2021. 06. 26.

Hirdetés: 2021. június 27.

1. Ma, vasárnap Szent László templom búcsú Csíkszentsimonban és Szépvízen 12,30 órakor. 

Ft. László Attila ezüstmisét tart Csíkpálfalván 11 órakor. 
A csíkszeredai érettségiző diákokért közös szentmisét végzünk ma 11 órakor a Szent Ágoston-templomban.

2. Jézus Szíve litániát végzünk az esti 7-es misék előtt ¼ órával.

3. Kedden Szent Péter és Pál apostolok kötelező ünnepe, szentmisét végzünk helyben reggel fél 7 és 7 órakor, valamint 11 órakor és este 7 órakor. 

Szécsenyben pedig 12 órakor Ft. Drócsa László nyárádszeredai plébános ezüstmiséjét tartja, hisz 25 évvel ezelőtt a Deszkatemplomban tartotta első ünnepélyes szentmiséjét. 
A Szent József kápolnában reggel fél 9 órakor szentmise.

Szent Péter és Pál napján a perselyezés az Apostoli Szentszék részére történik.

4. Július 1-jén kezdődik és 4-ig tart a Csíkszeredai Kórháznapok rendezvény sorozat a SAPIENTIA EMTE épületében.

5. Július 2-án, pénteken Sarlós Boldogasszony, a somlyói kegytemplom búcsúja és elsőpéntek. Ez alkalommal meglátogatjuk a betegeinket. E napon van a Székely Népviselet Napja.

6. Keresztelői felkészítőt pnteken 18 órakor tartunk a hittanteremben.


7. Július 3-án, szombaton az Ezer Székely Leány Napja. A rendezvényt a Kissomlyó hegyén a Hármashalom oltárnál 11 órakor kezdődő szentmisével nyítják meg. 15 órától a csobotfalvi templomtéren műkedvelő tánccsoportok fellépésére kerül sor.

8. Krisztus világa júniusi száma kapható a ministránsoknál és a kegytárgyboltban. Tartalomból: Egy csodás rendezvény – Ezer Székely Leány Napja Csíkszered-Csíksomlyó 2021. július 3-án, szombaton. - A kolozsvári Egyetem és épületeinek története – kevesen tudják, hogy a magyar állam az I. világháború előtt még 25 más, az egyetemet szolgáló épületet húzott fel... -  A gyermekek legmaradandóbban tudásukat akkor gyarapítják – megtudhatjuk a cikkből. Barátságról, házasságról, Medjugorjei jelenések 40 éve, Derűs oldal, CSIT 2021. augusztus 10-14. előkészületeiről, Keresztrejtvény és Ballagási körkép fotóival zárul a színes-képes lap.

Szent László a lovagkirály

Június 27-én, Erdély fővédőszentjére, Szent László királyra emlékezünk. Miron Costin (1633-1691) moldvai krónikaíró és más kronikások is - a Szeret városi domonkosok gazdag könyvtárának kincseit, amelyet 1551-ben Stefan Rares vajda elrabolt, és Radócra valamint Jászvásárba vitetett - a rendtörténetből, a Domus Históriából, az Évkönyvekből és más forrásokból Szent László királyról azt írta, hogy a betörő pogány úzokat (fekete kunokat) és besenyőket a Moldvát átszelő folyóig üldözte. A király és kísérete elfáradt, és szomját oltani László király leszállott a lováról, megízleltet a folyó vizét, ivott belőle, lovát is megitatta, majd így szólt emberihez: szeretem, szeretem.... Azóta e folyót Szeretnek nevezik. 
Ki tudná megszámlálni azt a temérdek Kárpát-medencei hagyományt, amely Szent László király személyéhez fűződik, aki több mint 900 évvel ezelőtt beírta nevét a magyarok szívébe. 

Mi volt Szent László megdicsőülésének útja? 

– Az, hogy megtalálta minden ember örök ideálját. Lelkét megérintette Krisztus kegyelme. A keresztségben itt kapott egyszerre földi és örök hazát. Ez a szent korona szellemi üzenete is. Itt születtünk, itt növekszünk és érlelődünk sikerek és sikertelenségek közepette, itt tapasztaljuk meg szüntelen Isten csodás tetteit. Ez életünk és emberi méltóságunk szilárd alapja,ugyanakkor az élet- és a hazaszeretetnek forrása is. Ez segít célunkhoz az örök életre. 

– Szent István király népének a kereszténység fennkölt ideálját, Jézus Krisztust adta. László király  egészen átadta magát Krisztusnak, hogy megerősödjön az Úrban és hatalmas erejében (Ef 6,10). Hitte, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik (Róm 8,28). E hitben magát egyszerre Istennek és az ország népének adta. Isten a benne élő Lászlót megdicsőítette. A nép pedig ezt a tündöklő, bátor szívű, áldozatos vitézt, erényes magyart megismerte és szívébe zárta. László népe első apostolait, akikre mindig föltekintett, oltárra emelte. A fiatal magyar kereszténység ege, azóta mindinkább szentekkel, csillagokkal, nagyságokkal lett ékes. Szent László élete arról tanúskodik, hogy a magyar ugaron életet fakasztani, biztos jövő fele haladni csak az olyan ember képes, aki Krisztusban él. A kereszténység ideálja nélkül a magyar ember megsemmisül, néma mikrofonná, sétáló hullává süllyed. Igaza van Prohászka püspöknek: „a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg”

Ha visszatekintünk a múltba, megállapíthatjuk, hogy az atyáinknak adott Krisztusi törvény mindennapos elfogadása vagy elutasítása alakította első évezredünket, és érezhetően hatott mindenki életére és hazaszeretetére. A jó keresztény kifelé jóságot áraszt gondolatban, szóban, életadásban, lélekformálásban, kultúrában és a társadalomban. 
Szent Lászlót kérjük, hogy életünket se szellemi, se erkölcsi, se anyagi rossz ne borítsa el. Fényesen ragyogjon felettünk a keresztény életeszmény, az Isten- és felebarát szeretete, amelyet egykor életre keltett az igazság bajnoka, László és utána sok-sok millió magyar.

2021. 06. 24.

A 21. század lelkipásztorát ilyennek képzelem

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. ... 

Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért." 

... és van pásztorunk.
Van csapatunk és van vezetőnk, van pásztorunk ...

Mindnyájan Jézustól tanulunk, ő a példakép...

"De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor."  (Jn 10,10-11. 14-16)

Egy cél, egy eszme, közös erőfeszítéssel ... ez a mai magyar lecke...
 


2021. 06. 23.

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A nyilvánosság köreiben igen sok a nyugtalanság azzal kapcsolatban, hogy vajon merre tart civilizációnk. A hívek is nyugtalankodnak, hogy merre tart az Egyház. Úgy érzik, hogy valami baj van vele. És bár sok lélek érzi azt, hogy valami rosszul megy, gyakran nehezen tudják megfogalmazni a nyugtalanság okát. Még kevésbé tudják azonosítani a probléma forrását. A lelkek így tehetetlenül sodródnak a zavarodottság és a kétségbeesés tengerén. 

Malachi Martin atya szavai magyarázatot adnak arra, hogy mi történt a civilizációnkkal és az Egyházzal. Lehet, hogy ez a magyarázat egyáltalán nem javít a helyzetünkön, de ennek a magyarázatnak a birtokában könnyebb elviselni napjaink válságait. Segít abban, hogy megérthessük, miért vagyunk kitéve ennek a fájdalmas megpróbáltatásnak. Martin atya ördögűzőként kifejtett tevékenysége egyedülálló képességet adott neki arra, hogy megértse jelenlegi helyzetünket. Ez a munka ablakot nyitott számára a természetfölötti birodalomba. 
A média a legtöbb esetben a történéseknek csak a leírását nyújtja, az események elemzésével a tömegkommunikáció legfeljebb csak a valóság részleges megértését szolgálja. A média elemzői általában nem érzékelik, hogy a geopolitikai fejleményekben milyen döntő szerepet játszanak a láthatatlan erők. Malachi Martin A sötétség birodalma című interjúban elmagyarázza, hogy a modern korban a sátán nagyobb szabadságot kapott az emberiség megkísértésére. Napjainkban a sátán támadásban van. Martin atya megérteti velünk, hogy a gonosz lélek három irányú támadással halad előre. Először is az egyén szintjén dolgozik, ez a sátán általi megszállottság terjedéséhez vezetett. Másodjára a sátán (az ördög) geopolitikai szinten működik. A harmadik törekvése: megpróbálja megkaparintani a mindennél nagyobb zsákmányt, a Katolikus Egyházat. A jó és a rossz angyalok között az égben történt nagy harc óta a sátán mindig megkísérelt tért nyerni ezen a három harcvonalon. A mai kor különlegessége a vallás válasza. A harc csúcspontján az Egyház a II. Vatikáni zsinat után elhagyta a Szent Mihály imát, amelyet XIII. Leó pápa a sátánnak a modern időkben megnövekedett hatalma ellen oly bölcsen elrendelt. Eltörölték a papok  antimodernista esküjét. Úgy tűnik, Róma valamennyi próbálkozása – hogy valóban ellenálljon az Egyház tanítása és erkölcse megrontására irányuló törekvéseknek –, megbénult. 
Martin atya műve magyarázatot ad erre a bénultságra. Nehéz ellenállni a sátán kezdeményezéseinek, mivel azok nagyon körmönfontak. A gonosz előretörése a haladás nyelvezetébe van burkolva. Az abortusz szörnyűségének a legalizálását a nők jogainak kiteljesedéseként állítják be és megújulásként ábrázolják. Napjainkban a gonosz embereket jókként jellemzik, a jó embereket pedig gonoszokként. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy a hagyományok védelmezőinek jó hírnevét megpróbálják lerombolni.
Minden kereszténynek kötelessége megtennie a magáét a sátán próbálkozásainak az elutasítására. Imádkozzunk szüntelenül, és olvassunk lelki könyveket, hogy megőrizzük a valóság helyes megítélésének képességét, és ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a sátán és annak a médiában működő szolgái által. Martin atya tanácsa, hogy vállaljunk önkéntes áldozatokat mindennap. Például kikapcsolhatjuk a tévét, elhagyhatjuk a dohányzást vagy az étkezésnél önmegtagadást gyakorlunk. Miért? Martin atya azt mondja, mivel ez egy háború, amelyben Krisztus harcban áll Luciferrel, az embernek önkéntes áldozatokat kell hoznia, hogy megeddze magát. Legyünk állhatatosak a hitben. A sátánnak ne hagyjunk egyetlen behatolási pontot se az életünkbe. Dolgozzunk, hogy visszaállítsunk mindent Krisztusban, a jó és a gonosz erői közötti örök harc utolsó szakaszában. (6-7. E.A. 2021.06.20.)
 
2. rész

Martin atyáról, a múltjáról és tevékenységéről annyit, hogy Írország Kerry grófságában születt. A második világháború kitörése előtt az írországi jezsuitákhoz csatlakozott. Filozófiát tanult és tanított. A háború után tanulmányait a belga Louvainban fejezte be, innen a Pápai Biblikus Intézetbe ment tanulni, majd ott tanított. Könyveket írt és cikkeket közölt a paleográfia témáiról. Aztán VI. Pál pápa engedélyével elhagyta Rómát, és 1965-ben átment Amerikába, New Yorkba. Napi programja: minden reggel szentmise, és a napi zsolozsma imádkozása, televízió- és rádióprogramok készítése. Cikkek és könyvek írása. Harminc éven át ördögűzéssel foglalkozott. Ez élete története.

Az interjúsorozat tárgya a sátán és hatása a modern világra, valamint az Egyházra: E téma kapcsán frissítsük fel a sátánról, valamint a jó és a rossz harcáról szóló ismereteinket.

A New Yorkban töltött harmadik esztendőben exorcizmussal, ördögűzéssel kezdtem foglalkozni. Ez teljesen véletlenül történt. Egy éjszaka az egyik pap ördögöt űzött, és az exorcizmus közepén a kisegítője elájult. Ekkor felhívott engem, és megkért, öltözzek fel, menjek el hozzá és segítsek neki. Éjjel két óra lehetett. Megtettem. Ez volt a munkám kezdete ezen a téren. Sok éven át egyre hozzáértőbbé váltam a sátán kérdésében. Kiterjedt kutatásokat végeztem e területen, és úgy érzem, illetékes vagyok beszélni róla.

Különös, hogy az emberek nagy részének kevés ismerete van az ördögről. Az Egyháztól és az Írásokból tudjuk, hogy a sátán arkangyal volt. Ő volt az egyik legélesebb eszű és legintelligensebb arkangyal. Tudjuk, hogy a teremtés hajnalán, még az ember megteremtése előtt, angyalok egy hatalmas csapatát befolyásolta. Azt mondta nekik, hogy ők is olyanok lehetnének, mint Isten, és akkora hatalommal bírhatnának, mint Ő. De ez az állítás félig hazugság. Az igazság, hogy a sátán soha nem ismerte Istent. Sohase látta őt. Ha látta volna Istent, soha nem esett volna bűnbe. Egyike lenne az ég angyalainak. Vagyis a sátán sokkal kevesebbet tud Istenről, mint gondoljuk.

Az egyházatyák közül sokan arról elmélkedtek, hogy a pokol a sátán elméjében létező óriási kétség. Nem ismeri Isten tulajdonságait, és létét kétségek kínozzák. A sátán kételkedik önmagában is. Kételyei vannak az emberiségről. A természetfölöttiről is. Annyi minden van, amit nem tud. Ez a sátán átka.

A sátán fellázadt. Az Írás úgy fogalmaz, hogy egy nagy csata volt Szent Mihály arkangyal által vezetett jó angyalok és Lucifer, a fény hordozója vezette rossz angyalok között. A hűtlen angyalokat legyőzték. A villámlásnál gyorsabban bukott le Lucifer csatlosaival. Nem volt kegyelem számukra. Isten a végső büntetéssel sújtotta, amit mi pokolnak mondunk. Amit biztosan tudunk, az az, hogy a pokolban tűz van. Sokféle tűz lehet, az Írás szerint szellemi természetű is. Tehát a sátán és angyalai mindörökre szenvedni fognak a pokolban.

Isten mégis, a megteremtendő világra gondolva, bizonyos hatalmat adott a sátánnak. És Isten ezt a hatalmat arra kívánja használni, hogy próbára tegye az embert. Hogy miért tette ezt Isten? Miért adott Isten egyáltalán valamit is a sátánnak?

Erre egy lehetséges magyarázat, hogy Isten szépnek, fejlődőnek teremtette a világot, és az embernek is értelmet és szabad akaratot adott. A földön szépséggel vagyunk körülvéve. Biztos, hogy Isten szereti a szépséget, de van valami, amit mindennel szemben előnyben részesít, és ez a bűnbánat. Bűnbánat! Szeret kegyelmet gyakorolni. Ez Istenre jellemző. Hogy tudna kegyelmet gyakorolni, ha nem lehetne az embereket megkísérteni, és azok bűnbe nem esnének? Csak akkor tud Isten megbocsátani nekik. Nem akart tökéletes világot. Egy olyan világot akar, amelyben kegyelmet gyakorolhat. Jézus ezt mondta a farizeusoknak: Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Ő azt szeretné, hogy térj vissza. Meg akar bocsátani! Amíg meg nem halsz, létezik az a csodálatos lehetőség, hogy visszafogadtassál, mint a tékozló fiú.

(8-9. Egyházközségi Apostol 2021.06.27)

,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár - a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza."

- folytatjuk -