóján. 7. A kegytárgybolt hétköznap 9 – 16 óráig, vasármap 9 – 13 óráig tart nyitva.

2021. 04. 15.

Krisztus világa, 2021. április Szemle

Életünk Krisztus győzelmében – április megváltásunk és feltámadásunk csúcsünneplésével kezdődik. „Az emberek megváltásának és Isten tökéletes megdicsőülésének művét Krisztus főképpen az ő húsvéti titka által vitte végbe, amikor halálunkat halálával megtörte, és az életet feltámadásával újjászervezte. Ezért Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az egész egyházi év tetőpontjaként tündököl. Ahogy a vasárnap csúcspont a köznapok fölött, úgy csúcspont a HÚSVÉT ÜNNEPE is az egyházi évben.” … Az egy éve tartó világjárványt a fiatalok is szenvedik, ami társadalmunk jövőjére nézve is veszélyes. Ezért igyekezzünk a húsvéti titkot a fiataloknak átadni. Erre intsen a Gordon tető álló acél Krisztus is. Mert Jézus halála és feltámadása az örök élet forrása. Kívánom, hogy kapaszkodjunk Krisztus győzelmébe, hogy egészségesen tudjunk élni – olvassuk a vezércikkben. Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése. „Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus...” (Jn 20,26). Ismert a történet: Tamás hitre jutása, a főpapok mesterkedése, a lefizetett katonák hiresztelése... Csak az Isten tud és mer „bűnösök részéről ilyen ellentmondásokat” elviselni. Jézus merte apostolai tanúságára támaszkodó hitre bízni a feltámadás nagy titkát. Aki hisz húsvét nagy titkában, az Jézusnak ezt a bátorságát ölti magára a hittel együtt, és nem riad meg az emberek véleményétől... (3. oldal). Krisztussal együtt ti is feltámadtatok (Kol 3,1) – Gergely érsek, örmény apostoli kormányzó húsvéti üzenete, bátorítása. „Legyünk mindannyian a feltámadt Jézus Krisztus tanúi a mindennapokban! Legyünk a remény jelei a nehéz helyzetekben.” (4. oldal) Vissza a jövőbe – André Lorenz német szerző írását fordította Bács Béla János. A korona világjárványt a leginkább a fiatalok szenvedik meg pszichésen. Társadalmunk jövőjére nézve ez veszélyes. Ezt a nagyon aktuális témát tárja fel a szerző. Írásának végkicsengése, hogy növeljük a befektetések mértékét a fiatalok pszichés problémáinak kezelése területén. Legyen szó iskoláról vagy egyetemről, sportegyesületről vagy katolikus ificsoportról: a fiataloknak vissza kell kapniuk életüke, hitüket. - (5. oldal) Kegyes atyák I. – így hívták századokon át a piaristákat, hiszen az iskola és a rend nevében egyaránt ‘pius’ (kegyes) szó szerepel: Scholae Piae, Kegyes (Piarista) Iskolák. Ez nem csak azt jelenti, hogy vallásosan nevelnek, hanem hogy ingyenesen, tandíj nélkül jöhetnek a tanulni vágyok a szegény rétegekből. Európa első ingyenes népiskoláját így teremtette meg a rendalapító Kalazanci Szent József. A pedagógus aztán a diákok részéről meleget és hideget egyaránt tapasztal, s a kegyes atya próbál helytállni, úgy ahogy tud, jól-rosszul. Egykori növendékek emlékeit is felidézi – Sárközi Sándor piarista tanár. Mindezt felidézi, mert 300 éves a Magyar piarista rendtartomány, amely 12 intézetet s 82 rentagot számlált. A felvirágzás kezdetétől a rend történetét villantja fel az atya. (6-7. oldal) Az Úr kutyái II. – Szent Domonkos műve: a domonkos rend, részben a ferences és domonkos rend párhuzamában a szerző kiemeli, hogy Szent Domonkos számára a stúdium volt a fontos, hiszen a teológiai tanulmányok művelése elősegítette a prédikáció hatékonyságát. A rend szellemisége hatott Magyarországon, elég ha a domonkosok apostoli vállalásait megnézzük. Ma is gyakorolják rendi jelmondatukat: “Szemlélődni és a szemlélt igazságokat tovább adni.” (8-9. oldal) Az erdő ébredése – Fekete István lélekhez szóló elbeszélése. (9-10) Ég és fold között Istennel – A Lourdes-i látnok, Szent Bernadett életével kapcsolatos ismertetőt és kérdéseket készítette dr. Bakó Mária Hajnalka. Bolondos Gyurka – népmese gyerekeknek. Amolyan Assisi Szent Ferenc lelkületű, bolondosnak tekintett 3. fiú kalandjától a királylánnyal kötött lakodalmáig, sőt nászútjáig vezet a mese. Egy adott szóhalmazban pedig a bolond szó néhány szinonímáját vizszíntesen, függőggőlegesen és visszafele rejtette el Katóca. Jó olvasást és szórakozást kívánv a gyerekeknek. (12-13. oldalon) Derűs oldal – Képes-szöveges kedre derítő oldal. (14. oldal) Keresztrejtvény vízszintes és függőleges sora, Jézusnak az élet kenyeréről mondott beszédét rejti. Készítette tusnádfürdői Korodi Zoltán. A márciusi megfejtés: természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. A 26 megfejtő közül a szerencsés nyertesünk, Részegh Gizella Göröcsfalváról. Támogatónk a Hargita Gyöngye/Perla Harghitei ásványvíztöltőde. A Gordon-tetői Jézus Szíve kilátó és Túrmezei Erzsébet, Húsvét után c. verse található a lap hátsó borítóján. KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

2021. 04. 13.

Elsőáldozók programja. Szülői értekezlet

Kedves Szülők! Megtartottuk a szülői értekezletet a Millenniumi templomban. Témánk: 1. A plébániai hittanórákat holnap kezdjük, azaz április 14, 15, 16-án délelőtt 10-12 óráig az I. csoportnak. A II csoportnak délután 3-5 óráig. Április 19-től, hétfőtől péntekig délelőtt 10-12 óráig I. csoportnak. Du. 3-5 óráig a II. csoportnak. 2. Ha valamelyik diák nem tud jönni a csoportjával, mert más programja van, akkor jöjjön a másik csoporttal. 3. A napi tanultakat mindig felteszem a classtroom-ba, hogy követni tudják a szülők is. 4. A mai megbeszélés két témája: 4.) Az Eucharisztia és a hívek közössége. 5.) A szentáldozás és a család egysége.
Szülői értekezlet. >4. téma: AZ EUKARISZTIA ÉS A HÍVEK KÖZÖSSÉGE 2021 1. Mit értünk a „közösség" fogalmán. 2. Hogyan lehetne családiasabban megünnepelni az elsőáldozást. 3. Megerősíteni azt, hogy a Jézus utáni vágy nem itt áll meg. 4. Jézus – közösségünk magja, élete, alapja. A téma feldolgozása (Vegyétek és egyétek... vette, megáldotta, megtörte, adta) A. Mit értünk közösségen A család a társadalom legkisebb sejtje. Illyés Gyula: ember óvó, ember nevelő közösség. Napjainkban önmagában nem eléggé életképes, másokra van utalva. Az ember közösségi igényeit csak akkor elégítheti ki, ha nagyobb közösségekbe tartozik. Ilyen nagyobb közösség a nemzet és az egyház: A nemzet tagjait a vérségi köteléken túl, a nyelvi és kultúrális értkei mellett, még a történelme, hagyományai, a közös haza és éllete fogja össze. – A nemzetek feletti közösség az Egyház. a) A közösség nem csupán tömeg, hanem önkéntes, szabad döntés alapján jön létre. b) A különböző személyiségű tagok összetartozási alapja: Krisztus! c) A közösség akkor közösség, ha mindenki tudatosan tartozik hozzá. d) A közösségnek van sajátos nyelvezete, élete, imaformája, értéke. e) Nem profán foglalkozás köti a tagokat egymáshoz, bár ezekkel is foglalkozhat. f) Közösségnek egy célja van – keresztény hitünk közös megélése – szeretet közösségben lenni Istennel. g) Bár sokan nem ebben a szellemben nevelkedtek, ettől még tudnánk másképp nevelni gyermekeink. h) Számunkra mi jelenti a legnagyobb kihívást? (a közösség fogalmának elfogadásában.) B. Jézusi közösség 1. A hangsúly - nyilván Jézus szemelye. Ő miatta létezik a közösség. 2. A közösség célja nem más mint Jézus célja: az emberek üdvözítése és Isten dicsőítése. 3. A közösség nyelvezete nem más mint az evangélium nyelvezete - Jézusé. 4. A közösségi foglalkozás nem mást, mint az evangéliumban található értékek. A szeretet gyakorlása, az irgalmasság testi- lelki cselekedetei. 5. Hogyan lehet kialakítani? Neveléssel, szoktatással. Közös munka és étkezés összekovácsolnak. C. Az Eukarisztia 1. Az Utolsó vacsorán Jézus nem valamit, hanem önmagát adta ajándékul (úgy szeretlek, majd megeszlek) – a közösség magát adja egymásnak ajándékul (tehetségek, talentumok megosztása, lelki támogatás, bátorítás, egymással törődés). 2. Jézus imádkozott az egységért, az Eukarisztia egységbe formál minket Jézussal és egymással. Minden közösségi tag, Krisztus tagja. Nem mindegy, hogyan tekintünk egymásra, hogyan beszélünk egymásról. 3. Jézus kezébe vette a kenyeret - mit engedünk, hogy Jézus kézébe vegyen életünkből? 4. Jézus megáldotta - hálát adott érte - ebből is élünk. Példát adott, hogy mi is hasonlóképpen vegyük életünk egyszerű eseményeit, és adjunk hálát, mert a hála átalakítja az ember szemléletét. 5. Megtörte - megosztotta. Ez a közösség életéhez tartozik, mert Jézus nem csak egy embert éltetett. Mi mitől félünk? 6. Adta - másokért, másoknak. Ez Jézus egyik központi témája. A hitünk sem magánügy. A szentségeket közösségben éljük meg - tanúságot teszünk arról, hogy Jézusi közösség akarunk lenni. Ezek után nem tekinthetünk más emberekre csak profán szemlélettel, hanem segítségével megláthatjuk a másik emberben Krisztust. D. Ma minket is meghív az Úr 1. Ezek a szempontok hogyan érintik családi életedet? Ne külön-külön imádkozzatok, hanem együtt. 2. Az asztal legyen közösségi asztal, ahol a család összegyűlik. Így az Eukarisztia asztal kap hangsúlyt. 3. Hitünkkel másokat is megerősíteni. Hogyan lehetne otthon megosztani hitünket, ajándékunkat, tehetségünket, örömeinket? 4. Az elsőáldozási liturgiát úgy tervezzük, hogy a közösség, mint egy család élje meg: gyerekek, szülők, pap, kántor, hittanár, tanítók.
5.téma. SZENTÁLDOZÁS ÉS A CSALÁD EGYSÉGE – Az elsőáldozás napja 2021 A. A téma rövid áttekintése 1.Az elsőáldozás hogyan lehet családi ünnep: 1. Mi kerüljön központba - mivel nem érdemes foglalkozni. 2. Mitől ünnep az ünnep? 3. Hogyan tovább? (Olvasásra - ApCsel 6,1-7 - a közös imák, liturgiák, közösségi élet.) B. MI HOGYAN KÉSZÜLJÜNK - A család általában hogyan ünnepel? Ki tervez? Ki készít, mit? Beszéltek már ezekről? - Mik a zavaros tényezők az ünnepekén? Hogyan kerülnek oda? Miért zavarnak? Hogyan lehetne ezeket jobban kezelni? - Jó lenne, ha a család minden tagja kifejezné, hogy Jézus számukra mit jelent. Milyen volt a szülők elsőáldozása? Ez is az ünnepélyhez tartozzon, hogy az ünnep ne vegyen túl profán jelleget. - Most praktikus dolgokról kell beszélni: hogyan lehetne kikerülni az őrült tempót az ünnepélyes napon. Például - készítsük ki a ruhákat korábban. Főzzünk egyszerűen, ha lehet valamit közösen. Mindent nem tudunk befejezni, abba kell hagyni... Többen ezért is vendéglőbe mennek. - Vigyázzunk az ajándékozással! Mi milyen más ajándékot adhatunk, amikor maga Jézus az ajándék? - Az öltözet legyen egyszerű, székely ruha! A cipő se legyen új, hogy a gyermek figyelme ne arra irányuljon, hogy szoros a szép cipő; hagyjuk el a sok jó tanácsot (aztán a fejedet, ne beszélj!); a kezükbe ne tegyünk tárgyakat: könyvecskét, rózsafüzért, stb. - A gyerek reggelizzen a szokásos módon 9 óráig valamit, hogy ne ájuljon el. Szegények izgulnak. Vigyázzunk rájuk. - Jézus ne kerüljön ki a figyelmünkből. Ő és a gyerek fontos. Vitatkozások, csaták megvívásai helyett beszéljetek saját emlékeitekről, már az első áldozást illetően. - Szombat este a gyerekek megköszönik a családnak a sok-sok szeretetet és bocsánatot kérnek azért, hogy néha szomorúságot okoztak. Ezt vegyék komolyan. És köszönjék meg, hogy több a jó bennük, és néha ha idegesek voltak akkor is szerették, és ezért önök is bocsánatot kérnek. - Legyen nyugalom az ünnepélyes napon. - A fotók készítése: mise alatta a kórusból lehet, de ne villogtassunk, főleg az áldozás alatt! Ki szeretné, hogy tátott szájjal fotózzák le? Hagyjuk meg a gyerekeknek az első találkozás örömét. - Otthon a díszítés legyen egyszerű. Az asztalnál az ünnepelttel együtt kezdjék az asztali áldást, az imát. C.HOGYAN TOVÁBB? 1. A keresztény élet állandó folyamat. Növekedés a kegyelmi életben, addig a napig, amíg minden fenntartás nélkül magunkat a minket szerető Istennek adjuk. 2. Jézussal való találkozás számunkra mindig ünnep. Legyen a vasárnap az Úr napja. Járjon hittanórára, a hitben legyen növekedés, legyen folytatás. 3. Az első áldozás jó alkalom, hogy megbocsássanak és bocsánatot kérjenek testvértől, rokontól, szomszédtól. Ez fejezné ki igazán az egységet a családdokkal, a közösséggel. Mindig arra törekedtem, ne csak a gyerekek érezzék jól magukat, hanem én is. Érezzük egymást a nagy családban. D. UTOLSÓ PRAKTIKUS TUDNIVALÓK 2021. 1. 2021. május 1-jén és május 15-én szombaton 5 órától a gyerekek gyónása. 6 órától a családok, keresztszülők gyónása. 2. Május 2-án és 16-án vasárnap 10 órakor kezdődik a szentmise. Előtte fél órával kell elindulni a plébániára, ahonnan ünnepélyes bevonulást tartunk. 3. A szentmise végén csoport képet készítünk és utána az ünnepélyes reggeli (tejeskávé és kalács). Majd átveszik a bekeretezett elsőáldozási képet, amit otthon a gyermekszobában kell elhelyezni. 4. A koszorút és a mirtuszt szombaton adjuk át a gyerekeknek. Támogatásként 50 lejt kérünk, ha módjukban áll. Megköszönöm, hogy megbecsülték gyermekeik felkészülését és részt vettek e találkozón.

2021. 04. 11.

Az isteni irgalmasság rózsafüzére

Az isteni irgalmasság rózsafüzére Jézus mondta: „Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom ve­szi körül a lelket“. Az általános ígéret így hangzik: „Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek, … ha ez megegyezik akaratommal.” Mindaz, ami nem egyezik Isten akaratával, nem jó az embernek sem, főleg örök boldogságára vonatkozóan. Más helyen ezt mondta Jézus: „E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod Hozzám az emberiséget.” „Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján.” BEVEZETÉS: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy. (Ezután öt tized következik: mindegyik egy nagy és tíz kis szemből áll.) NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét és vérét lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért. KIS SZEMEKRE: Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak! BEFEJEZÉSRE (az öt tized után – háromszor): Szent Isten, szent erős Isten, szent, halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak! Végén: Könyörögjünk! Urunk Jézus Krisztus! Áldj meg és védj meg minden jóakaratú embert ezen a világon. És mindazoknak, akik távol állnak tőled, adj jóakaratot. Indítsd őket az igazság keresésére, és segítsd őket, hogy Téged megtaláljanak, megismerjenek, megszeressenek és soha el ne hagyjanak. Engedd, kérünk, hogy a Te végtelen irgalmasságoddal találkozzanak, mielőtt igazságoddal kellene szembesülniük. Amen.