2016. nov. 1.

„Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények. Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek üdv tinéktek!” Mindenszentek hónapja elnevezés november első ünnepnapjától kapta nevét, mely ünnepet kötelező módon megtartani, az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat írta elő. Az egyház nagy családjának azon tagjait ünnepeljük, akik már eljutottak Isten boldog színelátására. A tisztelet elsősorban a bennük működő győztes kegyelemnek szól, így a szentek tisztelete Isten tiszteletének egy formája. Mi, a földön élő tagok, másképpen kifejezve a küzdő egyház, segítségüket kérhetjük. Hitünk szerint van egy közbülső állapot a földi élet és a mennyei boldogság között, ez a purgatórium vagy tisztítótűz; itt tisztulnak meg az igazak, akik nem egészen tisztán távoztak a földi életből. A túlvilági tisztulás lehetőségét hivatalosan tanítja a bázeli és a trienti zsinat. A határozatban benne van, hogy a halál után még maradhatnak ideigtartó büntetések, és ezektől elegettevő szenvedéssel meg lehet szabadulni. Ugyanis az örök boldogság feltételezi az ember személyes tökéletességét: gondolatvilágának, erkölcsi felfogásának és szeretetének olyannak kell lennie, hogy méltó legyen Isten örök barátságára. Viszont még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A zsinat tanítása szerint egészen különleges kiváltság nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktől. Azonkívül minden tettünknek és viselkedésünknek szociális következményei is vannak. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai, akár kimutatható lelki kár formájában, akár az Egyház morális szentségének kevesbítése formájában. Azzal, hogy valaki a földi létből átmegy az örök létbe, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai, hanem tovább élnek és működnek. Ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétellel semlegesíthetjük. Ilyen meggondolások és a Szentírásból kikövetkeztetett indirekt bizonyítékok szólnak a tisztító: Makkabeus Júdás áldozatot mutatott be, mert jó és üdvös dolog a holtakért imádkozni, hogy bűneiktől föloldozást nyerjenek (2Mak 12,42-45). A földön élők tehát segítségére lehetnek a meghaltaknak a végső tisztulásban. Jézus olyan bűnről tesz említést, amely nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a másvilágon (Mt 12,32; vö. Mk 3,29; Lk 12,10.58-59). Jézus szavaiból az következik, hogy vannak más bűnök, amelyek a túlvilágon bocsánatot nyerhetnek. Szent Pál az apostoli munkával kapcsolatban mondja, hogy egyszer majd kitudódik: ki mit épített a krisztusi alapra; aranyból, ezüstből ... vagy szalmából készített-e épületet. Az Úr napja ugyanis tűzzel jön el, és akinek épülete tűzálló, az jutalomban részesül. „De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.” (1Kor 3,12-15)  Akárhogy is magyarázzuk a tűz hasonlatát, a képben benne van az, hogy a túlvilágon még bizonyos terhektől meg lehet szabadulni, bizonyos dolgoknak az emberből ki kell égnie. Az Egyház életében és liturgiájában a megholtakért imádkoznak és áldozatot mutatnak be. Tanítja, hogy az Egyház élő tagjai imádsággal, áldozattal és búcsúkkal segíthetik a meghaltak tisztulását.

A szentek közösségének szép megvallása, mikor Mindenszentek napján szentmisével ünnepeljük a megdicsőült egyházat, és délután kimegyünk a temetőbe világítani, hogy a szeretet virágai, és a hitet jelző mécsesek mellett felajánljuk a teljes búcsú kegyelmeit a tisztulás állapotában levő halottainkért. A búcsú kegyelmei nyolc napon át elnyerhetők a meghaltak javára.

Kedves Olvasó, anyaszentegyházunk gondviselő szeretete oszlasson el minden aggodalmat, ha arra gondolnánk, hogy halálunk után feledésbe merülünk. 

A szentek segítségét kérve, köszöntöm.

Akik kiszabadultak a fizikai és pszichikai törvényszerűségek alól

Örüljetek és ujjongjatok! Egy ünnepen vagy rendezvényen ritkán szokás név szerint köszönteni a megjelenteket, inkább istengyermeki méltóságunk alapján vagy nemek szerint szólítjuk meg. Egy alkalommal, Jézus a 72 tanítványt azzal küldte el, hogy hirdessék az evangéliumot, s ne álljanak meg köszöntgetésre, arra ne vesztegessék az időt, mert feladatuk van. Egyházunk az év folyamán tagjainak különböző rétegeiből származó kanonizált szentjeire irányítja figyelmünket, hogy megismerjük közreműködésüket Isten kegyelmével. Mindenszentek ünnepén pedig a megdicsőült lelkeket, kanonizált és anonim szenteket állítja elénk. Ők is elérték végső céljukat. Életük tanúsítja, hogy Isten szeretete bennük kiteljesedett. Előttünk jártak, üdvözültek, Isten színelátására jutottak. Nekünk is lehetséges, sőt erre vagyunk hívatva. 

Ünnepi szentmisénk kezdő éneke is biztató: „Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén mindenszentek tiszteletére”. A mindenszentek az élő tanúk Krisztus mellett. Ők az élő evangélium. Szentségük és dicsőségük mint világító fáklyák, akikben Isten szeretete lángolt és bevilágították azt a kort, amelyben éltek. 

Boldog VI. Pál pápa írta: „A mai embert inkább érdeklik a tanuk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanuk is.” (EN 1975). Szent János apostol a Jelenések könyvében írja: a győztesek seregében mindenki ott van, aki megőrizte a megszentelő kegyelmet (Jel 7,2–4. 9–14). A száznegyvennégyezer (12x12x1000) és a megszámlálhatatlan sokaság Isten újszövetségi népét jelenti, akik Krisztus keresztségében tisztultak meg és megkapták a megszentelő kegyelem fehér ruháját. Ők a földi küzdelemben mindegy szálig hűségesek maradtak keresztényi hivatásukhoz. Ezt az istengyermeki életet erősítette az áldozatvállalás és az Eucharisztia. A keresztségi kegyelem teljes beérése tehát az életszentség. A szentek életében sohasem a csodák voltak a fontosak, hanem az isteni és felebaráti szeretet hősies gyakorlása és a szív alázata. A szív alázata, egész benső valónkat átjáró mélységesen-mély alázatot jelent. És ezt nem lehet sem csodás történetbe vagy a kortárs-csodálat által teremtett irodalmi műbe beletömni. 

A mai kor emberét a valóság érdekli, s ez dicséretes. Azt viszont  nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szentek életében bizonyos mértékig természetesek a csodák. Mégpedig az űrkutatás analógiája alapján. Abban a pillanatban, amikor a világűrbe kilőtt rakétáink kiszabadulnak a Föld gravitációs teréből, már nem a földünkön érvényes tér- és időbeli törvényekhez illeszkednek, hanem merőben másokhoz. Valószínűleg a tér mozog és örvénylik tovább velük. Ugyanígy a szentek élete is egyszer csak kiszabadul az általunk ismert fizikai és pszichikai törvényszerűségek alól, a „természetesnek” tudott számára ismeretlen „terekben” mozog: rendkívüli események történnek velük, az élet igazi gazdagsága tárul fel előttük (Jn 3,1–3). Meglátják Istent és elindultak az örök boldogságba vezető úton (Mt 5, 1- 12a). Ez a lelkület öltöztette őket Isten végtelen ragyogásába.

 

„Ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”   (Mt 5,12)

Darvas-Kozma József

Az igaz tanítás nem sejtés

5. § A SZENTEK KÖZÖSSÉGE

946 Az apostoli hitvallás, miután megvallotta "a szent, katolikus Egyházat", hozzáteszi "a szentek közösségét". Ez a hitcikkely bizonyos módon kifejti az előzőt: "Mi más az Egyház, mint az összes szentek gyülekezete?" A szenteknek ez a közössége az Egyház.

947 "Mivel az összes hívő egyetlen testet alkot, az egyik javában részesülnek a többiek is. (...) Így többek között hinnünk kell (...) , hogy az Egyházban létezik a javak közlése (...). A legfőbb tag Krisztus, mert Ő a Fő. (...) Krisztus javaiban tehát minden tag részesedik; és ez a közlés történik az Egyház szentségei által." "A Lélek egysége ugyanis, aki az Egyházat vezeti, teszi azt, hogy amiben az Egyház részesül, az mindenki közös kincse."

Fra Angelico: Krisztus előfutárai szentekkel és mártírokkal (15. sz.)

948 A "szentek közössége" kifejezésnek tehát két jelentése van: "közösség a szent dolgokban (sancta)" és "közösség a szent személyek között (sancti)".

Sancta sanctis! 'Szentség a szenteknek!' -- mondja a legtöbb keleti liturgiában a celebráns, mikor fölemeli a szent adományokat az áldoztatás előtt. A Krisztus-hívők (sancti) Krisztus Testével és Vérével (sancta) táplálkoznak, hogy növekedjenek a Szentlélek közösségében (koinónia) és azt közöljék a világgal.

I. A lelki javak közössége

949 Az első jeruzsálemi közösségben a tanítványok "(...) állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban" (ApCsel 2,42).

Közösség a hitben. A hívők hite az Egyház apostoloktól kapott hite, az élet kincse, mely gazdagodik, ha továbbadják.

950 A szentségek közössége. "Az összes szentségek gyümölcsei minden hívőhöz tartoznak; e szentségekkel mint szent kötelékekkel Krisztushoz kapcsolódnak és kötődnek, leginkább a keresztséggel, mellyel mint egy ajtón át belépnek az Egyházba. A "szentek közösségén" a szentségek közösségét kell értenünk (...). E név (közösség) minden szentségre érvényes, mert Istennel kötnek minket össze (...); leginkább mégis az Eucharisztiát illeti meg, amely létrehozza ezt a közösséget."

951 A karizmák közössége. Az Egyház közösségében a Szentlélek "sajátos kegyelmeket is szétoszt minden rendű és rangú hívőnek" az Egyház építésére. "A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele" (1Kor 12,7).

952 "Mindenük közös volt" (ApCsel 4,32): "Egy igazi keresztény semmit nem birtokol úgy, hogy ne tekintené közjónak is. Ezért a keresztényeknek mindig készen kell lenniük arra, hogy enyhítsék a rászorulók nyomorúságát".  A keresztény az Úr javainak intézője.

953 A szeretet közössége: a szentek közösségében "egyikünk sem él, s egyikünk sem hal meg önmagának" (Róm 14,7). "Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi. Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai" (1Kor 12,26--27). "A szeretet nem keresi a magáét" (1Kor 13,5). A legkisebb, szeretetből végzett cselekedetünk is mindenki javára szolgál. Ez történik a minden élő és elhunyt emberrel való szolidaritásban, ami a szentek közösségére alapszik. Minden bűn árt ennek a közösségnek. 

II. Közösség a mennyei és a földi Egyház között

954 Az Egyház három állapota. "Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok, és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden, addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és "tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van."

"Más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne."

955 "Az úton levők egysége tehát a Krisztus békéjében elhunyt testvérekkel a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak kölcsönös közlésétől erősödik."

956 A szentek közbenjárása. "Abból következően ugyanis, hogy az égiek bensőségesebben egyesülnek Krisztussal, az Egyház egészét megszilárdítják a szentségben (...). Szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által. (...) Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk":  "Ne sírjatok, hasznosabb leszek számotokra ott, ahová megyek, mint itt, ahol voltam." "Mennyországomat azzal akarom tölteni, hogy jót teszek a földön."

957 Közösség a szentekkel. "Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az útonlevők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad."

"Őt (Krisztust) ugyanis mint Isten Fiát imádjuk; a vértanúkat pedig, mint az Úr tanítványait és követőit, méltán szeretjük Királyuk és Mesterük iránti páratlan odaadásuk miatt; bárcsak sorstársaik és tanítványtársaik lehetnénk!"

958 Közösség a megholtakkal. "Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel "szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük." A megholtakért végzett imádságunk nemcsak őket segítheti, hanem értünk végzett közbenjárásukat is hatékonnyá teheti.

959 Isten egy családjában. "Valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk és Krisztusban egy családot alkotunk, miközben a kölcsönös szeretetben és a Szentháromság egy dicséretében megosztjuk javainkat egymás között, válaszolunk az Egyház lényegi hivatására."  

Összefoglalás

960 Az Egyház a "szentek közössége": e kifejezés elsősorban "a szent dolgokat" (sancta) jelöli, főként az Eucharisztiát, mely által "megjelenik és megvalósul a hívők egysége, akik Krisztusban egy testet alkotnak".

961 A kifejezés a "szent személyek" (sancti) közösségét is jelenti Krisztusban, aki "mindenkiért meghalt"; úgyhogy amit bárki Krisztusban vagy Krisztusért tesz vagy szenved, az mindenki számára gyümölcsöt hoz.

962 "Hisszük az összes Krisztus-hívő közösségét, tudniillik azokét, akik a földön zarándokolnak, akik az életből kilépve tisztulnak és akik élvezik a mennyei boldogságot, és valamennyien egy Egyházat alkotnak; hasonlóképpen hisszük, hogy e közösségben velünk van Isten és az Ő szentjeinek irgalmas szeretete, akik könyörgéseinkhez mindig odahajtják fülüket." 

6. § MÁRIA -- KRISZTUS ANYJA, AZ EGYHÁZ ANYJA

963 Már volt szó Szűz Mária szerepéről Krisztus és a Szentlélek misztériumában. Itt a helye annak, hogy az Egyház misztériumában szemléljük őt. "A Szűzanyát ugyanis (...) mint Isten és a Megváltó igazi Anyját ismerjük el és tiszteljük (...), sőt Krisztus tagjainak is anyja, (...) mert szeretetével közreműködött, hogy hívők szülessenek az Egyházban, akik tagjai ama Főnek."  "Mária (...), Krisztus Anyja, az Egyháznak is Anyja."

I. Mária anyasága az Egyház szempontjából

TELJESEN EGYESÜLVE FIÁVAL...

964 Mária Egyházzal kapcsolatos feladata nem választható el Krisztussal való egységétől, közvetlenül belőle fakad. "Az anyának ez a mély kapcsolata Fiával az üdvözítés művében megmutatkozik Krisztus szűzi fogantatásától egészen a haláláig." Különösen nyilvánvaló szenvedésének órájában:

"A Boldogságos Szűz is a hit zarándokútját járta. Fiával való egybetartozását hűségesen vállalta egészen a keresztig, mely alatt az isteni terv szerint ott állt, meggyötört szíve eggyé forrt a szenvedésben Egyszülöttjével, akinek áldozatához anyai lélekkel csatlakozott, szeretetből beleegyezve a tőle született áldozati Bárány föláldozásába; végül maga Jézus Krisztus a kereszten haldokolva anyául adta őt a tanítványnak e szavakkal: "Asszony, íme a te fiad!" (vö. Jn 19,26--27)  

965 Mária Fia mennybemenetele után "imádságaival ott állt az Egyház kezdeteinél". Az Apostolokkal és az asszonyokkal együtt ott látjuk "Máriát is, amint imádkozva esdekel a Szentlélek ajándékáért, aki az angyali üdvözletkor őt már beárnyékolta".

...MENNYBEVITELÉBEN IS...

966 "Végül a szeplőtelen Szüzet -- az áteredő bűnnek minden szennyétől épségben megőrzötten -- földi életének végén testestül-lelkestül fölvette Isten a mennyei dicsőségbe. Fölmagasztalta, a mindenség királynéjává tette őt az Úr, hogy tökéletesebben hasonuljon Fiához, az uralkodók Urához, a bűn és a halál legyőzőjéhez." A Szent Szűz mennybevitele különleges részesedés Fia föltámadásában, és elővételezése a többi keresztény föltámadásának:

"Szülésedben megőrizted a szüzességet, elszenderülésedben nem hagytad el a világot, ó Istenszülő: visszatértél az Élet forrásához, te, aki fogantad az élő Istent, aki imáid által megszabadítod lelkünket a haláltól."

... Ő A MI ANYÁNK A KEGYELEM RENDJÉBEN

967 Szűz Mária, mert az Atya akaratához, Fia megváltó művéhez és a Szentlélek minden indításához teljesen hozzásimult, az Egyház számára a hit és a szeretet példaképe. Ezért ő "az Egyház kiemelkedő és páratlan tagja", "példaszerű megvalósulása" és az Egyház "előképe" is.

968 Szerepe az Egyházzal és az egész emberiséggel kapcsolatban még ennél is több. "Engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével -- egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk."

969 "Máriának ez az anyasága a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezésétől kezdve -- melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott -- egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. (...) Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek."

970 "Mária anyai feladata semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztusnak ezt az egyetlen közvetítő szerepét, hanem éppen erejét mutatja meg. A Boldogságos Szűz minden hatása az emberekre (...) Krisztus közvetítésén alapul, teljesen ettől függ és minden hatékonyságát belőle meríti". "Nincs ugyanis teremtmény, akit a megtestesült Igével és Megváltóval egy sorba lehetne állítani; hanem miként Krisztus papságában másképpen részesednek a fölszentelt szolgák, mint a hívő nép, s miként Isten egyetlen jósága valóban sokféleképpen árad szét a teremtményekben, úgy a Megváltó egyedülálló közvetítése sem zárja ki, hanem életre hívja a teremtményekben az egy forrásból merítő változatos részvételt." 

II. A Szent Szűz tisztelete

971 "Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék" (Lk 1,48). "Az Egyház Mária-tisztelete a keresztény kultusz természetéhez tartozik." A Szent Szüzet "méltán tiszteli az Egyház különleges tisztelettel. Már a legősibb koroktól fogva ťIstenszülőŤ néven tisztelik, és a hívők minden veszedelmükben és ínségükben az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel (...). Ez a tisztelet (...) teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádás, mellyel a megtestesült Igét, valamint az Atyát és a Szentlelket imádjuk, s melyre a Mária-tisztelet nagyon is ráhangol;" ez a tisztelet fejeződik ki az Isten Anyjának szentelt liturgikus ünnepekben és a Mária-imádságokban, mint például a szentolvasóban, mely "az egész evangélium breviáriuma". 

III. Mária -- az Egyház eszkatologikus képe

972 Az Egyházról, eredetéről, küldetéséről és rendeltetéséről mondottakat nem fejezhetnénk be jobban, mint hogy tekintetünket Szűz Máriára irányítjuk, hogy benne szemléljük, mi az Egyház a maga misztériumában a "hit zarándokútján", és mi lesz az eljövendő hazában, útjának végén, ahol "a szent és oszthatatlan Szentháromság dicsőségében" és "minden szentek közösségében"  várja az, akit az Egyház mint Urának Anyját és tulajdon Anyját tisztel.

"Amint Jézus Anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az Egyháznak, melynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja, a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára."

Összefoglalás

973 Mária, aki az angyali üdvözletkor kimondta a "legyen"-t és így beleegyezését adta a megtestesülés misztériumához, már akkor együttműködik az egész művel, melyet Fiának kell végrehajtania. Mária Anya mindenütt, ahol az Ő Fia Üdvözítő és Feje a misztikus testnek.

974 A Boldogságos Szűz Mária földi pályafutását befejezve testével-lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol már részese Fia föltámadásának, elővételezvén az Ő teste minden tagjának föltámadását.

975 "Hisszük, hogy a szentséges Istenanya, az új Éva, az Egyház Anyja a mennyből Krisztus tagjait anyai gondoskodással veszi körül." 

(részlet A Katolikus Egyház Katekizmusából: http://www.katolikus.hu/katek/kek00946.html#N94)