Virrasztás Copacabanaban

Több mint kétmillióan gyűltek össze Copacabana-ban július 27-én, szombaton este a 28. Ifjúsági Világtalálkozó imavirrasztására. A pápa ez alkalommal is nyitott fehér autóján haladt végig az ünneplő tömeg sorfalai között, többször leszállt a dzsipről, hogy átöleljen egy fogyatékkal élőt, hogy kezet fogjon a zarándokokkal. Az imavirrasztás többnyelvű igeliturgiából állt és két részre oszlott: a pápa és a fiatalok párbeszéde,valamint körmenet az Oltáriszentséggel, amelyet szentségimádás követett.

Az első részben fiatalok csoportja jelenetet adott elő, amelyben Szent Ferenchez hasonlóan jelképesen egy templomot építettek fel. A pápa beszéde után a fiatalok lebontották a templomot és magukkal vitték annak darabjait, felmutatva a „kövekre” írt mottót: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!”. A találkozó első részében néhány fiatal megható tanúságot tett hitéről és megtéréséről. Az adorációt a kétmillió hívő mély, intenzív csöndje kísérte.

Beszédében a pápa Assisi Szent Ferent történetéből indult ki: A Feszület előtt hallotta Jézus hangját, amint így szól hozzá: „Ferenc, menj és építsd újjá házamat”. A fiatal Francesco serényen és nagylelkűen válaszol az Úr meghívására: építsd újjá házamat. De melyik házat? Apránként tudatára ébred, hogy nem kőművesként kell egy kőépületet felújítania, hanem hozzá kell járulnia az egyház életéhez; arról volt szó, hogy az egyház szolgálatába álljon, szeresse azt és munkálkodjon azon, hogy az egyházban egyre jobban visszatükröződjön Krisztus Arca.

Az Úrnak most is szüksége van rátok, fiatalokra egyháza számára – mondta beszédében a pápa. A „Campus Fidei”, a Hit Mezeje névből kiindulva, - ahol eredetileg az imavirrasztást tartották volna – a pápa a Campus szó három jelentéséhez – mező, pálya, telep – gondolait, hogy jobban megmagyarázza a fiataloknak, mit jelent tanítványnak és misszionáriusnak lenni. Az első jelentés: campus, mező, mint olyan hely, ahol elvetik a magokat; a második sportpálya, ahol edzéseket tartanak; és a harmadik pedig telephely, ahol munka folyik.

Az Úr ma továbbra is igényt tart a fiatalokra egyházában. Ma is mindnyájatokat hív, hogy kövessétek őt egyházában és legyetek misszionáriusok – mondta a Pápa. Hogy hogyan? Azt hiszem, hogy megtanulhatunk valamit abból, ami ezekben a napokban történt: miért kellett a rossz idő miatt ezt az imavirrasztást a Hit Mezejéről, Guaratibaból áthelyeznünk? Nem azt akarja ezzel mondani nekünk az Úr, hogy a hit valódi mezeje, az igazi „Campus Fidei” nem egy földrajzi hely, hanem mi magunk vagyunk? Igen, ez így igaz! Mi és ti, én és mindenki, mindnyájan. Misszionárius tanítványnak lenni azt jelenti, hogy felismerjük: Isten Hitének Mezeje vagyunk!

Mező, mint az a hely, ahol elvetik a magokat: mindnyájan ismerjük Jézus példabeszédét a magvetőről, aki a mezőre ment, hogy elvesse a magvakat. Némely szem az útfélre esett, némely a kövek, a tövisek közé, ahol nem tudott kikelni; a többi jó földbe hullott és sok gyümölcsöt termett (vö. Mt 13,1-9). Maga Jézus magyarázza el a példabeszéd jelentését: a mag Isten Szava, amelyet az Úr szívünkbe vet el (vö. Mt 13,18-23). Mindennap, de ma különösen, Jézus magot vet el. Amikor befogadjuk Isten Szavát, akkor mi vagyunk a hit mezeje! „Kérlek benneteket – kiáltott fel a pápa – hagyjátok, hogy Krisztus és Szava belépjenek életetekbe, hogy kicsírázhassanak és növekedhessenek! Jézus azt mondja nekünk, hogy az útfélre vagy a kövek, tövisek közé hullott magvak nemhoztak termést”.

A Szentatya ezután feltett egy másik kérdést: „Milyen típusú föld vagyunk, milyen földdé akarunk válni? Talán néha olyanok vagyunk, mint az út: hallgatjuk az Urat, de semmi sem változik életünkben, mert hagyjuk elkábítani magunkat annyi más felületes felhívás által, amelyeket mindenfelé hallunk. Tegyük fel magunknak a kérdést: Elkábított fiatal vagyok? Vagy olyanok vagyunk, mint a köves föld: lelkesen befogadjuk Jézust, de állhatatlanok vagyunk és nehézségek esetén nincs bátorságunk ahhoz, hogy az árral szemben haladjunk. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy gyávák vagyunk-e? Vagy olyanok vagyunk, mint a tövises talaj: a negatív dolgok, szenvedélyek elfojtják bennünk az Úr szavait (vö. Mt 13,18-22). És két szinten élek, követem egy kicsit Istent és egy kicsit az ördögöt.

„Ma azonban biztos vagyok abban, hogy a mag jó földbe hull, mert ti jó föld akartok lenni, nem part-time, részidős keresztények, nem „kikeményített” , merev arcúak, hanem hitelesek. Biztos vagyok abban, hogy nem akartok egy olyan hamis szabadság illúziójában élni, amely hagyja, hogy magával sodorják a pillanatnyi divatok és szokások. Tudom, hogy magasra teszitek a mércét, végleges döntésekre törekedtek, amelyek teljes értelmet adnak az életnek. Jézus tudja nektek ezt felkínálni. Ő az „út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Bízzunk Benne, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket!” – hangsúlyozta a Szentatya.

Ezután a pápa a campus-ról, mint sportpályáról, edzési helyről beszélt: „Jézus azt kéri tőlünk, hogy egész életünkön át kövessük őt, azt kéri, hogy legyünk tanítványai, hogy „az ő csapatában játsszunk”. Legtöbben szeretitek a sportot. És itt, Brazíliában, mint más országokban, a labdarúgás nemzeti szenvedély. És mit tesz egy játékos, amikor meghívják egy csapatba? Edzenie kell magát, mégpedig keményen! Így van ez a mi életünkben is, akik az Úr tanítványai vagyunk. Szent Pál mondja: „A küzdők pedig valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant” (1 Kor 9,25). Jézus a Világkupánál valami magasabb rendűt, valami nagyobbat ajánl fel nekünk! Felkínálja egy termékeny, egy boldog élet lehetőségét és felkínál egy Vele való jövőt is, amelynek nem lesz vége. Az örök élet – ez az amit felkínál nekünk Jézus. De azt kéri, hogy fizessük meg a belépőt és ez azt jelenti, hogy edzzük magunkat, hogy jó formában legyünk, hogy félelem nélkül szembe tudjunk nézni az élet helyzeteivel, tanúságot téve hitünkről, a Vele való párbeszéd, az ima révén. Tegyük fel a kérdést: Imádkozom én? Beszélek Jézussal? Hagyom, hogy a Szentlélek szóljon szívemhez? Imádkozni annyit jelent, hogy beszélünk Jézussal akkor is, amikor valami jót és akkor is, amikor valami rosszat teszünk. Ez az ima az, amellyel edzzük magunkat a Jézussal való párbeszédben. A szentségek révén is növekedik bennünk Jézus jelenléte, valamint a testvéri szeretet, a másik meghallgatásának a képessége, a megértés, a megbocsátás, a befogadás, mások segítése, minden személyre vonatkozóan, kizárás, kirekesztés nélkül. Ima, szentségek, mások segítése – ez jelenti az edzést”.

A harmadik kép, amelyet a pápa elemezni kívánt az a „campus”, mint telephely, munkahely jelentésére vonatkozott. Amikor szívünk jó talaj, amely befogadja Isten Szavát, amikor „megizzadunk” azért, hogy jó keresztényként éljünk, akkor valami nagyszerűt tapasztalunk meg: soha nem vagyunk egyedül, hanem testvérek nagy családjához tartozunk, akik ugyanazon az úton haladnak: része vagyunk az egyháznak. A pápa feltette a kérdést: „akarjátok építeni az egyházat?” Erőteljesen arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek az egyház építői: „ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot, a testvérek, az igazságosság, a szeretet, a béke, a testvériség, a szolidaritás világát! Szent Péter azt tanítja, hogy élő kövek vagyunk, amelyek egy lelki épületet alkotnak (vö. 1 Pét 2,5). És ezt a pódiumot nézve, látjuk, hogy élő kövekből épült egyház formája van. Jézus egyházában mi vagyunk az élő kövek és Jézus azt kéri tőlünk, hogy építsük egyházát: mindnyájan élő kövek vagyunk, a szerkezet egy darabja és ha hiányzik ez a darab, és jön az eső, akkor beázik a ház. Minden élő darabnak meg kell őriznie az egyház egységét és biztonságát és nem olyan kis kápolnát kell építeni, amelybe csak egy kis csoport fér be” – folytatta beszédében Ferenc pápa. Jézus azt kéri tőlünk, hogy élő egyháza legyen: olyan nagy, hogy be tudja fogadni az egész emberiséget, legyen mindenki otthona! Ezt mondja nekem, nektek, mindenkinek: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” Ma este ezt válaszoljuk neki: Igen Uram, én is élő kő akarok lenni; közösen akarjuk építeni Jézus egházát! Krisztus egyházának építője akarok lenni”.

„A te fiatal szíved egy jobb világot akar építeni” – állapította meg Ferenc pápa.
Hozzátette: követte a híreket, amelyek arról számolnak be, hogy sok fiatal a világ számos részén és Brazíliában is az utcára mentek, hogy kifejezzék vágyukat egy igazságosabb és testvéribb civilizáció után. Ezek a fiatalok a változás főszereplői akarnak lenni. „Kérlek, ne mondjátok azt, hogy mások a változás főszereplői!” – kiáltott fel a pápa. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. Tőletek is azt kérem, hogy legyetek ennek a változásnak a főszereplői. Továbbra is küzdjétek le a fásultságot és kínáljatok fel keresztény választ a világban jelenlévő társadalmi és politikai problémákra. Kedves fiatalok, arra kérlek benneteket, hogy ne az ablakból szemléljétek az életet. Hogy honnan kezdjük el? Melyek azok a kritériumok, amelyek meghatározzák egy igazságosabb társadalom építését?

Emlékezzünk rá, mint mondott Kalkuttai Teréz anya, amikor megkérdezték tőle, hogy mit kell megváltoztatni az egyházban: „Téged és engem!” Honnan kell elkezdeni a változást? – „Tőled és tőlem!” – válaszolta Boldog Teréz anya.

Keves barátaim, ne feledjétek: ti vagytok a hit mezeje! Krisztus atlétái vagytok! Egy szebb egyház és egy jobb világ építői vagytok. Emeljük fel tekintetünket a Szűzanya felé. Ő segít nekünk, hogy kövessük Jézust, példát ad nekünk Istennek mondott „igenjével”: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Mi is mondjuk Máriával együtt Istennek: történjék velem szavaid szerint. Így legyen!”.

(vm) VR

F pp - a család szükséges

Július 27-én, szombaton a brazil főpásztorokkal elfogyasztott ebéd után a Szentatya felkereste a város „Rádio Catedrale” stúdióit. Brazil kollégáink rövid interjút készítettek Ferenc pápával:

„Jó napot, jó estét minden hallgatónak. Köszönöm a figyelmet és köszönöm a rádió munkatársainak kedvességét, hogy mikrofont adtak a kezembe. Köszönöm szépen. Látom, mennyire fontosak ma a tömegkommunikációs eszközök. Azt gondolom, hogy ma egy katolikus rádió a rendelkezésünkre álló legközelebbi szószék. A rádión keresztül hirdethetjük az emberi értékeket, a vallási értékeket és mindenekelőtt Jézus Krisztust, helyet adhatunk az Úrnak mindennapi dolgaink között. Mindenkit üdvözlök és megköszönöm a főegyházmegyének az erőfeszítéseit, amelyekkel fenntart egy rádiót, egy ilyen fontos hálózatot. Minden hallgatót arra kérek, hogy imádkozzon értem, imádkozzon ezért a rádióért, a püspökért, a főegyházmegyéért, hogy mindnyájan egyesüljünk az imában és munkálkodjunk egy humánusabb kultúráért, amely értékekben gazdagabb és amely senkit sem rekeszt ki.

Mindnyájan működjünk együtt azért a szóért, amely ma nem tetszik: szolidaritás. Ezt a szót megpróbálják félretenni, mert bosszantó. Olyan szó, amely tükrözi az emberi és keresztény értékeket, amelyekre ma szükségünk van ahhoz, hogy szembeszálljunk a kiselejtezés kultúrájával, amely szerint minden kiselejtezhető. Olyan kultúra ez, amely kirekeszti az embereket: a gyermekeket, a fiatalokat, az időseket, mindenkit, akire nincs szükség, aki nem termel és ez elfogadhatatlan. Ezzel szemben a szolidaritás mindenkit magába foglal. Továbbra is munkálkodjatok a szolidaritás kultúrájáért és az evangéliumért!” – mondta Ferenc pápa.

A brazil főegyházmegyei rádió munkatársa feltette a kérdést a pápának: mennyire fontos ma, az „új világ” evangelizációjában a család?

A Szentatya a következőket válaszolta:

„Nem csak az új világ evangelizációja szempontjából fontos. A család fontos és szükséges az emberiség túléléséhez. Ha nincs család, az emberiség kulturális túlélése forog veszélyben. A társadalom alapja, akár tetszik, akár nem, a család” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

(vm) VR

F pp a püspökökhöz és papokhoz

Krisztusban kedves testvérek!

Erre a világ minden részéről érkezett püspökökkel, papokkal, szeminaristákkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel teli székesegyházra tekinve, a mai szentmise zsoltárának szavai jutnak az eszembe: „Ujjongjatok Istenemnek, földek” (Zsolt 66). Igen, azért vagyunk itt, hogy dicsőítsük az Urat és ezt úgy tesszük, hogy megerősítjük elhatározásunkat: eszközei vagyunk, hogy ne csak néhány nép, hanem mindegyik dicsőítse Istent. Pálhoz és Barnabáshoz hasonlóan mi is ugyanazzal a nyíltsággal (parrésia) hirdetjük az evangéliumot fiataljainknak, hogy találkozzanak Krisztussal, aki az út világossága és váljanak egy testvéribb világ építőivé. Ebben az értelemben szeretnék most veletek hivatásunk három aspektusáról elmélkedni: meghívást kaptunk Istentől; meghívást kaptunk, hogy hirdessük az evangéliumot; meghívást kaptunk, hogy elősegítsük a találkozás kultúráját.

Meghívást kaptunk Istentől. Fontos, hogy megújítsuk magunkban ezt a valóságot, amelyet gyakran magától értetődőnek tekintünk annyi mindennapos elfoglaltságunk közepette. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – mondja nekünk Jézus (Jn 15,16). Térjünk vissza hivatásunk forrásához. Hivatásunk kezdetén isteni kiválasztás áll. Isten hívott meg bennünket arra, hogy Jézussal maradjunk (vö. Mk 3,14), egyesüljünk vele olyan szorosan, hogy Szent Pállal együtt mondhassuk: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Ez a Krisztusban való élet valójában megjelöl mindent, amik vagyunk és amit csinálunk. Pontosan ez a „Krisztusban való élet” az, ami biztosítja apostoli hatékonyságunkat, szolgálatunk termékenységét. „Arra rendeltelek (titeket), hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt” (Jn 15,16). Nem a lelkipásztori kreativitás, nem a találkozások vagy a tervezések biztosítják a gyümölcsöket, hanem az, hogy hűségesek vagyunk Jézushoz, aki szüntelenül ismétli: „Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok” (Jn 15,4). És mi jól tudjuk, mit jelent: szemlélni, imádni és átölelni Őt, különösen hűséges imaéletünkben, a vele való mindennapos találkozásban az Oltáriszentségben és a szükséget szenvedőkben. Krisztussal „maradni” nem azt jelenti, hogy elszigeteljük magunkat; Vele maradunk, hogy elinduljunk a másokkal való találkozás felé. Eszembe jutnak Boldog Kalkuttai Teréz anya szavai: „Legyünk nagyon büszkék hivatásunkra, ami lehetőséget ad arra, hogy szolgáljuk Krisztust a szegényekben. A „favelák”, a „cantegriles”, a nyomornegyedek azok, ahol keresnünk és szolgálnunk kell Krisztust. Úgy kell feléjük mennünk, mint ahogy a pap megy az oltárhoz, vagyis örömmel” (Mother Instructions, I. 80. old.). Jézus, a Jó Pásztor, a mi valódi kincsünk, törekedjünk arra, hogy szívünket egyre inkább Belé helyezzünk (vö. Lk 12,34).

Meghívást kaptunk, hogy hirdessük az evangéliumot. Kedves püspökök és papok, sokan közületek, bár nem mindnyájan, azért jöttetek, hogy elkísérjétek fiataljaitokat Világtalálkozójukra. Ők is meghallgatták Jézus parancsolatának szavait: „Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet (vö. Mt 28,19). A mi elkötelezettségünk, hogy segítsük őket: lobogjon szívükben a vágy, hogy Jézus misszionárius tanítványai lehessenek. Minden bizonnyal sokan ezzel a felhívással szemben kissé megijedhetnek, arra gondolva, hogy a misszionáriusnak szükségszerűen el kell hagynia hazáját, családját és barátait. Emlékszem fiatalkori álmomra: misszionárius szerettem volna lenni a távoli Japánban. Isten azonban megmutatta nekem, hogy az én missziós területem sokkal közelebb volt: a hazám. Segítsük a fiatalokat abban, hogy tudatára ébredjenek: misszionárius tanítványnak lenni annak a következménye, hogy részesültek a keresztség szentségében. Alapvető része annak, hogy keresztények vagyunk, és az első hely, ahol evangelizálnunk kell, az a saját otthonunk, az a környezet, ahol tanulmányainkat vagy munkánkat végezzük, a család és a barátok.

Ne takarékoskodjunk erőnkkel a fiatalok képzésében! Szent Pál szép kifejezést használ, amikor keresztényeihez szól és ezt meg is valósított életében: „Fiaim, a szülés fájdalmait szenvedem értetek újra, míg Krisztus ki nem alakul bennetek!” (Gal 4,19). Mi is valósítsuk ezt meg szolgálatunkban! Segítsük fiataljainkat, hogy felfedezzék a hit bátorságát és örömét, azt az örömet, hogy Isten személyesen szereti őket, Fiát, Jézust adta a mi üdvösségünkért. Neveljük őket a küldetésre, arra hogy kilépjenek önmagukból, és elinduljanak testvéreik felé. Jézus ezt tette tanítványaival: nem tartotta maga mellett őket, mint egy kotlós a kiscsirkéit; elküldte őket! Nem maradhatunk bezárkózva a plébánián, közösségeinkben, amikor annyian várnak az evangéliumra! Bátran gondoljunk a pasztorációra, a perifériákból kiindulva, azoktól kiindulva, akik a legtávolabb vannak, akik általában nem látogatják a plébániát. Az Úr őket is meghívta asztalához.

Meghívást kaptunk, hogy előmozdítsuk a találkozás kultúráját. Sajnos, számos helyen előretör a kirekesztés, a „kiselejtezés” kultúrája. Nincs hely sem az idősek, sem a nem kívánt gyermek számára; nincs időnk, hogy megálljunk az útszéli szegény mellett. Olykor úgy tűnik, hogy egyesek számára az emberi kapcsolatokat két modern „dogma” szabályozza: hatékonyság és pragmatizmus. Kedves püspökök, papok, szerzetesek és ti is szeminaristák, akik a szolgálatra készültök, bátran haladjatok szemben az árral. Ne mondjunk le Istennek erről az ajándékáról: gyermekeinek egyetlen családjáról. A találkozás, mindenki befogadása, a szolidaritás és a testvériség azok az elemek, amelyek civilizációnkat valóban humánussá teszik.

Legyünk a szeretetközösség és a találkozás kultúrájának szolgái! Engedjétek meg, hogy így fejezzem ki magam: szinte megszállottaknak kell lennünk ebben az értelemben. Nem akarunk önhittek lenni, nem akarjuk másokra rákényszeríteni „a mi igazságainkat”. Annak a személynek az alázatos és boldog bizonyossága vezet bennünket, akit megtalált, akit elért és átalakított az Igazság, vagyis Kriszus. Nem tehetjük meg, hogy ne hirdessük ezt (vö. Lk 24,13-35).

Kedves fivérek és nővérek! Meghívást kaptunk Istentől, meghívást kaptunk, hogy hirdessük az evangéliumot és mozdítsuk elő a találkozás kultúráját. Legyen példaképünk Szűz Mária. Életében a Szent Szűz annak az anyai érzületnek a példáját adta, „melynek el kell töltenie az apostoli küldetésű Egyház minden munkatársát, aki az emberek újjászületéséért fáradozik” (Lumen gentium, 65. pont).

Legyen Ő az a Csillag, aki biztonsággal vezeti lépteinket az Úrral való találkozás felé. Ámen.

(vm) VR

Vége felé közeledik F pp Rio-i látogatása

Július 27-én, szombaton délelőtt a Rio de Janeiro-i mutatott be szentmisét az Ifjúsági Világtalálkozó püspökei, papjai, szerzetesei és szeminaristái számára.

Ezt követően a nagyváros színházában találkozott Brazília társadalmi vezetőivel.
Délután egy órakor együtt ebédelt a riói érsekség épületében a brazil bíborosokkal és a püspöki konferencia tagjaival. Este visszatér a Copacabana tengerpartra, ahol imavirrasztást tart a fiatalokkal.

Vasárnap délelőtt helyi idő szerint 10 órakor, magyar idő délután 3 órakor a Copacabana tengerparton Ferenc pápa szentmisét mutat be az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői számára. Délután 4-kor találkozik a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) koordinációs bizottságával, majd az Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseivel. 

Helyi idő szerint este fél 7-kor kerül sor a Rio de Janeiro-i repülőtéren a búcsú ceremóniára, majd a Szentatya visszaindul Rómába.

(sv)